Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
Felcsillan a munka öröme Negyvennégy osztályban ezernél többen tanulnak az MSZMP Békés megyei Bizottsága Oktatási igazgatóságán. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem általános és szakosító tagozatának hallgatói, speciális kollégiumok és öthónapos pártiskola résztvevői. Párttagok és pártonkívüliek, vezetők és beosztottak, falvakban és városokban élők... Negyedévi beszámoló az áltanos tagozaton. A proletárdiktúráról beszél dr. Lévay Sánomné KÖJÁL-gyógyszerész. A diktatúra a demokrácia viszonyáról a szocializmusban, abban a korban, amikor a demokrácia a többség számára jelent jótokat arzvnktír szerfi kifli túra sz többség javára érvényesül. A beszámoló sikeres, a felelő izgalma azonban nem ér véget: a következő hallgató neve, aki a tanár elé ül, dr. Lévay Sándr. Férj és feleség együtt kezdték a tanulást, másfél év múlva folytatni szeretnék a szakosító tagozaton. Hogy miért? „Többet tudunk így a világról és az itt tanultakat felhasználhatjuk például különböző szakmai előadásokon, , mindennapi beszélgetésekkor, vitákon.”... Marsi Gyula, az Igazgatóság filozófiai tanszékének vezetője. Az itt tanítók munkájának sajátosságairól beszél. „Alaposan felkészült, tanulni vágyó, nagy élettapasztalattal rendelkező hallgatóink vannak. Ez az oktatóktól is gondos, folyamatos érdeklődést, tanulást kíván, nem kevés fáradságot A jutalom ezért, hogy más oktatási intézményeknél talán gyakrabban csillan fel nálunk a munka öröme. Állandó, élénk kapcsolatban vagyunk az iskolán kívüli élettel: taggyűlésekre járunk, előadásokat tartunk, részt veszünk a pártbizottság felméréseiben, amely a párt vezető szerepének érvényesülését vizsgálja az alapszervezetekben egy tervezett évkönyv tanulmányain dolgozunk.”... Hálószoba, ezen a délelőttön pedig az öt hónapos pártiskola néhány hallgatójának tanulóhelyisége. Bokrosné, a gyulai SZOT-szálló felügyelője, alapszervezeti titkár azt fejtegeti, hogy az itt elsajátított ismeretek birtokában jobban fel tud majd készülni egy-egy beszámolóra. Köpenyesné, a kétsopronyi Rákóczi Tsza mérlegese elmondja, szívesen jár ide, pedig nem kis megterhelést jelent számára — otthon a család munkabeosztása olyan, hogy ebben az időszakban is nagyon sok hárul rá a házkörüli tennivalókból. Szarvasné, a csabai ruhagyár meósa az öthónapos tanfolyam várható eredményeként jelöli meg, hogy a marxizmus—leninizmus eszméi az üzemben is élőbbé, hatékonyabbá válnak... A szakosító tagozat tudományos szocializmus szemináriuméról egyszerre indul hazafelé dr. Réti László adjunktus és a szeminárium egyik hallgatója, Marton György zenetanár. Folytatják a másfél órával korábban megkezdett beszélgetést. Marx úgy fogalmazott, hogy minél inkább megközelíti a kapitalizmus a „tökéletességet” — és itt hangsúlyozottan idézőjelbe teszi a szót —, annál jobban kiütköznek azok az ellentmondásai, amelyek a kapitalizmust kapitalizmussá teszik... Juhász József igazgató a jövőről beszélt: „Végzett hallgatóink az itt szerzett tudást felhasználva jobban megállják helyüket a mindennapi munkában. Ezt a tények egész sora bizonyítja. Biztosabbá válnak döntéseikben, javul és mélyül a kapcsolatuk munkatársaikkal.” „A jelen és a jövő egyik fontos feladata, hogy az alapszervezetek, a gazdasági vezetés bátrabban támaszkodjanak propagandistaként is végzett hallgatóinkra. Igazgatóságunk végső célja így valósulhat meg igazán. Ez a cél pedig: az elméleti tudás kamatoztatása a mindennapok társadalmi-politikai-gazdasági gyakorlatában.” Hamise Győz® Dr. Horuczy László docens — képünkön balról — óraközi szünetben a hallgatókkal. A téma- egy filozófiai probléma. Az 1. számú szobában, előadás után. Balról Urbán Andrásné, Bokros Jánosné, Köpenyes Györgyné, Szarvas Andrásné és Mészár Lászlóné. A negyedévi beszámoló szereplői: balról Lipták Mihály, az MSZMP Békés megyei Bizottsága osztályvezetője és aki benámol Ficzere István. (Fotó: Demény Gyulai Megnyílt a XV. Alföldi Tárlat Tegnap délelőtt fél 12 órakor nyitotta meg a XV. Alföldi Tárlatot Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban Enyedi G. Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Bereczky Lóránt művészettörténész. A megnyitón vette át Schéner Mihály festőművész, a Békés megyei Tanács Munkácsy Emlékérmét, és a vele járó 6 ezer forintos jutalmat, abékéscsabai városi tanács különdíját Lipták Pál festőművész, az SZMT különdíját Koszta Rozália festőművész, valamint a Békés megyei Tanács nívódíjait Tóth Sándor szobrászművész, Csikós András, Cs. Patai Mihály és Gaburek Károly festőrészek. Sok színnel csillog a mi világunk Most, amikor immár 27. éve csendülnek össze poharaink szabad, boldog életünk köszöntésére ,egy pillanatra álljon meg a poharat tartó kéz. Az egymásnak kívánó „minden jót”hoz oda kívánkozik két szó: Békét Vietnamnak! Óhaj? Kérés? Nem! Ez követelés! Nézem ezt a képet. Tizenháromezer kilométerről érkezett hozzánk. Távoli, kedves testvérek, mégis mily közel állnak szívünkhöz. Vietnam életének egy töredéke ez: asszonyok a lőszeres ládákkal. Nekik még ez jut osztályrészül. Ahogy nézem az arcokat, a győzelembe vetett optimizmus csillogását, nem tudom elhessegetni a gondolatot: a mi aszszonyaink, lányaink élete, lehet bármilyen súlyos teherrel nehezített, mégsem élet-halálharc. Tudom, nem szerencsés társítás ez a példa — bármikor szükség kívánta, a mi asszonyaink, lányaink is fegyvert fogtak — hiszen sok színnel csillog ma már a mi világunk. És távol egy ország, amelynek a 17. század óta még évtizednyi béke sem jutott egyvégtében. Egy ország, ahol más a béke fogalma mint Európában, vagy a világ más részében, ahol ma is csak olyan nemzedékek ilmnek, amelyek mindegyikére harcot, háborút kényszerített a betörő ellenségh ez Vietnam. A feudalizmus korában kínai hűbérurak, legújabb történetében pedig francia, japán, aztán ismét francia gyarmatosítók, majd amerikai agresszorok törtek rá, hogy leigázzák, elrabolják szabadságát. De nem unlta meg magát, győzött és most is magabiztosan halad a győzelem útján. Itthon is sokan tudjuk, hogy összeforrott nép él Vietnamban. Igaz, papírról tudjuk, mégis szívből érezzük mennyire valósak és hitelesek azok a csodálatos sikerek. Sokan jártak hazánkból Vietnamba. Tőlük származó leírásokból tudom : Vietnamban természetes és mindennapos a 16 éves gyerermeklány példája, aki a légitámadások idején 80—90 kilós lőszeres ládákat cipel a katonáknak; a pincérlányé, aki az étteremben mosolyogva szolgálja ki a vendégeket, de ha elhangzik a riasztás: légiriadó, akkor a szálloda tetején teljesít fegyveres szolgálatot. Arról is tudunk, hogy Vietnamban jó ajánló a magyar útlevél. Mindenütt tudják, hogy mit tettünk és mit teszünk értünk. Tudják, méghozzá nem csak úgy nagy vonalakban, hanem részletekben is, hogyan segítjük őket. Ismerik jelszavunkat: „Veled vagyunk Vietnam”. Ismerik: „Egy iskola, egy kórház Vietnamnak!” — és a legjelentősebb kezdeményezések mindegyikét. És ők is úgy érzik mint mi: csatazajuk nem hallatszik ide, mégis mintha a mi határainkat is védenék. Miért is írok éppen ma erről? Nálunk már elvirágzott a som ,sárgán hullatja virágpénzét az aranyeső, pattannak a rügyeik, betört a tavasz. És nemeik a kertvendéglők, teraszok színes ernyői nyíltak ki érkezésére; a terek, a parkok, az utcai kőedények is új köntösben fogadják április 4-ét, vele együtt a 27. szabad magyar tavaszt. Sétánk közben büszke örömmel szemléljük az új lakótelepeket, az omladozó félben levő házak helyén emelkedő modern épületeket. Örülünk annak, hogy évről évre szebbé változik életünk. És ott ,távol, Vietnamban pedig dörögnek az ágyúk... Miért írok éppen ma erről? Az emberiség közös nagy műve: a béke megőrzése a még létező háborús tűzfészkek kioltása. Együttesen, egységbe fonrva könnyebben és gyorsabban még sikeresebben tehetünk eleget a történelmi hivatásnak. És egyszer talán valóssá lesznek Victor Hugó nevezetes szavai Vietnamban is és az egész világon: „Eljön a nap, amikor a fegyverek kihullanak a kezekből, az ágyúgolyókat szavazatok helyettesítik, a népek szavazatai. Eljön a nap, midőn a múzeumokban úgy mutogatják az ágyúkat, mint a ma a középkori kínzóeszközöket, s csodálkoznak, hogy ilyesmi lehetséges volt...” Bocskár János