HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 52. ÉVFOLYAM (2006)
2006 / 1-2. sz. - KÖNYVEK - LIMPEK LÁSZLÓ: Nelly Wolf: Le Roman de la démocratie
KÖNYVEK ségeket vállal, és jogokat élvez. Kettejük immár társadalmilag, sőt politikailag is definiált viszonya (együttműködése) nélkül a regény nem „működik". Természetesen a regény olvasásának vagy írásának folyamán mind az író, mind az olvasó megpróbál bizonyos részleteket, kötelezettségeket és jogokat átdefiniálni, így a befogadás voltaképpen nem más, mint a „contrat de lecture" folyamatos újratárgyalása, vagyis szerződésmódosítás. A „Le Roman comme démocratie" című első részt Nelly Wolf teljes egészében a regény és demokrácia párhuzamának bizonyításának szenteli. Itt fejti ki a „contrat de lecture" fogalmát, valamint elidőz a nyelv kérdésénél. Ez elsősorban stilisztikai szemléletben jelenik meg; a szerző különbséget tesz az „író nyelve" és a „mindenki nyelve" között, vagyis a saját, írói-művészi nyelv és az irodalmi esztétikai értéket általában nélkülöző nyelv között. Ezt a különbséget ugyanakkor ellensúlyozza a regény nyelvének összetettsége, hiszen az író különböző regisztereket használ, ezzel egyszersmind a „mindenki nyelve" felé közelít. A második részben („Les maladies du contrat") a XIX-XX. század „hagyományos" és „modern" regényét vizsgálja meg, a társadalmi egyén szempontjából, aki itt - úgy tűnik - eltávolodik a demokratikus berendezkedéstől, és „nehezen regényesíthető", magányos alkatként jelenik meg. Ez tűnik fel például az elsősorban a balzaci regényre válaszoló - naturalizmusnál is. Itt a „társadalmi szerződés" felbomlani látszik, vagy azért, mert a regény szerkezete ellehetetleníti, vagy mert - éppen ellenkezőleg - kikényszeríti annak érvénybe lépését. A harmadik rész („Roman et totalitarisme") a regény és a totalitárius hatalom elvben paradox együttélését taglalja. Ebben Nelly Wolf kifejti, hogy pusztán ideológiai regény nem létezhet, mert az irodalmi szöveg szerkezeténél fogva ellenáll a „monologizmusnak". Ezért - függetlenül a regényíró szándékától - a regény automatikusan elutasít minden uralkodó-uralmi ideológiát, és saját, „párbeszédes" (demokratikus) szerkezete szerint szerveződik. Végezetül a „L'écriture de la terreur"-ben a szerző a nouveau románt vizsgálja, melynek meghatározó élménye a második világháború lesz, s ez az élmény szolgáltatja az újabb összetartozás támpillérét is. Ennek az összetartozásnak az eredménye nem más, mint a regény - és a társadalom -visszatérése a „contrat romanesque - contrat social" elveihez. Nelly Wolf okfejtése két okból is érdekes lehet. Egyrészt hipotézise komoly, aktív együttműködést feltételez író és olvasó között, másrészt a regény szerkezetének kérdését nem filozófiai vagy irodalomelméleti síkon tárgyalja, hanem társadalmi-politikai vonatkozásban. Ezzel egyszersmind kiragadja a regény fogalmát annak megszokott keretei közül, és belső szerkezetét a létező társadalmi formákhoz, nevezetesen a demokráciához közelíti. A szerző a regény szerkezete és a demokrácia analógiáját elsősorban az említett szerződéses viszonyra alapozza. Amennyiben az író és az olvasó különböző társadalmi aktusokon keresztül „szerződést köt", mindketten „belépnek" a regény belső szerkezetébe, mely demokratikus viszonyokon alapul, hiszen a regény belső társadalmába, a lehetséges világ szerkezetébe sem az olvasó, sem az író nem tud beavatkozni. A regény ilyetén értelmezése szerint a narrátor voltaképpen az a belső entitás, mely mindenkit - olvasót, írót, szereplőt - képvisel, nemcsak társadalmi, de jogi értelemben is. A narrátort tehát Nelly Wolf a demokráciára jellemző érdekképviseleti rendszernek felelteti meg. A szerző eléri célját, a regény és a demokrácia analógiáját több síkon bizonyította, irodalomelméleti és irodalomtörténeti, közvetlen és közvetett bizonyítékok alapján. A példaként felhozott szerzők és művek szintén széles skálán mozognak, Diderot-tól Dosztojevszkijig, Zolától Aragonon, Gide-en, Céline-en keresztül Camus-ig, sőt Perec-ig meggyőzőbbnél meggyőzőbb idézetekkel találkozhatunk. A regény és a demokrácia analógiája tehát elvben bizonyított. Az egyetlen kérdés az marad, vajon gyakorlatban szintén működik-e a felvázolt rendszer, és ezt a kérdést éppen a bizonyításhoz megalkotott „contrat de lecture" fogalma veti fel. A demokratikus rendben egy szerződés ugyanis nem egyszerűen jogokat biztosít: dokumentál is egy társadalmi viszonyt, méghozzá maga a rendszer számára. Ezt a dokumentációt kikerülendő, előfordul, hogy egy szerződés elvben létezik ugyan, de a felek mégsem írják alá, mert azt akarják, hogy kettejük társadalmi viszonya.