HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 52. ÉVFOLYAM (2006)

2006 / 1-2. sz. - KÖNYVEK - LIMPEK LÁSZLÓ: Nelly Wolf: Le Roman de la démocratie

KÖNYVEK­ ségeket vállal, és jogokat élvez. Kettejük immár társadalmilag, sőt politikailag is definiált viszo­nya (együttműködése) nélkül a regény nem „mű­ködik". Természetesen a regény olvasásának vagy írá­sának folyamán mind az író, mind az olvasó megpróbál bizonyos részleteket, kötelezettsége­ket és jogokat átdefiniálni, így a befogadás vol­taképpen nem más, mint a „contrat de lecture" folyamatos újratárgyalása, vagyis szerződésmó­dosítás. A „Le Roman comme démocratie" című első részt Nelly Wolf teljes egészében a regény és de­mokrácia párhuzamának bizonyításának szenteli. Itt fejti ki a „contrat de lecture" fogalmát, vala­mint elidőz a nyelv kérdésénél. Ez elsősorban stilisztikai szemléletben jelenik meg; a szerző kü­lönbséget tesz az „író nyelve" és a „mindenki nyel­ve" között, vagyis a saját, írói-művészi nyelv és az irodalmi esztétikai értéket általában nélkülöző nyelv között. Ezt a különbséget ugyanakkor ellen­súlyozza a regény nyelvének összetettsége, hiszen az író különböző regisztereket használ, ezzel egy­szersmind a „mindenki nyelve" felé közelít. A második részben („Les maladies du contrat") a XIX-XX. század „hagyományos" és „modern" regényét vizsgálja meg, a társadalmi egyén szem­pontjából, aki itt - úgy tűnik - eltávolodik a de­mokratikus berendezkedéstől, és „nehezen re­gényesíthető", magányos alkatként jelenik meg. Ez tűnik fel például­­ az elsősorban a balzaci re­gényre válaszoló - naturalizmusnál is. Itt a „tár­sadalmi szerződés" felbomlani látszik, vagy azért, mert a regény szerkezete ellehetetleníti, vagy mert - éppen ellenkezőleg - kikényszeríti annak ér­vénybe lépését. A harmadik rész („Roman et totalitarisme") a regény és a totalitárius hatalom elvben para­dox együttélését taglalja. Ebben Nelly Wolf kifejti, hogy pusztán ideológiai regény nem létezhet, mert az irodalmi szöveg szerkezeténél fogva ellenáll a „monologizmusnak". Ezért - függetlenül a re­gényíró szándékától - a regény automatikusan elutasít minden uralkodó-uralmi ideológiát, és saját, „párbeszédes" (demokratikus) szerkezete szerint szerveződik. Végezetül a „L'écriture de la terreur"-ben a szer­ző a nouveau románt vizsgálja, melynek meghatá­rozó élménye a második világháború lesz, s ez az élmény szolgáltatja az újabb összetartozás tám­pillérét is. Ennek az összetartozásnak az ered­ménye nem más, mint a regény - és a társadalom -visszatérése a „contrat romanesque - contrat so­cial" elveihez. Nelly Wolf okfejtése két okból is érdekes lehet. Egyrészt hipotézise komoly, aktív együttműkö­dést feltételez író és olvasó között, másrészt a re­gény szerkezetének kérdését nem filozófiai vagy irodalomelméleti síkon tárgyalja, hanem társadal­mi-politikai vonatkozásban. Ezzel egyszersmind kiragadja a regény fogalmát annak megszokott keretei közül, és belső szerkezetét a létező tár­sadalmi formákhoz, nevezetesen a demokráciához közelíti. A szerző a regény szerkezete és a demokrácia analógiáját elsősorban az említett szerződéses viszonyra alapozza. Amennyiben az író és az olvasó különböző társadalmi aktusokon keresztül „szerződést köt", mindketten „belépnek" a regény belső szerkezetébe, mely demokratikus viszonyo­kon alapul, hiszen a regény belső társadalmába, a lehetséges világ szerkezetébe sem az olvasó, sem az író nem tud beavatkozni. A regény ilye­tén értelmezése szerint a narrátor voltaképpen az a belső entitás, mely mindenkit - olvasót, írót, szereplőt - képvisel, nemcsak társadalmi, de jogi értelemben is. A narrátort tehát Nelly Wolf a de­mokráciára jellemző érdekképviseleti rendszernek felelteti meg. A szerző eléri célját, a regény és a demokrácia analógiáját több síkon bizonyította, irodalomel­méleti és irodalomtörténeti, közvetlen és közve­tett bizonyítékok alapján. A példaként felhozott szerzők és művek szintén széles skálán mozog­nak, Diderot-tól Dosztojevszkijig, Zolától Arago­non, Gide-en, Céline-en keresztül Camus-ig, sőt Perec-ig meggyőzőbbnél meggyőzőbb idézetek­kel találkozhatunk. A regény és a demokrácia analógiája tehát elv­ben bizonyított. Az egyetlen kérdés az marad, vajon gyakorlatban szintén működik-e a felvá­zolt rendszer, és ezt a kérdést éppen a bizonyí­táshoz megalkotott „contrat de lecture" fogalma veti fel. A demokratikus rendben egy szerződés ugyanis nem egyszerűen jogokat biztosít: doku­mentál is egy társadalmi viszonyt, méghozzá maga a rendszer számára. Ezt a dokumentációt kike­rülendő, előfordul, hogy egy szerződés elvben létezik ugyan, de a felek mégsem írják alá, mert azt akarják, hogy kettejük társadalmi viszonya.

Next