Ezredvég, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - KOSZORÚ - Tabák András: Mihai Eminescu - Eminescu, Mihai: Versek : Császár és proletár; Ó, jössz-e már?; Kint megremeg; Száz árbócból

Zúzzatok össze mindent, ami számukra drága, A templomot, a kastélyt, bűneik otthonát! Tűzbe a zsarnok szobrát, folyjon szét, mint a láva, S mossa el az utolsó hitvány rabszolga lába­ Nyomát is, aki kész volt szolgálni még tovább! Szórjátok szét a kincset, tépjétek le a pompát, Az élet köntösét, mely részvétlen, mint a kő, Melyet a könnyek árja s bíbor düh egyre sző; Legyen mindez csak álom, puszta káprázat inkább, És nyelje el közönnyel a végtelen idő... Építsetek a romból piramist, meg nem inget, Történelmünk lapályán memento móri­nak; Lelket fölbátorítót, az öröklétre nyílót, Ilyet faragjatok ti márványból, ne a ringyót, Ki ravasz szemmel, aljas mosollyal hívogat. Ó, jöjjön az özönvíz! Hisz arra, hogy a jóból Milyen jó származik majd, eleget vártatok. Semmilyen... Ma hiénát a szajkó nyelve pótol, Simulékony irigy lett a régi vérszopóból. A rossz, az megmaradt, csak a forma változott. De akkor az aranykort szemetek újra látja, Amint a régi mondák kék fátyla sejteti: Egyenlő lesz a jólét, mindenkinek sajátja, És a halál szelétől úgy alszik el a lámpa, Mint ha egy szőke angyal szelíden oltja ki. Bú, könny és keserűség a haldoklót se nyomják. Úgy él, ahogyan ő élt, az ifjú nemzedék. Az ércnyelvű harangok már nem a gyászt sikongják. Kit a szerencse kedvelt, s mindig elűzte gondját. Nem kell siratni: vége, leélte életét. A nyomor, a betegség lassanként messze tűnnek. Ha nem lesz úr az ember más emberek felett. Ami növésre termett, nem­ sohase szűnhet. Kiisszuk s összetörjük a végén serlegünket. Kik már eleget éltek, tovább mért éljenek? KÁLNOKY LÁSZLÓ FORDÍTÁSA 50

Next