Szabad Nép, 1950. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-11 / 60. szám
Beszélgetés Guidi elvtárssal az Olasz Vegyipari Szakszervezet főtitkárával Negyven év körüli, ráncoktól barázdált arcú férfiút velünk szemben a Közlekedési Alkalmazottak Szakszervezetének „Vörös Csillag" üdülőjében. Eugenio Guidi elvtárs, az Olasz Vegyipari Szakszervezet főtitkára, aki, mint a vasárnap megnyíló Vegyipari Dolgozók Nemzetközi Szervezete előkészítő bizottságának elnöke érkezett Budapestre. Guidi elvtárs, az olasz munkásosztály régi, kipróbált harcosa. A fasiszta uralom alatt a földalatti mozgalomban dolgozott és a háborúban partizánként harcolt a fasiszták ellen. A fasizmus bukása óta tevékenyen veszi ki részét az olasz munkásság jogaiért folytatott harcban. Kérdéseinkre szívesen és részletesen válaszol. Hangja megtelik szenvedéllyel, amikor az olasz munkásság harcáról beszél, amelyet az egységért, a szakadár egységbontók ellen folytat. — A szakszervezeti egység, a munkásosztály egysége ma elsőrendű fontosságú kérdés a nemzetközi munkásmozgalomban — mondja. — Azamerikai imperialisták minden eszközt megragadnak, hogy szakadást idézzenek elő a munkásmozgalomban, megbontsák és részekre osszák a munkásosztály sorait. Létrehoznak új szakadár, a Szakszervezeti Világszövetségen kívül álló szakszervezeteket, amelyek az amerikai dollárokból táplálkoznak. Ezekkel a törekvésekkel természetesen Olaszországban is találkozunk. De hadd soroljak fel néhány jellemző adatot és példát arra, hogy mennyire kudarcot vallottak az egységbontó törekvések az olasz munkásosztály széles tömegei közt. Jellemző, hogy 1949 júniusától a CGIL (az olasz SZOT) taglétszáma 5.200.000-ről 5.500.000-re növekedett. A szakadárok a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudtak félmilliónál több tagot toborozni magaiknak és ez a félmilliós tömeg sem egységes. Az olasz gyárakban és üzemekben gyakori eset, hogy a szakadár szakszervezetek tagjai — bár szakszervezetük vezetősége ezt megtiltja — a CGIL mellé állnak a munkásosztály jogaiért folyó harcokban. —■ Elmondok talán ennek bizonyítására egy példát is —folytatja Guidi elvtárs. — Avellinoban, egy Nápoly melletti csersav-üzemben az összes dolgozókat elbocsátották. „Nincs szükség csersav-gyártásra — mondták a gyárosok —, mivel a csersavat Amerikából importálják.“ Ezt az álláspontot az amerikai zsoldban álló szakadár szakszervezeti vezetők is magukévá tették. Más volt azonban a dolgozók álláspontja és a CGIL felhívására megszállták a gyárat és kikényszerítették a további termelést. Ez az eset világosan megmutatta a gyárban dolgozó szakadár szakszervezeti tagoknak, hogy kinek az oldalán is áll a vezetőségük. Levonták a tanulságot: eltépték szakadár igazolványukat és csatlakoztak a CGIL- hez. De felsorolhatnék még ezer és ezer hasonló akciót, amely mind a szakadárok vereségével végződött. Ezután Guidi elvtárs röviden ismertette a Szakszervezeti Világszövetség szakmai tagozatainak és a vasárnap megalakuló vegyipari szakosztály jelentőségét: — Az egyes ipari szakosztályoknak az a céljuk, hogy ne csak az egyes országok szakszervezeti központjai között legyenek nemzetközi kapcsolatok, hanem az egyes országok ipari szakosztályai között is. Az ipari szakosztályokon keresztül egy-egy szakma