Fejér Megyei Hírlap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-07 / 104. szám

Első: Mitterrand A franciák változást kívánnak Dobsa János, az MTI tudó­sítója jelenti Párizsból. Az első forduló eredménye­ként az elnökválasztás május 19-én tartandó második for­dulójában Francois Mitter­rand és Valery Giscard d’Estaing vesz majd részt és a kommentátorok máris hangsúlyozzák: a két jelölt között nagyon kemény és szo­ros küzdelem várható és az eredményt még nem lehet megjósolni. Mitterrand az első forduló­ban jóval megelőzte Giscard d’Estainget, s egymillió sza­vazattal többet szerzett be, mint amennyit tavaly a nemzetgyűlési választáson a baloldali pártok együttvéve, és a második fordulóban va­lószínűleg rászavaznak azok is, akik az első fordulóban az ultrabalos csoportok jelölt­jeire adták szavazatukat. Giscard d’Estaing viszont Chaban-Delmas, Roger és a szélsőjobboldali Le Pen sza­vazatainak megszerzésére szá­mít és így — az első forduló eredményei alapján — elmé­letileg megszerezheti a sza­vazatok 51 százalékát. Nagy bizonytalansági tényező azon­ban számára, hogy Chaban- Delmas hívei közül hánynak a szavazatát fogja megszerez­ni. Francois Mitterrand nyilat­kozatában megállapította, hogy miután megkapta a szavazatok csaknem 44 száza­lékát, ugyanolyan helyzetben van, mint amilyenben de Gaulle tábornok és Pompidou elnök volt az 1965-ös, illetve az 1969-es elnökválasztás el­ső fordulója után. És annak­idején mindketten győztek a második fordulóban, a siker előfeltételei már megvannak — folytatta Mitterrand —, kibontakozott egy széles kö­rű mozgalom és az lehetővé fogja tenni május 19-től kezd­ve azt a politikát, amely a társadalmi haladás és a nem­zeti függetlenség ügye köré tömöríti a franciákat. Georges Marchais, az FKP főtitkára nyilatkozatában rá­mutatott: a baloldal közös jelöltje az első fordulóban messze megelőzte a többi je­lölteket. Ez azt mutatja, hogy a franciák igazi változást kí­vánnak és hogy ez a törekvé­sük egyre erősödik. A máso­dik fordulóban Francois Mit­terrand köré kell tömörülni­ük mindazoknak, akik társa­dalmi igazságosságot, a polgá­roknak a közéletben való igazi részvételét és a nemzeti függetlenség politikáját kí­vánják. Ez a tömörülés olyan új többséget hozhat létre, amely biztosítja majd a poli­tikai stabilitást és az ország előrehaladását. II vendéglátók ifjúsági parlamentje A Fejér megyei Vendéglátó Vállalat ifjúsági parlamentje több mint száz résztvevővel tegnap délelőtt tartotta ta­nácskozását a székesfehérvári Stop étteremben. A fiatalo­kat Takács Jenő, a vállalat igazgatója tájékoztatta az el­múlt év gazdasági eredmé­nyeiről és az idei esztendő leglényegesebb feladatairól. Beszélt az ifjúsági törvény végrehajtásáról készített vál­lalati intézkedési tervben rögzített tennivalókról és azok megvalósításáról. Hang­súlyozta: a fiatalok jó mun­kája nagyban elősegítette, hogy nemrégiben ismét, meg­kapták a kiváló vállalat cí­met. A vállalatnál sok fiatal dolgozik máris felelős beosz­tásban, megbecsülésüket jel­zi, hogy közülük legutóbb 14 részesült kiváló dolgozó ki­tüntetésben. Kérte, hogy a fiatal dolgozók további jó munkával segítsék elő azok­nak a sokrétű feladatoknak megvalósítását, amelyek a megalakulását most ünneplő 25 éves vállalatra hárulnak­. Ezt követően 11 felszólaló fiatal beszélt az időszerű kér­désekről. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! FEJÉR MEGYEI Kedd, 1974. május , XXX. évfolyam, 104. szám • • •­­ Óra: 80 fillér AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt főtitkára, a baloldal közös elnökjelöltje (középen) május 5-én leadja sza­vazatát a francia elnökválasztás első fordulójában. (Telefotó —AP—MTI—RS) A KISZ időszerű feladatai A KISZ Központi Bizott­sága április 17—18-i ülésén megvitatta az Intéző Bi­zottság javaslatát a KISZ néhány időszerű feladatáról. A kidolgozott intézkedési terv már részleteiben is tar­talmazza a megoldásra váró feladatokat: a következő sürgető lépés feldolgozni és mindenekelőtt az ifjúsági vezetők legszélesebb rétegei­vel is megismertetni a fiata­lok előtt álló tennivalókat. Erre került sor tegnap Székesfehérváron, a KISZ Fejér megyei Bizottsága szervezésében egybehívott ifjúsági aktívaülésen, ame­lyen megjelent és felszólalt Grósz Károly, a megyei pártbizottság első titkára is. Részt vett az ülésen Barabás János, a KISZ KB titkára is. Khaut András, a KISZ Fejér megyei Bizottságának első titkára tájékoztatta a megjelenteket a KISZ Köz­ponti Bizottságának hatá­rozatából adódó legfonto­sabb tennivalókról. ARM Hangverseny a Budenz-házban Az Alba Regia napok programjaként tegnap este hét órai kezdettel hangver­senyt rendeztek