Criticai Lapok, 2020 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3-4. szám
CRITICAI LAPOK - INTERJÚ 2 írva egy név: Máté Gábor. Nem tudtam, hogy ki ő. Ebben a táborban nagyon jól éreztem magam, és semmire sem voltam alkalmas, amit ott csináltak, de jó társaság volt. Ez a jó társaság szeptemberben följött a Katona József Színházba az évadnyitó előadást megtekinteni. Ez a Platonov volt Ascher Tamás rendezésében, Balkay Géza főszereplésével. Én akkor voltam először nagybetűs színházban. Ide beültem hét órakor, és kimentem fél tizenegykor úgy, hogy eldöntöttem: én színész akarok lenni. Azzal megfejelve, hogy nemcsak általában színész akarok lenni, hanem azt is eldöntöttem, hogy itt, ezen a színpadon akarok színész lenni. Ez megfogalmazódott bennem, de sokáig valótlannak tűnt, mert Keszthelyről, meg egyáltalán abból a pozícióból, hogy ezzel kapcsolatban soha semmit nem csináltam, ez agyrémnek és teljességgel elérhetetlen dolognak tűnt. Folytatódott a gimnázium és beadtam a jelentkezésemet a Színművészeti Egyetemre. A szüleim vegyes érzelmekkel viseltettek ez iránt, de engedték, mert jelentkeztem egy rendes egyetemre, a pécsi bölcsészkarra is. Akkor itt az első rostán átengedtek. Ekkor elhittem, hogy alkalmas vagyok erre a pályára. A második rostán kirúgtak, és akkor elkezdődött a pécsi egyetemi élet. Egy év múlva eljöttem újra, akkor már az első rostán kirúgtak. Folytattam Pécsett az életem, amit szerettem, mert a műkedvelő egyetemi színházi munkában úgy éreztem, hogy a heppemet kiélhetem. A rend kedvéért harmadszor is felvételiztem. Akkor eljutottam a harmadik rostáig, ahol Horvai István-Máté Gábor osztály indult. Oda nem vettek föl, viszont közölték, hogy szeretettel látnak az akkor először induló bábszínész osztályba. Mondtam, hogy eszem ágában sincs bábszínész lenni, hiszen most hallom először, hogy egyáltalán ilyen van. De aztán Békés András és Méhes László rábeszéltek, hogy kezdjek el ide járni. Ez végképp kicsapta a biztosítékot a szüleimnél, mert nem elég, hogy tisztes magyartanári, bölcsész jövőt föladok, de még csak nem is a színészetért, de hanem hogy bábszínész legyek! Ezt nagyon nehéz volt a torkukon lenyomni. Sikerült, s elkezdtem ide járni. Mit adott az egyetem? Nagyon szerencsés pillanatban jártam oda, mert párhuzamosan, Székely Gábor rendező osztályába járt akkor Schilling Árpád, Forgács Péter, Réthly Attila, Rusznyák Gábor. Az ő vizsgáikban - többekkel együtt - nagyon sokat dolgoztam. Ezekre a vizsgákra odafigyelt a szakma. Ilyen módon egyszer csak előkerültem mint létező alak, és így a negyedik évben, Zsámbéki Gábor idehívott gyakorlatra a Katonába. Idekerültem pici szerepbe, Az elveszett levélbe (Ion Luica Caragiale), pici szerepbe a Periclesbe, Tyrus hercegét játszottam (Shakespeare), és Schilling Árpád akkor rendezte meg a Közellenséget (Tasnádi István), abban is játszottam. Ment három előadásom, és akkor negyedik év végén Zsámbéki azt mondta, hogy nem lenne egyszerűbb, ha ideszerződnék? Mondtam, ha nincs más megoldás, akkor én nem bánom, belemegyek ebbe a csínybe. Azóta itt vagyok. Mondhatnám, hogy megvalósult az álmom, és amikor mostanában néha elégedetlenkedem, akkor mindig emlékeztetem magam arra, volt idő, amikor a fél karomat odaadtam