Gyulai Hírlap, 1974. január-június (15. évfolyam, 1-49. szám)

1974-05-07 / 34. szám

I Tanácskoztak a kertészeti vállal­at és az építőipari szövetkezet fiataljai Sikeresek, jelentősek voltak az ifjúsági parlamentek Jó néhány, városunkban meg­­­­tartott ifjúsági parlamentről adtunk hírt lapunkban eddig is. Ezekről a tanácskozásokról ál­talában kedvezőek a vélemé­nyek, éppen ezért szívesen adunk helyet az eseményeknek lapunk hasábjain, annál is in­kább, mert a legtöbb esetben nemcsak az ifjúság jogairól, ha­nem kötelességeiről is sok szó esett az érdekeltek részéről. Hatmilliós fejlesztés a kertészeti vállalatnál Sikeres tanácskozást rendezett a kertészeti és városgazdálko­dási vállalat fiatalsága is, a 131 fős ifjúsági létszám az össz­dolgozók 42 százalékát jelenti. Gyepes István szb-titkár elnöki megnyitója után Gál András igazgató adott tájékoztatást az ifjúság helyzetéről a vállalatnál és ismertette az elmúlt év gaz­dasági eredményeit, amelybe szorosan beletartozik, hogy ta­valy 5,7 százalékos bérfejlesz­tést tudtak végrehajtani, a kö­­z­­­­el­jövőben pedig az összes adott­­­­ságok figyelembevételével át­­­­lagosan 9 százalékos bérszín­vonal-növekedéssel számolhat­nak. Elmondotta, hogy az Met fel­adatok végrehajtására nagy ha­­­­tással van az a körülmény, hogy a húsipari vállalat ré­szére átadott terület, illetve azon levő létesítmények kárta­lanítása címén mintegy 6 mil­lió forint fejlesztési alaphoz jut a vállalat. Ebből az összeg­­­ből az üvegházi felületet új­­ növényház beállításával 1870­­ négyzetméteres területtel kíván­­­­ják növelni, új központi garázs, javítóműhely áttelepítése való­sul meg, korszerűsítik a belső telep elektromos és vízveze­ték-hálózatát. Kérte, ,a vállalat valamennyi dolgozója, a fiata­lokkal az élen, azon munkál­kodjék, hogy a legnagyobb rendet, tisztaságot teremtsék­­ meg a városban a parkok, v­­ j­rágágyak ápolása mellett. Hozzászólások A beszámolóhoz elsőként­ Magda Virgil KISZ-titkár szólt hozzá, ismertette az alapszerve­­­­zet állásfoglalását. A vállalat­­ idei tervének megvalósításához s az ifjúság fiatalos lendületével, ■ becsületes munkájával és ten­­n­iakarásával járul hozzá, ami­­­vel egyúttal elősegíti a negye­dik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítását. Ebből a célból­­ javasolta, hogy vállalja a fia­­­­talság az ebben az évben létre­hozandó műhely építkezésén kommunista műszak tartását az egyik szabad szombaton. Kérte és javasolta, hogy a fiatalok, de a szocialista brigádok vala­mennyi tagjai is, tekintsék fel­adatuknak új brigádok meg­alakulásának elősegítését. Ja­vasolta, hogy a XI. kongresszus tiszteletére, annak összehívásáig azokon a munkahelyeken, ahol a körülmények erre adottak, mindegyik fiatalt vonják be a szocialista brigádok munkájába Végül fel­hívta a figyelmet a­­ Dolgozz hibátlanul!­' mozga­lomra, majd a különböző okta­tásokban való részvételre A városi pártbizottság képvi­seletében Szebegyinszki György­­né hangoztatta a parlament ös­­­szehívásának szükségességét és feladatának jelentőségét. A tartalmas vezetői beszámoló­val kapcsolatban megjegyezte, szükséges többet foglalkozni a munkaverseny problémáival és az üzemi négyszög kapcsolatá­nak továbbfejlesztésével. Elis­meréssel szólt a jól szervezett tanácskozásról Szőke Lajos, a városi KISZ-bizottság képvise­lője és azt a legsikerültebbek közé sorolta. A tanács végrehajtó bizottsá­gát dr. Tóth Ferenc, a titkár­ság vezetője képviselte. Felszó­lalása elején a görög bölcset, Szókra­teszt idézte: ,,Az ifjúság manapság szereti a fényűzést, rossz a modora, megveti a te­kintélyt, nem tiszteli az idősebb embereket, fecseg akkor, ami­kor dolgoznia kellene". Kifejtette, hogy ez a 3000 év­vel ezelőtti idézet még ma is sokszor, elhangzik, de nem ez is jellemző a ma ifjúságára. Fia­talságunk