Népszava, 2020. október (147. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-10 / 238. szám

Románia m­­ b­őven kínálnak nekünk m­i tanulságot az idei ro­m­­ániai önkormányzati­­ választások. Olyannyi­r W ra, hogy ki-ki válogathat _M.___ezekből a tanulságokból vérmérséklete, pártállása és előítéletei szerint. De így volt ez mindig, nemcsak a jövő, hanem a múlt is nyitott mifelénk folyamatosan. Viszont néhány konklú­ziót azért mégis megkockáztathatunk azzal kapcsolatosan, hogy mi történt ezen a szeptember végi vasárnapon. Nem váltak valóra például a baljós figyelmeztetések, hogy járvány idején nem kellene választást tartani, vagy­is halasszuk úgymond egészségesebb időkre a demokráciát. Már-már zökke­nőmentesen, több mint 46 százalékos részvétellel zajlott le az egész, mintha a kötelező maszk színpadiassága egyfajta fegyelmezett színielőadássá változtatta volna ezt az eseményt. Persze a tét nem a művészi, hanem a politikai katarzis volt ezúttal, és hát jutott ebből is, azt hi­szem, sokaknak. De ha már színház, ak­kor mégis Ion Luca Caragiale, mondhat­nánk, az a XIX. század második felében és a XX. század elején élt nagy - talán legnagyobb - román drámaíró, aki kö­nyörtelenül vesézte ki korának paródiá­ba illő román közéletét. A Caragiale-mű nem egyszerűen nevettető vígjáték, hanem színpadot és nézőteret megren­gető komédia, és hát a mostani önkor­mányzati választásokon is volt ilyesmi­ben része Romániának. A Kárpátokon túl, az úgynevezett „Regátban”, vagyis akirályságban Deveselu község újrázni akaró eddigi polgármestere tíz nappal a választások előtt sajnos elhunyt Co­­vid-19-ben. A szavazólapokat, illetve a jelölteket a törvény szerint már nem lehetett kicserélni, tehát rajta maradt a halott is a listán, és a választók maj­dnem kétharmada rá szavazott, utána pedig sokan kivonultak a temetőbe a sírjához, ott gyászolták a polgármestert és ünne­pelték az újraválasztását. Az újságírók kérdésére többen is azt felelték, hogy azért szavaztak rá, mert nagyon jó pol­gármester volt, és az ő idejében nagyot fejlődött a község. Való igaz, a község te­rületén van a NATO romániai rakétael­hárító támaszpontja, és ez fellendítette az egész vidéket. Egy kis Nyugat? Egy kis Kelet? A kettő együtt? Caragiale min­denképpen. Persze lehet, azért szavaz­tak így, hogy ne egy másik jelölt legyen a polgármester, hanem új választásokat kelljen kiírni. Ez is belefér a román poli­tikába. Együgyűség, leleményesség, cél­­tudatosság egyszerre. Nem szegik meg a törvényt, csak megkerülik. De nem anekdotázni akartam tu­lajdonképpen, hanem érzékeltetni azt az enyhén szólva ellentmondásos tár­sadalmi környezetet, amelyben a po­litikai pártoknak mozogniuk kellett a kampányban, Erdélyben is egyébként, nemcsak a Kárpátokon túl. Mert hát Deveselut tekinthetjük tragikomikus kivételnek, de a választók másutt is fel­adták a leckét a politikai elemzőknek, és ez viszont már minket, erdélyi magya­rokat is közvetlenül érint. Romániában ugyanis az elmúlt négy évben a­­ töb­­bé-kevésbé - baloldali Szociáldemok­rata Párt volt relatív többségben a par­lamentben és az önkormányzatokban is, de most a kisebbségben kormányzó - többé-kevésbé­­ jobboldali Nemzeti Li­berális Pártnak, Klaus Iohannis államfő pártjának az elsöprő győzelmét jósolták. Összességében valóban győztek, de nem olyan nagy többséggel, mint amekkorá­ra sokan számítottak, sőt, a megyei ön­­kormányzatok közvetlenül választott elnökeiből például húsz lesz szociálde­mokrata, tizenhét nemzeti liberális és négy RMDSZ-es. Viszont meglepően jól szerepelt egy - többé-kevésbé - szintén jobboldali, Reménykedő Marosvásárhely MARKO BELA a populista és modernizációs célokat ügyesen keverő-kavaró urbánus párt, a Szövetség