dolgozói kezet nyújtanak egymásnak és közös erővel harcolnak jogaikért és a békéért. Az egység szempontjából nagy jelentősége van a szakmai szövetségnek, mert a dolgozók egységét sokkal könynyebb egy szakmán belül megvalósítani. A szakmai szövetségek már egész sor iparágban megalakultak és megvalósítják a különböző kulcsiparágak dolgozóinak szoros nemzetközi összeköttetését. Ami a vegyipari szakosztályt illeti, megalakulásának a mai nemzetközi helyzetben az ad fokozott jelentőséget, hogy a vegyipar rendkívül fontos iparág a háborús előkészületek szempontjából. Az imperialista országokban a vegyipari trösztök urai mindinkább a háborús készülődés szolgálatába akarják állítani a vegyipar termelését. A vegyipari szakosztály megalakulásával azonban megsokszorozódik majd a vegyipari dolgozók ereje és így hatványozottabban, sokkal egységesebben szállhatnak majd síkra a háborús uszítók terveinek meghiúsítására, a béke védelmében. Végezetül Guidi elvtárs röviden elmondja magyarországi benyomásait: — Az elmúlt hónapban voltam először Magyarországon. Akkor csak egy napig tartózkodtam a magyar fővárosban. Akkor is, most is mély benyomást tett rám a népi demokratikus Magyarország dolgozóinak felszabadult, gondtalan életmódja és az a hatalmas lendület, amellyel a szocializmust építi. Amikor Magyarországra elindultam, tudtam, hogy milyen országba megyek. Mi, olasz dolgozók — a kereszténydemokrata kormány minden rágalma és hazugsága ellenére — értesültünk mindazokról a vívmányokról, amelyeket a szocializmus felé haladó Magyarország munkásosztálya élvez. De amit itt találtam, az minden várakozásomat felülmúlta. Ezek a benyomások még nagyobb erővel és bizakodással töltenek el, új erőt merítek belőlük az olaszországi munkásság jogaiért folyó kemény harcban — fejezte be nyilatkozatát Guidi elvtárs, a Vegyipari Dolgozók Nemzetközi Szervezete előkészítő bizottságának elnöke. ★ A Nemzetközi Vegyipari Szövetség március 12—14-i alakuló konferenciájára pénteken megérkezett a francia küldöttség, Paul Pigelet, a Vegyipari Szakszervezet és Robert Paul, az Üvegipari Szakszervezet küldötte és a lengyel vegyipari küldöttség egy tagja Viktor Drozd. Pavlenko „Boldogságáéban estérőlestére komoly sikert aratott a Nemzeti Színház színpadán Mészáros Ág. S az utóbbi években nem ez volt az egyetlen kiemelkedő, örvendetes alakítása, tehetsége, szorgalma népi demokráciánk legjobb színészei közé emelte. Érdemes, tanulságos megvizsgálni művészi útját. Szegény paraszti szülőktől származott, Ászáron született — ott, ahol Jászai Mari. A faluból korán elkerült, nevelőapja a debreceni színház szabója volt. Szeretett volna tanulni, de nem telt rá a pénzből, az első kereskedelmiből kimaradt. Tizenötéves korában jutott először színpadra. De hosszú éveken át meg se szólalhatott, vidéki statiszta lett belőle, „kórustag”, ahogy a színháznál nevezik. Keserves élete volt akkoriban a vidéki színésznek; se reménye, se kilátása, — hát még a „némaszemélyzet”! Hosszú hónapokon keresztül egyszer sem lakhatott jól, faluról-falura vándorolt. A darabokat egy-két próbára játszották, művészetről, színvonalról álmodni sem lehetet. Egyszer valaki észrevette, szerepet adott neki. Szegedre került naivának. Ezt a szót a mai színházlátogatók szerencsére alig ismerik