Háromszék, 2020. március (32. évfolyam, 8933-8958. szám)

2020-03-21 / 8950. szám

KULTÚRA aromszék 2020. MÁRCIUS 21.HÉTVÉGE Három kismalac üzenetei Beszélgetés NAGY-LÁZÁR JÓZSEFfel, a Cimborák Bábszínház színészével Azt állítja, nincs szomorúbb látvány, mint a bábraktár, ám ha kézbe veszi a bábszínész, a báb életre kel. Nagy-Lázár Józseffel, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház színészével, egyik alapítójával arról is beszélgettünk - nem utolsósorban a bábszín­ház világnapja alkalmából -, hogy hasznos lehet-e egy kisgyermek rettegése, illetve hogy a magyar népmesék gond nélkül helyettesíthetnék a bibliai tanításokat. - Azt tartják, hogy egy bábszínhá­zi előadás bármikor felújítható, hiszen négy-öt évente a teljes közönség kicse­rélődik. Hogy viszonyul ehhez a nézet­hez? - Csak abban az esetben lehet ben­ne némi igazság, ha az illető előadást épp csak leporolják. Ennél azonban jóval többre van szükség. A legtöbb fel­nőtt amúgy abban téved a leginkább, hogy saját gyermekkori bábszínházi emlékeiből indul ki, holott időközben a gyermekek világa is sokat változott. Nem beszélve arról az előítéletről, hogy ez „csak” bábszínház.­­ Mint ahogy a bábszínészekről is az a kép él a közvéleményben, hogy csak az köt ki ebben a műfajban, aki nem fér be egy komoly színtársulatba... - Igen, ez egy másik előítélet, amely máig tartja magát. Eredetileg én is színházi rendező szerettem volna len­ni, a kilencvenes években próbálkoz­tam is egyszer Bukarestben. Magyarul készültem felvételizni, jeleztem is elő­re, de a dolog valahol elsikkadt, vagy nem vették figyelembe, tény, hogy mi­után elmondtam az előkészített Orbán Ottó-versemet, a csupa színházi nagy­ágyúból álló bizottságból valaki azt kérdezte, hogy tudok-e valami Emines­­cut. Én meg öntudatos állampolgárként megköszöntem a figyelmet, és így nem lettem színházi rendező. A szakmai előéletemhez tartozik még, hogy 1992- ben, érettségi után az akkor még ott dolgozó Bocsárdi László Gyergyószent­­miklósra hívott a Figura társulatához. Előzetesen valamelyik diákfesztivál zsűritagjaként látott a Mikes Kelemen Líceumban játszott, Salamon András rendezte Az ember tragédiájában. Két és fél évet, életem egyik leghasznosabb periódusát töltöttem Gyergyóban, gya­kornok színészként loptam a mestersé­get. Aztán elvittek katonának. - Időközben Gyergyó Sepsiszent­­györgyre költözött, néhány év után még­is más irányt vett a színház iránti érdek­lődése. Miért? - Mert megjelent az életemben má­sik két nagyon fontos ember. Az egyik László Károly színművész, közismer­ten Puki bácsi, aki a kilencvenes évek közepén meghívott a helyi tévébe vitt Mesekaláka című műsorába, amelynek keretében hetente hoztunk ki egy-egy új gyermekprodukciót. Kitűnő iskola volt nekem, aki akkor még csak annyit tudtam a jövőmről, hogy színházzal akarok foglalkozni. Aztán Nagy Kope­­czky Kálmánnal 1998-ban megérkezett Szentgyörgyre a bábszínház, és meg­változott az életem. Míg Bocsárdira és Puki bácsira úgy tekintek, mint a mentoraimra, Kálmán a barátom volt. Egyívásúak, egykorúak voltunk, együtt bandáztunk hajdanán, de mindezt csak a halála után tudtam megfogalmazni magamnak. Ma is nagyon hiányzik az életemből. - Milyen mértékben van átjárás a két műfaj, illetve a színészmesterség és a bábszínészmesterség között? - Induljunk ki abból, hogy a báb­színházat sokan egyfajta kicsinyített színháznak képzelik. Holott a bábszín­háznak egészen más a hatásmechaniz­musa, az