Románia Megmentéséért. Amely a bukaresti főpolgármesterséget is megszerezte, és nélküle valószínűleg nem tud majd kormányozni a decembe­ri parlamenti választás után a Nemzeti Liberális Párt. Ugyanakkor többek közt Temesvár új polgármestere is ennek az alig néhány esztendős múltra visszate­kintő pártnak a színeiben nyert. Néhány fontos erdélyi magyar jelölt megválasz­tása mellett talán ez az egyik legfőbb ta­nulsága a romániai vénasszonyok nyará­nak, amit egyébként a románok nyugati mintára „indián nyárnak” mondanak, és ez most jobban is illik a történtekre. Ugyanis harminc évvel 1989 decembere után Temesvár, ahol már németek nem nagyon vannak, a német állampolgár Dominic Fritzet választotta meg. Vala­miféle „csendes forradalom” volt ez is. Az új polgármester 2003-ban járt elő­ször Temesváron, és akkor még állító­lag egy szót sem tudott románul. Rész­ben ismétlődik az egykori nagyszebeni polgármester, Klaus Iohannis államfő története, csakhogy ő erdélyi szászként nemcsak a rá szavazó erdélyi magyarok reményeit nem váltotta be, hiszen egyre nyíltabban magyarellenes az utóbbi idő­ben, de egyébként sem hozott új szem­léletet, éppen ellenkezőleg, belesimult a bukaresti politikába. Úgy tűnik viszont, hogy a romániai választó most mégsem a kilencvenes évek fundamentalista, naci­onalista retorikájához igazodik, hanem a kétezres évek legelejéhez nyúl vissza, és azt próbálj­a folytatni, ami 2011-2012 kö­rül megszakadni látszott. Felemás a kí­nálat, felemás a változtatás szándéka is, korai lenne máris ünnepelni az irányvál­tást, de annyi biztos, hogy egyelőre nem vált be az elmúlt évek egyre aggasztóbb prognózisa egy bezárkózó, elszigetelődő román nemzetállamról. Ami nemcsak a Romániában élők számára lehet tanul­ság Európának ebben a részében. Mire gondolok? Marosvásárhelyen megválasztották a magyar jelöltet, Soós Zoltánt, a Maros megyei Szászrégenben a következő négy évben szintén magyar polgármester lesz, Márk Endre, és Szat­márnémetiben is újraválasztották Ke­­reskényi Gábort. A két magyar többségű megye, Kovászna és Hargita mellett Ma­rosban és Szatmárban is magyar lesz a megyei önkormányzat elnöke, Péter Fe­renc, illetve Pataki Csaba, holott ebben a két utóbbi megyében jóval negyven szá­zalék alatt van a magyarok aránya, mint ahogy az imént felsorolt városokban sem vagyunk ma már többségben. Kü­­lön-külön mindegyik győzelemre volt esély, de így együtt ez az eredmény mégis valamilyen szemléletváltást ígér. Vissza­térést oda, ahol 2004-ben és 2008-ban tartottunk, amikor Szatmárnémetiben és Szatmár megyében, Szászrégenben és Maros megyében ugyancsak magyar ön­­kormányzati vezetőknek szavaztak bi­zalmat a választók. Valójában 2008-ban teljesedett ki az a nyitás, amely 1996-ban kezdődött, amikor az RMDSZ első alka­lommal vett részt egy kormánykoalíció­ban, és ez a döntés fokozatosan meg­változtatta a román-magyar viszonyt. Az alkotmányból ugyan nem tudtuk ki­vezetni a meghatározást, hogy Románia nemzetállam, ezzel szemben magát a valóságot sikerült félig-meddig megvál­toztatni. Ez a folyamat állt le, mint mon­dottam, 2011-2012 körül, többek közt éppen a német nemzetiségű, de román­ként megnyilvánuló államfő hatására is. De nem csak... Egybeesett ez a fordulat az európai populizmus előretörésével, beleértve a térség több országát, köztük Magyarországot is. Természetesen nem kellene túlli­hegni ezt a mostani változást vagy „vis­­­szaváltozást”, hiszen sokféleképpen értelmezhető az erdélyi magyar siker is. Az RMDSZ szempontjából elgondol­koztató lehet, hogy míg az említett ré­giókban kétségtelenül eredményes volt a kampány, számos szórványmegyében az ottani arányokhoz képest is alulkép­viseltek leszünk. Holott amennyiben oda egyszerűsítjük