Romániai Magyar Szó, 1952. november (6. évfolyam, 1577-1600. szám)

1952-11-18 / 1589. szám

1952. november 18., kedd A kommunista hősök legyőzik a nehézségeket Új, háromkötetes regényem, a „Kígyófé­­szek“ hőseinek alakját főleg marosvásárhelyi tapasztalatokból merítettem. Ennek hangsú­lyozását különben nem tartom szükségesnek, hiszen országunk — a szocializmus nagy művének építése közben — mindenfelé bősé­gesen termi ezeket a pozitív tulajdonságokkal bővelkedő új embertípusokat, üzemeink mun­kásainak sorában éppenúgy, mint falvakon, ahol a párt iránymutató szavát követő dol­gozó parasztság, széttörhetetlen szövetségben a vezető munkásosztállyal, felszámolja egész eddigi életformáját és egyre nagyobb töme­gekben tér rá az uj útra, a kollektív gazdasá­­gok útjára, melynek egyedül helyes voltáról a szovjet kolhozok gazdag tapasztalatai is meggyőzték őket. Uj regényem hősei városi üzemből és a kollektív gazdaság szervezése közben viharzó faluból kerültek ki. Mivel a regény cselekménye több mederben zajlik, nem lehet egyetlen főhősről beszélni, mely a cselekményt maga köré tömöríti. Több hőse van ennek a regénynek. De elsősorban talán mégis Csömör Jenő gépészt kell emlí­tenem. Ő annak az újtípusú munkásnak meg­személyesítője, aki nem retten meg a legyőz­­hetetlennek látszó nehézségek előtt, melyek egy turbinagép felszerelése körül mutatkoz­nak, hanem — az emberi tudásba és akarat­ba, a munkásosztály alkotóképességébe vetett hittel, bátran vállalja a nehézségek elleni har­cot és le is győzi azokat. Természetesen nem egyedül. Többen dolgoznak vele együtt a szóbanforgó turbina felszerelésén, ezek nél­kül a társak nélkül, a kollektív munka nélkül sikertelen volna Csömör Jenő hősies vállal­kozása. De ő az a központi motor, amely lel­ket önt a kollektívába és lépésről-lépésre si­kerre ösztönzi őket. Csömör Jenő személyé­ben testesül meg a munkásosztály élharcos pártja tanításainak gyakorlati valóra válása. De ha már a Csömör Jenő nevét említet­tem s szóltam a turbináról, meg kell mon­danom azt is, hogy miféle turbináról van szó a regényben. A szovjet hadsereg által szét­vert fasiszta hordák visszavonulásuk közben eszeveszett dühükben elpusztítottak mindent, ami útjukba esett. Felrobbantották üzemein­ket. Felrobbantották hídjainkat. Szétrombol­ták közlekedési útjainkat. Marosvásárhely is, mint annyi más város, a visszavonuló fasisz­ták vak, véres dühének áldozatot kellett, hogy fizessen. Amikor a fasiszták által elhelyezett utolsó robbanó­csomag is eldördült, a városra koromsötétség borult. Felrobbantották a vil­lanytelepet, városunk fényének forrását. De a város munkássága nem sokáig tűrte a sö­tétséget. Pár héttel a felszabadulás örömteli napjai után a tönkretett gépek helyett újakat szereztek s azokat hősies munkával felsze­relték. Regényemben nem szerepel ez a villanyte­lep, talán említés sem történik róla. A könyv­ben egy cukorgyár szerepel, melynek munká­sai egy, a visszavonuló fasiszták által a Kár­pátokban elhagyott turbinagépet szerelnek be üzemükbe, két évvel a gyár államosítása után, 1950-ben. De amikor a cukorgyári tur­bina­gép megszerzéséért és felszereléséért vívott harcokról írok, szüntelenül visszanyú­lok élményeim között a villanytelep hét év előtti hősies dolgozóihoz. Az író által tapasztalt és művében felhasz­nált élmények rendkívül bonyolult módon je­lentkeznek alkotás közben. Mert például — jelen esetben — igaz az, ahogy a marosvásár­helyi cukorgyárban, ha nem is 1950-ben, de egy évvel azelőtt, valóban felszereltek egy olyan turbinagépet, amelynek felszerelését a régi vágású szakemberek emberfölötti vállal­kozásnak tartották. A munkásigazgató és né­hány kommunista munkás azonban nem hát­rált meg a nehézségek előtt, vállalta azt, amire egyesek a „lehetetlen“ pecsétjét sütöt­ték rá. És munkájukat győzelem koronázta! S valótlan lenne azt is állítani, hogy a re­gényben szereplő cukorgyár pontosan azonos a marosvásárhelyi cukorgyárral, a regényben előforduló történetek, cselekmények mind megtörténtek volna ebben a gyárban. Ez