előadásmódok formája, ami révén közelebb van az operához vagy a cirkusz bohócjeleneteihez, mint a klasszikus színházhoz. A lényegi kü­lönbséget maga a báb jelenti mint entitás, mint forma. Önmagában egy holt anyag, amelyet a bábszínész kelt életre, másik személyként ő ad neki lényeget. Nincs szomorúbb látvány, mint a bábraktár, ahogy ott állnak vagy hevernek a bábok időtlenül, mint a szobrok, arcukon egyetlen rávésett, ráfestett, rávarrt érzelemmel. Ha vi­szont kézbe veszi őket a bábszínész, megtörténik a csoda: a báb élni kezd, mozogni, lélegezni, beszélni. -A bábok viszont egyre több színházi előadásban jelennek meg. Milyen felis­merés mozgatja ezt a trendet? - Két magyarázatom is van rá. Az egyik az emberiségnek a faragott ké­pekhez, totemoszlopokhoz, sámánvi­lághoz való ösztönös ragaszkodása. A másik ennél jóval egyszerűbb: a bábok egyszerűen jól mutatnak. Csak­hogy ennyitől még egyetlen előadás sem vált bábszínházzá. A bábszínhá­zi előadás elsősorban az érzelmekre hat, ez talán a legfontosabb, a szín­háztól megkülönböztető hatásmecha­nizmus-elem. A mai színház valóban egyre több bábszínházi elemet alkal­maz, de a dolog többnyire megreked a felmutatásnál, ami abból fakad, hogy a bábszínházban többnyire csak a bá­bot látni, a színészt nem. Bár ezt több­nyire tagadják a klasszikus színházi rendezők. -A vizuális élmények felé, a színház­ba vezető út a legtöbb gyermek számára a bábszínházban kezdődik­­ a tévével, a világhálóval egyre élesebb versenyben. A műfaj mivel képes leghatékonyabban szolgálni ezt a célt? - Fontos rögzíteni, hogy más-más do­log érdekli a három-négy éves kisgyer­meket, illetve a tizenkét éves kiska­maszt, ezért aztán roppant érzékenyen kell bánni az előadásokkal. Mindenek­előtt azért, mert a bábszínház elsősor­ban az érzelmekre hat. Egészen más­ként reagál például egy három-öt éves arra, hogy A három kismalacban a far­kas kergeti a malackát, mint egy öt-tíz éves. Ebben a „három pluszos” (az alsó korhatárt jelző besorolás - szerk. megj.) történetben én rendezőként arra aka­rom felhívni a figyelmet, hogy mennyi­re fontosak a döntések az életünkbert. Hogy miből akarom felépíteni a háza­mat, és a döntésemnek milyen követ­kezményei lehetnek. És ez már érzelmi ráhatást is jelent. De ha érzelmi szinten maradunk, a farkas fontos ősi ösztön szimbóluma, az éhségét követve jön be a színpadra, egyszerűen enni akar, élni akar, és pont. Hogy eszközeinek erkölcsössége megkérdőjelezhető? Ter­mészetesen. De a házát szalmából építő kismalac is magára vessen, az ő dön­tése is nyugodtan kezelhető erkölcsi dimenzióban. Ugyanakkor mit keres a sértődésből a saját területéről kilépő kismalac a farkas territóriumán? Főleg a maga zsenge malac korában.­­ A kisgyermek mégis hangosan drukkol a kismalacnak. Biztosan eljut­nak a tudatáig ezek a kódolt üzenetek? - Ez is az előadás céljai közé tarto­zik: a kisgyermek élje meg a félelem, a rettegés, a gyengébbnek való szurkolás érzését. Talán meglepő, de olyan gyer­mek is bőven akad, aki kezdetben a far­kassal tart. Ami nem is feltétlenül baj. Miért? Mert az előző jelenetben azt látta, hogy az ideális világban élő három ma­lacka összeveszik, elkövetik azt a bűnt, amelyet a felnőtt drámairodalom is vég nélkül feszeget: nem képesek az együtt­működésre. Az lenne a baj, ha ugyanaz a gyermek az előadás végén is a farkassal tart, a farkas figurája ugyanis úgy van felépítve, hogy a végére sorsszerűen el­pusztuljon. És