Népszabadság, 1958. augusztus (16. évfolyam, 181-206. szám)
1958-08-22 / 198. szám
A NÉPSZABADSÁG Román klasszikus magyar nyelven Az utóbbi években a magyar olvasóközönségnek egyre több lehetősége van megismerkedni a baráti román nép irodalmával. Saját könyvkiadásunk önállóan is megjelentette a román klasszikusok és mai írók több művét, sok fordítás látott napvilágot a román—magyar közös könyvkiadás keretében, elsősorban romániai magyar műfordítók munkájaként. Különösen gazdag a magyar nyelven megjelent román klasszikus irodalom, még ha vannak is hiányok, amelyeket rövid időn belül pótolni kell. A népköltészetet és a XIX. század elején megjelent írásokat jórészt csak antológiákból ismerhetik meg olvasóink, de a XIX. századnak és a XX. század elejének olyan jelentős íróinak műveiből, mint Nicolae Balcescu, Nicolae Filimon, Michail Eminescu, Ion Creanga, Ion Luca Caragiale, Ioan Slavici, több önálló kötetet is kiadtunk. Ezt a sort bővíti egy most a román Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó gondozásában megjelent szép munka: Vasile Alecsandri válogatott verseinek gyűjteménye, mely a hazánkban is jól ismert és becsült Szemlér Ferenc fordításait tartalmazza. (Vasile Alecsandri: Válogatott versek, Szemlér Ferenc fordítása, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely, 1958.) Vasile Alecsandri (1821—1890) érdekes alakja annak a reformnemzedéknek, amely a két román fejedelemség, a Havasalföld és Moldva függetlenségének és egyesülésének kivívását tűzi ki célul, s hajlandó bizonyos társadalmi reformokat is végrehajtani. A XIX. század első felében a román fejedelemségek még mindig török függőségben élnek, s végleges felszabadításukra csak az orosz—török háború után, 1878- ban került sor. Az egyesülés azonban már hamarabb, 1809-ben megtörténhetett. Alecsandri, a birtokos középnemes, aki tanulmányai nagy részét Franciaországban végezte, s alaposan megismerte a francia politikai és kulturális életet, már egészen fiatalon ezeknek az eszméknek a szolgálatába állt. Részt vett 1848-ban a balul kezdett s balul végződött jászvárosi forradalmi megmozduásban is. Az emigrációban együttműködik Nicolae Balcescu- val, a havasalföldi forradalmárral, aki az elsők közt kezdeményezte a magyar és a román nép közös harcát az elnyomók ellen. Hazatérése után Alecsandrinak szerepe van az egyesülés megvalósításában, egy időben külügyminiszter, majd a királyi Románia párizsi követe. Politikai felfogásának alapgondolata a nemzeti célok szolgálata, társadalmi vonatkozásban egyetért a jobbágyság megszüntetésével és azzal a sovány földreformmal, melyet az 1864-es törvényben elfogadnak. Radikálisabb célkitűzései nincsenek. Mindez azonban nem kevés, ha meggondoljuk, hogy saját osztályának tagjai közül sokan milyen elkeseredetten ^/.álltak szembe a legkisebb újítással is. Alecsandri tevékenységének fő területe az irodalom. Ha életművében sok egyenetlenséget fedezünk is fel, elévülhetetlen, áttörő érdemei vannak a román irodalom fejlesztésében. Irt mindent: verset, novellát, vígjátékotés drámát, de bármilyen műfajúak is írásai, mindenikkel népe elemelkedését kívánta szolgálni. Irodalmi munkássága a haladó romantika jegyében fogant: a francia romantikusok és köztük főleg Lamartine és Hugó voltak tanítómesterei. De hamis dologvolna, ha Alecsandrit ■ valamiféle utánzónak mutatnánk be. A ro®nán író kapcsolatban állt korafrancia szellemi életével, de ez a kapcsolat nem indította felületes utánzásra, mint sok bojár kortársát, ellenkezőleg, a Franciaországban tapasztaltakat a román valósághoz mérte és mindkét lábával ennek a valóságnak a talaján állt. Legfőbb irodalmi tanítómestere maga a román nép, az elsők között volt, aki — ha nem is tudományos módszerekkel — megkezdte a román népi irodalom gyűjtését s kiadta az első jelentős népköltési gyűjteményt, amely külföldön is nagy visszhangra talált Legmaradandóbb alkotásai lírai és elbeszélő