Romániai Magyar Szó, 1952. november (6. évfolyam, 1577-1600. szám)
1952-11-18 / 1589. szám
1952. november 18., kedd A kommunista hősök legyőzik a nehézségeket Új, háromkötetes regényem, a „Kígyófészek“ hőseinek alakját főleg marosvásárhelyi tapasztalatokból merítettem. Ennek hangsúlyozását különben nem tartom szükségesnek, hiszen országunk — a szocializmus nagy művének építése közben — mindenfelé bőségesen termi ezeket a pozitív tulajdonságokkal bővelkedő új embertípusokat, üzemeink munkásainak sorában éppenúgy, mint falvakon, ahol a párt iránymutató szavát követő dolgozó parasztság, széttörhetetlen szövetségben a vezető munkásosztállyal, felszámolja egész eddigi életformáját és egyre nagyobb tömegekben tér rá az uj útra, a kollektív gazdaságok útjára, melynek egyedül helyes voltáról a szovjet kolhozok gazdag tapasztalatai is meggyőzték őket. Uj regényem hősei városi üzemből és a kollektív gazdaság szervezése közben viharzó faluból kerültek ki. Mivel a regény cselekménye több mederben zajlik, nem lehet egyetlen főhősről beszélni, mely a cselekményt maga köré tömöríti. Több hőse van ennek a regénynek. De elsősorban talán mégis Csömör Jenő gépészt kell említenem. Ő annak az újtípusú munkásnak megszemélyesítője, aki nem retten meg a legyőzhetetlennek látszó nehézségek előtt, melyek egy turbinagép felszerelése körül mutatkoznak, hanem — az emberi tudásba és akaratba, a munkásosztály alkotóképességébe vetett hittel, bátran vállalja a nehézségek elleni harcot és le is győzi azokat. Természetesen nem egyedül. Többen dolgoznak vele együtt a szóbanforgó turbina felszerelésén, ezek nélkül a társak nélkül, a kollektív munka nélkül sikertelen volna Csömör Jenő hősies vállalkozása. De ő az a központi motor, amely lelket önt a kollektívába és lépésről-lépésre sikerre ösztönzi őket. Csömör Jenő személyében testesül meg a munkásosztály élharcos pártja tanításainak gyakorlati valóra válása. De ha már a Csömör Jenő nevét említettem s szóltam a turbináról, meg kell mondanom azt is, hogy miféle turbináról van szó a regényben. A szovjet hadsereg által szétvert fasiszta hordák visszavonulásuk közben eszeveszett dühükben elpusztítottak mindent, ami útjukba esett. Felrobbantották üzemeinket. Felrobbantották hídjainkat. Szétrombolták közlekedési útjainkat. Marosvásárhely is, mint annyi más város, a visszavonuló fasiszták vak, véres dühének áldozatot kellett, hogy fizessen. Amikor a fasiszták által elhelyezett utolsó robbanócsomag is eldördült, a városra koromsötétség borult. Felrobbantották a villanytelepet, városunk fényének forrását. De a város munkássága nem sokáig tűrte a sötétséget. Pár héttel a felszabadulás örömteli napjai után a tönkretett gépek helyett újakat szereztek s azokat hősies munkával felszerelték. Regényemben nem szerepel ez a villanytelep, talán említés sem történik róla. A könyvben egy cukorgyár szerepel, melynek munkásai egy, a visszavonuló fasiszták által a Kárpátokban elhagyott turbinagépet szerelnek be üzemükbe, két évvel a gyár államosítása után, 1950-ben. De amikor a cukorgyári turbinagép megszerzéséért és felszereléséért vívott harcokról írok, szüntelenül visszanyúlok élményeim között a villanytelep hét év előtti hősies dolgozóihoz. Az író által tapasztalt és művében felhasznált élmények rendkívül bonyolult módon jelentkeznek alkotás közben. Mert például — jelen esetben — igaz az, ahogy a marosvásárhelyi cukorgyárban, ha nem is 1950-ben, de egy évvel azelőtt, valóban felszereltek egy olyan turbinagépet, amelynek felszerelését a régi vágású szakemberek emberfölötti vállalkozásnak tartották. A munkásigazgató és néhány kommunista munkás azonban nem hátrált meg a nehézségek előtt, vállalta azt, amire egyesek a „lehetetlen“ pecsétjét sütötték rá. És munkájukat győzelem koronázta! S valótlan lenne azt is állítani, hogy