zömében érdeklődést tanúsít, a párt­ és a kormány határozatai iránt, alkotmá­nyunkban külön fejezet bizto­sítja jogaikat és megszabja kö­telességeiket. Felhívta a figyel­met, hogy a parlamenten el­hangzott feladatok kellő súly mellett nyerjenek megoldást. Több mint 400 ezer forint a városi sporttelep fenntartására, felújítására A városi tanács testnevelési és sportbizottsága pénteken dél­után ülést tartott Tenkei An­tal elnöklésével. Az ülésen Har­gitai József, a sportlétesítmé­nyek tavaly júliusban kineve­zett gondnoka beszámolt a léte­sítmények állapotáról, azok tervszerű fejlesztéséről, a to­vábbiakban pedig a kiemelt sportágak- az úszás, atlétika, a labdarúgás vezetői adtak tájé­koztatást a jelenlegi helyzet­ről. Hargitai József beszámolójá­ban elmondotta, hogy a városi tanács erre az évre a létesít­mények személyi, anyagi és tár­gyi fenntartására, a felújítások­ra költségvetésében 419 ezer fo­rintot biztosított. Pontokba szedve, részletesen felsorolta, mi minden történt 1973 júliusa óta a városi sporttelepen. Hogy csak néhányat említsünk: el­kezdték a környék rendezését, kiszedték a régi nyárfákat, he­lyükre elkészítették az új be­járatot. a lelátóval szemben, ki­festették, felújították az öltöző­ket, bekerítették a műhely mel­letti tárolószínt, elültettek 700 fát, a tömegsport céljára hoz­zákezdtek négy öltöző és két fürdőhely építéséhez bontott anyagból, megtörtént a felújítás a futó-, a kézilabda- és a te­niszpályán. Hátra van még a dobóter­ületek elkészítése, amellyel egyidőben az Erkel gimnázium részére külön ma­­gasugróhellyel is biztosítani kívánják a feltételeket a test­­nevelési órákhoz. Készen állnak megvalósításra a jövő évi ter­vek is. Ebben szerepel többek között nagyobb méretű villamo­sítás kialakítása, a régen óhaj­tott telefon bevezetése. Beszámolt arról is a telep gondnoka, hogy­ míg tavaly az év második felében 37 ezer fo­rint értékben végeztek társadal­mi munkát, az idén eddig ez 20 ezer forint értékű. Ebben részt vettek vállalatok és isko­lák. Különösen lelkesen dol­goztak a Pálffy és a román kol­légium, a kertészeti szakközép­iskola és a szakmunkásképző tanulói A dolgozók több mint a fele fiatal az építőipari szövetkezetnél A Gyulai Építőipari Szövetke­zet központi telepének szé­pen feldíszített kultúrtermé­ben gyűltek össze par­lamenti tanácskozásra a szövet­kezet fiataljai, akik az összes dolgozók 60 százalékát teszik ki. A városi tanács képviseleté­ben Gáti József, a városi KISZ- bizottság részéről pedig Szőke Lajos vett részt a tanácskozá­son. A vezetőség minden­­ fontos eseményre kiterjedő beszámoló­ját Bíró Lajos elnök ismertette. Elmondotta, milyen tevékeny­séget folytattak az elmúlt év­ben, milyen eredményeket ér­tek el, mik az idei feladatok. Szólt az ifjúság helyzetéről, fel­sorolta, hogy a szövetkezet ve­zetősége milyen támogatást adott a fiataloknak sport és kulturális vonatkozásban. Az igen aktív parlament sok hozzászólásából az is kiderült, hogy a fiatalok egyben tagjai is a szövetkezetnek, így bele­szólásuk a vezetésbe lényegesen hatékonyabb, mint az állami vagy más vállalatoknál. Javas­lataikat igen komolyan veszik, a vezetőség pedig további in­tézkedéseket tesz a fiatalok ér­dekében Trabant a sztár Gyulán ezúttal is a hónap első vasárnapján rendezték meg a használt gépkocsik vásárát. Most is nagy volt a kínálat a különböző márkájú és évjáratú kocsikból, de legtöbben a Tra­bantok iránt érdeklődtek ■■■■■iQgiwwaBwiwTOTir-nirnfMBBWTiinrirMnrBffirTrriTnTTy• Gyulán ülésezik a Dél-alföldi Idegenforgalmi Bizottság fejlesztési szakbizottsága A korábbi határozatnak meg­felelően, május 10-én városunk­ban tartja soron következő ülé­sét a Dél-alföldi Idegenforgal­mi Bizottság fejlesztési szak­­bizottsága. A vendégek először a város­sal­ ismerkednek meg, majd az AFIT-üdülőben