már. Mi az a naiva szerep? Egy szép barna kislány, aki három felvonáson keresztül énekel, emelgeti a lábát, a darab során többen szerelmesek lesznek belé, s a darab végén egy gazdag úriember feleségül veszi. Körülbelül száz ilyen szerepet játszott: a János Vitéz Iluskája, a Mosoly országa Mi-re is üdülés volt ebben a szennyes operett tengerben. Hajnaltól próbált, naponta háromszor is játszott. Lekváros kenyéren élt, hogy a színpadi ruháit megvásárolhassa, akkoriban ez is a színész gondja volt. 1939-ben csoda történt Pestre került. Ezer vidéki színész közül egynek, ha sikerült ez. A Nemzeti Színházban lett segédszínésznő, havi százhúsz pengővel. Mehetett volna ugyan az operetthez is, nagyobb gázsival, de ő inkább a Nemzetit választotta: azt remélte, fejlődhet, dolgozhat, tanulhat. Csalódott. A szerepei? Milyen figurák voltak ezek? Hazug, érzelgős, édeskés lányalakok, semmi közük az élethez. Shakespeare előadásnak, amíg a régi Nemzetiben volt, közelébe sem engedték. Néhányszor kiosztottak rá „nagyobb” szerepet, például Fejérvizy Béla „remekművében”, az Elcserélt vőlegényben. Éveken át egyetlen jelentős szerepe volt mindössze. Elkönyvelték, ha akadt parasztlány, cseléd „üdvöske”-szerep, kiengedték a színpadra. Az igazgató elé nem kerülhetett, nem tartozott a kedvencek közé. A felszabadulás Budán érte, szemben a lángoló, szétlőtt csepeli gyárral. Gobbi Hilda jött ide érte, egy szovjet teherautón átvitte Pestre. Hat hétig egy öltözőben lakott a Nemzeti Színházban családjával, kisgyermekével. Akkoriban a legtöbb színész úgy gondolta, évek is eltelnek, majd, amíg újra játszani lehet. De nem így történt. Még a tavasszal megindultak a színházak. Mészáros Ági számára az első hónapok nem hoztak nagy változást. Molnár Ferenc egy jelenetében játszott, aztán a Márkus Parkszínházban, a „Vannak még férfiak“ című vígjátékban. Élete első nagy szerepét 1945 őszén kapta. Szimonov orosz emberek ében játszotta Surát, a kommunista seffőrlányt. Ő addig szovjet darabot nem ismert, először félt, nem fogja megérteni. Próba közben szerette meg Surát: úgy érezte, a szovjet lány békevágyában kifejezheti a saját érzelmeit, irtózatát a háborútól, reménységét egy új, jobb világban, ahol ő is tehetségéhez méltó helyet kap majd. Egyszerű és emberi hang szólalt meg ebben a darabban: ilyet még sose hallott. Hosszú éveken keresztül csak azt hallotta, hogy a kommunisták a kultúra ellenségei, hogy a világirodalom klasszikusait betiltják. Mészáros Ági Moliéret először a felszabadulás után játszhatott a Nemzeti Színházban, a Nők iskoláját. Sikere volt, fölfigyeltek rá, izgalmas napok voltak ezek: amikor a Szabadság-híd fa-elődjét elvitte a jégár, nem tudott átjutni Pestre, az előadás elmaradt. Azóta már korán reggel átvitette magát a propellerrel: ott élt a színházban. Maga is érezte, mint nyílik, halad előre a munkájában. A Sok hűhó semmiért-ben Beatricet játszotta. Szívéhez nőtt ez a Shakespeare alak: nem kiagyalt, valószínűtlen figura volt, hanem élő, hús-vér ember. Az első Goku-darabban a Jegor Bulicsovban Surecska szerepét kapta meg. Újra megijedt, nem akarta eljátszani. Azóta ez a legkedvesebb szerepe. Minden évben előveszik. Valami egész új dolog tárult ki most előtte: a világ kettészakadt, azokra, akik a saját zsírjukban