Romániai Magyar Szó, 1950. február (4. évfolyam, 730-753. szám)
1950-02-15 / 742. szám
Romániai Magyar S20 4 HETVENÖT ÉVES A. TOMA A . Toma akadémikust, a román nép nagy költőjét ünnepli ma, 15. születésnapja alkalmából a Román Népköztársaság Akadémiája s vele együtt az egész tszál. A költő harcos irodalmi tevékenységének ötvenötöd eszte idejérő; tesz tanúságot nemrég megjelent ■kötete, , Az élet dala.“ A Torna költészetére, ■ írói és emberi magatartására éppen ez a legjellemzőbb hogy egy félévszázadon keresztül, a kapitalista társadalom hanyatló korszakának, a polgári kultúra felbomlásának, távlattalan, pusztulást hirdető dekadenciájának félévszázadán keresztül mindvégig a jövő, az élet énekese maradt. A Tomakőiói pályafutássá a múlt század utolsó évtizedében indult, a saját forradalmát eláruló és a földesúri osztállyal kiegyező burzsoázia korszakában. Abban a korszakban, amelyben egyre növekvő kizsákmányolás volt a nép sorsa és nyomor, gáncs, közönyös megnem értés a román nép íróiinak Eminescunak, Caragialenak, Creangának, Cosbucnak a sorsa. A fiatal Toma tőlük, nagy elődeitől s a néptől tanulja ateilt, s az állásfoglalást. De mellette már ott áll Dobrogeanu-Gherea, a szocialista kritikus ,aki szeretettel egyengeti a fiatal költő útját a munkásosztály felé. S a költő, aki kezdetben a legendás antik szobrász tökélyre törekvő szépiség keresését énekli meg Jiminescu stílusát, nyelvének muzsikáját, szenvedélyességét idéző, kiforrott forma, művészettel. — a párisi Kommün huszonötödik évfordulójára már ez Eminescu Kommünt-sirató komor sorain messze túlmutató, merész, harcos dalba fog. „De kit tegnap megöltek, az újból sikraszáll ma, — Haragvó népnek ajkán zeneiül trombita-lárma. — Saját hatalma kell most — a világgal tudatja. — Hogy trónnak, zsarnokoknak eljött az alkonyata. — A zordon elnyomásra testvériség jön nyomban. — Nem lesz már úr, se szolga ez uj birodalomban. — S bárhogy zúdítanátok rá dühötök füzét. — Mint a „Kommünt“, ezt többé nem zúzhatjátok szét! A kortars irodalomban ekkor tombolt a legféktelenebbül a tartalmatlan, hazug formalizmus, a dekadencia, a félregjáró „izmus“-ok, a népellenes nacionalista uszítás és az úri kozmopolitizmus a miszticizmus, az individualizmus, a pesszimizmus orgiája. A Torna költészete azonban mindvégig mentes tudott maradni ezeknek káros befolyásától. Bár a jobboldali szocialisták árulása és a munkásmozgalom időleges megbénulása következtében hoszszú ideig nem képeskedő módon tájékozódna a társadalmi harcokban és homályban tapogatózik, mégsem sodródik bele a burzsoáföldesári társadalom „műveit világában“ ..A költő -í írja a Scânteia-ban Ion Vitner elvtárs — örökbe nyakában hordozta a munkásmozgalomban tanultakat. Ezek mind tudatosan, mind öntudatlanul befolyásolták gondolkodását, s megakadályozták, hogy a polgári költészet dekadenciájának lejtőjére csússzék." És tovább. ..A Toma a népköltészetből merít ihletet, nemcsak a művészi forma tekintetében, de a népköltészet legértékesebb tartalmának, a nép megtörhetetlen erejének harcosságának, erőteljes optimizmusának tekintetében is." A Toma egész költői pályafutása során, még annak hosszan húzódó válságos korszakában is, mindvégig a dolgozó nép hűséges dalnoka maradt. A magyar olvasót A. Toma magyar kortársára, Adyra emlékezteti, aki ugyanebben a korban, megfelelő társadalmi feltételek között, akárcsak Tome, a boruló burzeoá társadalom és kultúra kísértései elöl a nemzet legjobb, leghaladóbb történelmi és irodalmi hagyományaihoz és a néphez, a munkásosztályhoz fordul példáért, ihletért, fegyverért, harci akaratért és erőért. „Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem; véreim piagyar proletárok.