a regényben szereplő cukorgyár pontosan azonos a marosvásárhelyi cukorgyárral, a regényben előforduló történetek, cselekmények mind megtörténtek volna ebben a gyárban. Ez így nem igaz. Hiszen a regény és az irodalmi riport között egyik — de nem az egyetlen — szembetűnő különbség éppen az, hogy amíg az egyik pontosan ragaszkodik a történet hitelességéhez, addig a másik — a regény — az írói kombinációk óriási építménye. Másik hőse a könyvnek, ugyancsak a regényben szereplő cukorgyárból, egy Papp Péter nevű idősebb munkás, akit a Kommunista Párt illegális harcai edzettek becsületes, osztályához hűséges egyéniséggé. Nem is szakmunkás. De hűsége, amely osztályához láncolja, a Párt iránti odaadása, a Pártért való áldozatkészsége olyan tevékenységre ösztönzi a regény keretében, hogy egyik fontos pozitív alakjává válik a könyvnek. Nem ritka országunkban ez a típus. Én különösen közéleti tevékenységem során ismerkedtem meg hasonló emberekkel, akik a változatos és tarka, bonyolult pillanatnyi viszonyok közepette csodálatos osztályérzékkel — amelyet a marxista-leninista tanítások fejlesztettek magas fokra — mindig megtalálják a munkásosztály érdekében helyes, pártszerű és hasznos tennivalót. Mennyit tudna beszélni az író azokról a szívéhez nőtt, kedves barátokról, elvtársakról, akik regénye, oldalain életre kelnek! Nekem is beszélnem kell még a regényben szereplő cukorgyár munkásigazgatójáról, az alapszervezet titkáráról, az üzem és a regényben szereplő falu életének összefonódásáról, a falusi elvtársakról, szegényekről, akik a városi munkások vezetésével, a párt szavára hallgatva, irgalmatlan küzdelmet vívnak az életük köré csavarodó ellenséges bűnszövetkezettel, azokról a dolgozó földművesekről, akik részt vesznek az osztályellenség elvetemült mesterkedéseinek leleplezésében s közben lankadatlan bizalommal építik új életüket, melyet a kollektiv gazdaságon keresztül találnak meg. És írnom kell azokról, akik virágos kertet varázsolnak egy faluban az erdő szélén némán hallgató szovjet katonaiírra. Arról a forró szeretetről, mely ezen át is megnyilvánul a szovjet katonák, a hős szovjet emberek, Sztálin népe iránt. Ezeknek a szíveknek, ezeknek az embereknek akartam emléket állítani, amikor regényem írásához kezdtem. Nagy és megtisztelő feladat az író számára kifejezni azt a határ talán szeretetet és ragaszkodást, mely legfőbb tulajdonsága ezeknek a halhatatlan emberi szíveknek, —a ragaszkodást és forró szeretetet nagy tanítónk, lángeszű vezérünk, Sztálin elvtárs iránt. KOVÁCS GYÖRGY A marosvölgyi famunkások lelki nagyságát, hazaszeretetét, elszánt harckészségét akarom megírni A Maros vadregényes völgyén fölfelé egyik fűrésztelepet a másik után hagyja el az utazó. Nagyteljesítményű gyárak ezek, amelyek hazánk egyik legértékesebb természeti kincsét: az illatos fenyőfát dolgozzák fel. A gyárak egyik-másika bükköt és hangszernek, csónaknak alkalmas fákat is feldolgoz. A gépházak, gáttércsarnokok tetején itt is azt olvashatjuk: „Világ proletárjai, egyesüljetek!“ Pártunkat éltető, az ötéves terv időelőtti teljesítésére mozgósító feliratok rajzolódnak ki az erdős háttérben. Ezekben a gyárakban ma lendületes harc folyik az ötéves terv teljesítéséért. Nyolc évvel ezelőtt még romhalmazok voltak, gyászos bizonyítékai a fasizmus garázdálkodásának, de alig oszlott el a robbanások füstje, talán még ki sem hűlt a hamu alatt a parázs, amikor a fűrészipari munkások, forradalmi hagyományaikhoz híven, a párt vezetése alatt harcra indultak a gyárak újjáépítéséért. Eközben szüntelenül harcolniuk kellett a hazai és külföldi kapitalista részvénytársaságok kizsákmányoló és szándékosan kártevő üzelmei ellen. Amíg ezek a gyárak felépültek, amíg a munkásosztály kisöpörte belőlük a hazai és külföldi tőkéseket bérenceikkel együtt, amíg virágzásnak indulhatott