volna, hogy ide egyáltalán beléphessek... Azóta itt, és több mint száz szerepben. Amikor Zsámbéki felajánlotta a szerződést, akkor csatolta azt a mondatot, hogy most természetesen bekerülsz a kis szerepeket játszó fiatal színészek sorába. Mondtam, az nekem nagyon jó. Ehhez képest az első bemutatóm a Kés a tyúkban (David Harrower) című előadás volt Gothár Péter rendezésében. Láttam kiírva, hogy Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc, Kocsis Gergely, és mivel Zsámbéki nekem azt mondta, hogy kis szerepeket fogok játszani, gondoltam, biztosan meghalok az ötödik percben. Ehhez képest ebben három majdnem egyenrangú szerep volt, s el is játszottuk vagy száz valahányszor. Aztán csakugyan bekövetkezett az apró szerepek garmadája. Az első években Gothár volt az, aki kiemelten figyelt rám. Mindig jelentősebb szerepeket kaptam tőle. Aztán valahogy szerencsére ez átragadt a többiekre is az évek folyamán. A szerepekből nem tudok kiemelni. De hát az első meghatározó színházi élménytől eljutott Platonov szerepéig... Jól be is rezeltem tőle, amikor megtudtam, hogy én játszom. Szeretem is játszani, bár most már nem úgy kelek föl reggel, hogy jajnak, ma én vagyok Platonov. Nem hatódom meg minden nap, de örülök, hogy így van. Remélem, hogy ez nem az út vége, csak egy kiemelendő állomása. A rendezők közül Gothárt említette... Azért említettem őt mint elsőt, mert időrendileg ő bízott először rám nagyobb és fontosabb feladatokat. Aztán megtette ezt hamarosan Máté Gábor és Ascher, és megtette Zsámbéki Gábor is. Ha itt dolgozik valaki az elmúlt húsz évben a Katonában, akkor szerencséje van, itt nem tud kutyaütő kezekbe kerülni. Fölsoroltam ezt a négy nagy alakot, akik ezt az épületet megtöltötték hiteles előadásokkal. Később jöttek a fiatalabbak. Székely Krisztát feltétlenül meg kell említenem, mert ő már több jelentős feladatot bízott rám: a Platonovot és a Kaukázusi krétakörben Azdakot, a Nórában Rankot. Úgy gondolom, hogy talán ő is kedves velem dolgozni. A Katonára mindig is az volt a jellemző, hogy kis szerepek és nagy szerepek váltogatják egymást. Nagyon sok jelentős tehetségű színész dolgozik itt. Mi jelent ez a közeg? Sajnálom, hogy nem magamtól jutott eszembe ezt szóba hozni. Itt eléggé egészségesen működik az a rendszer, hogy ha főszerepet kap az ember, akkor a következő előadásban kaphat pár mondatosat is. Természetesen alapos elemzéssel meg lehet állapítani, hogy kik azok, akik többször és kik azok, akik kevesebbszer jutnak nagyobb feladatokhoz. De ebben a társaságban, ami a Katona József Színház társulata, ezek nem okoznak feszültséget. Itt igazi csapatmunka folyik. Ez nem lózung. Soha nem éreztem nagy, fontos, vagy főszerepet játszva az aktuálisan éppen mellettem levő kollégánál semmiféle irigységet, semmiféle neheztelést. Mindenki tudja, hogy most ezt dobta a gép, ez most így van, de holnap máshogy lesz. Azt a próbafolyamatot, amíg a Kaukázusiban megszültük az Azdakot, azt a második felvonást, azt nem tudom elfelejteni. Rengeteg támogatást kaptam a kollégáktól abban a két hónapban. De én sem szoktam rosszul érezni magam kisebb szerepet játszva, ha támogatnom kell azt a kollégát, aki tegnap engem támogatott. Ez itt eléggé jó rendszer, segít egészséges szellemben maradni.