Nyugat, 1913. július-december (6. évfolyam, 13-24. szám)
1913 / 22. szám - Pável Konstantin: Hatások a román irodalom fejlődésében
724 (Dr. Pável K.: Hatások a román irodalom fejlődésében) a fölcseperedő román szellemi életet, hanem ezidőben divatos irodalmi és költői irányokkal, melyek közül kiválik Walter Scott, Lamartine és Victor Hugo romanticismusa, amint ezt tanúsítják Negruzzi novellái, Alexandrescu elégiái és Bolintineanu legendái. A romantikus líra és regény hatása alatt indul meg a még zsenge román irodalmi élet. A klassikusok közül csupán Lafontaine és Boileau hatásával találkozunk. (Alexandrescu meséi és költői levelei.) Ezekkel is, nem annyira a klasszikus szellem, mint inkább az akkori viszonyok miatt, melyek az orosz protektorátus idejében jobban kedveztek a költői levél, szatíra és meseirodalomnak. 1816-ban a latinos műveltségű Lázár György átkel a Kárpátokon és Bukarestben megalapítja az első románnyelvű iskolát. Ezen iskolából kerül ki ama nemzedék, mely Eliade, Balcescu, Alexandrescu, Kogalniceanu és Alexandri-vel az élén, lerakja a modern román állami és irodalmi élet alapjait. A latinos iskola a román nyelv egységéről és a román nép származásáról és jogairól szóló eszméi igen termékeny talajra találnak a francia enciklopedisták — Les Amis des Hommes — ismert tanításaiban. A két irány — a latinos és a francia — kölcsönösen támogatja egymást, ráterelve a költők és államférfiak figyelmét az alsó nép sorsára, ennek gondolat és érzelemvilágára. Kezdik belátni, hogy úgy az etimologisták, túlzó latinosok, mint Maior Péter, Cipariu és különösen Laurean, valamint az olasz puristák Eliade stb. gyártottak egy nyelvet, mely elszakította őket a néptől s amely nyelven nem lehet nemzeti irodalmat írni. Ezen, a román nép felső és alsó rétegei között tátongó űrt csak a nép nyelvének a maga történeti fejlődésében való tanulmányozása hidalhatja át. A népi szellem százados munkájának eredményeiben keresték ama forrást, mely a művelt irodalmi nyelvet fölfrissíti. Rousseau, Herder Grimm stb. eszméinek hatása alatt visszamentek a nép nyelvének hagyományokkal átszőtt (Negruzzi) érzésekkel színezett, (Alexandri) kifejezésvilágába s onnan sarjasztották ki az új és nemzeti költői nyelvet, amint ezt Eminescu, a nagy román költő örökbecsű alkotásaiban megvalósítva látjuk. E törekvések nélkül az egyetemes román nemzeti irodalmi nyelv mai napig is holdkóros utópia volna. A népies irány a hatvanas évek után kíméletlen nyelvészeti és kritikai polémiák közepette mindinkább általánossá lesz, míglen a XIX. század utolsó évtizedében Maiorescu teljesen letöri a mesterkélt irányok harcosait. (Radulescu, Cipariu, Pumnul.) A XIX. század első felében, egészen Eminescuig a francia romanticizmus és liberalizmus csak annyiban érvényesültek, amennyiben a latinos iskola politikai eszméinek szolgálatában állanak. Ez világítja meg Bolintineanu romantikus költészetét és Alexandri költői működésének javarészét, amelyben az esztétika alá volt rendelve a nemzeti eszméknek s ezért az említett nagy költők munkássága manapság csak irodalomtörténeti jelentőséggel bír. Amint az új irány — Maiorescu Titusz (Románia ezidőszerinti miniszterelnöke) irodalmi iskolája — erősbödik, úgy a román költészet mindinkább veszít a dagályos nemzeti romanticizmusból és a nemzeti hiúságot alárendeli a művészet örök törvényeinek. Megszületik a fonetikus és a népies költői iskola, mely lassan kint elnyeli az idegen kultúrákat utánzó mesterkélt költői irányokat és megteremti a nép őszinte, természetes és mesterkéletlen gondolat, kedély és érzelem világából táplálkozó modern román irodalmat, melynek Eminescu után legnagyobb művelői Delavrancea, Slavici, Caragiale, Cosbuc, Bratescu,Voinesti, Sadoveanu és Goga. DR. PAVEL KONSTANTIN