“ így írt Ady, és ez A. Toma költői állásfoglalása is. A század elején, amikor az uralkodóosztályok a neonyervorita kiegyezés diadalát hangoztatták, mindkettőjük versben felcsendül a közelgő forradalom fenyegetése. Tome ezt írta a „Szent aratások,“-ben; Fogan még szent vetés az ősi föld ölében, — Nincsen még itt, testvér, a sóhajtásos óra;— S nem volt a jónak magvetője, ki virradóra — A nap felé haladva, Testvér! Szárítsd fel könynyed, hagyd meddő lázadásod: — Mélyről törő szavak zúgják, és áradások, — Hogy nem kell sok idő és aratók leszünk... — Pacsirta dala csendül akkor az éjben, és — Mi, boldogan hallgatva, összeölelkezünk: — „Álmoknak magvetői, megérett a vetés!“ • .,És a napok lángolva telnek, — Az ó várak leomlanak, — Csupa uj vár lesz a világ, — Hol győztes bárdok énekelnek.“ — ezt irta Ady. Az 1903-as román és az 1908-as magyar versben ugyanannak a jövőnek távlatai nyílnak meg elöttük. Csakhogy Adyval ellentétben, aki nem láthata meg az álmok magvetőinek megérett vetését, A. Torna végignézte a fentiálkapusa izmire hazugságra és igazságtalanságra épült a várainak leomlását, e háromnegyed évszázad súlyával vállán, tevékenyen részt vesz költészetével a népi demokrácia nagyszerű új várának felépítésében. Mint a kazah nép agg dalnokának, “Dzsámi bűinek költészete az Októberi Forradalom után. A Torna költészete is most virul fel sosem látott ifju erővel, most, azmikor szabadon és örömben énekelheti az országot, mely „ma otthonod", a Pártot, a munkásosztály Pártját, a harcos, az építő Pártot, amely A Torna előtt is, mint az egésznép előtt, megnyitotta az alkotási lehetőségek beláthatatlan távlatait. Vállunk mind összevetve mondjuk: a PÁRT — Ledőlnek vashegyek, utunk tágasra tart. Mert az uj ember nemcsak többre vágyik, — Szárnyakra kelve száll a magasságig, — És szabad földön, szabad tájra hi, — Mert nőnek, nőnek, nőnek szárnyai! (A Párt.) Az idős költő tollából zengőn kelnek életre románul a szovjet költészet legszebb darabjai, Szimonov, Scsipoceov, Dzsambul versei , a mi szépülő életünk örömteli diadalainak friss, ifjús üdvözletei. A hetvenöt éves A. Tornában szabadságunk, új életünk egyik leghevíslőbb szívű, legavatottabb énekesét ünnepeljük, az első román költőt, aki még életében az őt megillető helyre, az Akadémia tagjai közé s a legszélesebb néptömegek szívébe érkezett el. H. A. derítsen lép a szélben. A sztálingrádi csata este moszkvai képzőművészeti kiálltáson A moszkvai Festőművészek Egyesületének nagytermében kiállítást rendeztek a Szovjetunió festőinek, szobrászainak és grafikai művészeinek legújabb műveiből. Különös sikere ven e Sztálingrád hősi védelme" című festménynek Ez a műalkotás történelmi pontossággal szemlélteti a világtörténelem legnagyobb csatáját, őszi reggel. Szemünk előtt a Volgán túl elterülő végtelen síkság és Sztálingrád látképe bontakozik ki. Füsttel, korommal és porral telített légkörben jön fel a nap. A Volgán átkel a sztálingrádiak segítségére siető Szovjet Hadsereg. A város kapuinál elkeseredett herc folyik. Az arcvonal egyik szakaszán fasiszta tankok támadnak. A szovjet tüzérség lángba borítja az ellenséges harcikocsikat. Másutt a szovjet