ez az elmaradott vidék — hazánk fűrésziparának külön kis történelme nagyon sok harci- és munkahőstettel gazdagodott. Mint mindenütt, ahol munkásosztályunk nagy harcát vívja, itt is kiváló, harcos egyé,niségek emelkedtek ki, kommunisták és pártonkívüli kommunisták, akik egyre inkább megtestesítik az újtípusú embert. Hogy csak néhányat említsek: ezen a vidéken ismertem meg az államosítást megelőző időszakban a gépészt, aki büszke kitartással keresett és talált megoldást a romokból felépült gyár minden technikai kérdésére; a vasmunkást, aki dermesztő hidegben, üvöltő hóviharban a szabad ég alatt kalapálta össze a gyárat korszerűsítő vastag szívócsöveket, s az öreg gátterest, aki valóban mester szakmájában és ma már sztahanovista. Róluk és a többiekről mintáztam „Acélfogak“ című, készülő regényem hőseit, harcukból, tetteikből nyertem a könyv cselekményét. Elmondhatom, hogy az alkotó képzetnek itt a szokottnál kevesebb dolga volt, mert nem egy regény, hanem egész kis könyvtár kitelnék a Marosvölgye újjászületésének élményéből. A Marosvölgyén ma már nemcsak deszkát, hanem előgyártott házakat, csónakokat gyártanak, tehát magas színvonalú technikát igénylő termékeket. Egyes gyárak teljesítménye megkétszereződött Erőteljesen bontakozik ki a kultúrforradalom, tűnőfélben van az írástudatlanság, a könyvek, újságok utat találnak a legeldugottabb havasi erdőkitermelésekbe is. Mindenből, ami ezen a vidéken a felszabadulás után történt, egy adott időszak legjellegzetesebb eseményeit és tényeit választottam ki, azokat, amelyekben legélesebben jelentkezett az építő ember lelki nagysága, hazaszeretete, elszánt harckészsége, a dühödten védekező osztályellenség ellen, amely a legsötétebb banditizmust is jó eszköznek találta esztelen gyűlöletében. Könyvem főalakjainak, Balázs István vasesztergályosnak, Avram fia körfűrészeslánynak, Nistor párttitkárnak, Kőszegi gépésznek, Tar János gátteresnek nem egészen egy évi harcát ábrázolom a regényben, 1948-ban, tavasztól őszig. S ha rajtuk keresztül csak megközelítőleg is sikerül ábrázolnom általában a marosvölgyi munkások harcát az államosítás előtt a tőkés szabotázs ellen és az államosítás után az osztályellenség ellenállásának letöréséért, a termelés emeléséért, akkor a könyv hasznos lesz harcunk későbbi szakaszában is. PAPP FFRF.NC Kiadóvállalataink nemzeti kisebbségi osztályai a kultúrforradalomért Kiadóvállalataink nemzeti kisebbségi osztályai pártunk következetes nemzeti politikájának alkalmazása nyomán jöttek létre. Ezekre igen nagy és megtisztelő feladat hárul. Hivatásuk, hogy a munkásosztály, a dolgozó nép érdekében a kultúrforradalomnak ezen a harci szakaszán szüntelen támadásra lendítsék a dolgozókat a megdöntött kizsákmányoló osztályok maradványai ellen. Csupán példaképpen említjük meg, mindenekelőtt a Politikai Könyvkiadó magyar szerkesztőségét, amely fennállása óta lankadatlan munkássággal tolmácsolja hazánk magyar dolgozói felé a marxizmus-leninizmus klasszikusainak műveit, pártunk elméleti tevékenységének körébe tartozó kérdéseket. Valamennyiünk előtt ismeretes az a számtalan könyv, brosúra, füzet, amelyek mindegyike hozzájárult hazánk magyar dolgozói elméleti színvonalának emeléséhez, feltárta előttük a párt töretlen vonalú harcának történetét és eredményeit s leleplezte a haza és a munkásosztály ellenségeit. Ugyanezt a célt szolgálják a Politikai Könyvkiadó német nyelven megjelenő kiadványai is. Kiadványaival a Politikai Könyvkiadó döntő módon viszi előre kultúrforradalmunk ügyét, hiszen éppen az elméleti alapvetést adja meg a dolgozóknak. A marxizmus a leninizmus klasszikusainak művei mellett, Marx, Engels, Lenin és Sztálin elvtárs művei mellett, külön ki kell emelnünk Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs: „Cikkek és beszédek“ című művét, amelynek tanulmányozása