a konklúziókat, hogy mivel az idei kampányt, egy-két hangos kivétellel, nem a túlhajtott nacionaliz­mus jellemezte - tényleg nem! -, akkor éppen a szórványban kellett volna lát­ványos sikerre számítanunk. Nem így történt. Csak abban lehetünk biztosak, hogy erős szándék volt az idén a változ­tatásra sokfelé. Marosvásárhely példája nagyon fontos. Ugyanis miután két esz­tendővel a véres márciusi összecsapás után, az 1992-es önkormányzati válasz­tásokon az első marosvásárhelyi polgár­mesterjelöltünket törölte a bíróság, a következőt erőszakkal lemondatták rög­tön a megválasztását követően, mégis si­került kikényszerítenünk egy harmadik jelölt megméretkezését, aki aztán nyert is. Ám sem ő, sem az 1996-ban megvá­lasztott újabb RMDSZ-es polgármester nem volt igazán meggyőző városgazda, és többek közt ezért jutottunk oda, hogy 2000-től 2020-ig öt mandátumon át egy román polgármester, Dorin Florea - nem azért, mert román, hanem mert tehetséges demagógként meg tudta szó­lítani a választókat - két évtizedes tetsz­halálra ítélte a várost. Akárcsak 1992-től egészen 2004-ig Gheorghe Funar, a ko­lozsvári sétatéri padokat a román triko­lór színeire festető polgármester. Utána, Emil Boc polgármestersége idején Ko­lozsvár fellélegzett. Mint ahogy most fel kellene lélegeznie a függetlenként, de az RMDSZ támogatásával mandátumot nyert Soós Zoltán polgármestersége alatt Marosvásárhelynek is. Maros és Szatmár megye, Marosvá­sárhely és Szatmárnémeti. 1990-ben ebben a két városban volt igazán rob­banásveszélyes a román-magyar vi­szony, és a feszültség bizonyíthatóan nem spontánul alakult ki, hanem azok szervezték, akik a rendszerváltás le­állításában vagy lelassításában voltak érdekeltek. A Marosvásárhelyen kipro­vokált konfliktusban többen meghaltak és több százan megsebesültek, évtize­dekre szóló trauma érte akkor mindkét közösséget, a magyarokat és románokat is. Szatmárnémetiben március 15-én szintén elszabadulni látszott a pokol, de végül mégsem került sor nyílt ös­­­szeütközésre. Az utóbbi évek fellángo­ló nacionalizmusa után - gondoljunk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógysze­részeti Egyetem vagy a római katolikus középiskola helyzetére - most ismét esély mutatkozik a normalitásra, sőt a fejlődésre. Volt politikus, aki akarta ezt, volt, aki nem. De a választók akarták. Soós Zoltán 50,5 százalék szavazatot kapott egy 45 százalékos magyar lakos­ságú városban. Rá több mint huszon­nyolcezren szavaztak, de az RMDSZ önkormányzati képviselői listájára is majdnem huszonötezren. A különbség egy része valószínűleg román szavazat, becslések szerint mindenképpen több mint ezer. Viszonylag kevés és mégis nagyon sok, ha az előzményeket nézem. Lehet mindezt értelmezni így vagy úgy, lehet tenni-venni, ki-ki tulajdonít­hatja magának a sikert, ám egyvalami biztos: Marosvásárhely még mindig talp­ra tud állni. Ami azt jelenti, hogy véget kellene vetni a politikai kishitűségnek, a folyamatos siratásnak és virrasztásnak, mert harminc év múltán az erdélyi ma­gyarok képesek önállóan és szolidárisan cselekedni, képesek jól dönteni, ha van irány és cél. Lesz-e valaha mindebből végre egy életképes transzilván modell? Lesz-e egy olyan multikulturális minta, ami nem az elvegyülést, nem az asszimi­lációt, hanem a méltányos együttélést segíti? Nem tudom. De Temesvár, Ma­rosvásárhely, Szatmárnémeti mintha erre készülne. Mintha... SOÓS ZOLTÁN KAMPÁNYOL A magyar nem­zetiségű jelölt polgármesterré választása azt is jelenti: Maros­­vásárhely még mindig talpra tud állni KENTAURBESZED Több mint 46 százalékos részvétellel zajlott le az egész, mintha a kötelező maszk színpadiassága egyfajta fegyelmezett színielőadássá változtatta volna ezt az eseményt

Next