rohamcsapatok támadják az ellenséget A sztálingrádi hőstett örök dicsőséget hozott a Szovjet Hadseregnek. A világ dolgozói előtt Sztálingrád lesz a hősiesség és hazafiság legszebb jelképe. A sztálingrádi csata, ahonnan a szovjet haderők Berlin felé indultak, J. V. Sztálin vezetői lángelméjének műve. A festmény, Jurijev Vaceilij sztálindíjas festő, Kotov Borisz, Ribin Viktor, Beljijájev Borisz és Prászev Nikolájev festőművészek kollektív alkotása. Kiosztották a német nemzeti díjakat Az 1949-es Goethe-év nemzet díjaival a kiemelkedő tudományos munkákat, technikai találmányokat és a legjobb irodalmi és művészeti alkotásokat tüntették ki. A tüntetések célja, hogy az új demokratikus rendszer felépítésében tevékeny szellemi munkások érezzék azt a megbecsülést, amelyben ez a rendszer részes.. őket. A bírálóbizottság tagjai voltak: Johannes R. Becher, a kiváló német költő, Bernhard Keljerman és Arnold Zweig ismert német regényírók. A díjak odaítélését széleskörű nyilvános vitán tárgyalták meg és végül a javasolt 98 név közül Németország mindegyik megszállási övezetéből összeválogatott 35 jelölt nyert díjat. Az irodalom és művészet terén első díjat kaptak: Heinrich Mann, teljes életművéért, amely a modern német társadalmi regény fejlődéséhez jelentékenyen hozzájárult, Johannes R. Becher, 1949- ben megjelent két kötet verséért és kultúrpolitikai írásaiért. Egy karmester és három szólóénekes , a német klasszikus operahagyományok példamutató ápolásáért. Második díjat nyertek: Friedrich Wolf drámaíró (,,Mamiok professzor“), Erich Engel rendező („A Blum-ügy“), Keilerman a költő és egy filmkollektíva. A Német Néptanács elnöksége határozatot hozott, hogy ezentúl minden esztendőben 18 Goethedíjat oszt ki: három elsőosztályu díjast, egyenként 100 ezer német márka, hat másodosztályút, egyenként 50 ezer és kilenc harmadikosztályú díjat, egyenként 25 ezer német márka értékben. 1850. február 15. szerda Az országod ma otthonod Torna A. Az országod ma otthonod, Derék nép, dolgos és vidám! Nem úgy élsz itt már, szolgamód, Nem kínoz többé senki már. Tudom, mig ostor vert, e hon akkor is drága volt neked — De segítettél magadon * S’ most te formálod életed. Amit szabaddá tett karod* Szeresd még égőbben hazád, Neveld munkára magzatod S táncra, mit kedvvel rop a láb. Építsd szebbé/ Ablakaid Keletre fordítsák szemük. S becsüld meg jó szomszédaid: Dolgozz s vigadj együtt velük. S a győztes munkás lobogót tűzd a tetőre, tűzd oda: Hadd tudja az, ki látja ott: E ház harcos nép otthona. Tegyed a bőség, kedv, zene Hajlékává e tág lakot S ha fegyver törne ellene, Tudd megtörni a támadót... Uj gazda, fel, dologra hát! Építsed házad, a hazát! A csehszlovák művészet új irányvonala PRÁGA. (SP) A csehszlovák kulturéletben az elemi év az új szocialista alkotások fejlődésének kezdetét jelenti. Olyan korszak kezdetét, amelyben a múlt káros maradványai elleni harc egyre fokozottabb mértékben nyilatkozik meg, amelyben a csehszlovák irodalom, zene, színház, film, képzőművészet a szocialista realizmus elveinek érvényesítése terén jelentős eredményeket érhet el. Ezek a sikerek bizonyítják, hogy a csehszlovák művészet előrehalad, hogy a dolgozók legszélesebb tömegeinek művészetévé, azaz valódi népi művészetté válik. A hanyatló burzsoá„művészet** számára a népi demokráciákban nincs hely. Annál nagyobb elismerésben részesült azonban a valódi művészet, mint pl. Puskin, Goethe, Milckiewicz, Petőfi, Roman