Székesfe­hérváron. Az újjáalakított, megszépült Budenz-házban a Magyar Hárfatrió játékát élvezhette az összegyűlt kö­zönség, A pártkongresszus és a 30. évforduló tiszteletére Mimikafelajánlások a mezőgazdasági üzemekben Számos ipari és élelmiszeripari üzem kollektívájának csatlakozását közöltük már, amelyek rendre azt célozzák, hogy túlteljesítsék tervüket, ezzel köszöntsék pártunk XI. kongresszusát, s ünnepeljék méltóképpen felszabadulásunk 30. évfordulóját. A bicskeiek 1,1 milliója Valamennyi ágazatban megtartották csatlakozó ér­tekezletüket a szocialista bri­gádok a Bicskei Állami Gaz­daságban. Nagy feladatra vállalkoztak a tehenészek, amellett, hogy csökkentik a költséget, arra tettek ígére­tet, hogy a tehenenkénti tej­termelést 150 literrel emelik terven felül, így ebben az év­ben 50 000 literrel több tejet értékesítenek, mint az elő­irányzott mennyiség. Válla­lásuk értéke 285 000 forint. Nem sokkal kevesebb — 229 000 forint — a húscsirke­­nevelő szocialista brigád fel­ajánlása. Azt ígérik, hogy a tervezett súlygyarapodást két százalékkal teljesítik túl. Az ablakfelhasználást öt szá­zalékkal, az elhullást két szá­zalékkal csökkentik. Dicsérendő a traktorosok, valamint a javítóműhely kol­lektívájának forintban kife­jezhető felajánlása. Ígéretet tettek a brigádok arra is, hogy ebben az évben 1250 társadalmi munkaóra alatt elvégzik a játszóterek be­rendezéseinek karbantartá­sát, részt vesznek a majorok lakótelepeinek parkosításá­ban, a környezetük otthono­sabbá tételében. Az egész gazdaság dolgozóinak össze­sített vállalás értéke: 1,1 millió forint. A zöldlisztüzem kollektí­vájának legnagyobb értékű felajánlása, hogy terven felül 30 vagon lisztet termelnek, illetve értékesítenek úgy, hogy közben csökkentik a villamos energiát, a gázolaj - fogyasztást. A harminc va­gon liszt fűből, zöld kukori­cából készül, lucernából öt­ven vagonnal toldják meg az előirányzott mennyiséget. S még egy említésre méltó ígé­ret: az ágazat három szoci­alista brigádja ebben az év­ben megszerzi munkája el­ismeréseként az aranyérmet. L 80 vagon takarmányliszt A Nagyhörcsöki Állami Gazdaság lucernaágazatának dolgozói is csatlakoztak az országos felhíváshoz. A hoz­zájuk tartozó betakarító és növénytermesztő brigádok felajánlásai elsősorban arra irányulnak, hogy részint elő­segítsék a gazdaság állatte­nyésztési ágazatának munká­ját, részint pedig, hogy támo­gassák a zöldlisztüzem dolgo­zóinak törekvéseit. A válla­lások néhány pontja: A beta­karító, szállító és növényter­mesztő brigádok gépein a karbantartást úgy végzik, hogy nagyobb ráfordítás nél­kül egész évben üzemképes állapotban legyenek az esz­közök: legjobb időben elvég­zik a lucerna növényápolá­sát, a tápanyag visszapótlá­sát. Vágják a lucernát A szabadbattyáni termelőszövetkezetben NDK gyártmányú silógéppel vágják a lucernát és szállítják a lucernaliszt-készítő üzemekbe (Fotó: Rabáczy Szilárd) Iíz ivari fiatalok Amikor az ifjúsági parla­mentet tartották Simontor­­nyán, az Igar-Simontornyai Lenin Termelőszövetkezet pinceklubjában, nemcsak kérdések és válaszok hang­zottak el: az ifjak megtették vállalásaikat a XI. pártkong­resszus és a 30. évforduló tiszteletére. Legfrissebb tele­fonjelentésünk szerint már sikereket is értek el. A nö­vényvédő brigád — amelynek ifjú Kranauer József a ve­zetője — április utolsó nap­ján befejezte a tavaszi nö­vényvédő vegyszerezést. Hor­dó János irányításával a traktoros brigád vetésre ké­szítette elő április 25-ig a ta­lajt. Folyamatosan tart még Papp Ferenc és Szabó István kollektívája vállalásának teljesítése: június elejéig üzemképes állapotba helyezik a betakarító kombájnokat, s­­ a hibanélküli üzemeltetés érdekében felváltva ügyeletet tartanak vasárnap és ünnep­napon is. Arra törekszenek, hogy a kenyérgabonát leg­alább három hét alatt bizton­ságba helyezzék. Az asszonyok és lányok is megfogalmazták vállalásukat: Virág Istvánná és Kolonics Júlia irányításával részt vesznek a lenkötésben úgy, hogy veszteség nélkül kerül­jön kazlakba a termés. Ha szükséges, akkor vasárnapi napokon is dolgoznak. Az említett vállalások ér­téke megközelíti a 300 000 fo­rintot Új óvoda Hamarosan beköltözhet második otthonába a 30 óvo­dáskorú iszkaszentgyörgyi kislány és kisfiú. Ennyien vannak a községben azok a gyerettek, akik a most elké­szült felújított épületben lé­vő óvodában helyet kaptak. A községben minden óvodába jelentkezőt fel tudtak venni. A közel 600 ezer forint ér­tékben felújított épület, a szociális létesítmények, a fog­lalkoztatóterem, és a beren­dezés egy része már várja a gyerekeket. A hátralévő ap­róbb beszerzések után már fogadja is a kicsiket a köz­ponti fűtéses óvoda.

Next