Orvosi Hetilap, 1979. szeptember (120. évfolyam, 35-39. szám)

1979-09-30 / 39. szám - Kardos György: Alkohol-dependentia, elvonási syndroma, "elvonó"-kezelés

% 2344 conditionálás alatt fel kell tárni az őt abususra szoktató társaslélektani „problémákat”, illetve az őt symptomás ususra és abususra késztető alap­bajt, legyen az neurosis vagy psychopathia pl. ún. „basic depressive character”, illetve schizophrenia vagy családtherapiát igénylő familiáris conflictus stb. Ezzel szemben az alkohol-dependentia esetén elengedhetetlen és első teendő az abstinentia be­állítása, következetes fenntartása, a beteget az ivás­­tól évekig visszatartó módszerrel: Anticol-medica­­tióval, Esperal-beültetéssel, karbimid, illetve cian­­amid származékok adásával „prolongált” gondozás­sal, adaequat psychotherapiás methodussal, esetleg munka-therapiás intézeti vagy betegotthoni „mu­­száj-abstinentiával” stb. Alkohol-dependentia esetén a deterrens-medi­­catio nyílt és/vagy lárváit módszereit hosszú ideig kell folytatnunk. A nálunk szokásos tanács szerint „az Anticolt lehet szedni 12 vagy 22 évig is, de két évig minden áldott nap be kell venni... aki ennek az ellenkezőjét állítja, vagy azt mondja, hogy ő enélkül is tud józanul élni, az hazudik és inni akar! .. (20, 22, 24, 27, 31). Mind az irodalmi adatok, mind a saját kat­­amnesztikus vizsgálataink azt mutatják, hogy a recidivák száma kétévi abstinentia után nem éri el a lÖ°/o-ot! Ezért olyan fontos a kórházi kezelést követő, legalább két évig tartó, teljes abstinentia. S ha a visszaesés mégis előfordulna, akkor ez a végleges „életfogytiglani alkoholmentes diéta” szükségességét jelenti (25—27, 68). Célszerű a dependens alkoholistákat „kettős” elvonó, pontosabban: leszoktató kezelésben része­sítenünk, mert az averziós kezelésekkel, akár hip­nózissal, akár apomorfin kúrával elháríthatjuk a korai recidivákat, míg a deterrens szerekkel kivéd­hetjük a későbbi visszaeséseket (20, 26, 50). Arra mindig kell számítanunk, hogy a beteg­ségbelátással és együttműködési készséggel rendel­kező, kezelésüket önkéntesen kérő vagy annak a szükségességét egy-két heti abszinentia után elfo­gadó alkoholisták nagy része nem az első félévben, hanem főként a második vagy (kevesebben!) a harmadik-negyedik félévben esik vissza. Más szó­val, az alkoholisták gyógyulása nem azon a kevéske kórházi ágyon múlik, ahol az elvonásuk megtör­ténik, és az abszinentiájuk „beállítódik”, hanem a gondozókra hárul, vagy hárulna. Jelenleg a férfi elmeágyak 40%-án alkoholistákat kezelünk két­­három hétig (!), az alkoholgondozók „kapacitása” még szűkösebb. Jóllehet az alkoholisták utókeze­lése, illetve tulajdonképpeni kezelése, abstinentiá­juk fenntartása, következményei és társbetegsé­geik ellátása (a dementia alcoholicától a cardiopa­­thia alcoholicáig), személyiségük recreatiója, vala­mint a resocialisatiójuk és rehabilitatiójuk meg­oldása mind-mind a gondozóintézetekre hárul, és fog hárulni, még nagyon sokáig. Ti. elegendő kór­házi ágyunk belátható időn belül nem lesz, hiszen ha minden alkoholistát háromévenként egyszer, három-négy hétig tartó kezelésben akarnánk ré­szesíteni, ahhoz máris 4000 speciális ágy volna szükséges. A fő probléma mégsem az ágyhiány, hanem