Jóbarát, 1977 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-27 / 4. szám
LEXUL PUŞCARIU SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA (1877) A román nyelvészeti atlasz megalapítója, író, irodalomkritikus, újságíró volt, korának ismert és elismert személyisége mind hazájában, Romániában, mind Európa-szerte. Január 4-én születésének 100. évfordulójára emlékeztünk, hadd idézzük fel ebből az alkalomból röviden Sextil Puşcariu alakját. öt évtized irodalmának, nyelvészetének, történelmének jeles személyisége. 1906-ban tanári állást vállal Cernăuţi-ban, ahol utóbb az egyetem dékánja lesz és a Román Akadémia tagjává választják. Majd a Kolozsvári Egyetem első rektora. Az elkövetkező években nyelvészeti és irodalmi tevékenysége már országszerte ismert. Tanulmányozza és tanulmányokat ír a nyelvjárásokról, novellákat és versfordításokat közöl a Familia meg a Gazeta Transilvaniei című lapokban, elemző és irodalomkritikai cikkekkel jelentkezik a Luceafărul-ban. Európa egyik legnagyobb nyelvészeként tartják számon, a romanisztikus nyelvcsoportot tanulmányozta, szenvedélyesen szerette anyanyelvét, a román nyelvet. Ennek helyét törekedett meghatározni a romanisztikus nyelvek között. 1938-tól kezdődően jelenik meg A román nyelvészeti atlasz, mely nemzetközi értékű műnek számít, és nagyban hozzájárult a román nyelvészet hírnevéhez világszerte. De Sextil Puşcariu nem elsősorban nyelvész; jelentős kutatója a román nemzetiségi sajátosságoknak a nyelv, a történelem és a kultúra terén, egyike azoknak, akik mélyen átérezték a nemzeti lét eszméit. Íróként Sextil Puşcariu idős korban mesélte el gyermekkori élményeit a «Lóháton két évszázadon át» («Călare pe două veacuri») című könyvében. A történelem e könyvének lapjain is felelevenedik, akárcsak munkássága más területein. Születésének századik évfordulója alkalmából tisztelettel, kegyelettel emlékezünk Sextil Puşcariura, a hazafira, a román kultúra kiemelkedő alakjára. RÉDEI KATALIN I. HELIADE RĂDULESCU 1802-ben született Tirgovişteben, a szép, patriarchálisan csendes kisvárosban, ahol minden épület, utca, kő történelmet idéz, nagy fejedelmek, honatyák tetteit. 1820-ban Bukarestben találjuk, Gheorghe Lazar segédtanára a román nyelvű Akadémiai iskolában. Az oktatás szolgálatában írja meg még ebben az évben román nyelvtanát,amely 1828-ban Szebenben nyomtatásban is napvilágot lát. Később egész alkotó energiáját a kultúralétnek, az újságírásnak, könyvkiadásnak szenteli. ő volt a Nemzeti Színház megalapításának egyik lankadatlan sürgetője. Mint politikusnak szerepe volt az 1848-as forradalomban. Irt és fordított szépprózát, színdarabot, nyelvészeti, filozófiai és szociológiai munkákat A román nyelv latinizálásának egyik híve. Mi volt mégis az, ami alakját oly jelentőssé tette a román kultúréletben? Zseniális okossága, egyénisége, bátorsága, amellyel megfogalmazott és meghirdetett dolgokat, jelenségeket Érdekes végigolvasni például csak a tartalmát a «Curierul Romănesc» című lapjának. Mit ajánl a szerkesztő az olvasó becses figyelmébe? Jegyzetet a román irodalom fejlődéséről, világirodalmi kilátót, fordításokat filozófiát és orvosi szaktanácsokat Heliade Radulescu már egész fiatal korában vallotta: a modern ember alapos műveltségű, sokoldalú, pallérozott, testben, lélekben ép, kiegyensúlyozott kell hogy legyen. Tehát jó folyóiratot szerkeszteni abban a korban nem csupán annyit jelentett, hogy irodalmi ízlést formálni, hanem sokkal, de sokkal többet: embert formálni. Nemes lélek volt, a jelenségeket összefüggéseikben látó és magyarázó ember. Felfogta