Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1952. 40. évfolyam
Műelemzés - Köpeczi Béla: I. L. Caragiale karcolatai – magyarul 114–117. p.
legjavát. (Az egyik „Két sorsjegy", a másik „Jegyzőkönyv" címen jelent meg.) Caragiale írásainak magyar nyelven való kiadását a múltban nemcsak azért nem szorgalmazták, mert ezt a soviniszta, úgynevezett kultúrpolitika lehetetlenné tette, hanem azért sem, mert ezek a munkák bizonyos mértékig tükörül szolgálhattak: a magyar uralkodó osztály megláthatta volna bennük saját népellenességét és aljasságát is. Caragiale a román irodalom legnagyobb szatirikusa, aki leleplezte és nevetségessé tette a 19. század végi feudális-burzsoá Romániát s kiteregette uralkodó osztályainak minden szennyét. Érthető, hogy ez a Románia igyekezett befeketíteni az írót s klasszikus manőverhez folyamodott ebből a célból: az akkori Román Akadémia egyik bojár tagja társadalomkritikája miatt a „nemzetárulás" bűnével vádolta az írót. Igaz, Caragialénak nem is kellett az a „nemzet", melyet bojárok és hű szövetségeseik, a tőkések alkottak, annyira nem kellett, hogy sok keserves év után a hivatalos körök hajszája miatt végül is külföldre ment. Jóval az előtt, hogy elhagyta az országot, már felismerte, hogy — amint maga mondja — „a néptömegek és az uralkodó osztályok között hatalmas értékbeli és érzésbeli szakadás tátong", s hosszú éveken keresztül küzdött a néptömegek oldalán a gúny, az irónia, a szatíra fegyvereivel „a hordalék-oligarchia" ellen, mely „nyers és vérlázító arcátlansággal megtagad a parszttól (e hatalmas elnyomott s a nemzeti jövedelmet szorgosan termelő osztálytól) minden jogot, még a puszta meghallgatás jogát is". Caragiale harcában nemcsak a vígjáték, hanem a humoros, szatirikus elbeszélések, rajzok és karcolatok művészi lehetőségeit is felhasználja. Ezekben az írásaiban elsősorban a román burzsoázia kialakulásának folyamatára világít rá s életének különböző jellegzetes vonásait mutatja be. A 48-as forradalmat eláruló, a bojársággal szövetkező burzsoázia hazátlansága és népellenessége tisztán áll előttünk. A „Hazafias áldozat" c. karcolat a kispolgári „áldozatkészség" egyik mulatságos formáját ábrázolja: a kereskedő csak pénzzel akarja szolgálni a hazát s azt is csak akkor, ha nyugtát adnak adományáról, aminek később valóban hasznát is veszi: milliókat szerez vele. Caragiale éles szatírája egyaránt irányul az uralkodó osztály mindkét pártja, a konzervatívok és a liberálisok ellen (Táviratok). Karcolataiban leleplezi a burzsoá állam, sajtó, iskola aljasságait és az egész burzsoá „erkölcsöt", mely nem ismer becsületességet, önzetlenséget, tiszta szerelmet, csak képmutatást. Az író mindebből csak a legjellegzetesebbet mutatja be. Kiváló ismerője a műfajnak, tudja, hogyan lehet röviden, tömören egy-egy tipikus alakot, vagy tipikus helyzetet bemutatni. A realista művész éles megfigyelőkészsége, elemző s ugyanakkor összegező képessége s az írás művészetének mesteri kezelése jellemzi. Caragiale a nyelv nagy ismerője s a nyelvnek nagy szerepe van a jellemábrázolásban: a bukaresti kispolgárság nevetséges zsargonján idézi az egész légkört, amelyben figurái mozognak. De Caragiale karcolataiban nemcsak mint kiváló realista író, hanem egyúttal mint nagy szatirikus is bemutatkozik. Az a társadalom, amelyet megrajzol, a legmélyebb megvetést váltja ki belőle, s ez a megvetés nyilvánul meg az írások szatirikus alaphangjában. A szerző a jellem-, helyzet- és nyelvi komikum minden eszközét felhasználja célja elérésére s olyan élő, komikus és megvetésre méltó alakokat teremt, amilyenek évtizedeken keresztül mozogtak a burzsoá-feudális Romániában. • Meg kell jegyeznünk, hogy Caragialénak ezekben az írásaiban — melyeknek általános jellemzője a kritikai hang — csak a román uralkodó osztály tagjai szerepelnek s egyetlen munkás, vagy paraszt sem lép fel bennük. Ezek pozitív alakok az író szemében és sorsuk nem humort, gúnyt vált ki belőle, hanem ellenkezőleg mélységes rokonszenvet s éppen ezért lesznek tragédiájának vagy tragikus tárgyú novelláinak az alakjai. Persze ez nem azt jelenti, hogy a román író karcolataiban ne mutatta volna be például a kizsákmányolt kispolgári tisztviselőt s ne ábrázolta volna bizonyos mértékig rokonszenvesen ebben a minőségében. Ilyen alakokkal találko- 1158*