költeményei. Mindezekben sokat merít, éppen a népköltészetből és hozzátehetjük, hogy talán „pasztelljeinek”, leíró költeményeinek kivételével, a legélőbbek éppen azok a versek, amelyekben a népköltészet hangján szólal meg. Szemlér Ferenc válogatása Alecsandri költészetének legjellegzetesebb darabjait tartalmazza, szerelmes verseit, leíró és hazafias költeményeit, néhány sikerült epikus művét. Amint a fordító maga írja jegyzeteiben: „A tolmácsolás rendjén mindig a legteljesebb eszmei és formai hűségre törekedett, és azt akarta, hogy Alecsandri a magyar olvasónak magyarul szólaljon meg’’. Ezt a célkitűzését sikerült megvalósítania. Nincs itt hely, hogy részletesen foglalkozzunk a fordítások tartalmi és formai kérdéseivel. De azt leszögezhetjük, hogy a legnehezebb feladatot, Alécsandri népiességének számunkra is megfogható és érzékelhető visszaadását, kiválóan oldotta meg. Közismert, hogy minden népköltészetben kialakultak bizonyos sajátos tartalmi és formai elemek, melyeknek egyenértékű tolmácsolása mindig gondot okoz. Szemlér Ferenc arra törekedett, hogy ezek magyar megfelelőit megtalálja anélkül, hogy erőltetetten hatna ez a tendencia. A magyar népmesék és balladák s a múlt század magyar költészetének rokon hangulati és nyelvi elemei szólalnak meg Alecsandrifordításaiban, de nem mossák el a költészet román jellegét. Rendkívül tanulságos a XIX. század nagy román költőjének ez a magyarra fordított kötete. Megismerteti a magyar olvasóval a múlt század román világát s felhívja a figyelmet népeink közös sorsára, de a fejlődés bizonyos különbségeire is. A kötet nemcsak ismeretanyagot nyújt, hanem művészi élvezetet is, hála Szemlér Ferenc jeles tolmácsolásának. Köpeczi Béla Retten a népművészet új mesterei közül A túrai hímzett virágok alkotója Élénk, mozgékony, csupa temperamentum-asszony Sára Józsefné Lajtos Ilona, vagy ahogy Túrán ismerik, Ilka néni. Nemrég múlt 63 éves, de fáradhatatlan keze nyomán egyre-másra születnek a szebbnél szebb turai hímzésű térítők, vánkoshalak. Soha nem gondolta volna talán, hogy 63. nevenapját a parlamentben tölti. Ilka nénit gyerekkorától vonzotta a fehér vásznon kiviruló színes virágok varázsa. Az iskolában még órák alatt is varrt. De sok körmöst kapott érte. Hát még az otthonról elcsent pamut miatt... Aztán egyre ismertebbé vált a neve Túrán. Meg sem tudott volna lenni hímzés nélkül. Lányai pruszlikja, főkötője, térítők virágai dicsérték a kezét. Bármikor mentek hozzá, az asztalán mindig találtak kézimunkát. Szorgos munkás élet van mögötte. Mikor a művelődési ház avatására készültek, néhány napig még a vacsoráról is elfeledkezett, csak készen legyen időre a hímzett függöny. Míg működött a kézimunka-szakkör, fáradhatatlanul tanította a fiatalokat, virágot varázsolni a pamutból az egyhangú anyagra. Még a múzeumból is megkeresték. Akkor újra előkerültek a régi munkák, amelyek mostanában újjászületnek, tovább élnek tűje nyomán, s ha lehet, még szebbé válnak. Alkotó erejének tudata határtalan energiával tölti el. A brüszszeli világkiállításra készült fehértérítőre szinte a szívét hímezte rá, meleg, barátságos, gazdag szívét. Most lett a népművészet mestere. Eddig is szívesen dolgozott, eddig is értékelték művészetét. Most ez a kitüntető cím, az elismerés még több energiát ad ennek az egyszerű, kedves aszszonynak. Hogy csillog a szeme, mikor erről beszél. Mennyi akaraterő sugárzik róla, mikor a jövőről van szó. Milyen sok asszony ébredt már így tudatára erejének és értékének, mint Ilka néni, aki élete legboldogabb nevenapján lett a népművészet mestere. Akinek a fa és a cink engedelmeskedik ! „Sok neheztelésem van nekem az életem során. Nem kívánok olyan sorsot senkinek, mint nekem volt, nevelésem” — így mondja a 71 éves Flerczeg Mihály bácsi a parlament Munkácsy-termében. Kék szemét, amelynek fényét a hét évtized sem törte meg, az emlékezés homályosítja meg. Különösek az emlékei. Most, amikor az egész ország