amikor leforrázott bundá­val elmenekül, a gyermekek örüljenek, hogy pórul járt. Hasznos lehet, ha előa­dás közben retteg az a gyermek, de­ csak akkor jó a produkció, ha a végére képes feloldani ezeket a félelmeket. Minden szálat gondosan el kell varrni, akár an­nak árán is, hogy három-négy vége van az előadásnak. A kis nézőknek muszáj megélniük a jó győzelmének katarzisát. - Mihez kezd a bábjátszás azokkal a nézetekkel, amelyek mostanában akár a népmesékben is egyre több erőszakot, szexualitást vélnek felfedezni? - Több magyar népmese feldolgo­zása, színpadra állítása után magam is állítom, amit néhai barátom, Nagy Kopeczky Kálmán fogalmazott meg valahogy így: ha a Biblia valamilyen fatális véletlen folytán kitörlődne az emberiség történetéből, közös emléke­zetéből, a magyar népmesék gond nél­kül helyettesíthetnék a bibliai tanításo­kat. Illetve általában a népmesék, csak mi annyiban vagyunk jobb helyzetben, hogy a mi meséink fennmaradtak, míg nagyon sok nép már örökre elveszítet­te ezt a kincset. Annál több tudás vagy korszerűbb gondolkodásmód, mint amivel A csillagszemű juhászban vagy A halhatatlanságra vágyó királyfiban találkozunk, aligha létezik.­­ Az azonban alig vonható kétség­be, hogy a ma öt-hat éves egészen más receptorokkal fogadja mindazt, ami a világból feléje áramlik. Ennek a korosz­tálynak hogyan lehet ma „leporolni” egy öt évvel ezelőtti előadást? - Na, ez az igazán nagy kihívás. Ami­kor A rest legény című előadásunk közel­múltbeli felújítása előtt megnéztük az öt évvel ezelőtti felvételt, azt mondhat­tam a kollégáimnak: örülhetünk annak, hogy az előadás sem mondanivalójában, sem bábtechnikában, sem zenében, mű­szaki körülményekben nem kopott meg annyira, hogy ki kelljen dobnunk az egészet. Természetesen változtatnunk kellett, gyorsítani itt-ott, összességében azonban gondolatiságában, kifejező­­eszközeiben érvényes előadás maradt, amit én egy jó produkció legfontosabb ismérvének tekintek. A legtöbb problé­ma abból adódik, ha értelmezési gondok merülnek fel mesékkel, történetekkel kapcsolatosan, amikor az alkotók na­gyon modernek akarnak lenni. A tavalyi sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásárban a veszprémi Kabóca Bábszínház rop­pant izgalmas, látványos betlehemi tör­ténetet adott elő, a kékre festett Mária és József bábuk úgy néztek ki, mintha az Avatar című filmből léptek volna elő. Sok, akkori gyermekmegnyilvánulással együtt állítom: ez az, amit nem szabad. CSINTASAMU NAGY-LÁZÁR JÓZSEF Marosvásárhelyen született 1974. június 29-én. Tanulmányait a sepsiszent­györgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, ahol 1992-ben érettségizett, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínészi szakán 2007-ben diplomá­zott. 1993-94-ben segédszínészként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulatának tagja volt. 1996-tól a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze, az 1998-as alapítástól kezdve a Cimborák Bábszínház szí­nésze. 2014-2015-ben a Lármafa Rádió Éjjeli bagoly című műsorának szer­kesztője és vezetője­­ néhai Nagy Kopeczky Kálmán társaságában. Több száz bábszínházi figura mozgatója, életre keltője, illetve bábelőadások rendező­je. Ezek közül a legfontosabbak: Az ég ölelkezett ím akkor a földdel (betlehe­­mes játék). Tasnádi István: Cyber Cyrano (netdráma); Kovács Ildikó szövege alapján: Bálna Béla (bábjáték); Garai József: A három kismalac (bábjáték). Nős, két gyermek apja.

Next