így nem igaz. Hiszen a regény és az irodalmi riport között egyik — de nem az egyetlen — szembetűnő különbség éppen az, hogy amíg az egyik pontosan ragaszkodik a történet hi­telességéhez, addig a másik — a regény — az írói kombinációk óriási építménye. Másik hőse a könyvnek, ugyancsak a re­gényben szereplő cukorgyárból, egy Papp Pé­ter nevű idősebb munkás, akit a Kommunista Párt illegális harcai edzettek becsületes, osz­tályához hűséges egyéniséggé. Nem is szak­munkás. De hűsége, amely osztályához lán­colja, a Párt iránti odaadása, a Pártért való áldozatkészsége olyan tevékenységre ösztönzi a regény keretében, hogy egyik fontos pozi­tív alakjává válik a könyvnek. Nem ritka országunkban ez a típus. Én különösen köz­életi tevékenységem során ismerkedtem meg hasonló emberekkel, akik a változatos és tarka, bonyolult pillanatnyi viszonyok köze­pette csodálatos osztályérzékkel — amelyet a marxista-leninista tanítások fejlesztettek magas fokra — mindig megtalálják a mun­kásosztály érdekében helyes, pártszerű és hasznos tennivalót. Mennyit tudna beszélni az író azokról a szívéhez nőtt, kedves barátokról, elvtársak­ról, akik regénye, oldalain életre kelnek! Ne­kem is­­ beszélnem kell még a regényben szereplő cukorgyár munkásigazgatójáról, az alapszervezet titkáráról, az üzem és a re­gényben szereplő falu életének összefonódá­sáról, a falusi elvtársakról, szegényekről, akik a városi munkások vezetésével, a párt sza­vára hallgatva, irgalmatlan küzdelmet vívnak az életük köré csavarodó ellenséges bűnszö­vetkezettel, azokról a dolgozó földművesekről, akik részt vesznek az osztályellenség elvete­mült mesterkedéseinek leleplezésében s köz­ben lankadatlan bizalommal építik új életü­ket, melyet a kollektiv gazdaságon keresztül találnak meg. És írnom kell azokról, akik virágos ker­tet varázsolnak egy faluban az erdő szélén némán hallgató szovjet katonaiírra. Arról a forró szeretetről, mely ezen át is megnyilvá­nul a szovjet katonák, a hős szovjet embe­rek, Sztálin népe iránt. Ezeknek a szíveknek, ezeknek az emberek­nek akartam emléket állítani, amikor regé­nyem­ írásához kezdtem. Nagy és megtisztelő feladat az író számára kifejezni azt a határ talán szeretetet és ragaszkodást, mely leg­főbb tulajdonsága ezeknek a halhatatlan em­beri szíveknek, —­a ragaszkodást és forró szeretetet nagy tanítónk, lángeszű vezérünk, Sztálin elvtárs iránt. KOVÁCS GYÖRGY A marosvölgyi famunkások lelki nagyságát, hazaszeretetét, elszánt harckészségét akarom megírni A Maros vadregényes völgyén fölfelé egyik fűrésztelepet a másik után hagyja el az utazó. Nagyteljesítményű gyárak ezek, ame­lyek hazánk egyik legértékesebb természeti kincsét: az illatos fenyőfát dolgozzák fel. A gyárak egyik-másika bükköt és hangszernek, csónaknak alkalmas fákat is feldolgoz. A gépházak, gáttércsarnokok tetején itt is azt olvashatjuk: „Világ proletárjai, egyesülje­tek!“ Pártunkat éltető, az ötéves terv idő­előtti teljesítésére mozgósító feliratok rajzo­lódnak ki az erdős háttérben. Ezekben a gyárakban ma lendületes harc folyik az ötéves terv teljesítéséért. Nyolc év­vel ezelőtt még romhalmazok voltak, gyászos bizonyítékai a fasizmus garázdálkodásának, de alig oszlott el a robbanások füstje, talán még ki sem hűlt a hamu alatt a parázs, ami­kor a fűrészipari munkások, forradalmi ha­gyományaikhoz híven, a párt vezetése alatt harcra indultak a gyárak újjáépítéséért. E­­közben szüntelenül harcolniuk kellett a hazai és külföldi kapitalista részvénytársaságok ki­zsákmányoló és szándékosan kártevő üzelmei ellen. Amíg ezek a gyárak felépültek, amíg a munkásosztály kisöpörte belőlük a hazai és külföldi tőkéseket bérenceikkel együtt, amíg virágzásnak indulhatott ez az elmaradott vi­dék — hazánk fűrésziparának külön kis törté­nelme nagyon sok harci- és munka­hőstettel gazdagodott. Mint mindenütt, ahol munkásosztályunk nagy harcát vívja, itt is kiváló, harcos egyé­,­niségek emelkedtek ki, kommunisták és pár­­tonkívüli kommunisták, akik egyre inkább megtestesítik az újtípusú embert. Hogy csak néhányat