Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1952-02-28 / 9. szám

I­on Luca Caragiale: A TUDÓS A román drámaíró, publicista és szatirikus. Ion Luca Caragiale: 100 évvel ezelőtt született. (Meg­halt 1912-ben.) Irodalmi műveiben a burzsoáziát gúnyolta ki. Jelentékeny ember ő, akit komolyan kell venni. Tagja valamennyi nemzeti és nemzetközi társa­ságnak s előnyben részesíti a latin országok in­tézményeit. Az Akadémiának vagy tagja már, vagy hamarosan tagja lesz. Mintaképe a román nagyképűeknek és nagyon sokunkba kerül. Új elméleteket fejt ki régi köny­vekből, találmányokat talál ki, amiket a külföl­dön már régen kitaláltak, speciális tanulmányo­kat folytat, megbízatásból tartózkodik gyógy­fürdőkben, bizottságokhoz és küldöttségekhez tartozik, tudós-konferenciákon vesz részt, intéz­ményeket és delegációkat vezet és mindezt jól meg kell fizetni. Ez a mintatudósunk mindennél, jobban szereti a tudományt és Arromániát, melyeknek minden erejét,­­ nyugalmát, egészségét és családját is föláldozza. Egy tudományos, nemzeti intézményt vezet, vagy ha ezt eddig nem teszi, fel fog találni egy vagy két ilyen intézményt, hogy vezesse őket, olyan intézményeket, melyek feltétlenül nélkü­lözhetetlenek Arrománia számára, amely a Bal­kánon a kultúra központja és világítótornya ... Szégyen lenne, ha Bulgária megelőzne bennün­ket. Például: okvetlenül szükséges, hogy fényboga­rak szelidítésére, tenyésztésére és idomítására — latin nevük: lampyris resplendens — egy in­tézetet alapítsunk, azzal a megbízatással, hogy királyságunk városai számára új világítási rend­szert kutasson fel a foszforeszkáló rovarok se­gítségével. Képzelje el minden hazafias rrromán, milyen írrendkívüli, megtakarítást érünk el, ha ez a­rrragyogó, de ingyenes és higiénikus vilá­gítás áll rrrendelkezésünkre. De ehhez az kell, hogy tudósunk, ez a fárad­hatatlan patrióta, akinek ez a csodálatos ötlete támadt, a föld két féltekéjét beutazza, hogy elő­ször, a nagyobb fővárosok világítási rendszerét tanulmányozza, másodszor, hogy a különböző lampyris resplendenseket is tanulmány tárgyává tegye. Mert a rovarkutatók szerint körülbelül negyvenféle fénybogár létezik máris, azokon kí­vül, amiket a mi tudósunk fog fölfedezni. Ez a tudományos szélhámos megközelíthetet­len. Nincs kormány, amely gondolni merne arra, hogy megütközzék rajta vagy tudományos inté­zetén, azokhoz még csak hozzányúlni sem sza­bad, mert az a fény kioltását és Arrománia visz­­szalökését jelentené a sötétségbe. Ellenkezőleg: minden év költségvetésében ez intézmények költségvetésének növekedniük kell! S mindez azért van így, mert a tudomány a politikai harc fölött áll, mert a kormányok ma­té­konyak, a tudomány ellenben örök: egy any­­nyira alkotmányos országban, mint amilyen a mi hazánk, sok víz folyik le a Dunán, de a svindlerek a helyükön maradnak. Ha a szélhámos buta, akkor egy-egy kritikát úgy vesz semmibe, mint egy afrikai törzsfőnök az európai sajtó véleményeit; ha van egy kis esze és szelleme, akkor a kritika úgy irritálja, mint egy­ öreg kacér nőt, aki attól fél, hogy észreveszik hamis fogait és haját. Ebből látjuk, hogy a szélhámosok közül a tehetségesek félén­­kebbek, mint az ostobák. A tudományos szélhámos életének tetőpontja, ha sikerül neki még életében utcát elneveztetni magáról s annak a felavatásán részt venni, a rrromán tudomány nagyobb dicsőségére! Faure francia miniszterelnök a parlamentben kijelentette, hogy garanciákat kér az USA-tól a német újrafelfegyverkezéssel kapcsolatban. — Garanciát akar? Garantálom, hogy ezek nácik­! Elmaradt az építkezéssel a termelőcsoport — Ne sírj drágám, ha a tervbe vett új szállást megépítik, elveszlek,­ de ebben a szűk katricában nem lehet családot alapítani... ki él együt­t? Révfami Aki együttérez a háziúrral, mély, öblös hangon beszél. Ez a hang tele van részvéttel, szinte remeg az elfojtott fáj­dalomtól és az el nem fojtott dühtől. Az ember nem akar hinni a fülének. Hát lehet valaki, akinek tetszik az, hogy egy embernek az a foglalkozása, hogy van egy háza és ebből kifolyólag felveszi elsején a lakbére­ket? Van valaki, aki szereti a háziurat? Van, határozottan van. És ebbeli vélekedését nem is rejti véka alá. Élesen helyteleníti, hogy a háziúrtól elvették a házát. Szerinte inkább még adni kellett volna neki egy-két házat. Mert szép a tisztes munka, de még szebb a tisztes munkát­­lanság. És a tisztességes ember a munkájából él, de az okos ember a más munkájából és a háziúrral igazságtalanság tör­tént, mert az igazság az, hogy az egyik embernek legyen egy bérháza, a másik ember pedig dolgozzon és fizessen neki, mert így teremtették a világot, ez isten rendelése; és ha a háziúr szájgerolja a lakbért, az isten pótrendelése; és akinek ez nem tetszik, az az örök bölcseség törvényei ellen vét. Ezek a beszédek pedig nem 1952 februárjában, hanem 1952 februárjában hangzottak el, könnyfátyolos, dühtől re­megő hangon. Aki a háziúrral együttérez, teljesen elfogulat­lan ebben a kérdésben, mert se nem háziúr, se nem lakó, nem is lakik Pesten, sőt nem is lakik ebben az országban. Sőt nem is lakik egyáltalán. Mert azt, aki a volt háziúrral érez együtt, úgy hívják, hogy Amerika Hangja, se Gazda Géza­ ­ Rákosi Mátyás Művek Acélhen­germű vezetője, a mozgalom el­indítója. — Mondja szaki, miért töri félbe az egész téglákat, amikor annyi féltégla hever itt? — Nem tehetek róla, valahányszor féltégla kellene, mindig egész tégla akad a kezembe ... KÍNOS ÜGY — Miért olyan mérges, Kovácsné? — Képzelje, mar bejött hozzám a Szabóné és meg­adta, amit januárban kölcsönadtam neki. — És azért mérges? — Igen, mert egy 10 dekás húsjegykockát adtam neki kölcsön.

Next