Kiss János szerk.: Religio, 1921.
1. szám
A BÖLCSELET JÖVŐJE ÉS A JÖVŐ BÖLCSELETE. I. VAN-E a bölcseletnek jövője és milyen lehet a jövő bölcselete? Erre a két kérdésre óhajtanék felelni korunk szelleméből kifolyólag. Mennél mélyebb gyökeret ver az anyagelvű monismus a bölcseleti köztudatban, annál inkább elhervad az igazi bölcselet szelleme. Materialismus, positivismus, sensismus, naturalismus különböző nevek alatt a bölcseleti szellem sírásói. Hangos tételeik : a természeti okság zártságának elve, amely csak természeti és pedig anyagi okok működését ismeri el a természetben; az energia megmaradásának elve, amely vigyáz, hogy valami szellemi energia a mindenség erő- és munkarendszerébe be ne tolakodjék; a testi és a lelki élet párhuzamosságának elve, mely szerint a lelki élet is az anyagi folyamatoknak csak a másik oldala, mind oda irányulnak, hogy a gondolkodásból, a tudományból a szellemet kiküszöböljék. Nem méltán vetem-e fel tehát a kérdést: van-e anyagelvű korunkban a bölcseletnek jövője? Tudományos szellemünk is érzi, hogy az ő légköréből a bölcselet elpárolgott és ép azért tudománnyal igyekszik a bölcseletet pótolni. Minek is a bölcselet, mikor a tudomány minden kérdésre sokkal alaposabban megfelel, mint a bölcselet? A tudomány tényleg azon is van, hogy a bölcseletet saját otthonából száműzze. De lehet-e a bölcseletet a szellem életéből kiküszöbölni anélkül, hogy a tudomány is ne szenvedjen mélységében és magasságában? Erre mi tagadó választ adunk két okból: 1. más a bölcselő és más a tudós egyéniség; 2. más a bölcselet és más a tudomány hivatása. A bölcselő a világot, a természetet és a szellemet egyaránt, belülről, elveiből, végső rugóiból, eleven erőiből nézi, szemléli és Ez a dolgozat a «Religio» 1918—18. számaiban megjelent cikksorozatomnak befejezése. A kommunizmus kitörése miatt nem jelenhetett meg.