Látó, 2012 (23. évfolyam)

2012 / 6. szám - SÉTATÉR - DEMÉNY PÉTER: A Caragiale-villamos (Vallasek Márta fordítása)

SÉTATÉR Demény Péter A CARAGIALE­­VILLAMOS Az alábbi esszé a Liternet.ro portálon jelent meg 2007 májusában; előzőleg az Obser­vator cultural 2006. november 16-i száma hozta le egy részletét. Most, hogy június 9-én I. L. Caragiale halálának százéves évfordulója van, gondoltam, a Látó is közölhetné, persze nem az én fordításomban, hiszen semmi sem nehezebb, mint egy már „szövegbe áramoltatott” energiát ismét sistergővé tenni. Köszönöm tehát Vallasek Mártának az átültetést. Néhány megjegyzés: 1. Vianu, Calinescu, Ibraileanu és a többiek híres román iro­dalomtörténészek és/vagy esszéírók, akik - mint majd,­ minden jelentős kollégájuk — próbáltak Caragiale műveinek bugyraiba belelátni.­­2. a „nyavalyás magyarra” törté­nő utalást az a kontextus magyarázza, amelybe beleírtam magam ezzel az esszével: egy román nem biztos, hogy örül, ha egy magyar bírálatot ír a nemzetéről, mint ahogy egy magyar sem, ha egy román teszi ugyanezt. 1 3. „Paunescu kijelentheti, hogy ő megbo­csát Doinainak” - az ismert hazafiias mosladék akkor nyilatkozta ezt, amikor kiderült. Az­ ezüstagyarú vadkan szerzője besúgó volt, és őt magát is besúgta.­­ 4. „... az elnök meccset néz, azután a Golden Blitzben mulatérozik a főbarommal. ” Traian Basescu egy ízben Gigi Becalival poharazgatott ebben a bukaresti vendéglőben. 5. Gore, Pasadia, Baselica - az Aranyifjak alkonya című Mateiu Caragiale-regény szereplői. Jó olvasást! Régóta szeretnék Caragialéról írni, de az olvasó maga is beláthatja, ez bizony nem könnyű dolog. Nem könnyű úgy általában, mert ugyan mit lehet még monda­ni egy íróról, akit már annyiszor értelmeztek és újraértelmeztek? Akinek az életmű­vét Vianu és Calinescu, Ibraileanu és Cioculescu, Iorgulescu és Florin Marinescu, Steinhardt és Vartic boncolgatták? És nem könnyű személy szerint nekem sem: va­lószínűleg sem a Caragiale rajongók, sem pedig azok, akik a céltáblái lehetnének, nem fogadják majd tárt karokkal a nyavalyás magyart, aki ráadásul a románok bű­neiről mer szólni — ne feledjék, hogy a „görög” Caragialéért sem lelkesedtek a ma­ga idejében. Mégis, arra gondoltam, ez a játszma nincsen még lejátszva. Caragiale zseniális író volt, akit nem lehet egyszer s mindenkorra érvényes szentenciákkal elintézni. Különösen nem manapság, amikor, bármiről is legyen szó, ódzkodunk attól, hogy végleges és megcáfolhatatlan ítéletet mondjunk.

Next