Magyartanítás, 1997 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1997 / 1 - Műhely - Péteri Attila: Valenciaelmélet és nyelvoktatás
Péteri Attila Valenciaelmélet és nyelvtanoktatás Tartalom 0. Problémafelvetés 1. A valenciaelmélet gyökerei 2. A valenciaelmélet mint alternatíva a hagyományos mondatelemzéssel szemben 2.1. A szófaj és a mondatrész viszonyának újraértelmezése 2.2. Formai és tartalmi szempontok szétválasztása 2.3. Egy központú mondatszerkezet 2.4. Igei kiegészítők és szabad határozók 2.5. A „szervetlen mondatrészek” fogalmának feloldása 2.6. Ige nélküli mondatok, nominális szerkezetek, hiányos mondatok 3. Következtetések 0. Problémafelvetés Az alany-állítmányra épülő mondatelemzést egyre gyakrabban váltja föl külföldi nyelvtanokban a valenciaelmélet. Elsősorban a német nyelvtanok építenek erre a 70-es évek óta dinamikusan fejlődő és egyre szélesebb körben alkalmazott nyelvtani modellre. A következőkben megpróbálom röviden bemutatni az elmélet főbb vonásait, elsősorban azokat, amelyek szemléletmódjukban térnek el a magyar iskolai gyakorlatban megszokott mondatelemzéstől. A valenciaelmélet általános teória olyan szempontból, hogy elméleti keretet kíván nyújtani különböző nyelvek mondaszerkezeteinek leírásához. Azt a tényt, hogy leginkább a német nyelvészetben terjedt el, sokan a német nyelv szerkezeti sajátosságaival magyarázzák: ez a felfogás egy igeközpontú mondatelemzést javasol, amely a német nyelvre különösen jól alkalmazható. A más európai nyelvtanokban is felbukkanó alkalmazások azonban azt bizonyítják, hogy az elmélet nem korlátozódik a német nyelvészetre. Az általános nyelvészet a nyelvek általános, közös sajátosságait kutatja, s közben tetszőleges nyelvekből vett példákkal érvel. Tanulmányom témáját a valenciaelmélet általános vonásai, s nem pedig nyelvspecifikus alkalmazhatósága képezik. A gondolatmenet könnyebb követhetősége érdekében magyar példákat használok, célom azonban nem a magyar mondat egyes szerkezeteinek leírása, hanem a valenciaelmélet általános sajátosságainak, szemléletmódjának bemutatása. Az elmélet alkalmazása elsősorban a nyelvtanoktatás szemléletében hozhat változást. 1. A valenciaelmélet gyökerei Az elmélet alapgondolata Lucien Tesniére-től származik, aki 1959-ben publikált Strukturellis Szintaxisában a korábbi kétközpontú mondatszerkezetek" helyett az egyközpontú (igeközpontú) mondatszerkezet feltételezése mellett érvelt* 2 3. Sokat idézett hasonlata szerint a mondat szerkezete analógiát mutat a Említést érdemel Ulrich Engel Magyarországon is kiadott német nyelvtana (Engel 1988). Ebben a cikkben a német nyelvtanokban, elsősorban Engelnél használatos fogalmakkal dolgozom, de felteszem azt a kérdést, hogy ezek segítségével leírható-e a magyar nyelv mondatszerkezete is. A hagyományos nyelvtanban szokásos elemzés szerint a mondat két fő mondatrésze lenne az alany és az állítmány, hiszen a mondat úgy jön létre, hogy valamiről állítunk valamit. A strukturális nyelvészetben használt modell, az IC-lemzés a mondatot szintén két fő részre, egy nominális és egy verbális fázisra osztja. E két elemzési modell ötvözeteként beszélünk a magyar nyelvtanban alanyi és állítmányi szintagmáról. A valenciaelmélettel kapcsolatban sokan említik a függőségi (dependencia-) nyelvtant. Testére alapműve valóban arra (is) irányul, hogy a mondat szavainak egymáshoz viszonyított függőségét meghatározza és grafikus formában ábrázolja. A valencia- és a dependenciaelmélet azonban a későbbiekben elvált egymástól: a dependenciaelmélet egy magas szinten formalizált, rendkívül teoretikus megközelítéssé vált. A valenciaelmélet nem annyira bír szilárd elméleti megalapozottsággal, annál jelentősebb helyet foglal el azonban az iskolai gyakorlatban, elsősorban az idegennyelv-oktatásban. A továbbiakban csak a valenciaelmélettel foglalkozom.