amit korában kevesen: elsődleges az irodalom és csak utána következhet az irodalombírálat I. Heliade Radulescu az Írókat szüntelen alkotásra biztatja. Azt vallja: nem érkezett el a bírálat ideje, hanem elsősorban az Írásé Az Írók tollát jószándék vezesse, ez a fontos. Ugyancsak tőle származik az immár híressé vált gondolat: könnyű bírálni, nehezebb tenni, alkotni valamit. Ma, amikor szocialista társadalmunkban az egyén előtt minden ajtó nyitva áll a kulturális értékek birtokba vételéhez, amikor a közművelődés sose látott méreteket öltött, amikor minden állampolgár, az anyagi javak termelője, a kulturális javak birtokosa is —, L Heliade Radulescu közművelést szolgáló politikájára emlékezni időszerűbb, mint bármikor. Megfogalmazta a költő, az író szerepét a társadalomban, a népért élő, a népét szolgáló közmunkás feladatait. A román iskola, a román színház, a román irodalom örök hálával tartozik neki, az úttörőnek. TÓTH MARIA ION LUCA CARAGIALE SZÜLETÉSÉNEK 125. ÉVFORDULÓJA (1852) Harmincnyolc éves korában az embernek már tisztes körülmények között kellett élnie, ha csak nem volt paraszt, szolga, nem tartozott a földönfutók millióihoz, a kizsákmányoltakhoz. Az a férfi, akinek születéséről most emlékezünk, Ion Luca Caragiale, harmincnyolcéves korában már neves drámaíró, s egy esztendeig a színházak főigazgatója volt mégis így fakad ki egy levélben, így írja le állapotát: «Házbért nem fizettem, s ezért bepereltek. Nincs egy szál tűzifám. Nagykabátom még kevésbé. Óráról-órára egy újabb utód érkezését várom. Fűhöz-fához kapkodok, s nem tudom, mitévő legyek.» Ha figyelmesen olvassátok az irodalom- és a művészettörténetet igen gyakran bukkantok olyan esetekre, amikor a legnagyobb tehetségeknek nyomorban kellett tengődniük, vagy ha nem, igen szűkös anyagi körülmények közt kínlódniuk. Az igazi író, művész azonosul a kisemmizettekkel, az ő nevükben szól, alkot az uralkodó rend pedig életkörülményeik megnehezítésével védekezik az igaz szó, a fennáló rend létjogosultságát megkérdőjelező alkotók ellen. Egy tanulmányíró a két dátum összeesésében jelképet érez: ugyanazon esztendő — 1852 — végén halt meg Palermóban a 48-as eszmék szenvedélyes hirdetője, Nicolae Balcescu, amely esztendő januárjának 30. napján a Ploieşti melletti Haimanaléban megszületett a 48-at követő román társadalom hibáit ostorozó nagy író, Caragiale. A tőkés-földesúri szövetkezés, a 48 eszméit eláruló liberális polgárság, a bojárság, az újgazdagok, a zsaroló, gazdagokat majmoló kispolgárság egész sereglete vonul fel Caragiale színdarabjaiban, karcolataiban, minden írásában. Visszaemlékezéseiben feljegyezte, hogy már első színdarabja bemutatásakor a színpadi alakokban magukra ismerő polgárok előadás után a kijáratnál várták, hogy elégtételt vegyenek a polgárőrség becsületén ejtett sérelmekért, megverjék — Caragialéval szólva: «Hallja, muszje, mit akar? — s lekenek neki». Csak néhány tiszt közbelépése mentette meg a csúfos veréstől. Olvasni kell, figyelmesen olvasni a nagy író műveit Alakjai, helyzetei gondolkodni tanítanak, az élesen metsző gúny, a szatíra annak a világnak a megsemmítését szolgálta, amely nyomorban, tudatlanságban tartotta a dolgos milliókat. Caragiale pontosan tudta, kinek ír. Egy 1910-ben fiataloknak mondott beszédében fogalmazta meg a népművelés fontosságáról szólva: «Hiába vagyok én nagy író, ha nyolcvan százaléka azoknak, akiknek írtam, nem tud olvasni. Hát dicsőség ez?» A dicsőség ideje is eljött. Mindnyájan olvassuk műveit. GYÖRGYJAKAB JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJA (1802) *