Filológiai Közlöny – X. évfolyam – 1964.
3–4. szám - Vita, szemle - Gáldi László: Eminescu-ünnepségek Romániában
hogy mit vett át Hviezdoslav a század örökségéből, szubjektum és objektum összeötvözését hogy fejlesztette nagy költészetté. Természetes, hogy Stúrékat és főleg Sládkovicot tekintette ebből a szempontból is közvetlen nagy elődjének. De az elmondottak alapján rögtön hozzá kell tennünk: Petőfit és Aranyt is, hiszen éppen a költői hivatás gyakorlása szempontjából költészetüknek számos tényezőjéből tanult. Cseh vonatkozásaival éppúgy törődnünk kell ebből a szempontból is, mint a lengyelekkel (Zawilinski 17). Az igazi, végleges Hviezdoslav képet csak akkor fogjuk tudni kialakítani, ha túlnézünk a szlovák irodalom köré emelt kínai falon és az összehasonlító módszer korszerű alkalmazásával látjuk meg mindazokat a szálakat, amelyek költészetét valamennyi elődjéhez és kortársához fűzik. Itt most csak ötletként vetjük fel — ez egy recenziónál szélesebb kereteket, részletesebb kidolgozást igényel — , érdemes volna egyszer megvizsgálni, hogy hányódtak a csillagvilág s a földi realitások között Hviezdoslav magyar kortársai, akik a hivatalos magyar kultúrpolitikával éppen úgy szembeszálltak, mint ő a szlovákkal, ezért éppen olyan magányosok lettek s éppen úgy Petőfi örököseinek vallották magukat, mint ő. (Pl. Komjáthy Jenő: A homályból!!!). A modern összehasonlító irodalomtörténetírás tipológiai módszerének ez a terület sok hálás feladatot adhatna ! Smatlák igen nagy igyekezettel és filológiai precizitással igyekszik korrigálni nem egy elődjének kisebb nagyobb tévedését. Mi itt most csak egy olyan elírásra mutatunk rá, amelyet ő követett el. Nem az 1884-ben közölt Krba vatra (Házitűzhely és pásztortűz) c. ciklusában találkozunk az első szonettekkel. Már magyar zsengéiben is próbálkozott ezzel a formával, a „hangzatka" elnevezést adta neki. Mindezzel nem akartuk csökkenteni emadák szép monográfiájának a jelentőségét. Sőt ! Éppen azt akartuk illusztrálni, hogy a Hviezdoslav megismeréséért vívott küzdelemnek mily jelentős állomása. Gondolatokat ébresztett, s alkalmat adott a vitára. Megjegyzéseinkkel csak tovább akartuk segíteni Smatlákot a teljes Hviezdoslav monográfiához vezető úton. Meggyőződésünk, hogy végülis ő fog nemzete legnagyobb költőjéről hiteles, igaz portrét alkotni. Sziklay László Eminescu-ünnepségek Romániában „Az éj véget ér. Véget ér minden éj. Virradat előtt fölzeng a kakas, visszakövetelve a fényt, vissza a teret, hogy láthassuk egymást szabadon. . . Erre gondoltam ezekben a napokban, míg körülöttem a nagy Eminescuról beszéltek mindazok, akik annyival jobban ismerik őt, mint én. Úgy tetszett, hogy az ő költői hangjában is ez a súlyos, szorongó, de mégis követelődző moduláció zeng, hogy hívja közben a fényt, a kakas szavát zengi." Ezekkel a szavakkal, ezzel a maga jellegzetes breton basszusán elmondott „poème en prose"-zal állt E. Guillevic, a jeles francia költő és műfordító ez év június 11-én Eminescu sírja elé a bukaresti Belu-temetőben; a Román Akadémia és a Román Írószövetség külföldi vendégei nevében ő rótta le kegyeletét ama költővel szemben, aki most, halálának 75. évfordulója körül lép ki végre egy „kis nyelv" végzetes magányosságából s kezdi elfoglalni helyét a világirodalom legnagyobbjainak sorában. E folyamatnak természetesen voltak és vannak nagyon is objektív akadályai; elsősorban az a tény, amelyet Tudor Arghezi, a mai román költészet nesztora így foglalt össze a Viata romîneascâ ünnepi számában (1964. 4—5 sz. 9.): „A költészet jobban a nyelvhez tapad, a nyelv rejtett lelkéhez, mint a próza . . . Eminescut még románra sem lehet lefordítani. . ." Annak, ami Bukarestben júniusban lezajlott, örvendetes könyvkiadási előzményei voltak mind Romániában, mind pedig szerte a világon, persze elsősorban azokban az országokban, ahol jeles költők hajoltak félte gondul Eminescu verseire, s akár az eredeti szöveg közvetlen megértése alapján, akár nyersfordítás segítségével mégis megpróbálták ezeket a sokszor valóban szinte lefordíthatatlan sorokat saját nyelvükön tolmácsolni. Munkájukat mind román, mind pedig külföldi tudósok, Eminescu-kutatók egész sora támogatta. Romániában nemcsak fontos új forrásanyagot tettek közzé (A. Z. N. Pop: Contributii documentare la biográfia lui M. Eminescu. Bukarest 1962.), hanem új kiadásban jelent meg, teljes könyvészeti apparátussal. G. Calinescu Eminescu-életrajza, ez a mi Szerb Antalunkra emlékeztető írás, amelyben annyira összeolvadnak az irodalomtörténész és a szépíró törekvései, továbbá napvilágot látott Perpessicius nagy Eminescu-kiadásának VI. kötete (a népköltési vonatkozású anyag modern összefoglalása). Eminescu prózája Flora Suteu mintaszerűen gondos, magas filológiai igényű " Vö. JVladislaw Semkovicz (red): Slowacia i Slowacy. Kraków 1937. 56 — 59. Illyés Gyula fordítása (Nagyvilág 1964. 1268).