Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1938-01-01 / 1. szám
lását. Egyszer két hordár egy hordót hengerített le a pincébe, s erre a műveletre Zibalnak kellett felügyelnie. A kereset elosztásakor nézeteltérés támadt köztük és birokra mentek. Egyikük megragadott egy keze ügyébe eső fadarabot és úgy ütötte vele homlokon a társát, hogy az ájultan és vérrel borítva rogyott össze. A leütött fiú kétségbeesetten sikoltott, de nyomorult támadója hamarosan kisurrant az udvarról, s mikor elment mellette, ráemelte a kezét... Zibal elájult a félelemtől. Néhány hónapig betegen feküdt, aztán visszatért a gazdájához, de időközben elfoglalták a helyét. Az igazi életküzdelem azonban még csak ezután kezdődött, különösen súlyos terhek nehezedtek a vállára a Suraval kötött házassága után... A türelem azonban meggyőzi a rossz sorsot. Sura testvére, aki Podeniben volt korcsmáros, nemsokára meghalt, s a magára maradt korcsmát Zibal vette át saját vállalkozásába. Már öt év óta éltek itten. Ezalatt jókora készpénzösszeget gyűjtött össze, de jól gondozott tekintélyes borállománya is minden körülmények közt pénzt ért. Szó sincs róla, a szegénységtől megszabadult Leiba, de aztán betegek lettek, ő is, s az asszony a gyermekkel szintén a mocsárláz valamennyieket leverte lábáró. Közben a podeni emberek rosszak és kötekedők voltak... Gyalázták, gúnyolták, káromolták... azzal vádolták, hogy vitriollal mérgezi őket... És mi mindennel fenyegették! A fenyegetés az ingatag lelket talán még jobban kétségbeejti, mint akármilyen csapás. Most is ezen rágódik, s nem tud szabadulni egy fenyegetés hatása alól, amely még a hidegrázásánál is jobban megviseli. — Ah! A nyomorult gol — gondolja sóhajtva magában. Ez a nyomorult pedig nem más, mint Györgye bá’ — a tűz ott vesse fel, ahol van — akivel csúnya ügye volt valamikor Zibalnak. Györgye egy őszi reggel a hosszú úttól holtfáradtan állított be a korcsmába, — azt erősítette, hogy az ispotályból jön és munkát keres. A korcsmáros mit tehetett, felfogadta, de Györgye kegyetlen és morcos természetűnek bizonyult; még egymagában is folyton dohogott és káromkodott az udvaron. Rossz szolga volt, lusta és szemtelen, s mindennek tetejébe lopott, mint a tűz. Egy napon a szegény állapotos zsidónét, aki teljes joggal megdorgálta, azzal fenyegette meg, hogy ihasbavágja... máskor pedig a kis Strulra ráuszította a kutyát. Leiba ekkor azonnal kiadta a járandóságát és elküldte. De Györgye semmikép sem akart elmenni, azt állította, hogy egy évre szegődött. A korcsmáros a végén kénytelen-kelletlen azzal fenyegette meg, hogy felmegy a dombra, a községházára, s a kisbiróval űzeti el a portájáról. — Zsidó! — kiáltotta Györgye; mellenragadta a gazdáját és kevés hijja volt, hogy rá nem taposott.