Kiss János szerk.: Religio, 1920.

Tartalom

BESZÉD PÁZMÁNY PÉTER SZÜLETÉSÉNEK 350. ÉVFORDULÓJÁN. Elmondotta Prohászka Ottokár az Oszágos Pázmány-Egyesület közgyűlésén. 1570. okt. 4-én, assisii szent Ferenc napján született Pázmány­ Péter, ki ugyan nem volt az Isten trubadúrja, hanem inkább a szellemi harcok harsonázója; de aki épen oly tüzesen szerette Istent, az egyházat s hazáját, mint szent Ferenc szerette Istent, az egyházat s Umbriát. A sokszorosan megcsonkított Magyarország tört darabjáról bánatosan tekintünk vissza a 350 év előtti, háromfelé szakadt Magyarországra ; sötétségből sötétségbe, romok­ról romokra. Akkor a hegyek voltak a mieink, a Garam, a Vág, Zniaváralja, Pozsony és Nagyszombat, — no meg Erdély is a magyarságé volt, Pázmány Péter hazafias reményeinek szirt­koszorúzta bástyája. Ő Esztergomot sose látta s Budát nem járta , de a Garam zöld hullámain lejtettek el Garamszentkeresztről vágyai érseki székhelye, Esztergom alá ; Nagyszombat és Pozsony volt székhelye és az utóbbi örök pihenője is. Mikor így sötétségből nézek vissza a 350 év előtti sötét­ségbe, nem tudom eldönteni, hogy melyik sötétség a sűrűbb s melyik éjszaka a vigasztalanabb, az a 350 év előtti-e vagy ez a mostani? Akkor is árva s elhagyatott volt a nemzet s küzdve s szenvedve vánszorgott bizonytalan jövője felé. Sziget volt, melyet idegen s ellenséges hatalmak világtengerei mostak. Hitéletét nagy rianás szakította szét, melyből a meghasonlások s a gravamenek árnyékai emelkedtek. De a két sötét éjszaka közt mégis az a különbség, hogy abból a 350 év előttiből Pázmány Péter alakja világít felénk, kiben Isten az akkori magyar politikának oly élesszemű eligazítót, a magyar géniusznak oly tőről metszett képviselőt, a katholikus anyaszentegyháznak oly világító apostolt, az ellenreformációnak oly győzhetetlen harcost adott, hogy szolgálataiért az egész magyarság s vallási tekintetben külön a magyar katholicizmus örök hálával tartozik. Religio, hittud, és bölcs, folyóirat.

Next