megbecsüli, amikor mellére tűzték a népművészet mestereinek járó jelvényt, a megtiszteltetés és elismerés nagy öröme mellett még fájóbb a múlt. Ez csalta szájára az előbbi szavakat. Ilyen megbecsülésben élete során még nem volt része az egyszerű pásztorembernek. Hogyan is lett volna? Nyolcéves korában már megkóstolta az árvagyerek keserű kenyerét. Vay gróf és Simonyi nagyságos úr jószágai voltak társasága. Egyik uradalomból a másikba űzte a megélhetés kényszere. Elhagyatott volt, akinek sorsával nem gondolt senki tovább, mint amíg szüksége volt karjai erejére, fürge lábaira. Magányában kezdett faaragni. A Herendi Porcelángyár iparművé- aztán kitalálta: szebb a faragás, havei közül Káldor Aurél a Pillangó-ffém díszíti. Keze alól rovátkozott, a kisasszony opera főszereplőjét Csőjcirádás cinkbeöntéses guzsaly■eso-szánt mintázta meg, Bartha J-t 1 szálak, „vízivó kanalak", furulyák .1*9 iparművész pedig Vágyódás című C apiel készített új női aktot. A művészik kerítitek ki. A mintákat a szives nodeleket a gyár formázóműhelyé- S diktálta, meg a természet ezerben rövidesen kisebb sorozatban ké-1 mintás csodaműhelye segítette */[tik ]. Mindkét szobor, színes is jatletekkel Ajitin ifitt „ katonafehér változatban, a jövő hónapban joletek Kel. A.z.an ott a Katona kerül a* üzleteikbe. (MN) A sag, s a leszerelt ifjú fernva serdült. Megtalálta élete párját is. Most már könnyebb lett volna az élet, hiszen nem éllt egyedül. Teltek az évek, s a családban egyre több szelet kenyeret kellett vágni. „Tizenegy gyereket adott az isten, de gúnyát nem adott hozzá. Azt a kezemmel kellett megteremteni." Keze alól egyre szebb munkák kerültek ki és vonták rá a figyelmet. A vőfélyfokost hét határból is tőle rendelték. S nem volt, lakodalom, ahol megg ne csodálták volna dús fantáziájának szülötteit. Karikás ostornyelet senki sem csinált szebbet nála Balassagyarmat körül. Messze járt a híre, munkái sokfelé elkerültek. Most már nyolc éve Erdőkertesen él egyik lányával, s onnan adja a népművészeti és háziipari szövetkezetbe alumíniumberakásos, cinköntéses szép munkáit. Legnagyobb szeretettel egy háromőzikés hamutartóról beszél: „Mindig találtam magamnak öntenivalót, de ezt a három őzikét szeretem legjobban. Mennyivel könynyebb most a szövetkezetben. Itt megbecsülik a munkámat. S most még a kitüntetés. Jólesik, hogy , megtiszteltek ezzel.1’ Herczeg Mihály bácsi dolgos élete során sok szép alkotással szolgálta mások örömét. Most most többen ismerik meg nevét, s alkotó-teremtő ügyességének hírét. Baranyai Ilona 1958. augusztus 22. péntek A FEJEDELEM BAJNOKA Szovjet film „Ha jobbra mégy — kincset találsz; ha balra mégy — aszszonyra; ha egyenesen haladsz — halálra lelsz!’’ — hangzik a fenyegető jóslat. Ám rija Muromec az egyenes útra lép. Elindul felszabadítani szeretett hazáját a tatárok uralma alól és kimenteni a szép Vasziliszát Kálin cár hatalmából. Műfaját tekintve, tér, tüneti legenda a most bemutatott színes, szélesvásznú szov-jet filmalkotás. A rettenthetetlen és roppant erejű Hja Muromec valójában maga az ukrán nép, aki megbabonázott tagokkal, mozdulatlanul nézi, hogyan gyújtogatnak, fosztogatnak a tatárok, hogyan rombolják le az ukrán falvakat, hurcolják rabságba aszszonyait. Majd ráébred erejére, vakmerő és megfontolt vitéz lesz, kegyetlen az ellenséggel, de gyöngéd és megbocsátó janicsárkodásra kényszerített fiával szemben. Kocsnyev forgatókönyvíró az ukrán népmesék bő ismeretében alkotta meg a film alapjául szolgáló történetet. Szélesen hömpölygő, fenséges mesélőkedvű alkotásában érdekes, lírai szövegrészeket találunk. A szerepek, híven a népmeséi hagyományokhoz, statikus jellemek megtestesítései csupán. Jó, bátor, gonosz vagy alamuszi embereket látunk a vásznon, egy tömbből kiszakított tulajdonságokkal, de összességükben mégis egységes világképet nyújtanak. Alekszander Ptusko neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt. Az Aranykulcsocska, a