Roland Gorkij, Jtrásek, Neruda, stb. művészete. Nincs a világirodalomnak egyetlen olyan, valóban nemes gondolattól áthatott műve sem, amely a mai Csehszlovákiában ne örvendezne eddig soha nem ismert népszerűségnek. M. M. Sermán * A Vatikán a két világháború között • Atomi Könyvkiadó felkeresi A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Vallástörténeti Múzeuma kiadásában jelent meg ez a gazdagon dokumentált munka, melyet most Czitrom János és Kiss Gábor fordításában vehet kezébe a magyar olvasó. A könyv bemutatja az egész világot beírásózó szervezetet, amelynek szálai a Vali klánba futnak össze és megvilágítja e szervezetnek a Vatikánból irányított működését az első és második világháború idején és a közbeeső két évtized alatt. A Vatikán az első világháború éveiben a német támadás politika támogatója íróit. A német imperializmus világuralmi terveinek az árnyékában látta biztosítottnak a maga önző uralmi törekvéseit és nem törődött azzal, hogy ez millió és millió emberélet feláldozását, népek leigázását jelenti. Ellenkezőleg, amikor Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyomain megalakult a Szovjetállam, a történelem első munkás- és parasztállama mely első ízben jutatta igazi szabadsághoz a cárizmus alatt kegyetlenül elnyomott oroszországi dolgozó népet és kegmentett a végpusztulástól sok halálraítélt nemzetiséget, ádáz dühvel fordult ellene. A szocializmus elleni kér telhetetlen gyűlölete határozza meg később is egész politikai tevékenységét. A legteljesebb mértékben rokonszenvezik az olasz és német fasizmussal s elősegíti a fasiszták uralomrajutását, majd velük karöltve elszánt harcot folytat a Spanyol Köztársaság ellen, ugyanúgy, ahogy részt vett az Abesszínia elleni összeesküvésben is. Beszédes adatok szólnak, arról, hogy a müncheni politika támogatásával a Vatikán hogyan, segítette elő a második világháború kitörését, újabb gyászt és szőrnyűséget zúdítva az emberiségre. Noha szóban semlegesnek nyilvánította magát s számos encilikában a pápa kétszínű kijelentéseket tett a háború káros voltáról, a valóságban mégis a háborút kirobbantó fasizmust támogatja. Méginkább megnő a Vatikán rokonszenve a fasizmus iránt, amikor a német hadigépezet palád módon megtámadja a szocializmus szabad hazáját, a Szovjetuniót. A Valtikán ezt a háborút ,,Kereszteshadjáratnak“ nevezte s teljes támogatást nyújtott hozzá mind Olasz- és Németországban, mind a csatlós államok területén működő szervei révén, sőt a ..pormány“ Japánnal is együttműködött. . A Vatikán tevékenységének alapja a második világháború után is a Szovjetunió és a szocializmus elleni gyűlölet. Ez határozza meg az amerikai és angol imperializamushoz való szolgai viszonyát * ez teszi érthetővé azt az akna- munkát, amit a népi demokráciák országaiban igyekszik kifejteni. De minél nyíltabban lép fel a Vatikán mint a legreakciósabb hatalmak az angol-amerikai *materializmus szövetségese Hahmed inkább leleplezi magát a katolikus tömegek szemében. A könyv érdekes adatokat tartalmaz arra nézve, hogyan fordulnak el mindinkább a katolikus dolgozók a vatikáni politikából , hogyan hiúsul meg a Vatikán igyekezete hogy vallási alapon szakadást idézzen elő a dolgozók táborában. Semman könyve világosan megmutatja, mi húzódik meg a különböző eszközökkel próbálkozó pápa reakció hátterében s így hatalmas fegyvert ad dolgozóink kezébe a Vatikán ügynökei ellen vivott harcban.