Nagyvilág, 1962 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1962 / 5. szám - TÁJÉKOZÓDÁS - Juhász Péter: A bolgár líra megújulása
Tájékozódás a BOLGÁR LÍRA MEGÚJULÁSA A bolgár irodalomban a líra a kilencedik század vallásos himnuszaitól Vápcárov frissen és bátran csengő proletár dalaiig éppúgy vezető műfaj volt, mint a magyar irodalomban. Művészi szempontból egyetlen regény vagy dráma sem érte el Botev, Jávorov, Debeljánov, Szmirnenszki és Vápcárov költészetének színvonalát. A felszabadulás utáni években viszont a líra elvesztette évszázados vezető szerepét. Az elmúlt másfél évtized alkotásai közül elsősorban Dimov Dohány és Tálev Vasmécses című regénye és Sztánev novellái kerülnek be az irodalomtörténetbe. Ebben ugyan nem kellene semmi rendelleneset látnunk, hiszen a szocializmus építése Bulgáriában is létrehozta a nagyobb lélegzetű műfajok virágzásának társadalmi feltételeit, de ha áttekintjük a mai bolgár líra fejlődését, azt tapasztaljuk, hogy a líra primátusát nem az irodalmi fejlődés természetes folyamata, nem a nagyobb társadalmi hozzájárulást és átfogóbb szemléletet igénylő műfajok térhódítása törte meg, hanem a líra törvényeinek megsértése, a költészet társadalmi szerepének helytelen értelmezése. * A felszabadulás után a bolgár költészet fejlődésében új szakasz kezdődött. A bolgár nép 1944. szeptember 9-i győzelme eltávolított minden akadályt az addig üldözött haladó irodalmi erők útjából, és megteremtette a néphez hű irodalom virágzásának minden feltételét. Az új társadalmi valóság talaján a költészet új témakörökkel, új érzésekkel és új hangulatokkal gazdagodott. A szabadság ujjongó ünneplése, az antifasiszta katona és hazafi érzésvilága, a földhözjutott parasztok öröme, az új életre ébredt nép emberfeletti élni- és tenniakarása tükröződött vissza a jelenkori bolgár költők úttörőjétől, Poljánovtól kiindulva, az idősebb nemzedék tagjain, Lámáron, Sztojánovon, Rádevszkin és Bogljánán át a költők legifjabb nemzedékéig szinte minden tehetséges lírikus alkotásában. A háború után megjelent versek jelentős részét ünnepélyes és patetikus hang jellemezte, de a költészet egésze mégis hűen tükrözte a kor hangulatát. A líra ünnepélyes-energikus pátosza a szabadságra ébredt nép tiszta és hősi mámorából fakadt. A szocializmus építése mindenekelőtt azt a követelményt támasztotta a költőkkel szemben, hogy segítsék az új szocialista ember kiformálását. A bolgár költők megértették az élet szavát, és szívvel-lélekkel szolgálták a népet. Az élet átalakításának forró vágya a szó legnemesebb értelmében agitatív jellegűvé tette alkotásaikat. Nemcsak ábrázolták a mély társadalmi, politikai változásokat, hanem mozgósították is a nép széles tömegeit az élet gyökeres forradalmi megváltoztatására. Az ötvenes évek elején ez az energikus, direkt módon politizáló költészet retorikusan kezdett szólni, és szavai egyre nehezebben jutottak el az olvasók szívéhez. S az értékes alkotások mellett egyre több erőtlen vers látott napvilágot. Hogy miért nem jutottak el a költők szavai az olvasók szívéhez? A korszak irodalompolitikája egyedül a dinamikus publicisztikai költészetet támogatta, „rideg és könyörtelen volt mindennel szemben, ami nem nyíltan és nyomatékosan fejezte ki a társadalmi eszmét.” A költői temperamentumok közötti eltérés figyelmen kívül hagyása a költészet elszürküléséhez vezetett. Elmosta a különbséget a stílusárnyalatok között, és kötelezővé tett egy erőteljes, markáns kifejezésmódot, mely nem felelhetett meg a halkabb hangú, árnyaltabb technikával dolgozó költők lelki alkatának. A bolgár irodalomkritika azidőtt kevéssé különböztette meg a lírát a valóság