Kővirág, a Boldogság madara című filmek nagyvonalú rendezője alkotta ezt a kétféle elemből összeszövött filmet. Ptusko eddigi filmjeire is jellemző volt a realitásnak , és a népi mondák költői világá- s nak különös ízű összevegyítése. A hétköznapi élet és a költészet egybefonódásának ábrázolására ebben a filmjében is használ festett díszleteket és megkapóan fényképezett tág levegőjű ukrán tájakat egyaránt s az élő szereplők között itt is fel-feltűnnek bábfigurák. De ez alkalommal Ptusko rendezői keze nem találta el olyan szerencsésen a helyes vegyítési arányt, mint korábbi filmjeiben. A történeti eseményekhez legendás történet nem simul szervesen. A realisztikusan ábrázolt kijevi bojárok másféle valóság képviselői, mint a tüzet okádó, háromfejű sárkánnyal küzdő Hja, vagy az egész udvartartásra fergeteges orkánt fúvó Szolovej, az erdei zsiványvarázsló. A legendás hős, Hja Muromce szerepében Borisz Andrejevet láthatjuk. A széles vászon roppant méreteiben, a fergeteges csatajelenetekben színészi finomságainak háttérbe kell szorulnia a látványosságok mögött. Annál is inkább, mert Andrejev a leegyszerűsödött játékstílusú filmszínészek közé tartozik, így aztán egy valóban legendás méretű hőst csodálunk csak, aki félkézzel hajigál sziklatömböket, pallosával pedig fűszálként aprítja az ellenség erdejét. Tájfun Nagaszaki felett Színes francia—japán film Nagaszaki. A város neve számunkra az 1945-ös atomtámadást idézi. A filmben ezt az iszonyatos tömegmészárlást csak mint epizódot érintik s a címben szereplő tájfun is valóságos természeti csapás, nem pedig az atombomba viharának jelképe. Mi hát a film tárgya? Egy szerelem története. Helyesebben három ember története. A Japánban dolgozó Marsáé mérnök és a kis Noriko boldog szerelemben élnek. Egy napon feltűnik a mérnök régi szerelme, egy francia újságírónő. A szerelem újraéled. S mindaz, ami európai ember számára idegen ebben a modern és félmodern külső alatt ősi erőket hordozó világban, a fehér asszony harcát segíti. Végül azonban az értékesebb ember, a magasabb erkölcsiségű Noriko győz, akinek számára a szerelem nem hazárdjáték, hanem egy életre való összeszövetkezés. A film mottójául egy töredékes Kipling-mondást visel. Az idézet kiegészítve Kipling reakciós gondolkodását tükrözi s így hangzik: „A Kelet — Kelet, a Nyugat — Nyugat, sose érthetik meg egymást.” Szerencsére a francia és japán művészek összefogásából megalkotott mű — mint napjaink valósága is — az ellenkezőjét bizonyítja és cáfolja a kiplingi mondás érvényét. Henri Alekan kameráján keresztül látjuk Japánt s az egész történetet. A Technicolor-színekben pompázó Japán, ez az idegen és izgatóan ható világ, sok érdekességet nyújt a nézők számára. Azonban ahogy az európai ember számára élményközelbe akarják hozni Nagaszakit és a japánokat, nagyon sok métert felemészt a filmszalagból, túlontúl sok időt pazarolnak el, ezért a film helyenként nagyon elnyújtott. A rendező Yves Ciampi, az operatőr Alekan előtt a színészek nevét kell megemlítenünk, mint a film sikerének fő tényezőit. Közülük is egy gyönyörű japán színésznő nevét sietünk leírni: Kishi Keihónak hívják, meglepetésszerűen modern és európai a játéka. Egyszerű és mélyen átélt játék ez. A fiatal Kishi Keiho olyan nagy filmcsillag mellett is ragyog, mint Danielle Darrieux. S Darrieux, mint mindig, most is elragadó. Jean Marais játssza a film férfifőszerepét. M. G. P. Román vendégek érkeztek az ünnepi román filmbemutatóra Csütörtökön román filmdelegáció érkezett Budapestre,, amelynek tagjai Éva Cristian, a Fekete arany című román filmalkotás női főszereplője és Aristide Moldovan, az Alexandru Sahia Dokumentum Filmgyár igazgatója. A vendégek részt vesznek a román olajipar fennállásának századik évfordulójára készült Fekete arany című filmalkotás budapesti díszbemutatóján, amelyet a Román Népköztársaság felszabadulási ünnepe alkalmából az Uránia Filmszínházban tartanak. (MTI)