tartják meg a tanácskozást. Ezen dr. Bereczky­­ Sándor, a bizottság gyulai tagja­­ ad általános tájékoztatót a vá­rosról, az itteni idegenforga­lomról, a fejlesztési lehetősé­gekről és elgondolásokról, Nád­házi András, a vízművek igaz­gatója pedig a Vérfürdővel ös­­­szefüggő tervekről és a nép­front gyulai tevékenységéről, a város életében betöltött szere­péről. Kitüntetéseket, jutalmakat kaptak eredményes közreműködésükért az önkéntes rendőrök A városi-járási rendőrkapi­­­­tányság minden tavaszkor érté­­­­keli az önkéntes rendőrök mun­­­­káját, a közreműködését a köz­rend, a közbiztonság megóvásá­ban, állandósításában. A gyulai kapitányság korábban a járási csoportvezet­ők­, a közelmúltban pedig a városban tevékenykedő önkéntes rendőrök számára tar­tott értekezletet az erdőgazdaság kultúrtermében, amelyen a ka­pitányság vezetői mellett részt vettek az állami és a társadalmi szervezetek képviselői is. A beszámolót az elmúlt évi te­vékenységről Szabó Sándor fő­hadnagy­ tartotta Mile Imre szá­zados alosztályvezető üdvözlő­­ szavai után. Megemlékezett a be­­­­számoló a vonatkozó párthatáro­­­­zatokról, hangoztatta, hazánk­ban a közrend, a közbiztonság, szilárd, ennek ellenér­e nagy fel­adatok hárulnak az ebben tevé­­­­kenykedőkre, köztük az önkéntes­­ rendőrökre is, főként a megelő­­­­zés vonalán. Az elmúlt évre vo­­­­natkozóan megállapítható hogy­­ a feladatoknak maradéktalanul­­ eleget tettek 1973-ban is, a maga­s területén odaadó munkájával s hozzájárult minden illetékes a­­ párt- és kormányhatározatok­­ maradéktalan végrehajtásához, s ami a­­ lakosság érdekeit szol­gálja. A város területén az állami és­­ társadalmi szervezetek, a gazda­­sági vezetők segítségével két önkéntes csoportot foglalkoztat­­­nak 63 taggal. Többségük hos­­­­­szabb, 10, 15 vagy ennél is több­­ szolgálati idővel rendelkezik.­­ Az előző évhez viszonyítva csök­­­­kent a fluktuáció, ezzel szemben javult a delegálások, illetve a felvételek aránya. Az önkéntes rendőrök igyekeznek társadalmi munkában vállalt kötelezettsé­güknek maradéktalanul eleget tenni, tevékenyen részt­ vesznek a város közrendvédelmi felada­tainak ellátásában és jelentős mértékben járulnak hozzá, hogy városunkban nyugodt körülmé­nyek között zajlik mindennapi életünk. Természetesen Gyula sem mentes bűncselekményektől, szabálysértésektől, közlekedési kihágásoktól, de hogy a megnö­vekedett forgalom ellenére sem lehet különösebb panasz, köszön­hető a lelkesen, öntudatosan, a szabályok, rendelkezések mes­­­szemenő megtartásával dolgozó társadalmi rendőröknek is. A beszámoló sok érdekes és megszívlelendő statisztikai ada­tot ismertetett. Ezek között a legjelentősebbek, hogy az ön­kéntes rendőrök 223 esetben tet­tek megelőző intézkedéseket, a szabálysértési jelzésadások szá­ma 15, az előállításoké 61 volt. Közlekedési propaganda-előadási: 84, társadalmi tulajdon védelmit 61, ifjúsági propaganda-előadást pedig 8 alkalommal tartottak. Végül köszönetet mondott a vá­rosban tevékenykedő önkéntes rendőröknek lelkes, eredményes közreműködésükért és ezt kérte tőlük az elkövetkező időkben is. A kitüntetések, jutalmazások kiosztásakor átadták a belügy­miniszter által adományozott el­ismeréseket. A 10 éves szolgá­latért jelvényt 14, a 15 évesért járó jelvényt három önkéntes rendőr kapta meg a vele járó pénzjutalommal, együtt. Átadták a megyei főkapitány, a városi - járási kapitányság vezetőjének, valamint gazdaságvezetőik dicsé­retét és a pénzjutalmat hét, to­vábbá a megyei kórház, a ker­tészeti vállalat, a Köröstáj és a Munkácsy Tsz, a húsüzem, a te­lefongyár, az erdőgazdaság, a tejporgyár, a bútoripari vállalat, a József Attila szanatórium, a vízügyi igazgatóság és az állami tangazdaság által adományozott 300—1 500 forintig terjedő pénz­jutalmakat 25 önkéntes rend­őrnek.

Next