Kiss János szerk.: Religio, 1919.
2. szám
AZ ÉRZÉKFELETTIEK MEGISMERÉSE. I. Az ISMERETELMÉLETEK ridegen viselkednek az érzékfelettiek megismerésével szemben. Hiszen még az érzéki dolgok létezésében és felismerésében is kételkednek, hogyne lennének tehát bizalmatlanok érzékfelettiek iránt. Mi ennek az oka? Az emberi természet titokzatossága. Nem ismerjük önmagunkat öszszes mélységeinkkel, lelki kincseinkkel. Egyszer inkább állatoknak, mint embereknek tartjuk önmagunkat, másszor pedig úgy viselkedünk, mintha tiszta szellemek volnánk. A sensualismus, a relativismus, a materialismus, a positivismus, a Pragmatismus, a scepticismus ismeretelmélete inkább az állati léleknek, mint a szellemnek ismeretelmélete. Viszont az idealismus, a kantianismus, a subjectivismus, a fideismus inkább a tiszta szellemek megismerésének rajza. Amazok csak gépies lelki jelenségeket ismernek; emezek csak teremtő lelki tevékenységeket észlelnek Az ismeretelméletnek már kutatásai kezdetén tudnia kell, hogy az ember több, mint az állat, de kevesebb, mint a tiszta szellem. Tudnia kell, milyen élettani, világtani (kozmikus) és lelki erők sűrűsödtek össze az emberi természetben és mily képességekkel kente fel őt a szellem. Az ember a természet kincseinek épúgy összefoglalója, mint továbbépítője, sőt ezeknél is nemesebb kincseknek szökőkútja. A természetben él, tehát a természet erőit összpontosítania kell magában, de hivatása, hogy a természet fölé építse a szellem birodalmát, tehát természetfeletti erőkkel is kell rendelkeznie. De minden, ami a természetben él, rokon a természettel, fogékony a természet erőivel szemben. Viszont, akiket természetfeletti célok lelkesítenek, azok rokonok a természetfelettiekkel, azokban a természetfelettiek útjai vonulnak keresztül. Az ember rokon a természettel; a természet erői benne felmagasztosulnak és mint ajtók a természet kincseihez vezetnek. Nem volnánk rokonszenvvel a természet iránt, ha a termé