Váci Polgár, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám
2000. november VÁCI POLGÁR • A MILLENNIUM EVEBEN 5 Emlékképek 44 év után Gyönyörű szép őszi keddi nap volt. Az egyetem egész épületét és folyosóit beragyogta az őszi napsugár. Az órára érkező diákokat izgatottan fogadták a már bent lévők: „Ma nem lesz tanítás! Tüntetni megyünk!” Hová, miért? A jól értesültek, főleg a kollégisták tudták, hogy a Petőfi Körben már napok óta izzott a láva, mely kitörni készült. Itt, a Petőfi Körben az értelmiségiek - köztük sok író, költő és egyetemista - heves, harcos, éjszakába nyúló vitákban fogalmazta meg egy szabadabb világ megformálásának elképzeléseit. Mindezt az egyszerű egyetemista nem tudta, csak sejtette. Amikor azon a kedd reggelen elhangzott, hogy a lengyel nép szabadságra törekvő megmozdulásáért szolidáris tüntetés lesz, mindenki boldogan ment, mert a magyar szabadság kivívásának reménye szunnyadt mindenki szívében! A magyar bölcsészek ifjú tömege fegyelmezetten várt, várt két órán keresztül az indító jelre. A sokaság elindult a Petőfi-szoborhoz, ahol a Nemzeti dal refrénjét zúgta a tömeg: „Rabok tovább nem leszünk!” Ezután e lelkes ifjak tömege áthullámzott a Margit-hídon Budára, a Bemszoborhoz. A történelmi nevezetességű híd pillérei ekkor még nem tudták, hogy e vidám, éneklő sokaság néhány óra múlva a történelmet fogja átformálni. A szelíd őszi napsugár óvón ontotta sugarait a rendezett sorokra. A Bem-szobornál a Műszaki Egyetem diákjai fogadták a Pestről jövőket. Leírhatatlan volt a hangulat! Ezt valójában semmi máshoz nem lehet hasonlítani, mint a kitörni készülő láva morajlásához, majd a felfelröpülő kövek lassanként robbanáskész játékához. A budai házak ablakában és a tömegben is egyre több lyukas zászlót lengetett a délutáni szél. A lyukas zászló azóta jelkép lett: a szabadság szimbóluma! A hangulat egyre forróbb, de tiszta cél, a szabadságba vetett hit határozza meg a fiatalok szándékát. Délután ötkor a Margit-híd ismét megtelik a diákság sokaságával, a közlekedés megszűnik. Vidám énekszótól és jelszavaktól hangos a lég. E tüntető tömeg most nem a múzeumhoz vonul, mint 1848-ban, hanem a Parlament elé, ahol Nagy Imrét kívánja hallani. Tőle várja a rabiga lehullásának esélyét. Itt már nemcsak a diákság vár-vár több órán keresztül, hanem több tízezres tömeg várja a lelkeket felszabadító, bizakodást tápláló beszéd elhangzását. Alkonyodik, a lebukó nap nem láthatja a további események véres óráit. Este 8 óra után megjelenik Nagy Imre, akit a tömeg nagy ovációval fogad. Még be sem fejezi mondandóját, mikor messziről már hallani a fegyverek ropogását. A vulkán kitört, a lávafolyam elindult. A nemzet ismét megpróbálta lerázni rabláncait! A Szabadság piros virága csak néhány napig virágzott, utána rengeteg véráldozatot kívánt. November 4-én a szovjet tankok dübörgése végérvényesen elnyomta az egyetemi ifjúság lelkes énekét, amely diadalmasan akart szárnyalni 1956. október 23-án, ezen a gyönyörű őszi keddi délutánon! Pellei Róbertné NYELV Ő vagy EZ? A közelmúltban érdekes beszédhelyzet állt elő közöttem és az egyik ismerősöm között. Valakiről beszélgettünk, és én mintegy rámutatva mondottam: ezek. Ő felkapta a fejét, csodálkozva nézett rám. Talán ők! - mondotta. Megpróbáltam rávilágítani a személyes névmás és a mutató névmás eltérő nyelvi szerepére, de