fürdenek és azokra, akik dolgoznak, küzdenek a jobb, igazabb életért. Itt tanulta meg, hogy a színész is mondhat véleményt, hogyállást foglalhat, pártos lehet. És ezután a klasszikus szerepekben is jobb lett: a Kényeskedőkben, Dandin Györgyben, Férjek iskolájában. Új emberek gyűltek a színházba: nem az unatkozó, a drága bérleteken rágódó, nagyképű régi közönség, hanem egyre inkább a gyárak, üzemek népe. Nem volt könnyű ezeknek játszani, egyszerűbben, tisztábban, meggyőzőbben kellett a szerepet megszólaltatni s mindig úgy, hogy önmagán túl is mutasson, hogy mondjon valami olyat, ami a mai közönség felé hangzik. De megérte a fáradságot: soha színész nem élhetett ilyen közel, így együtt a publikumával Mészáros Ági a Vízkereszt Violájával, a Szentiváréji álom Puckjával az ország egyik legjobb Shakespeare színésze lett Aztán ismét parasztonyt játszott — de az Úri muri Rozikájának, a Talpalatnyi föld Marijának nem volt semmi köze már a régi, hazug, rózsaszínűre festett papírfigurákhoz. Úgy érezte, itt magáról, a saját múltjából mondhat el valamit, az alak közel volt hozzá, önmagában kellett csak mélyebbre ásni. Érdemes volt dolgozni, most már tudta, kinek és miért. De amikor a Boldogság Lénáját kellett eljátszania, újra felvetődött benne: hogyan tölti meg élettel a bátor, komoly szovjet lány alakját! A próbák nehezen indultak, csak lassan közeledett a szerephez. Először lágyabbra akarta formálni s feleúton jött rá, hogy tévedett. Másképpen kezdte el, rengeteget vívódott vele. Végre megértette ezt az önfeláldozó, hősi alakot: úgy érezte, ez a küzdelem felért egy alapos szemináriummal. Budán lakik azon a vidéken, ahol a zöld hegyoldalból egymásután nőnek ki a sárgára vakolt új házak. Korán reggel autóbuszra száll, indul a színházba. Délelőtt próbál — most Osztrovszkij jövedelmező állását — megebédel, délután szerepet tanul, szemináriumot hallgat, gyakorol. Fél nyolckor föllibben a nehéz bársonyfüggöny. A színésznek minden este újra győznie kell. S aki nem fejlődik, nem halad előre, visszahúzza a többit is. A széksorok felett forró lesz a levegő, minden szó visszapattan a közönségről, szinte kézzel tapintható, jól hangzott-e, vagy hamisan. Késő éjszaka kerül haza, még soká olvas, vidáman alszik el. Tudja és látja a munkája célját: hű maradni a néphez, amelyből származott s amely kibontakozását biztosította. Karinthy Ferenc EGY SZÍNÉSZNŐ ÚTJA SZABAD NÉP SZOMBAT, 1950 MÁRCIUS 11 Románia Ion Andreescu kiváló román festő születésének 100. évfordulóját ünnepli Most van száz éve, hogy Ion Andreescu kiváló román festő, a román realista festészet egyik megalapítója megszületett. A Scanteia az évforduló alkalmából írt cikkében rámutat, hogy Andreescu egész élete során a kizsákmányoláson és igazságtalanságon nyugvó társadalom ellen harcolt és ragaszkodással fordult az elnyomott dolgozó nép felé. Andreescu korának burzsoá-földesúri rendszere éppen olyan ellenséges, elutasító magatartást tanúsított vele szemben, mint többi híres kortársával: Eminescu költővel, Creanga íróval és Caragiale íróval szemben. Andreescu művei annak a társadalomnak az életét tükrözik, amelyben élt: a múlt század második felének rabszolgasorban tengődő kizsákmányolt osztályának életét. A festő maga is nagy nyomorban halt meg 32 éves korában. Ma