Pesti Műsor, 2003. július (52. évfolyam, 27-31. szám)
2003-07-24 / 30. szám
MAGAZIN RAIFFEISEN GALÉRIA, AUGUSZTUS 17 EIG V annak bogaras emberek, akik olykor, nem tudni mitől vezérelve, menthetetlenül beleszeretnek egy városba, egy utcába vagy akár egy házba, és őrült módjára ragaszkodnak hozzá. Ilyen ember Gáti György is, csakhogy ő nem egy közönséges épület szerelmese, hanem egy hídé, a Szabadság hídé. Történetesen Gáti György professzionális fényképész is (a nyolcvanas években a Pesti Műsor képszerkesztőjeként dolgozott többek között), így nem jelent számára nehézséget, hogy hídhóbortját képi formába öltse és bemutassa a széles közönség számára. A Szabadság híd mindenki előtt nyitva áll, mi is átkelünk rajta, a zötyögő 49- esen, a dugóban araszoló autónkban vagy akár gyalogosan. Mégsem vesszük észre azokat az apró szépségeket, amelyeket Gáti György megszállottan hajszol. A rozsda apró foltjától narancsra színezett szegecs fejét, az ellenfényben kirajzolódó vasdísz sziluettjét, a lepattogzott festékű sarokelem báját, a rácsok által kirajzolt árnyékjátékot az aszfalton vagy az ezer helyről lefotózható turulmadarat. Ez a „korlátgomb esztétikája”, a kicsiny szépségeké, a valóságból kiragadott költői részleteké, amelyeknek a holland festők adtak elsőként polgárjogot, diadalukat viszont a fotográfia hozta el. Azonban Gáti nem csak ehhez ért. Ha nem részletet fotografál, akkor az egész hidat, a 6m tartószerkezet zöld rácsozatát, a Duna fölött átívelő hídtestet, a városba simuló monstrumot. Mint Monet a roueni katedrálishoz, Gáti visszavisszatér, hogy fotózza a hidat minden időben: villámfényben, a lemenő Nap sugaraitól aranyra festett felhők alatt, a harsány neonreklámok között. Ez már nem dokumentáció, ez, kérem szépen, művészet! Dér Gabi Gáti György fotói A híd Japán üvegművészet Palackposta a Távol-Keletről Az Üvegpiramis Galéria jóvoltából betekintést nyerhetünk a japán üvegművészet nemzetközi hírű kiválóságainak birodalmába. Huszonnyolc kortárs alkotó művészi üzenete a Távol-Keletről. Vajon meg tudjuk-e érteni őket, tudunk-e szabatos módon beszélni a Felkelő Nap Országának üvegformálásáról, innen, Európa közepéről? A klasszikus fogalompárjaink érvényüket vesztik, nem lehet kijátszani egymás ellen a természetest és a mesterségest. Japán nem a vagy-vagy országa, nem vagy az anyag eredendő, természetes mivoltát juttatják érvényre (jelen esetben az üveg kristályosságát, fénytörését), vagy pedig a civilizáció technikai mesterfogásait domborítják ki (az üveg hi-tech simaságát, tökéletes csiszoltságát). Hanem egyszerre mind a kettőt, szétválaszthatatlan egységben. Üvegjeik barokkosan, bravúrosan részletgazdagok, miközben tökéletesen letisztultak, mint a kavics a folyómederben. Ezért nehéz róluk beszélni, mint a Zen kertekről. Inkább nézni kell őket és csodálni a hagyományos formák csiszolt nagyszerűségét, a lélegzetelállító szakmai magabiztosságot, az időrabló technikák végtelen finomságát, a nagyvonalú aprólékosságát, az átszellemült humort és a színharmóniák keresetlen egyszerűségét. Megpróbálni megsejteni valamit a japán szellemről - amely most üvegbe („palackpostába") zárva érkezett el hozzánk —, az annyira nem európai elegancia csendes egyszerűségéről, a sibui leheletéről. Amely nem okoskodásra késztet, hanem csodálatra, elmélyülésre, sőt, talán nem túlzás, meditációra. Rieder Gábor Pesti Műsor