Eszmélet, 1996 (8. évfolyam, 29-32. szám)
1996 / 31. szám - Capitalism, Nature, Socialism
Capitalism, Nature, Socialism A világszerte működő számtalan zöld periodika közül az Eszmélet olvasói számára különös figyelmet érdemel a fenti címet viselő, az Egyesült Államokban kiadott folyóirat. A CNS ugyanis azon kevesek közé tartozik, amelyek a természeti környezet pusztulásának problémáját a társadalomelmélet összefüggéseibe próbálják beágyazni. Saját meghatározása szerint a CNS „nemzetközi, elméleti és politikai, vörös-zöld irányzatú folyóirat, amely ötvözi a történelem, a természet, a társadalom és a környezet témáit, és az ökológiai szocializmus és feminizmus ügyének előmozdítására törekszik”. A CNS 1990-ben indult, évente négyszer jelenik meg a Center for Political Ecology (Politikai Ökológiai Központ, CPE) kiadásában. A CPE nonprofit alapítványként működik, és főként olyan tájékoztatók, vitacikkek és videoanyagok kiadásával és terjesztésével foglalkozik, amelyek a környezet állapota és a gazdaság, a politika, valamint a kultúra közötti kapcsolatokat elemzik. A CNS egészen nagyszámú szerkesztői kollektíva terméke. Észak-Amerikában négy szerkesztő csoportja működik (Boston, Santa Cruz, San Francisco, Toronto) egyenként tíz-tizenöt taggal. Ez a struktúra utólag egészült ki egy tíz fős brit szerkesztő csoporttal. A laphoz kapcsolódik továbbá mintegy harminc tanácsadó szerkesztő a világ minden tájáról: Buenos Airestől Barcelonán és Athénon keresztül Delhiig. A CNS-nek olasz és spanyol nyelvű kiadása is megjelenik Rómában (Capitalismo Natura Socialismo) és Madridban (Ecología Politica), Párizsban pedig testvérlapja működik (Écologie Politique). Az indiai Lokoyan Bulletin, a brit The Ecologist, a brazil Eco-Rio, a dominikai Habitat és egy tucatnyi más lap részvételével a CNS szervezi a baloldali zöld folyóiratok nemzetközi fórumát. A CNS főszerkesztője James O’Connor, a Kaliforniai Egyetem professzora, akit a politikai gazdaságtan területén a válságok teoretikusaként tartanak számon. 1973-ban jelent meg Az állam fiskális válsága (The Fiscal Crisis of the State) című könyve, 1984-ben pedig A felhalmozás válsága (Accumulation Crisis). 1987-ben adta ki A válság jelentése (The Meaning of Crisis: A Theoretical Introduction) című könyvét. 1988-ban a DNS-szel együtt ő indította el azt a vitát, amely az ökológiai problémáról mint a kapitalizmus második ellentmondásáról szól (lásd a ha-LAPVÁRTA ) CNS