Andreescu festményeit, amelyeket egykor a „hivatásos műbírálók“ lefitymáltak, a dolgozó nép a megérdemelt megbecsülésben és szeretetben részesíti. A Román Népköztársaság Akadémiája most „post mortem (halála után) tagjává választotta a festőt és országos festészeti díjat alapított nevére. Andreescu eddig felkutatott mintegy száz műve méltó helyre kerül a köztársasági palotában megnyíló új képtárban. Vers-, novella és egyfelvonásos színdarabpályázatot hirdet a Főváros Népművelési Központja Kéthavonként megismétlődő pályázatot hirdet a Főváros Népművelési Központja. A vers-, novella- és egyfelvonásos színdarabpályázatra a művek terjedelemre való tekintet nélkül beküldhetők, ha még sehol sem jelentek meg nyomtatásban. A beküldött művek tükrözzék a szocializmus útján elindult ország problémáit. A pályamunkákat névvel, lakcímmel vagy jeligével a Fővárosi Népművelési Központ címére — V. Szép utca 5 — kell beküldeni. A pályázat nincs határidőhöz kötve. Az eredményt kéthavonként teszik közzé: a pályázat díja novelláknál 400, egyfelvonásos műveknél 500, verseknél 250 forint. „Táncolj velünk ..." Dolgozóink körében mind erőteljesebb a kívánság, hogy a népi tánc ne csak színpadi produkció legyen, hanem kapjon helyet mindennapi szórakozásai között is. A Szaktanács kultúrosztálya „Táncolj velünk” mozgalmat indít olyan egyszerű, vidám, szórakoztató táncok megteremtésére, amelyeket egy-egy mulatság alkalmával mindenki könnyen, szívesen táncol. Az a célja, hogy ezeket az új táncokat a magyar népi táncok alapján, a táncmozgalom eddigi tapasztalatai nyomán maguk a szakszervezeti és üzemi tánccsoportok alakítsák ki. A Szaktanács kultúrosztálya és a Táncszövetség pályázati felhívást tett közzé: a tánccsoportok tervezzenek ilyen táncokat, próbálják ki összejöveteleiken, mulatságaikon. A legjobban bevált táncok leírását küldték be a Magyar Táncszövetséghez (Zoltánutca 14), a Szövetség továbbítani ágja a „Táncolj velünk”-mozgalom bírálóbizottságához. A pályázat határideje: április 15. A legjobb táncokat pénz- és könyvjutalomban részesítik. OBRAZCOV EGYÜTTESE NÉGY „FELNŐTT-MŰSORT” MUTAT BE BUDAPEST DOLGOZÓINAK A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja rövidesen további jelentős kultúreseménnyel gazdagodik. Magyarországra érkezik a Moszkvai Állami Központi Bábszínház mintegy hatvantagú népes csoportja, a világ legkiválóbb bábművésze, Szergej Obrazcov vezetésével. _ . A Szovjetunió Központi Bábszínháza kétszáznál több művészeti és technikai dolgozót foglalkoztat. Külön együttes lép fel a felnőttek, külön a gyermekek számára rendezett előadásokon. Magyarországra a „felnőtt-műsor“ három, egész estét betöltő, kiváló darabjával érkeznek: Az 1001 éjszaka meséjéből készült „Aladin csodalámpájával”, a „Világszépe“ című orosz mesejátékkal és az amerikai filmvilágot maró gúnnyal leleplező „Szempillák zizzenése alatt“ című szatirikus játékkal. Bemutatja ezen kívül Obrazcov a magánszámokból álló „Szerzői est“ című híres műsorát is. Vendégeink hatalmas apparátussal érkeznek. A bábukat, kellékeket, díszleteket, színpadi berendezéseket 60 hatalmas ládában két 60 tonnás tehervagon szállítja. Az előadásokhoz elhozzák Magyarországra saját hangerősítő berendezésüket, fényszóróikat, sőt a megfelelő méretű függönyt is. Obrazcov