Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1938-01-01 / 1. szám

lását. Egyszer két hordár egy hordót hengerített le a pincébe, s erre a műveletre Zibalnak kellett felügyelnie. A kereset elosztásakor nézetelté­rés támadt köztük és birokra mentek. Egyikük megragadott egy keze ügyébe eső fadarabot és úgy ütötte vele homlokon a társát, hogy az ájul­­tan és vérrel borítva rogyott össze. A leütött fiú kétségbeesetten sikoltott, de nyomorult támadója ha­marosan kisurrant az udvarról, s mikor elment mellette, ráemelte a ke­zét... Zibal elájult a félelemtől. Néhány hónapig betegen feküdt, aztán visszatért a gazdájához, de időközben elfoglalták a helyét. Az igazi életküzdelem azonban még csak ezután kezdődött, különö­sen súlyos terhek nehezedtek a vállára a Suraval kötött házassága után... A türelem azonban meggyőzi a rossz sorsot. Sura testvére, aki Podeniben volt korcsmáros, nemsokára meghalt, s a magára maradt korcsmát Zibal vette át saját vállalkozásába. Már öt év óta éltek itten. Ezalatt jókora készpénzösszeget gyűjtött össze, de jól gondozott te­kintélyes borállománya is minden körülmények közt pénzt ért. Szó sincs róla, a szegénységtől megszabadult Leiba, de aztán betegek lettek, ő is, s az asszony a gyermekkel szintén­­ a mocsárláz valamennyieket le­verte lábáró. Közben a podeni emberek rosszak és kötekedők voltak... Gyaláz­­ták, gúnyolták, káromolták... azzal vádolták, hogy vitriollal mérgezi őket... És mi mindennel fenyegették! A fenyegetés az ingatag lelket talán még jobban kétségbeejti, mint akármilyen csapás. Most is ezen rágódik, s nem tud szabadulni egy fe­nyegetés hatása alól, amely még a hidegrázásánál is jobban megviseli. — Ah! A nyomorult gol — gondolja sóhajtva magában. Ez a nyomorult pedig nem más, mint Györgye bá’ — a tűz ott vesse fel, ahol van — akivel csúnya ügye volt valamikor Zibalnak. Györgye egy őszi reggel a hosszú úttól holtfáradtan állított be a korcsmába, — azt erősítette, hogy az ispotályból jön és munkát keres. A korcsmáros mit tehetett, felfogadta, de Györgye kegyetlen és morcos természetűnek bizonyult; még egymagában is folyton dohogott és ká­romkodott az udvaron. Rossz szolga volt, lusta és szemtelen, s minden­nek tetejébe lopott, mint a tűz. Egy napon a szegény állapotos zsidón­ét, aki teljes joggal megdor­gálta, azzal fenyegette meg, hogy ihasbavágja... máskor pedig a kis Strulra ráuszította a kutyát. Leiba ekkor azonnal kiadta a járandóságát és elküldte. De Györgye semmikép sem akart elmenni, azt állította, hogy egy évre szegődött. A korcsmáros a végén kénytelen-kelletlen azzal fenyegette meg, hogy fel­megy a dombra, a községházára, s a kisbiróval űzeti el a portájáról. — Zsidó! — kiáltotta Györgye; mellenragadta a gazdáját és kevés hijja volt, hogy rá nem taposott.

Next