említsek: ezen a vidéken is­mertem meg az államosítást megelőző idő­szakban a gépészt, aki büszke kitartással ke­resett és talált megoldást a romokból fel­épült gyár minden technikai kérdésére; a vasmunkást, aki dermesztő hidegben, üvöltő hóviharban a szabad ég alatt kalapálta össze a gyárat korszerűsítő vastag szívócsöveket, s az öreg gátterest, aki valóban mester szak­májában és ma már sztahanovista. Róluk és a többiekről mintáztam „Acélfo­gak“ című, készülő regényem hőseit, har­cukból, tetteikből nyertem a könyv cselek­ményét. Elmondhatom, hogy az alkotó kép­zetnek itt a szokottnál kevesebb dolga volt, mert nem egy regény, hanem egész kis könyvtár kitelnék a Marosvölgye újjászüle­tésének élményéből. A Marosvölgyén ma már nemcsak deszkát, hanem előgyártott házakat, csónakokat gyártanak, tehát magas szín­vonalú technikát igénylő termékeket. E­­gyes gyárak teljesítménye megkétszereződött Erőteljesen bontakozik ki a kultúrforradalom, tűnőfélben van az írástudatlanság, a könyvek, újságok utat találnak a legeldugottabb ha­vasi erdőkitermelésekbe is. Mindenből, ami ezen a vidéken a felszaba­dulás után történt, egy adott időszak legjel­legzetesebb eseményeit és tényeit választot­tam ki, azokat, amelyekben legélesebben je­lentkezett az építő ember lelki nagysága, hazaszeretete, elszánt harckészsége, a dühöd­­ten védekező osztályellenség ellen, amely a legsötétebb banditizmust is jó eszköznek ta­lálta esztelen gyűlöletében. Könyvem főalak­jainak, Balázs István vasesztergályosnak, Avram fia körfűrészeslánynak, Nistor párt­titkárnak, Kőszegi gépésznek, Tar János gátteresnek nem egészen egy évi harcát ábrá­zolom a regényben, 1948-ban, tavasztól őszig. S ha rajtuk keresztül csak megközelítőleg is sikerül ábrázolnom általában a marosvölgyi munkások harcát az államosítás előtt a tőkés szabotázs ellen és az államosítás után az osztályel­lenség ellenállásának letöréséért, a termelés emeléséért,­­ akkor a könyv hasz­nos lesz harcunk későbbi szakaszában is. PAPP FFRF.NC Kiadóvállalataink nemzeti kisebbségi osztályai a kultúrforradalomért Kiadóvállalataink nemzeti kisebbségi osz­tályai pártunk következetes nemzeti politiká­jának alkalmazása nyomán jöttek létre. Ezek­re igen nagy és megtisztelő feladat hárul. Hivatásuk, hogy a munkásosztály, a dolgozó nép érdekében a kultúrforradalomnak ezen a harci szakaszán szüntelen támadásra len­­dítsék a dolgozókat a megdöntött kizsákmá­­­nyoló osztályok maradványai ellen. Csupán példaképpen említjük meg, min­denekelőtt a Politikai Könyvkiadó magyar szerkesztőségét, amely fennállása óta lan­kadatlan munkássággal tolmácsolja hazánk magyar dolgozói felé a marxizmus-leniniz­­mus klasszikusainak műveit, pártunk elméleti tevékenységének körébe tartozó kérdéseket. Valamennyiünk előtt ismeretes az a számta­lan könyv, brosúra, füzet, amelyek mind­egyike hozzájárult hazánk magyar dolgozói elméleti színvonalának emeléséhez, feltárta előttük a párt töretlen vonalú harcának törté­netét és eredményeit s leleplezte a haza és a munkásosztály ellenségeit. Ugyanezt a célt szolgálják a Politikai Könyvkiadó német nyel­ven megjelenő kiadványai is. Kiadványaival a Politikai Könyvkiadó döntő módon viszi előre kultúrforradalmunk ügyét, hiszen ép­pen az elméleti alapvetést adja meg a dolgo­zóknak. A marxizmus a leninizmus klassziku­sainak művei mellett, Marx, Engels, Lenin és Sztálin elvtárs művei mellett, külön ki kell emelnünk Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs: „Cikkek és beszédek“ című művét, amelynek tanulmányozása révén dolgozó tömegeink alapvető ismereteket sajátíthatnak el a marxizmus—leninizmus tanításainak hazánk gazdasági-történeti körülményei közt való al­kotó alkalmazásában. Az „Orosz Könyv“ kiadó tevékenységi kö­rét tekintve, szintén különleges jelentőséggel bír. Az „Orosz Könyv" nemzeti kisebbségi osztályának hivatása, hogy a szovjet iroda­lom és a klasszikus orosz irodalom nagy mű­veit tolmácsolja hazánk nemzeti kisebbségei­nek nyelvén. A szovjet és a klasszikus orosz irodalom nagy példamutató