Háromszék, 2020. június (32. évfolyam, 9000-9020. szám)
2020-06-23 / 9015. szám
sl®Háromszék 2020. JÚNIUS 23., KEDD MAGAZIN Végső búcsút vettek Kő Pál szobrászművésztől Családja, tanítványai, barátai és tisztelői körében vettek végső búcsút szombaton Kő Pál szobrászművésztől a magyarországi Heves város temetőjében. Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, egyetemi tanár, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 80. évében hunyt el június 7-én. FOTÓ: KRONIKAONLINE.RO / MTI /KOMKA PÉTER szült Ünnep című szobor A szombati szertartáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök búcsúzó gondolatait, aki szerint „azok a fák tudnak magasra nőni, amelyek erősen kapaszkodnak az anyaföldbe”. Kő Pál mindvégig ragaszkodott alföldi tanyavilághoz fűződő gyökereihez, és ebből folyamatosan ihletet merítve lett a magyar szobrászművészet külföldön is elismert alkotója és iskolateremtő mestere - fogalmazott a kormányfő. Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke arról beszélt: Kő Pál életére viszszatekintve egy csodálatosan felépített életpályát lát, tudatosan átgondolt lépésekkel, tettekkel, művekkel. Kő Pál azon ritka művészek közé tartozott, akik már tizenévesen remekművet alkottak, és változatos életművet hagytak maguk után - emelte ki. Kő Pál munkáiban szinte elmaradhatatlanul megfogalmazódó gondolat a kedvesség, a szeretet. A kritikaként beléjük csempészett elemek sohasem kegyetlenül groteszkek, ennek ellenére is megfogják és sokszor mosolyra késztetik a szemlélőt - mondta. Sikerének lelki titka van, tárgyához, modelljéhez mindig van köze. Olyan kegyetlen történeteket tudott - csak rá jellemzően - fába, kőbe faragni, mint a mohácsi vész - tette hozzá. A magyar sors páratlan ábrázolója ő, akinek kisplasztikái is monumentálisak - méltatta Kő Pál munkásságát az alelnök, megjegyezve: alkotásaiból igazi hazaszeretet sugárzik. Gálhidy Péter, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára kijelentette: nincs még egy szobrász, aki ennyi oldalról közelített volna hazája sorskérdéseihez, hagyományához, nagyságaihoz, rejtett szépségeihez, fájdalmaihoz, mint Kő Pál. Szobrászata egy kanonoktól független, rendkívül sokrétegű életmű. „Neki nem főművei vannak, maga az életműve a főműve” - fogalmazott, rámutatva, hogy olyan önazonosság van személye és munkássága között, ami egyedülálló a magyar szobrászatban. Felidézte: Kő Pál hazaszeretete otthonszeretetből fakadt, melyhez belső kiegyensúlyozottsága vezetett. Úgy vélte: korunkban a derűnek, az életszeretetnek, a vitalitásnak az a hőfoka, mellyel az elhunyt szobrász rendelkezett és mellyel gyógyítani, közösséget építeni lehet, ritkán jelenik meg a művészetben. Kő Pál Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész és alkotása, az 1973-ban ké Trianon a román közgondolkodásban 7 » Ilyenkor mi, magyarok némi nosztalgiával gondolunk arra, hogy őszirózsás forradalmunk 1918-ban a térséget svájciasítani akarta, de balszerencsés politikusai emigrációba szorultak és elszigetelődtek. És némi értetlenkedéssel vesszük tudomásul, hogy a szerencsés Románia megteremtőit 1945 után, mint áruló burzsoá elemeket, tömegesen vetették börtönbe. Iuliu Maniut, az 1918-as nemzetgyűlés vezéralakját és az 1944-es kiugrás egyik mérnökét máramarosi cellájában felfalták a férgek. De agonizálás közben még emlékezett és megjegyezte: „Milyen szép nő is volt Klára!” - a szilágysomlyói magyar patikuslány. Errefelé nem lehet büntetlenül becsületesnek lenni. Már az ilyen törekvésekre is lesújt a sors. Igaz, vannak viszonylag „vidámabb” esetek. Belu Zilber, aki az 1944. augusztus 23-i kiáltványt öntötte formába, túl sokat élcelődött azon, hogy a modern Románia Sztálin és Ion Luca Caragiale műve. Ez utóbbi a XIX. század végén írt komédiáiban - Ionesco szerint - a világirodalom legromlottabb alakjait vitte színre, és olyan remekül, hogy egyes politikai szereplőket ma is az ő hőseivel azonosítunk. Zilber aztán túl sokat törte a fejét, hogy miként lehetne lazítani a keleti függésen, ezért 1946-tól 1964-ig élvezte a kommunista börtönök vendégszeretetét, ahol időnként elvették, hogy szebben mondja tollba vallomásait. Petre Pandrea, a rendkívül művelt és világlátott jogász-szociológus, közíró némileg jobban járt. Őt időnként kiengedték, aztán újra becsukták, a végén már senki sem tudta, hogy miért. Egyszer például 1947-es naplójáért, amelyet oroszra is lefordítottak, hogy a vallatás gördülékenyebben menjen. A napló Románia helvetizálásáról, mármint semlegességének vágyáról szól. Sokra nem mentek vele a vallatok, mert a mű