Művelődési Útmutató, 1954 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

KISFALUDY itt Hideg, fagyos februári nap. A földet hó borítja. Az ablakon jégvirágok kusza ábrái. Az öreg Kisfaludy Mihály töb­i házában a nyolcadik gyermek világrajöttét várják. Fiú születik, Károlynak keresztezik. Öröm és bánat együtt látogatták meg­­ nap ezt a házat, új élet született, de az anya élete még aznap kialudt. Az öreg Kisfaludy Mihály szívét fájdalom mazta. Nem szerette ezt a gyermeket, melynek megszületéséért anyja volt az úr. Apa és fiú különös, makacs természetűek voltak. Egész életükön keresztül harcoltak egymással. Az ifjú Károly alig várta, hogy elkerüljön a háztól. A győri bencések gimnáziumában diákoskodott. Az iskola szigora még jobban elvadította, összeütközésbe kerül az iskola fegyelmi szabályaival és innen is távoznia kell. A katonai iskola rideg, zord fegyelmét, szabadságsze­rető lelke még kevésbbé tudja elviselni. A hadseregbe kerülve néhány év alatt bejárja Olaszország és Német­ország egyes vidékeit. De ez az életforma sem neki való. Néhány évi kó­borlás után visszatér szülőföldjére. Szerelmes lesz, atyja ellenzi házasságát, mivel Kisfaludy Károly egy egyszerű polgárlányt akart feleségül venni. Ez nem tetszett a nemesi származású anának. A szülői zsarnokság ellen fellázadva, szembeszáll apjával, aki kitagadja. Ez me­rész és bátor kiállás volt, hisz a költő nagy vagyonról, kényelmes, gondtalan fényűző életről mondott le. De elveiért ezt is megteszi. A szeretett lány­­ azonban ott­hagyta és máshoz ment feleségül. Kisfaludy Károly festő lesz. „Rafael és Rubens (a világ két legnagyobb festője) lettek isteneim“ — írja egyik levelében. Anyai örökségét pénzzé téve, Bécsbe utazott, ahol, miután pénze elfogyott, festészettel ke­reste kenyerét. A korabeli Bécs, az európai színházi kultúra egyik középpontja. A költő gyakran járt színházba, megismer­kedett Rörnerrel, a kor divatos német drámaírójával. Bécsben műveltségét gyarapította, sokat tanult, majd 1817-ben végleg visszatért hazájába, ahol ettől az időtől kezdve élt és dolgozott. MAGYARORSZÁG A XIX. SZÁZAD ELEJÉN... „A nemzet legjobbjai érezték, hogy új életre van szükség,­­ mert a nemesi „pók és pipa“ Magyarországo­n elpusztul. A feudális rend elleni csatasorba állás, las­san és egyenlőtlenül, de haladt előre. Az irodalmi éb­redés harcai Kaziliczyval és Kölcseyvel az élen, új magyar nyelvet és irodalmat teremtettek és a­ nemesi latin nyelv elleni harcban ezen a téren megindították a polgári átalakulást.“ (Révai József.) A polgárosodással kapcsolatban a nemzeti színjátszás megteremtésének igénye is megszületett a magyar tár­sadalom legjobb fiaiban. És ez természetes is. Hisz a nemzeti színjátszás kialakulása nagymértékben seg­tette elő a nemzeti nyelv megteremtését és ez a magyar iro­dalom felvirágzását. A szíjátszás megszületésének előfeltételei viszont csak a polgárosodással bontakozhat­tak ki az országban. Csak ott lehetett állandó színház, ahol város van vagy sok ember él egy helyen (például a királyi udvar). Nálunk városaink nagyrészt falu jel­legűek voltak és a legtöbb városban az idegenajkú ném°t polgárság volt az úr. A királyi udvar, mint tudjuk, Bécsben volt. A haladás képviselői ebben a korban f­őleg a szegény kisnemesek, akik nagyban támogatták a nem­zeti színjátszó mozgalmat. Kisfaludy Károly vállalta ezt a harcot a haladásért, a magyar nemzeti színjátszás megteremtéséért. Bátyja, Kisfaludy Sándor, szintén töltő volt, abban a korban nagyon népszerű költő, a hűbéri reakciót támogatta, míg öccse, Kisfaludy Károly a ne­mesi világgal szemben a polgári világot vállalta ma­gáénak. I­fii Ifj A MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS Kelemen László­­ 1792-ben megalakult társulatának előadásától egészen a pesti színház felépítéséig és meg­nyitásáig (1837) igazi hőskorát élte. Korcsmák nagyobb termeiben, a szabad ég alatt, színekben és iskolákban játszották színészeink, a „nemzet napszámosai“, ahogy akkor nevezték, a világirodalom klasszikusainak nagy műveit. Ám ezek mellett korabeli német romantikus rém­­drámák, silány művek is szerepeltek a játékrenden. De magyarul játszottak és ez volt a lényeg. A főrangú arisztokrácia német színházakba járt. A félgyarmati elnyomásban szenvedő Magyarországon, a magyar színielőadások látogatói a magyar polgárok, kis­nemesek, jurátusok, diákok. A legnagyobb baj az volt, hogy színházainknak nem igen volt olyan magyar da­rabjuk, mely a kor életét tükrözte. És ekkor, 1819-ben egy forró színházi est keretében Édes György székesfehérvári társulata bemutatta Kis­faludy Károly „Tatárok Magyarországon“ című daraabját. „Nemzetünk méltán örvendhet és nem ok nélkül remélheti, hogy valahára a Magyar Nemzeti Theátrum is lábra kaphat — írja az előadás után a „Hazai Tudósítások“. Ezután sorra jelennek meg történelmi drámái: „Ilka vagy Nádorfejérvár bevétele“, „Szécsi Mária“ stb. A darabok a nemzeti történelem egy-egy válságos idősza­káról szólanak, s szerkezeti felépítés, megírás szem­pontjából a korabeli német lovagdrámákra emlékeztetnek. Őmaga volt műveinek legszigorúbb bírálója, s tuda­tosan úgy írt, hogy kora hangulatának kedvezzen és a magyar embert színházajárásra szoktassa. Ezt el is érte. Gyilkos iróniával hibá­nak teljes tudatában ócsárolta saját műveit: „Sok haza puffogtatás, ok semmi, de szörnyű magyarság. Bundás indulatok. Oh be tatári műv et“ — írja „Tatárok Magyarországon“ című darabjáról. De ugyanilyen hangnemben ír az „Ilka“ című művéről is, melyet rendkívül gyorsan, négy nap alatt irt. Történelmi színművei romantikus színművek. Témá­juk a magyar múlt. A történelmi események ábrázolása

Next