hatása tehát eze­ken a kiadványokon keresztül jut el a nem­zeti kisebbségek dolgozó tömegeihez. Az olyan művek, mint Solohov „Új barázdát szánt az eke” című regénye, vagy Makarenko „Az új ember kovácsa“ című könyve, Osz­­trovszkij „Így edződött az acél“ című világ­hírű könyve, Panova „Napfényes part" című műve, hogy ne is említsük Gorkij „Anya“ című regényét, nagy példányszámban terjed­tek el hazánk különböző nyelvű nemzeti ki­sebbségei között. Ezek a művek felfegyverez­ték őket mindazzal az ismerettel és tudással, amelyre a szocializmusért vívott harcukban szükségük van. Ugyancsak fontos szerepet tölt be az Ál­lami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzeti kisebbségi osztálya. Ennek működési körébe tartozik a hazánk határain belül megszülető eredeti irodalom gondozása és kiadása, to­vábbá a hazai klasszikusok műveinek új ki­adásokban való megjelentetése s a román irodalom nagy alkotásainak a nemzeti kisebb­ségek nyelvén való tolmácsolása. Az említett kiadó gondozásában megjelent eredeti művek tükrében világosan lemérhető a hazánkban élő nemzeti kisebbségek irodal­mának felvirágzása. Elegendő olyan művekre hivatkoznunk, mint Asztalos István állami­­díjas „Szél furatlan nem indul“ című regé­nye, vagy Horváth István „Törik a parlagot” című műve,­­melynek jelentőségére éppen pártunk Központi Vezetőségének lapja, a „Scânteia“ mutatott rá a regény román for­dításának megjelenése kapcsán.) De ugyan­csak az elért eredményekről tanúskodik Ko­vács György „Foggal és körömmel“, Nagy István „A legmagasabb hőfokon“ című regé­nye, A. Breitenhofer „Győzelem a munkás­­városban“ című német és A. Rubin „A fű­résztelep“ című jiddis nyelven írt regénye. Költőink közül ennél a kiadónál látott többek között napvilágot Horváth Imre: „Amit az idő parancsol“, majd „Békét követel az élet” című verskötete; Szabédi László „Sokan szólunk” című versgyűjteménye; Hajdú Zol­tán „Mindhalálig“ című elbeszélő költemé­nye Vasile Roaitáról; az illegalitásban éne­kelt munkásdalok szövegeit tartalmazó „Raj­ta, rajta proletárok“ című versgyűjtemény és a kapitalizmus igájában sínylődő gyarmati és félgyarmati országok íróinak műveit tartal­mazó „Sztálin eljött hozzánk“ címü antoló­gia, a nemrégiben elhunyt A. Lalics szerb költő „Dalok” című verseskönyve és „A bé­kéért — Tito ellen“ címü antológia.­­Ezenkívül természetesen még a különböző nemzeti ki­sebbségek nyelvén irt számtalan regény, no­vella, vers jelzi pártunk lenini—sztálini nem­zeti politikájának eredményeit a kultúrforra­­dalomban. Ugyancsak ezt igazolják klasszikus hagyo­mányaink olyan kiadványai, mint Ady no­vellái, Vörösmarty válogatott versei, a nép­­költészet válogatott darabjai, stb., magyarul, Heine, Lenau válogatott versei németül, vagy a mai román irodalom legjobb írásai­nak M. Sadoveanu, A. Toma, P. Dumitriu, M. Banus, E. Camilar, Z. Stancu, A. Baranga és mások műveinek a nemzeti kisebbségek nyelvén való tolmácsolása és végül a román irodalom nagy klasszikusainak (Eminescu, Creanga, Caragiale, C. Negruzzi, A. Sahia és mások) műveinek művészi fordításokban való megjelentetése. Nem kevésbbé jelentős feladatot teljesített az Ifjúsági Kiadó magyar szerkesztősége, a­­melynek munkakörébe tartozik, hogy az if­júságnak adjon minél harcosabb, minél mű­vészibb könyveket. Tevékenységében olyan eredményekre hivatkozhatik többek között, mint Majtényi Erik „Ők féljenek“ című ver­seskönyve és „Ismerjük meg az esztendőt" című képeskönyve, Horváth István „Szürke kos” című mesegyűjteménye, valamint Gáli Margit: „Homokvár" című meséskönyve, vé­gül pedig Papp Ferenc „Újmozdony” című lelkesítő ifjúsági regénye. Az Ifjúsági Kiadó ezenkívül számos kiadványt jelentetett meg részben eredetiben, részben fordításban. Különösen fontos tevékenységi kört tölt be az Állami Tudományos Kiadó, amely eddig is számos értékes kiadvánnyal gazdagította nemzeti kisebbségeink tudományos életét. Az ipari vállalatok különböző kérdéseit, a mező­­gazdaság szocialista átalakítását tárgyaló művek, orvostudományi munkák mellett itt