úgy vélem, hogy nem árt erről a nyilvánosság előtt is szólnom. Mindenek előtt tisztáznunk kell valamit. Tartja magát az a nézet, (nyelvi babonának is nevezném), hogy a személyes névmás csak személyek nevét helyettesítheti. Akik ezt vallják, úgy gondolják, hogy a mutató névmással pedig csak dolgokra, fogalmakra utalhatunk. Igaz, hogy a személyes névmás ritkábban áll dolgok neve helyett, de azért jócskán találunk erre is példát. Nézzük meg, hogyan állunk ezzel a két névmással! Talán legszerencsésebb, ha néhány példával szemléltetem használatukat. Valaki megpillant az utcán egy embercsoportot, s amikor észreveszi, hogy nem idegenek, azt mondja: Hiszen ezeket (ezeket az embereket) ismerem. Te is ismered őket? - kérdezi a mellette álló barátja. Igen, ezek mindennap itt szoktak beszélgetni, ők amolyan ismeretlen ismerősök. Ez az elképzelt beszédhelyzet arra világít rá, hogy a mutató névmás, szerepének megfelelően, „a beszélő és hallgató számára ismert, vagy éppen látható, vagy a beszéd folyamán már említett élőlényre, élettelen tárgyra, elvont fogalomra... mutat rá”. (A meghatározásnak csak a példával szorosan összefüggő részét idéztem A mai magyar nyelv című tankönyvből.) A kérdés másik része, amikor személyes névmást dolgok neve helyett használunk, a következő példákkal világítható meg. Vegyétek elő a könyvet és a füzeteket, tegyétek őket a padra! - mondja a tanító néni. Ezzel arra utal, hogy az elővett füzeteket és a könyveket kell a padra tenni. Másik beszédhelyzet: Ezeket a könyveket és füzeteket vegyétek elő (közben a kezében lévőket megmutatja az osztálynak)! Vagy: Ne ezeket a füzeteket vegyétek elő, hanem azokat! Most azokat a példákat ellenőrizzük, amelyeket otthon oldottatok meg. Tehát nem az iskolában elkészítetteket (ezeket, amelyek a táblán láthatók), hanem a házi feladat példáit. Úgy vélem, ezek után azok is megértik a két névmásfajta eltérő szerepét, akik eddig bizonytalanok voltak használatukban. Ezután ők sem fognak kételkedni abban, hogy ő és az egyaránt lehet helyes. Dóra Zoltán Szobor a Főtéren Sokaknak tetszik, keveseknek nem a Szent János evangélista szobra a Főtéren. Akiknek nem tetszik kifogásolják, hogy túl magas az oszlop, amelyen áll. A fanyalgók, kritizálok ellenére a többség mégis örül, mert egy szép alkotással gyarapodtunk. Többen kérdezték, mit keres az a „madár” ott a szobor lábánál. Az Újszövetségi Szentírásban, a Jelenések könyvében (4,6.) az Isten trónja előtt négy „élőlény” állt, akik Szent János apostol látomása szerint, oroszlánhoz, tulokhoz, emberhez és sashoz hasonlítottak. Az őskeresztény hagyomány már a Kr. utáni háromszázas években a négy evangélista jelképeként használta a négy élőlény alakjait: az oroszlán Márk, a tulok Lukács, az emberalak Máté, a sas pedig János evangélista szimbóluma lett. A sas valószínűleg azért lett Szent János evangélista jelképe, mert evangéliumában ő írt a legszárnyalóbb és legmélyebb gondolatokkal Jézus Krisztus isteni mivoltáról. Arra, hogy miért éppen Szent János evangélista alakja került a váci főtér szökőkútjának tetejére, Philipp Frigyes válaszolt: „A főtéri kút oldalán a testvérvárosok címerei láthatók. Ezekkel a városokkal nagyszerű kapcsolatban, barátságban áll Vác városa. Szent János evangélista pedig a barátság védőszentje, így adódott, hogy az ő alakja kerüljön a szökőkútra.”