Kiss János szerk.: Religio, 1922.
1. szám
A TUDOMÁNY IMMANENS KORLÁTJAI. SAJÁTOS tünete a szellemi világnak az a körülmény, hogy a materialisták s akik most a divatot vezetik, a szociológok, amennyiben marxisták s empiristák, egyrészt lefokozzák az értelmi ismeretet, másrészt meg az égbe emelik, mikor ugyanennek az ismeretnek végtelen perspektívákat nyitnak s meghódoltatnak neki mindent. A «tudományos» szociológia az észt s abban elsősorban önmagát a természet szuverén urának tartja, aki már «leigázta a természet erőit». Nézete szerint a tudomány természettudományos alapon már is föléje került a történésnek s hivatást érez magában, hogy saját tervei szerint alakítsa azt, ami eddig ismeretlen hatók eredményeképen adódott. Oly dikcióval él, mikor a tudományról beszél, mely azt látszik hinni s elhitetni, hogy rejtélyek s megfejthetetlen problémák most már alig vannak s amelyek még föl-föltünedeznek, azok olyanok mint a márciusi hó, mely észrevétlenül elfogy. Az ilyen nézetekkel ugyancsak kiemelni látszik a tudományt; másrészt azonban ugyanez a szociológia materialista lévén, kereken tagadja a fogalmi ismeretnek metafizikai mivoltát, — tagadja a fogalmi ismeretnek az érzékléstől különálló tartalmát, — tagadja nevezetesen azt az egységet, azt az azonos s lényegszerű adatot, mely a fogalomban benn van s az érzéklésben hiányzik s mely ennélfogva a fogalmat az érzékléstől megkülönbözteti. Impozáns, hogy úgy mondjam, tiszteletet parancsoló e szertelenségek közt a keresztény filozófiának a magatartása, mely se nem fokozza le, se nem emeli ki mértéktelenül az ismeretet. Mi biztosítjuk az ismeret részére a mélységet, de ugyanakkor nem ignoráljuk korlátait. A fogalmi ismeret mélysége abban áll, hogy a dolgokban nem a ténylegest, hanem a közös lényegszerűt fogja meg, azt a valamit, ami elvonatkozik az egyestől s a tényleges tapasztalattól ; azt a valamit, aminél fogva a dolgokat Religio hittud. és bölcs, folyóirat, 1922.