jelentek meg a különböző ókori görög bölcse­lők szövegei. A kiadó terveiben mind széle­sebb tért foglalnak el azok az önálló művek, amelyek egyetemeinken működő tudományos dolgozóink eredeti kutatásairól és eredmé­nyeiről számolnak be. A kultúrforradalom első lépésének, Sztálin elvtárs az elemi- és középfokú oktatás köte­lezővé tételét nevezi. Természetes tehát, hogy a tankönyvkiadás ennek megfelelően szintén a legfontosabb feladatok közé tartozik. Ezt a feladatkört tölti be a pártunk kezdeményezé­se nyomán nemrégiben megalakult önálló Állami Tankönyvkiadó, amely kiadói tevé­kenységének terjedelmét és céljait tekintve, szinte egyedülálló jelentőséggel bír. Megfe­lelő tankönyvek nélkül nem lehetne megvaló­sítani a kultúrforradalom első lépését sem román­ nyelven, sem a nemzeti kisebbségek nyelvén. Az Országos Szakszervezeti Tanács kiadó­jának magyar szerkesztősége büszkén hivat­kozhatik olyan eredményekre, mint például a „Sztálin nevelt bennünket“ című gyűjtemé­nyes kötet, amelyből dolgozóink szovjet szta­hanovisták életrajzain és példáján keresztül megismerik a munka iránt tanusított új ma­gatartás nagyszerű eredményeit. Ugyancsak az OSZT kiadója adta ki magyarul Polevoj „Kovácsok“ című nagysikerű munkáját is. Fontos feladatot teljesít továbbá a kiadó, amikor egyes szakmai jellegű kiadványokat jelentet meg a nemzeti kisebbségek nyelvén s amikor saját sztahanovistáink tapasztala­tait és munkamódszereit népszerűsíti életraj­zaik közlése formájában. Ilyen volt például Dános Miklós könyve a gyorsfémvágó Ba­logh Árpádról. Szakkönyvek kiadásáról a nemzeti kisebb­ségek nyelvén a Technikai Kiadó gondosko­dik, a Sportkiadó pedig a testedzést szerette­ti meg dolgozóinkkal. Kiadóvállalataink nemzeti kisebbségi osz­­tályai és szerkesztőségei munkájának és ered­­ményeinek több mint vázlatszerű felsorolásá­­­val is némi fogalmat alkothatunk e munka kiterjedtségéről és mélységéről. De ebből az egyáltalán nem kielégítő és még kevésbbé teljes felsorolásából is világosan látszik, hogy a felszabadulás óta, pártunk következe­­­tes lenini—sztálini politikája milyen jelentős eredményeket ért el a kultúrforradalom nem­zeti kisebbségi kiadói vonalán. Ha ehhez hoz­­­závesszük még a kiadók közvetlen felsőbb szer­vének, a Könyvkiadás, Grafikai Ipar, Könyve és Sajtóterjesztés Vezérigazgatósága általános irányító munkáját, valamint az egyes népi demokratikus országokkal kötött kulturális egyezmények keretében a saját könyvkiadá­­­sunkat kiegészítő könyvbehozatalt, akkor némi fogalmunk lehet arról a felmérhetetlen­ különbségről, ami a burzsoá-földesúri Ro­mánia­ és népi demokratikus rendszerünk között ebben a vonatkozásban is van. Kiadóvállalatainknak ezek a nagyszerű megvalósításai ékesszólóan igazolják, új Al­kotmányunknak azt a megállapítását, hogy: „Az állam gondoskodik a tudomány, iroda­lom és művészet fejlődéséről.“ Az eddig elért eredmények egyben újabb, fokozottabb munkára is ösztönzik kiadóinkat. A kultúrforradalom megvívása arra köte­­lezi a kiadók nemzeti kisebbségi osztályait, hogy lankadatlanul küzdjenek a munkásosz­­tály ideológiájának győzelméért, mozgósítsák dolgozóinkat a szocializmus építésére és kí­­méletlenül lépjenek fel a dolgozó nép­ érde­keivel ellentétes ideológiák, a burzsoá nacio­nalizmus és a kozmopolitizmus maradványai ellen. Az osztályharc mai kiélesedett szakaszá­ban a kiadóvállalatok ennek a fontos harci feladatnak a teljesítésével hozzájárulnak a béke megvédésének nagy ügyéhez. Hazánk dolgozóinak lendületes munkavállalása ki­emelkedő ünnepünk, a nagy nemzetgyűlési vá­lasztás tiszteletére, fokozottabb munkára ösz­tönzi kiadóink nemzeti kisebbségi osztálya­it is. 3 A NÉPI DEMOKRÁCIA FRONTJA KÖZPONTI TANÁCSÁNAK KIÁLTVÁNYÁBÓL: „Nagy fejlődésnek indult a tudomány, a művészet, az irodalom. A párt és a kormány a legmesszebb menően támogatja is megbecsüli a tudomány és a kultúra embereit, kedvező munkafeltételeket biztosít számukra, hogy ismereteiket és alkotá­saikat a népnek, a szocializmus építésének és a béke megvédésének szolgálatába