Igaz Szó, 1963. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)
1963-10-01 / 10. szám
SZEMLE Hónapról hónapra TANULMÁNYOK A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK ROMÁN IRODALMÁRÓL A XX. század első négy évtizede irodalmának alapos és sokrétű feltárása ma a román irodalomtörténeti kutatómunka, irodalomtörténetírás és kritika egyik legfontosabb együttes feladata, annál is inkább, mivel mai irodalmunk számos gyökere mélyen visszanyúlik e korszak talajába. Felelősségteljes munka hárul tehát kritikusainkra, irodalomtörténészeinkre: a marxileuiai tanok szellemében gondosan mérlegre kell tenniük a korszak valamennyi irodalmi jelenségét, íróit és műveit, annak megállapítása végett, hogy mi időtálló érték és mit kell kiselejtezni. A feladatot rendkívül bonyolulttá teszi az, hogy a tárgyalt korszak a román irodalom legtöbb ellentmondástól terhes időszaka, amelyben a legkülönfélébb iskolák és irányzatok divatoztak, homlokegyenest különböző emberi és eszmei magatartásokkal, amelyeknek szerepe, helye vagy jelentősége még sok szempontból tisztázásra vár. Ugyanekkor ezt a korszakot néhány kiemelkedő íróegyéniség munkássága is jellemzi, olyanoké, akik a román irodalom klasszikus nagyjainak, Eminescunak, Creangának, Caragialénak, Slavicinak versben, prózában, drámában méltó folytatói: Arghezi, Sadoveanu, Camil Petrescu és Liviu Rebreanu. Jelenleg folyamatban van a Román Irodalom Története IV. kötetének az összeállítása — ez a kötet öleli majd fel az említett korszakot és a munka megkönnyítéséhez, a maguk módján, cikkek, tanulmányok, életrajzok és életrajzi adalékok közlésével az irodalmi folyóiratok is hozzájárulnak. Értékes hozzájárulás volt legutóbb az Írószövetség központi folyóirata, a Viaţa Românească szerkesztőségének kezdeményezése. A szerkesztőség a lap ez évi június-júliusi különszámát teljes egészében a kilencszázas évek felszabadulás előtti irodalma néhány főbb kérdésének kritikai áttekintésére szentelte. Ma is élő írók visszaemlékezéseit közli, valamint kiadatlan dokumentumokat és műveket, amelyek teljesebbé teszik az irodalmi korképet. Az elvi tisztánlátás és tájékozódás szempontjából azonban fontosabbak a különszámban közölt alapvető tanulmányok a kor több jelentős írójáról, költőjéről, irányzatáról. A század első fele irodalmának elemzésében különösen kényes, de nem kevésbé jelentős feladat a polgári irodalom hagyatékának kritikai felmérése. E téren vannak már eredmények, ezeket azonban el kell mélyíteni, ki kell szélesíteni. Ma már egyre inkább kikristályosodik az az álláspont, hogy az egyes irányzatok („izmusok“) mint történelmi-irodalmi kategóriák tudományos vizsgálata, a történelmi materializmus módszereinek segítségével, kulcsként szolgálhat a művészet és a valóság viszonyának feltárásához. Erről ír mélyreható tanulmányt a folyóirat említett számában Curent şi individualitate (Irányzat és személyiség) címmel Silvian Iosifescu. „Az irodalomtörténeti kutatásban — írja — a személyiség jelenti a kiindulópontot. A kritikai szintézis érdekében azonban olyan nagy fontosságú műveletek mellett, mint az irodalomtörténet korszakolása vagy a különböző kölcsönhatások és közös jegyek feltárása — az irányzatok vizsgálata elsőrendű fontosságú.“ Az irány-