Kortárs, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 1. szám - KÖZÖS DOLGAINK - Lipcsey Ildikó: Nicolae Iorga és az erdélyi magyar kultúra

LIPCSEY ILDIKÓ Nicolae Iorga és az erdélyi magyar kultúra Nicolae Iorga rendkívül sokoldalú, termékeny életművet hagyott hátra. Számontartják mint írót, újságírót, költőt, kritikust, irodalomtörténészt s főleg mint politikust és törté­nészt. Tudományos, történetírói munkássága szinte a román történelem egészét átfogja, de az egyetemes történettudomány számára is jelentős műveket hagyott hátra. Az oszmán birodalom történetével, a humanizmus gondolkodási módjával és az európai politikai intézmények fejlődésével foglalkozó munkái mellett különösen azok érdemelnek figyelmet, amelyekben a közép-, illetve délkelet-európai országok nemzeti függetlenségi harcával, a Habsburg birodalomtól való elszakadásuk történetével foglalkozik. Ellentmondó történetírói és politikai elképzeléseivel jogosan váltotta ki a máig is tartó viták sorát, amely nem kerülte el a nemzetközi fórumokat sem. Kortársai közül először 1931-ben a Román Történeti Folyóirat körül csoportosuló fiatal történészek részé­ről érte bírálat. Amellett, hogy különösen túlzó nacionalista szemléletével sem értettek egyet, számos pontatlanságára is felhívták a figyelmet. A marxista történetírás részéről először Lucre­tiu Päträ$canu volt az, aki Iorga egész történeti koncepciójával szemben egy sokkal reálisabb, elfogulatlanabb és tudományosabb koncepciót állít fel. (Päträșcanu többek között vitába szállt Iorgának azzal a tételével is, hogy a feudalizmus kimaradt a román fejlődésből.) A nemzeti törekvésekről pedig, történeti munkáiban azt állapítja meg Iorgával szemben, hogy az csak a XIX. században, a román burzsoázia kialakulásával együtt született meg. Ezek szerint Vitéz Mihályt — akiről Iorga azt állítja, hogy ,,ő valósí­totta meg a három román fejedelemség egyesülését” - csak a „későbbi hazafias frazeológia tette meg az egyesülés szimbólumává”. Ma, amikor Iorgát ismét mint a román nemzeti történetírás egyik megteremtőjét tartják számon, amikor egyre szaporodik a születése századik évfordulójára kiadott könyvek, tanulmányok stb. száma, alig találjuk meg ezek­ben Torgát, a nemzetiségi politikust, aki korábban Jászi Oszkárral, a két világháború között az erdélyi tudományos és kulturális élet számos képviselőjével tartott fenn jó kapcsolatot, és aki Bartókról nemcsak mint művészről nyilatkozott elismerően, hanem mint a középeurópaiságot a művészi és a közéletben is a legmagasabb szinten képviselő emberről és barátról. Iorga,,, a román történetírás atyja”, szinte egyetlen a román politikusok között, aki 1918 után kiáll a kisebbségek mellett. Különösen kultúrájuk megőrzésének, to­vábbélésének és megismertetésének lesz védelmezője, alárendelve mindezt természetesen azoknak az alapelveknek, amelyekre egész tudományos és politikai működése épül. Pályakezdésétől az első világháborúig tart az a színes korszak, amely a román nép kulturális egysége tudatosításának, lényegében a politikai egység előkészítésének időszaka volt. Irodalomtörténeti munkássága is azzal kezdődik, hogy bebizonyítja: az országhatárok ellenére egyetlen román irodalom és kultúra létezik, hogy Coșbuc, Slavici, Agribiceanu is ehhez az irodalomhoz tartoznak, s erdélyi születésüknél fogva sajátos színnel gazdagítják az egyetemes román kultúrát. . A nemzeti egységért nemcsak mint tudós, hanem mint publicista is aktívan munkál­kodott. Újságcikkeit a népi-nemzeti irányzat szelleme hatja át, ami a Sämänätorul (Magvető) című folyóiratban bontakozik ki teljességében. 1904-ben Iorga lesz a főtitkára a Kulturális Liga nevű szervezetnek, amely ettől kezdve az eddiginél is nagyobb figyelmet

Next