Művelődési Útmutató, 1954 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
KISFALUDY itt Hideg, fagyos februári nap. A földet hó borítja. Az ablakon jégvirágok kusza ábrái. Az öreg Kisfaludy Mihály töbi házában a nyolcadik gyermek világrajöttét várják. Fiú születik, Károlynak keresztezik. Öröm és bánat együtt látogatták meg nap ezt a házat, új élet született, de az anya élete még aznap kialudt. Az öreg Kisfaludy Mihály szívét fájdalom mazta. Nem szerette ezt a gyermeket, melynek megszületéséért anyja volt az úr. Apa és fiú különös, makacs természetűek voltak. Egész életükön keresztül harcoltak egymással. Az ifjú Károly alig várta, hogy elkerüljön a háztól. A győri bencések gimnáziumában diákoskodott. Az iskola szigora még jobban elvadította, összeütközésbe kerül az iskola fegyelmi szabályaival és innen is távoznia kell. A katonai iskola rideg, zord fegyelmét, szabadságszerető lelke még kevésbbé tudja elviselni. A hadseregbe kerülve néhány év alatt bejárja Olaszország és Németország egyes vidékeit. De ez az életforma sem neki való. Néhány évi kóborlás után visszatér szülőföldjére. Szerelmes lesz, atyja ellenzi házasságát, mivel Kisfaludy Károly egy egyszerű polgárlányt akart feleségül venni. Ez nem tetszett a nemesi származású anának. A szülői zsarnokság ellen fellázadva, szembeszáll apjával, aki kitagadja. Ez merész és bátor kiállás volt, hisz a költő nagy vagyonról, kényelmes, gondtalan fényűző életről mondott le. De elveiért ezt is megteszi. A szeretett lány azonban otthagyta és máshoz ment feleségül. Kisfaludy Károly festő lesz. „Rafael és Rubens (a világ két legnagyobb festője) lettek isteneim“ — írja egyik levelében. Anyai örökségét pénzzé téve, Bécsbe utazott, ahol, miután pénze elfogyott, festészettel kereste kenyerét. A korabeli Bécs, az európai színházi kultúra egyik középpontja. A költő gyakran járt színházba, megismerkedett Rörnerrel, a kor divatos német drámaírójával. Bécsben műveltségét gyarapította, sokat tanult, majd 1817-ben végleg visszatért hazájába, ahol ettől az időtől kezdve élt és dolgozott. MAGYARORSZÁG A XIX. SZÁZAD ELEJÉN... „A nemzet legjobbjai érezték, hogy új életre van szükség, mert a nemesi „pók és pipa“ Magyarországon elpusztul. A feudális rend elleni csatasorba állás, lassan és egyenlőtlenül, de haladt előre. Az irodalmi ébredés harcai Kaziliczyval és Kölcseyvel az élen, új magyar nyelvet és irodalmat teremtettek és a nemesi latin nyelv elleni harcban ezen a téren megindították a polgári átalakulást.“ (Révai József.) A polgárosodással kapcsolatban a nemzeti színjátszás megteremtésének igénye is megszületett a magyar társadalom legjobb fiaiban. És ez természetes is. Hisz a nemzeti színjátszás kialakulása nagymértékben segtette elő a nemzeti nyelv megteremtését és ez a magyar irodalom felvirágzását. A szíjátszás megszületésének előfeltételei viszont csak a polgárosodással bontakozhattak ki az országban. Csak ott lehetett állandó színház, ahol város van vagy sok ember él egy helyen (például a királyi udvar). Nálunk városaink nagyrészt falu jellegűek voltak és a legtöbb városban az idegenajkú ném°t polgárság volt az úr. A királyi udvar, mint tudjuk, Bécsben volt. A haladás képviselői ebben a korban főleg a szegény kisnemesek, akik nagyban támogatták a nemzeti színjátszó mozgalmat. Kisfaludy Károly vállalta ezt a harcot a haladásért, a magyar nemzeti színjátszás megteremtéséért. Bátyja, Kisfaludy Sándor, szintén töltő volt, abban a korban nagyon népszerű költő, a hűbéri reakciót támogatta, míg öccse, Kisfaludy Károly a nemesi világgal szemben a polgári világot vállalta magáénak. Ifii Ifj A MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS Kelemen László 1792-ben megalakult társulatának előadásától egészen a pesti színház felépítéséig és megnyitásáig (1837) igazi hőskorát élte. Korcsmák nagyobb termeiben, a szabad ég alatt, színekben és iskolákban játszották színészeink, a „nemzet napszámosai“, ahogy akkor nevezték, a világirodalom klasszikusainak nagy műveit. Ám ezek mellett korabeli német romantikus rémdrámák, silány művek is szerepeltek a játékrenden. De magyarul játszottak és ez volt a lényeg. A főrangú arisztokrácia német színházakba járt. A félgyarmati elnyomásban szenvedő Magyarországon, a magyar színielőadások látogatói a magyar polgárok, kisnemesek, jurátusok, diákok. A legnagyobb baj az volt, hogy színházainknak nem igen volt olyan magyar darabjuk, mely a kor életét tükrözte. És ekkor, 1819-ben egy forró színházi est keretében Édes György székesfehérvári társulata bemutatta Kisfaludy Károly „Tatárok Magyarországon“ című daraabját. „Nemzetünk méltán örvendhet és nem ok nélkül remélheti, hogy valahára a Magyar Nemzeti Theátrum is lábra kaphat — írja az előadás után a „Hazai Tudósítások“. Ezután sorra jelennek meg történelmi drámái: „Ilka vagy Nádorfejérvár bevétele“, „Szécsi Mária“ stb. A darabok a nemzeti történelem egy-egy válságos időszakáról szólanak, s szerkezeti felépítés, megírás szempontjából a korabeli német lovagdrámákra emlékeztetnek. Őmaga volt műveinek legszigorúbb bírálója, s tudatosan úgy írt, hogy kora hangulatának kedvezzen és a magyar embert színházajárásra szoktassa. Ezt el is érte. Gyilkos iróniával hibának teljes tudatában ócsárolta saját műveit: „Sok haza puffogtatás, ok semmi, de szörnyű magyarság. Bundás indulatok. Oh be tatári műv et“ — írja „Tatárok Magyarországon“ című darabjáról. De ugyanilyen hangnemben ír az „Ilka“ című művéről is, melyet rendkívül gyorsan, négy nap alatt irt. Történelmi színművei romantikus színművek. Témájuk a magyar múlt. A történelmi események ábrázolása