a „káderhiány”, vagyis az alkoholisták ke­zelésére és gondozására alkalmas, szakképzett és e munkára „kapható” orvosok, psychológusok, „so­­cial-worker”-ek, sőt, ápolók és asszisztensek hiá­nya. Mindez érthető, hiszen az elmeorvoslás ha­zánkban mindig „négermunka” volt, és még a „fe­keték” között is utolsó előtti munkakörnek számí­tott az alkoholisták „orvoslása”. Manapság (és ez így lesz még sokáig!) az el­vonáson átesett és abstinentiára beállított alkoho­listáink szociális kiközösítését és „lefokozását”, az inkább visszaesésre, mint józanságra késztető tár­saslélektani constellatióját csak az „orvosolhatja”, hogy ha sikerül őket a kórházi kezelés alatt vagy után beágyaznunk egy gyógyító közösségbe, azaz therápiás klubba. Itt egyfelől „konkrét segítséget” pl. átmeneti szállást és munkát is kaphatnak, más­felől olyan új barátokra és bajtársakra lelhetnek, akikben önmaguk jobbik, „felettes mását” látva, s tőlük támogatva tehetik meg a gyógyuláshoz ve­zető hosszú út sok-sok kis lépését. Anélkül, hogy a véletlenre bíznánk, hogy milyen találkozások merre terelik őket az elbocsátás után, vajon a kö­rülményeik a remissio vagy a recidiva felé viszik-e őket stb., illetve „átszállnak-e valami másra”, pl. barbiturátokra, tranquillánsokra (főleg Seduxenre, Andaxinra), „elmerengetőkre” (leggyakrabban Eunoctinra, Noxyronra) vagy sem. Elég sok eset­ben az történik, hogy az abstinentiához pár hóna­pig ragaszkodó alkoholista „rátér” a nyugtatók és altatók lassacskán emelkedő, rendszeres fogyasz­tására — azután visszatér az iváshoz is, és poly­­toxicomániás, asociális vagy antisociális „rokkant­tá” válik. Mindebben a kereszt-dependentia és a psychotherapia hiányát „áthidaló”, iatrogén re­ceptírás, valamint a gyógyszerek szabad forgalma is támogatja őket, hiszen manapság ki-ki annyi gyógyszert vásárol, ahány patikát talál. Más szó­val, a fogyasztói szokások, „szükségletek” alaku­lása és divatja, sőt hovatovább a szociális normák is az abszinentiára szoruló és arra épp hogy beállí­tott alkoholisták gyógyulása ellen „dolgoznak” (5, 9, 26, 49, 52). Az eddigieket röviden összegezve: A rendsze­res és mértéktelenkedő italfogyasztás: az iszákos­­ság még nem alkohol-dependentia jellemezte alco­­holismus-beteg­ség, „csak” társaslélektani körülmé­nyek által indukált szokás, vagy kórlélektani alap­bajra visszavezethető symptoma (kvázi „ellentü­net”), vagy mind a kettő. Az iszákosok nagy része iszákos marad, csak egy részük válik alkoholistává. A selectiót öröklött vagy szerzett kórélettani dispo­sitio okozza. A pathoplasticus „fordulat” lényege: az alkohol-dependentia kialakulása. A dependens alkoholisták teljes és tartós, vagy végleges absti­nentiára szorulnak. Enélkül sem a psychotherapiás megközelítésük, sem a következményes betegsé­geik megoldása, sem a rehabilitatiójuk nem lehet­séges. A dependens alkoholisták kezelését az alko­hol elvonásával, az elvonási syndroma elhárítsá­­val (1. alább), majd az abstinentia komplex beállí­tásával, ezért mindig kórházban, éspedig zárt osz­tályon kell kezdenünk. Az „open door” sok elme­betegnek való, de alkohol- és drog-dependens be­tegnek nem (!). A habituális és symptomás abusu­­sokban szenvedő, neuroticus és psychotikus iszákok

Next