Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-07 / 105. szám

• tép te a­z ellátás? (CIKK A 3. OLDALON) • Garázdák a káceremta (BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) ^ POLITIKAI NAPILAP * Vl,“s “ I ÓRA: 80 FILLÉR Nehézipari koncentráció Borsodban Megkezdődtek a XII. bor­sodi műszaki hetek rendez­vényei. Igaz, az első napon mindjárt egy jelentős ese­ményt el kellett halasztani. A programfüzet szerint ugyanis a DIGÉP-ben tar­totta volna ülését az orszá­gos Korróziós Állandó Bi­zottság, de tagjainak más elfoglaltsága miatt az ülést június 19-re halasztották. Táblás ház volt viszont tegnap délután a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ színháztermében. Leninváros és Kazincbarcika mintegy 350—400 vegyész szakembere gyűlt össze, hogy meghallgassa Lévay Tamás­nak, a Nehézipari Miniszté­rium főosztályvezetőjének az előadását a leninvárosi ipar­­fejlesztésről, a borsodi ipar­vidék jövőjéről. Mint azt az előadásból megtudtuk, hazánk iparán belül továbbra is dinamiku­san fejlődik a nehézipar. Amíg például 1970-ben a nehézipar részaránya a ter­melési érték előállításában 77 milliárd forint volt, jö­vőre már 120 milliárd, 1980- ban pedig 180 milliárd fo­rint lesz. Ezen belül fokozó­dik a vegyipar szerepe. To­vább nő a beruházási kon­centráció, amelynek legje­lentősebb színhelye Borsod megye. Megyénk 1970—75- ben 17,5 százalékban részesül a NIM beruházásaiból, s ez az arány 1975—80-ban 20 százalékra nő. A nehézipari nagyberuházások színhelye Leninváros, Kazincbarcika és Bükkábrány. Leninváros térségében az olefinmű, a Tiszai Kőolajipari Vállalat, az új Tiszai Erőmű, Kazinc­barcikán a BVK új pvc-üze­­me, Bükkábrányban pedig az új erőmű építése olyan be­ruházási koncentráció meg­valósulását jelenti, amelyre hazánkban még nem volt példa. (Folytatás a 6. oldalon) Hűvös idő Ma néhány órás napsütés­re is számíthatunk, de hű­vös marad az idő, megerő­södik a szél. A nappali hő­mérséklet 10—15, az esti 7 —11 fok között alakul. SZOVJET—AMERIKAI TALÁLKOZÓ CIPRUSON Gromiko és Kissinger meg­állapodott: ma találkoznak Cipruson, és folytatják a szovjet—amerikai kapcsola­tok kérdéseinek, valamint a közel-keleti helyzetnek a megvitatását. — Gromiko Damaszkuszból érkezik, ahol Asszad szíriai államfővel, Satti tunéziai külügyminisz­terrel és Arafattal tanácsko­zott, Kissinger pedig Tel Avivból jön. Huszonkilenc millimé­ter csapadék hullott tegnap — mintegy két óra alatt — Miskolcon. A hosszú aszály miatt szükség van ugyan az esőre, de a nagy tömegben lezúdult csapadék károkat is okozott. E károkról pontos adataink még nincsenek. Tegnap délután 60 bejelentés érkezett a Miskolci Ingatlan­­kezelő Vállalathoz, dolgozóik túlórában végezték el a leg­sürgősebb javításokat. Be­tört a víz a Csabai kapui kórház központi kazánházá­nak alsó részébe is. A tarta­lékberendezéssel a kazánház üzemeltetését biztosítani tud­ták, de a keletkezett kár meghaladja a 60 ezer forin­­tot. Ugyancsak a kazánházat­­ öntötte el a víz a 22-es szá­mú Általános Iskolában. Amint azt képünk is bizo­nyítja, közlekedni sem volt könnyű a tegnapi felhősza­kadásban. tje Tegnap a Mező Imre úti temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára Nagy Mik­lós művelődésügyi minisztert. Ravatalánál párt- és állami vezetők, az Elnöki Tanács, a kor­mány, a tábornoki kar tagjai, politikai, társadalmi, tudományos, kulturális és művészeti életünk ismert személyiségei álltak díszőrséget. A Magyar Népköztársaság kormánya ne­vében Karakas László munkaügyi miniszter búcsúzott Nagy Miklóstól. A Művelődésügyi Minisztérium vezetőinek, munkatársainak és pártbizottságának gyászát Garamvölgyi Ká­roly miniszterhelyettes tolmácsolta. Az MSZMP Központi Bizottsága, a tudományos, közoktatási és kulturális osztály munkatársai nevében Kornidesz Mihály osztályvezető bú­csúzott Nagy Miklóstól. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen egykor az elhunyttal együtt tanult évfolyamtársak, barátok, munkatársak gyászát Mörk János egyetemi docens tolmácsolta. Azok nevében szólt, akiktől az elhunyt még többet követelt, mint másoktól, de még mindig kevesebbet, mint saját magától. Nagy Miklóst a Mező Imre úti temető dísz­sírhelyén helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartás az Internacionálé hangjaival ért véget. Heinemann elnökhöz intézett levelében Brandt kancellár lemondott Bonnban váratlanul le­mondott Brandt kancellár. A nyugatnémet rádiók az éjjel jelentették, hogy a kancellár S­einemann államfőhöz inté­zett levelében felelősséget vállalt a legutóbb kirobbant kém­botrányért, és ezzel in­dokolta visszavonulását. Hei­nemann a levelet tudomá­sul vette, de nem tudni, va­jon elfogadta-e a lemondást. Brandt kancellár levelé­ben azt kérte, hogy amíg a parlament nem választ új kormányfőt, Scheer alkancel­­lár és külügyminiszter lássa el a kormány vezetését. Amennyiben Heinemann el­fogadja a lemondást, a szoci­áldemokraták Schmidt jelen-Noha az utóbbi nyugatnémet tartományi választásokon elszen­vedett kudarcok, a szabad­ de­mokrata koalíciós partnerek ennek következtében jelentkező követelései, és az erre megmoz­duló szociáldemokrata jobb­­szárny akciói egyaránt elked­vet­lenítették egy ideje Brand­­kancellárt, erre a döntésre se­hol sem számítottak. Kétségte­len, hogy a legutóbb kipattant kémbotrány, amelynek követ­keztében letartóztatták a kancel­lári hivatal egy tisztégviselőjét fokozott támadásra késztette a jobboldalt az NSZK-ban és az is látható, hogy erre a támadás­ra „példát mutatott” a szovjet— amerikai közeledést, elsősorban a kereskedelmi megegyezést megakadályozni óhajtó amerikai szovjetellenes jobboldali cionis­­ta-lobby. A jobboldali ellenzék az NSZK-ban ezt az óceánon légi pénzügyminisztert java­solnák Brandt utódjául, akit a — koalíció abszolút több­ségére való tekintettel — a parlament el is fogadna, amennyiben a szabad­ de­mokraták nem mondják fel a koalíciót. túli „hátvédet” maga mögött érezve, előbb a koalícióban igye­kezett viszályt szítani Bahr moszkvai tárgyalásai ürügyén felpiszkálva Scheer külügymi­niszteri hiúságát, majd a gaz­dasági nehézségek miatt válasz­­t isi vereségeket meglovagolva, a keleti kapunyitás ellen hangolni a szociáldemokraták jobboldalát, végül pedig a legutóbbi kém­botrányt az „addig verd a va­sat, amíg tüzes” elv alkalma­zásával, kihasználva Brandt el­len. Az akció „eredménye”: Brandt lemondása igazolja, amit a Varsói Szerződés legutóbbi ülésén állapítottak meg: a poli­tikában fővonal az enyhülés, de a hidegháború megszállottjai még nem mondtak le aknamun­kájukról, és ezzel szemben a jö­vőben is ébernek kell lenniük a béke híveinek. mate­rvAn Hí­r­magyarázat: •­­ Új martinkemence épül Ózdon Az Ózdi Kohászati Üzemek acélművében az elmúlt esz­tendőkben bevezetett külön­böző­ műszaki és szervezési intézkedéseket, valamint az oxigénbefúvatásos eljárás el­terjesztésével sikerült a ter­melést évi 1 millió tonna fölé növelni. Így ma már az ózdi gyár adja az ország acélter­melésének az egyharmadát. A termelés további növelésére még ebben az évben nagyobb arányú fejlesztést hajtanak végre. Bővítik az oxigéngyár­tó üzemet, új — adagonként száztíz tonna befogadó ké­pességű — martinkemencét és egy nyolcszáz tonnás ke­verőkemencét építenek. Ez­zel kilencre emelkedik a gyár nagy teljesítményű olvasztó­­kemencéinek a száma. Eze­ken kívül az úgynevezett ho­­zag­anyagok, vagyis az acél­gyártáshoz szükséges vashul­ladékok tárolására előkészítő telepet, a dolgozók munkakö­rülményeinek javítására pe­dig különböző szociális léte­sítményeket alakítanak ki. KELET-NYUGATI TÁRGYALÁSOK Koszigin szovjet kormány­fő fogadta R. Girottit, az ENI olasz állami kőolaj- és föld­gázipari egyesülés elnökét, aki üzleti kapcsolatokról tár­gyal Moszkvában.­­ Ugyan­csak fogadta Koszigin Jose Lutter Gelbard argentin gaz­daságügyi minisztert, aki Pe­ron személyes üzenetét és a legnagyobb argentin kitünte­tést adta át előzőleg Brezs­­nyevnek. BÖLL LEMOND A FEN CLUB ELNÖKSÉGÉRŐL Heinrich Böll Nobel-díjas író úgy döntött, hogy lemond a nemzetközi Pen Club el­nöki tisztségéről, és nem je­lölteti magát a végrehajtó bizottság május végi kong­resszusán sem. A DPA hír­­ügynökségnek adott nyilat­kozatában döntését egészségi állapotával indokolta, és kö­zölte: egy-két évre vissza akar vonulni a közélettől. MAGYAR—NSZK TÁRGYALÁSOK Magyar—NSZK vegyesbi­zottsági tárgyalások kezdőd­tek Bonnban. A kooperációs kapcsolatok időszerű kérdé­seinek áttekintése mellett a két fél tárgyalásokat folytat a két ország között kötendő új hosszú lejáratú, tízéves gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapo­dásról. 12 TONNA VIRÁGGAL • LEZUHANT Lezuhant az éjszaka a nyu­gat-németországi Nürnberg közelében az Izlandi Légifor­galmi Társaság egyik DC–6 típusú repülőgépe. A gépen utasok nem voltak, de sze­mélyzete szörnyethalt. A gép 12 tonna virágot szállított Nizzából.

Next