társulata a színház húsz éves fennállása óta a Szovjetunió 250 városában vendégszerepelt, ezenkívül járt Lengyelországban és Csehszlovákiában is. A színház állandóan zsúfolt házak mellett játszik, különösen a felnőtteknek szóló előadásokra kell már hetekkel előbb megváltani a jegyet. Obrazcov bábszínháza igen komoly hivatást tölt be az ország 250 hivatásos bábszínházának és a pionírotthonok bábegyütteseinek patronálásában is.. Rendszeres levelezéssel, helyszíni látogatásokkal, tanfolyamokkal biztosítják a módszeres tapasztalatátadást. A Moszkvai Központi Bábszínház nem egy darabja már több, mint ezerötszázszor került színre. Ezeknek a kitűnő előadásoknak fényképeit is magukkal hozzák Obrazcovék és kiállítás keretében fogják megismertetni a magyar dolgozókkal. NAGYSIKERŰ ELŐADÁSOK A MAGYAR-SZOVJET BARÁTSÁGI HÓNAP MŰSORÁN A Magyar-Szovjet Barátsági Hónapra Budapestre érkezett kiváló népi tánccsoport, a Pjatnyickij-együttes diadalútja során, Ózd, Diósgyőr, Miskolc, Debrecen, Szolnok után Kecskeméten tartott előadást. A kecskeméti dolgozók ünnepélyesen fogadták a szovjet művészeket és este az előadásnak oly nagy közönségsikere volt, hogy a színház nézőterére pótszékeket kellett beállítani. Az est kiemelkedő része az a felköszöntő volt, amelyet az együttes Molotov elvtárs 60. születésnapjának tiszteletére adott elő. A közönség a szovjet művészekkel együtt forró lelkesedéssel ünnepelte a nagy Sztálin harcos társát. A nagysikerű előadás után a Pjatnyickijegyüttes pénteken Szegeden tartott előadást. A Magyar-Szovjet Barátsági Hónap idején országszerte irodalmi előadásokon és ankétokon ismertetik a szovjet szépirodalom remekeit. Abaúj megyében ebben a hónapban újabb 30 olvasókört indítanak meg, több község kéri, hogy jöjjön hozzájuk is író előadást tartani. Az irodalmi körök alakulása, a könyvankétok, a szovjet vendégek látogatásai az ország valamennyi részében, magukkal hozták már eddig is és hozzák ezután is a dolgozó nép további kulturális felemelkedését A Szovjetunió Legfelső Tanácsa kitüntette a szovjet film kiváló munkatársait A Szovjetunió Legfelső Tanácsa a szovjet film harmincéves jubileuma alkalmából sok szovjet filmművészt és filmszakembert tüntetett ki kiemelkedő érdemeiért. Lenin-renddel tüntették ki Ivan Bolsakovot, a Szovjetunió filmügyi miniszterét, Grigorij Alexandrov rendezőt, a Cirkusz, a Fényes út és a Találkozás az Elbán című világszerte ismert filmek rendezőjét, Mihail Csiaurelit, a szovjet filmművészet egyik legkiválóbb alakját, az Eskü és a Berlin eleste rendezőjét, Vszjevolod Pudovkint, a világhírű filmrendezőt, Nikoláj Cserkaszov filmszínészt, továbbá Vlagyimir Vasziljev filmműszerészt és Leonid Szulimovot, a szahalini filmügyi igazgatóság vezetőjét. A „Munka Vörös Zászlaja“ rendjével kitüntetettek között vannak Borisz Babocskin és Szergej Vasziljev. Mihail Gelovani filmszínészt és rendezőt, Marija Ladinyina, Tamara Makarova, Ljuba Orlova, Vlagyimir Petrov, Mihail Romm, Nikolaj Szimonov és Borisz Csirkov filmszínészeket és filmrendezőket a „Szovjetunió népművésze“ címmel tüntették ki. A KIVÁLÓ MAGYAR ÍRÓKNÓK összeállították a MINSZ „Felszabadulás" irodalmi pályázatának bírálóbizottságát, mely a pályázatra munkás- és parasztfiatalok által beküldött műveket fogja megbírálni.