ellentmondásos fejtegetések szövevénye. A vezérfonal viszont világos: Románia félgyarmat, végzete a kőolaj, erre akarják rátenni a kezüket a gyarmatosítók, a politikusok csak az ő ágenseik. De azért volt aranykor, ez 1848-tól 1919-ig tartott, amikor az ország „harcolt a függetlenségéért és azt meg is valósította”. Pandrea a legnagyobb külügyminiszternek azt a szürke figurát tartotta, aki 1914-16-ban biztosította a semlegességet. De hogy álltunk Trianonnal? - kérdi a képzeletbeli királyfi a történészeket. Az idézettek így elfelejtkeztek Trianonról? Ennyire ki lettünk volna szolgáltatva a nagypolitikának? Mégis, románok nélkül nem lehetett volna Romániát csinálni. Hogyan ragadható meg a belső hazai és a külső erők kölcsönhatása? A válasz: ennek megjelenítése az ars historica. Igen, mondja a koldus, a mi bőrünkre megy a politika, látni kell a politikusok felelősségét. Mire a politikus azzal válaszol, hogy a tömegek vágyaihoz kell igazodnia, és úgy kell élnie a lehetőségekkel. Annak is, aki mindenhatónak tűnik. Tisza István többször is tárgyalt Maniuval és társaival, és ha Ferenc Ferdinánd nem ígér többet a románoknak, talán sikerrel is járt volna. Valószínűleg elfogadta volna, hogy a románok miniszteri tárcát és államtitkári posztokat is kapjanak, de az oktondi közvélemény várható ellenállása miatt visszahőkölt, és keserűen jegyezte meg: „Ezt a magyar gyomor sohasem tudja megemészteni.” 1919-ben viszont komoly magyar körök is felvetették, hogy felajánlják Ferdinánd román királynak a magyar koronát. Erről később Bethlen István is próbált tárgyalni Maniuval. De a közös királyság nem kellett a román gyomornak. Amikor Maniu 1944 januárjában a kiugrás esélyeit vázolta fel a magyar kormány megbízottjának, olyan benyomást tett rá, „mintha először volna demokrata és csak azután román”. Hiszen olyanokat mondott, hogy „a román nép még ma is a bécsi döntés hatása alatt áll, ennélfogva következmények nélkül román részről ezt az utat követni csak abban az esetben lehetne, ha mindkét fél részéről egy nyilatkozat hangzana el, hogy a bécsi döntést semmisnek nyilvánítja azon ígérettel megtoldva, hogy a kérdés végleges elintézését mindkét fél közösen, egy későbbi, alkalmasabb időpontban fogja közös akarattal végrehajtani, így úgy képzelem, hogy a román nép büszkeségét ki lehetne elégíteni.” Amikor némi szánakozással a magyar politika baklövéseiről, a felesleges oroszországi vérengzésekről beszélt, felörölhetett benne a román politikai körökben ismert mondás: „Szerencsénk, hogy nem tudunk akkora nagy ostobaságot csinálni, hogy a magyarok ne válaszoljanak még nagyobbal.” De majd két év múlva Háromszéken az ő nevét viselő bandák gyilkoltak magyarokat, ami a pax sovieticát legitimálta. De mi van most? - kérdi a koldus és a királyfi. Kinek használ az, hogy a magyarok trianoni emlékművet emelnek? Nem baj, ha nem felejtik - mondhatja a történész -, csak jó legyen. Igen, de uszítónakhangzik az ellenvetés. Viszontválasz: meg is nyugtathatnak. Hiszen megnyugtató, hogy forrásokat adnak ki és azokat tárgyszerűen értelmezik. Nem baj, ha legalább tudjuk, mi történt velünk és világunkkal, és jobban tudjuk, mi áll hatalmunkban és mi múlik rajtunk magyarokon és románokon. Felül tudunk-e kerekedni a sorson? Igen, ha mi is akarjuk és ha Isten is úgy akarja... (Országút) Esterházy Péterről készült fotókat gyűjtenek Esterházy Péterről készült fotókat, dokumentumokat gyűjt az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat kezelő Evangélikus Országos Gyűjtemény- közölte az intézmény. A felhívás szerint várják a 2016-ban elhunyt Kossuthdíjas írótól - például dedikálások alkalmával - készült fényképeket, illetve a könyvbejegyzésekről, dedikációkról készült fotókat. Emellett küldhetők az Esterházy Péterrel való találkozásokról szóló, legfeljebb háromezer karakteres szöveges beszámolók is. A fényképeket, dokumentumokat az eogy@lutheran. hu címre várják, a gyűjtésnek határideje nincs, egy ember több fotót, dokumentumot is küldhet. A beérkezett anyagokat folyamatosan közzéteszik a gyűjtemény honlapján, nyomtatásban azonban csak a tulajdonos engedélyével közlik. Zászkaliczky Zsuzsanna, a könyvtár egyik kurátora elmondta: a virtuális gyűjtemény létrehozásának célja, hogy megörökítsék és hozzáférhetővé tegyék az író és olvasói személyes kapcsolatának dokumentumait. Az evangélikus egyház áprilisban jelentette be, hogy az Esterházy család nekik ajándékozta az író és felesége közös családi könyvtárát. FOTÓ: ALBERT LEVENTE Esterházy Péter Sepsiszentgyörgyön 2013 decemberében MTI-hírek alapján szerkesztette: Mózes László