Korunk 1964 (23. évfolyam)
1964 / 9. szám - PANORÁMA - ROMÁN DEZSŐ: A tanúvallomások lélektana
iákat. A fiola, amelyet a zsebében találtak, diverzió is lehet.“ Amikor az orvos ráparancsolt, nyissa ki a száját, Himmler pillanatnyi habozás után elharapta a fiolát és összeesett. A cián azonnal végzett vele, „így tehát — következtet Delarue — a dráma legtöbb főszereplőjének halála éppoly förtelmes volt, mint egész életük.“ Aszódy János A tanúvallomások lélektana A tényállás megállapításában kétségtelenül a tanúvallomás a legrégibb, s a büntető eljárásban leggyakrabban előforduló bizonyíték. A büntető eljárásban — a szocialista törvényesség szüntelen fejlődése során is — nagy fontossága van a tanúvallomás objektív és szubjektív helyessége megállapításának. A törvény feljogosítja a bírákat, hogy a tanúvallomásokat — mint az egyéb bizonyítékokat is — belső meggyőződésük szerint bírálják el, más szóval aszerint, hogy az ügy összes körülményeit tekintetbe véve azokat helyesnek és a valós tényekkel megegyezőnek tartják-e vagy sem. A vallomást befolyásoló tényezők között igen nagy fontosságú a tanúk lélektanának, a tudomás közlése tekintetében érvényesülő lelki folyamatoknak az ismerete. Egészen a legújabb időkig (kb. a század elejéig) a burzsoá jogtudomány és a bírói gyakorlat, úgyszólván korlátlan bizalommal volt a tanúvallomások iránt. A tapasztalat azonban arra intett, hogy az egyébként lelkiismeretes, testileg-lelkileg normális tanúk ugyanarról a tényről eltérő vallomásokat tehetnek. A század elején az alkalmazott lélektan művelői számtalan érdekes kísérletet folytattak a tanúvallomások megbízhatóságának ellenőrzésére, s e tekintetben egyes ismert pszichológusok, mint például Wiliam Stern, Eduard Claparéde, Alfred Binet és Otto Lipmann, igen gazdag kísérleti anyagot gyűjtöttek össze és dolgoztak fel. Ezek ma is érdekesek és fontosak maradtak. E kutatásoknak igen változatos a jellege. Megfigyelték a való élet történéseit, laboratóriumi feltételek között végeztek kísérleteket, és ebből vontak le következtetéseket a tudatos és önkéntelen megfigyelések, az azokra való emlékezés és a tudomás visszaadása megbízhatóságának ellenőrzésére. Az egyik ilyen érdekes kísérletet Claparéde genfi professzor végezte. A Genfben szokásos decemberi álarcos felvonuulások idején, egy jelmezes álarcos rontott be a tanterembe. Néhány nappal később a hallgatók a professzor kérésére személyleírást adtak. Ezek kétharmada azonban többé-kevésbé téves volt. Hasonló kísérletet végzett Liszt professzor, az ismert büntető jogász, a berlini egyetem tanára. Szemináriumi vita közben két hallgató annyira összekülönbözött, hogy egyikük revolvert rántott, és a további fejleményeket csak a többiek közbelépése akadályozta meg. Azzal az ürüggyel, hogy erre a vizsgálat folyamán szükség lehet, a professzor a szeminárium résztvevőivel részletes leírásokat készíttetett. Az eredmények ez esetben sem voltak kielégítőek. Akadt olyan tanú is, aki tudni vélte, hogy lövés is eldördült. A szem- és fültanúk nem adták vissza a szóváltásoknak — a professzor által az utolsó szóig szcenáriumszerűleg előre megállapított — tartalmát sem. Bár adatgyűjtésük érdekes és értékes volt, az említett pszichológusok mégsem tudták a tanúvallomások lélektanát igazi tudománnyá tenni. Vizsgálati és kísérleti eredményeik s azok értelmezése tekintetében e szerzők egymással ellentétes eredményekre jutottak. Csak abban egyezett meg a véleményük, hogy a tanúvallomások általában megbízhatatlanok, s nem lehet bizonyossággal tudni, mikor hitelt érdemlők. Wiliam Stern például azt állította, hogy a teljesen hű tanúvallomás inkább kivétel, mint szabály. Egy másik vélemény szerint az igazság és a tévedés egyazon lelki forrásból táplálkozik. Az ilyen s ehhez hasonló vélemények kialakulásában természetesen igen nagy szerepe volt a szerzők agnosztikus álláspontjának is. E pszichológusok másik nagy tévedése az, hogy laboratóriumi és klinikai vizsgálatokkal akarták helyettesíteni a bírák szerepét a tanúvallomások értékelésében, sőt egyesek magukat a bírákat is pszichológiai vizsgálatnak akarták alávetni. Mind hangosabb volt a követelés, hogy a