állítsák." egyszersmind a szocializmus építésének tevékeny harcosai. A közelgő választásokra dolgozóink­­számos írót, tudóst, tanárt és művészt javasoltak képviselőjelöltnek. Ez is bizonyítja dolgozó népünk irántuk tanúsított bizalmát. A megválasztandó­ képviselők — s köztük az írók, művészek és tudósok — har­colni fognak az ipar fejlesztése és a mezőgazdaság szocialista átalakítása mellett a kultúra, a tudomány, az irodalom és a mű­vészet fejlesztéséért is. Alább közöljük néhány írónk nyilatkozatát készülő művé­ről. Valamennyi nyilatkozatot az új életünk iránti szeretet hat át, annak az uj életnek szeretete hatja át, amelynek további felvirágoztatása mellett hitet teszünk november 30-án, a nagy­­nemzetgyűlési választások napján. Népi demokratikus rendszerünkben a kultúra kincsei a dolgozó tömegek tulajdonává válnak. A munkások, dolgozó pa­rasztok és értelmiségiek kulturális színvonalának emelése szer­ves része új életünk építésének. A felszabadulás után nagyarányú fejlő­désnek indult hazai irodalmunk. A dicsőséges Szovjet Hadsereg meghozta íróinknak nemcsak az emberi, de az írói szabadságot is. Hatalmas táv­latok nyíltak meg előttük, tudásukat a nép, a béke és a szo­cializmus építésének szolgálatába állíthatják. Az NDF Központi Tanácsának kiáltványa rámutat arra, hogy pártunk és kormá­nyunk a legmesszebbmenően támogatja a tudósokat, írókat, művészeket. Népi demokratikus rendszerünk a legjobb alkotási feltételeket biztosítja számukra. Az Írók, tudósok, művészek ÍRÓINK nyilatkoznak készülő műveikről A kollektív­­munka szüli HORVÁTH ISTVÁN, a szocialista építés ifjú hőseit „Új országban új ifjúságot nevelni“ — ezt a célt tűzte Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs a párt elé 1948-ban. Négy esztendő telt el azóta és a párt segítségével megalakult egy­séges Ifjúmunkás Szövetség szebbnél-szebb eredményeket ért el a harcos, áldozatkész ifjú hazafiak nevelésében. Drága hagyománya ennek az új ifjúságnak a KISZ önfeláldozó, hősi útja az illegalitásba kergetett ifjú kom­munisták halált megvető bátorsága, a KISZ vértanúinak feledhetetlen hősiessége. Vasile Roaitu egyszerű munkásgyerek volt, ano nyo­morban és tudatlanságban nevelkedett. De a párt segítségével felfedezte saját lelkének gaz­dagságát és megtanulta a legszebb tudo­mányt, amely osztályának elkerülhetetlen győ­zelmét hirdette. 1933 januárjában egy egysze­rű tanoncgyermek volt a sok közül. De a februári proletárharc tüze mindörökre a mun­kásosztály, a munkásifjúság hősévé avatta, akinek a neve örök jelképpé vált, a munkás­­hűség, az önfeláldozás jelképévé. Vasile Roaitu itt él közöttünk, és ez nem szólam, hi­szen napról-napra találkozunk azokkal az ifjakkal, akiket az ő példája serkentett a múlt elleni harcra, akit az ő példája avatott a párt, a munkásosztály ifjú harcosává. A mi ifjúságunknak egyaránt drága Zoja Koszmogyemjánszkaja és Lidia Korabelnyi­­kova neve. Az elsőtől megtanulta, hogyan sze­resse hazáját és miként kell hűségesnek len­nie a legvadabb terror ökle alatt is. A máso­diktól pedig a munka hősiességét tanulta meg, azt, hogy mindig, minden körülmények között cselekedhet nagyszerűt, újat hazája és népe javára. Azt tanulta meg tőle, amire Ka­linin neveli a szovjet ifjúságot: „A jó pártmunkás legértékesebb tulajdon­sága az, hogy ünneppé tudja tenni minden­napi munkáját és a hétköznapok egymást kö­vető akadályait le tudja győzni; hogy a gya­korlati élet napról-napra, óráról-órára felme­rülő akadályai nem fosztják meg lendületétől; hogy a hétköznapi akadályok hínárjában meg­nő, megerősödik akaratereje; hogy a napi munkában megtalálja és sohasem téveszti szem elől azt a végső célt, amelyért a kom­munizmus harcol“. Melyek azok a tulajdonságok, amelyek az új ifjúságot jellemzik? A nép, a dolgozó töme­gek iránti szeretet, a becsületesség, a bátor­ság, az elvtársi összetartás és a munka sze­rette. Ezekre nevelte Lenin és Sztálin a szov­jet ifjúságot és ezek váltak a Szovjetunió Kommunista Pártja vezette ifjú nem­zedék jellemvonásaivá. És a mi if­júságunk, amely a Komszomol útján ha­lad, a mi pártvezette ifjúságunk ugyanezeket a célkitűzéseket követi. Aki az elmúlt eszten­dőkben figyelemmel kísérte az ifjúság mun­káját, meggyőződhetett róla, milyen nagy mértékben elsajátították fiataljaink a kommu­nista jellemnek eme alkotórészeit. Viszont nem sikerült még az irodalomban híven tükröznünk ezt az ifjúságot és az új ifjúság élenjáróit, napjaink hőseit. A pozitív hős — ebben az esetben a pártnevelte ifjú — itt él közöttünk, találkozunk vele munkahe­lyén, gyűléseken, baráti körben, a lapok ha­sábjain, de nincs képviselve még ereje teljé­ben, jelleme szilárdságával,, jó tulajdonságai sokoldalúságával, hősi erőfeszítéseivel és pár­tos hazaszeretetével hazánk magyarnyelvű iro­dalmi műveiben. És ez hiba, mert hiszen ez a legmegfelelőbb mód arra, hogy a munka egyes hősei egész seregeket gyűjtsenek maguk köré az olvasó ifjúság táborából. Verseimben, amelyek az átfogó erejű ábrá­zolás jellegét még sohasem érték el, nem si­került mindezideig az anyagban mélyen bele­­vésett határozott képet nyújtanom az élenjá­ró ifjúról. Egyetlen komolyabb kísérletet tet­tem ezen a téren „Vezess győzelemre“ című kiadatlan versemben. A vers nem sikerült. Első és második formájában — az első 800, a má­sodik 600 soros — egyaránt sematikussá vált és ennek azt hiszem, hogy az erőmet egye­lőre meghaladó méretű feladat volt az oka. A KISZ illegális harcát akartam mai ifjúságunk békeharcával egybekapcsolni. A kéziratot fél­retettem és ma is úgy tekintek reája, mint egy ki nem fizetett tartozásomra. Mielőtt azonban ismét hozzáfognék — addig pedig még tanulni akarok és több időre is szüksé­gem lesz — elbeszélő költeményt szeretnék írni egy IMSZ-brigád harcáról. Meggyőződé­sem az, hogy az ifjúsági brigádban találjuk meg a párt vezette ifjúkommunisták legjelleg­zetesebb típusait, hogy a kollektív munka itt szüli meg leghamarabb a szocialista építés hőseit. Ezt a tervemet hamarosan végre szeret­ném hajtani és olyan művet alkotni, amely­nek hőse példaként szolgáljon az ötéves terv ifjú építőinek. MAJTÉNYI ERIK U­ ROHAM LÁNGJÁBAN Elmúltak a voksok, • széthullott a donga, amellyel a népet fogta egy abroncsba kertese urának. Az úr fut vagy lappang, mint az őszi katáng. Hej, elvtársak, bárha győztünk is a csatán, sok még itt a régi. Győztünk a csatán, de még a harc nem ült el. Világot formálunk kérges tenyerünkkel, élet-halál harccal. Fel! velük, mögöttük! Rajta, fel a harcra s nőjjünk velük hőssé győztes diadalba, újabb választásig. * Ki elől áll, annak szeme legyen nyitva. Melle szikla legyen, kemény gránitszikla s villám a két karja. Választunk elvtársak köztünk a legjobbat. Munkában az elsőt, szívben legnagyobbat. Uj roham lángjában akik elöl járnak, kik, ha kell szemébe vágnak a halálnak az élet nevében. Romániai Magyar Szó Regényem hőseinek a szovjet emberek nagyszerű példája ad erőt Hosszú ideje, több mint öt esztendeje hor­dom magamban annak a regénynek a gon­dolatát, amelyhez most hozzáfogtam. Nem volt könnyű elhatároznom rá magam, mert a regény a múltról szól, az 1942—43-as­ évek pár hónapjáról, tehát olyan időszakról, a­­melyet egy történelmi korszak választ már el tőlünk. Lényegében történelmi regényt kell hát i­rtom. Az ösztönzés azonban nem hiányzott. Ifjúságom óta szüntelenül kedvenc olvas­mányom Tolsztoj „Háború és béke“ című regénye s mintaképül legszívesebben mindig ezt választottam volna, magamnak. A döntő fordulatot azonban három szovjet regény: Nyikityin „Északi fény”, Fegyin „Első örö­mök“ és „Diadalmas esztendő“ című köny­­... adta meg. Nagy örömömre és meg­nyugvásomra szolgálna, ha az említett köny­vekből nyert indítékokat, tanulságokat és tapasztalatokat bár csak némileg is értékesí­teni tudnám, a magam munkájában. Egy készülő és legnagyobb részben még csak terv alakjában meglévő könyvről,­ il­letve annak hőseiről kockázatos beszélni, mert a hősök írás közben néha nem azzá lesznek, amivé az író eredetileg tervezte őket. Tervbe vett regényem hőséig azonban mégis azok a hősök , férfiak és nők lesznek, akik a fasizmus körülöttük tomboló szörnyű­ségei között vívták az egyenlőtlen, de mégis győzelemhez vezető harcot, akik a múlt­ vér­rel és szenvedéssel öntözött talajába vetet­ték el azt a magot, amelyből a munkásosz­tály és a dolgozók mai életének virágai ki­hajtottak és kihajtanak. A tervezett regényt Cselekményének időtartama alatt zai‘1.'c ., a világtörténelem egyik legnagyobb haditette,­ a sztálingrádi csata. — A Szovjet Hadsereg/ a szovjet nép önfeláldozó harca a fasiszta hódítók ellen tükröződik szünet nélkül re­gényem hőseinek tudatában s ez ad nekik erőt arra, hogy elvégezzék azokat a feladato­kat amelyeket a mély illegalitásban működő párt biz rájuk. Ha Stefan Dumitru, a nyom­dász, vagy Sós László, a lakatos nem ret­tennek vissza a sziguranca és a kémelharító fenyegető jelenlététől s mernek emberek és mernek hősök lenni, akkor ez­­azért é vad, mert nagy példák lebegnek szemük előtt. Anyák/ testvérek, feleségek, ismerősök azért állnak mellettük megingathatatlanul, mert felerzik belőlük ennek a nagy elszántságnak.. .ennek a nagy erőnek biztonságát. Imreh Péter, a mérnök azért érti meg végül is saját vak­ságát és tévedéseit, mert ezekből a hősökból sugárzik a fény feléje. Dr. Klärmann Géza és vele a többi zsidó munkaszolgálatos ezektől a hősöktől várja, reméli, hívja a távoli, de mégis biztosan elkövetkező felszabadulást.­ A hősök fénylő alakjának — a szerző vá­gya és elképzelése szerint — annál is job­ban ki kell majd tűnnie, mert mögöttük,, mint háttér, természetesen ott mozog az Antonescu-féle korszak számtalan sötét fi­gurája, a nagy gonosztevőktől az apró ha­szonélvezőkig. Számomra a legnagyobb fel­adatok közül való, hogy ez az elképzelés meg is valósuljon. SZEML£^ FERENC ’ Gyulai Gyuri a közösség érdekeit tartja szem előtt Készülő elbeszélésem hősével, Gyulai Gyu­rival két esztendővel ezelőtt találkoztam a hadseregben. Akkor még az írásban gyakorol­ta magát. Otthon, a falujában, mindössze há­rom elemit járhatott, azt is csak hóhullástól kora tavaszig. Szegény volt, dolgoznia kellett. Ez a legény szerelmese volt a motoroknak s kivált a villanynak. Amikor este takaródót fújtak a kaszárnyában, hasrafeküdt az ágy­ban, elővette az irkáját és rádió-antennát raj­zolt az apja házára. A kertbe villanypóznát állított s rá sok-sok villanykörtét. Amikor megkérdeztem, minek az, elpirult s nevetett zavartan. „Képzelődöm” — mondta. „Haza­gondolok a falumra, hát képzelődöm...” Gyulai Gyuri a hadseregben megtanult vil­lanyt szerelni. S amikor mint katonaviselt fia­tal­emberrel találkoztam vele, otthon a falujá­ban, már antenna feszült a házuk tetején. Kis detektoros rádiót szerzett magának, azzal bí­belődött. Ekkor már ásták a villanypóznákat is a határban. Faluja villamosításának ő volt a kezdeményezője. A hadseregben szárnyat kapott a képzelete. Ott olvasta el Gheorghiu- Dej elvtárs jelentését is az ország villamosí­tásának hatalmas tervéről. Ott határozta el, hogy ha hazamegy a falujába, maga is a vil­lamosítás harcosa lesz. , Az elbeszélésben azt akarom megírni, ho­gyan lett Gyulai Gyuri igazi hőssé, a szo­cializmus építésének hősévé. " Megpróbálom megmutatni, mily hatalmas erőt adnak az em­bernek Lenin és Sztálin eszméi, pártunk taní­tásai. Gyulai Gyuri harca s egyben a kollekti­visták harca a villamosításért, nem könnyű.. Meg kell küzdeni az osztályellenséggel, a dol­gozó parasztok tudatában meglévő individua­lista hajlamokkal, meg kell küzdenie a saját maga fogyatékosságaival. Az új, szocialista­ embertípus legjellemzőbb vonása az,, hogy alárendeli a közösség érdekeinek egyéni érde­keit. Elbeszélésemben azt igyekszem ábrázol­ni, hogy Gyulai Gyurinak ez a vonása, a min­dennapi harcban és munkában hogyan mé­lyül el, hogy válik valóban jellemző vonásá­vá — a szocialista gazdálkodás talaján. Ezzel kívánok segítségére lenni a dolgozó parasztságnak és mindenekelőtt a dolgozó pa­­rasztifjúságnak, abban a harcban, amelyet pártunk vezetésével vív a munkásosztály ol­dalán, a mezőgazdaság szocialista átalakítá­sáért.­­ SÜTŐ ANDRÁS ’

Next