révén dolgozó tömegeink alapvető ismereteket sajátíthatnak el a marxizmus—leninizmus tanításainak hazánk gazdasági-történeti körülményei közt való alkotó alkalmazásában. Az „Orosz Könyv“ kiadó tevékenységi körét tekintve, szintén különleges jelentőséggel bír. Az „Orosz Könyv" nemzeti kisebbségi osztályának hivatása, hogy a szovjet irodalom és a klasszikus orosz irodalom nagy műveit tolmácsolja hazánk nemzeti kisebbségeinek nyelvén. A szovjet és a klasszikus orosz irodalom nagy példamutató hatása tehát ezeken a kiadványokon keresztül jut el a nemzeti kisebbségek dolgozó tömegeihez. Az olyan művek, mint Solohov „Új barázdát szánt az eke” című regénye, vagy Makarenko „Az új ember kovácsa“ című könyve, Osztrovszkij „Így edződött az acél“ című világhírű könyve, Panova „Napfényes part" című műve, hogy ne is említsük Gorkij „Anya“ című regényét, nagy példányszámban terjedtek el hazánk különböző nyelvű nemzeti kisebbségei között. Ezek a művek felfegyverezték őket mindazzal az ismerettel és tudással, amelyre a szocializmusért vívott harcukban szükségük van. Ugyancsak fontos szerepet tölt be az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzeti kisebbségi osztálya. Ennek működési körébe tartozik a hazánk határain belül megszülető eredeti irodalom gondozása és kiadása, továbbá a hazai klasszikusok műveinek új kiadásokban való megjelentetése s a román irodalom nagy alkotásainak a nemzeti kisebbségek nyelvén való tolmácsolása. Az említett kiadó gondozásában megjelent eredeti művek tükrében világosan lemérhető a hazánkban élő nemzeti kisebbségek irodalmának felvirágzása. Elegendő olyan művekre hivatkoznunk, mint Asztalos István államidíjas „Szél furatlan nem indul“ című regénye, vagy Horváth István „Törik a parlagot” című műve,melynek jelentőségére éppen pártunk Központi Vezetőségének lapja, a „Scânteia“ mutatott rá a regény román fordításának megjelenése kapcsán.) De ugyancsak az elért eredményekről tanúskodik Kovács György „Foggal és körömmel“, Nagy István „A legmagasabb hőfokon“ című regénye, A. Breitenhofer „Győzelem a munkásvárosban“ című német és A. Rubin „A fűrésztelep“ című jiddis nyelven írt regénye. Költőink közül ennél a kiadónál látott többek között napvilágot Horváth Imre: „Amit az idő parancsol“, majd „Békét követel az élet” című verskötete; Szabédi László „Sokan szólunk” című versgyűjteménye; Hajdú Zoltán „Mindhalálig“ című elbeszélő költeménye Vasile Roaitáról; az illegalitásban énekelt munkásdalok szövegeit tartalmazó „Rajta, rajta proletárok“ című versgyűjtemény és a kapitalizmus igájában sínylődő gyarmati és félgyarmati országok íróinak műveit tartalmazó „Sztálin eljött hozzánk“ címü antológia, a nemrégiben elhunyt A. Lalics szerb költő „Dalok” című verseskönyve és „A békéért — Tito ellen“ címü antológia.Ezenkívül természetesen még a különböző nemzeti kisebbségek nyelvén irt számtalan regény, novella, vers jelzi pártunk lenini—sztálini nemzeti politikájának eredményeit a kultúrforradalomban. Ugyancsak ezt igazolják klasszikus hagyományaink olyan kiadványai, mint Ady novellái, Vörösmarty válogatott versei, a népköltészet válogatott darabjai, stb., magyarul, Heine, Lenau válogatott versei németül, vagy a mai román irodalom legjobb írásainak M. Sadoveanu, A. Toma, P. Dumitriu, M. Banus, E. Camilar, Z. Stancu, A. Baranga és mások műveinek a nemzeti kisebbségek nyelvén való tolmácsolása és végül a román irodalom nagy klasszikusainak (Eminescu, Creanga, Caragiale, C. Negruzzi, A. Sahia és mások) műveinek művészi fordításokban való megjelentetése. Nem kevésbbé jelentős feladatot teljesített az Ifjúsági Kiadó magyar szerkesztősége, amelynek munkakörébe tartozik, hogy az ifjúságnak adjon minél harcosabb, minél művészibb könyveket. Tevékenységében olyan eredményekre hivatkozhatik többek között, mint Majtényi Erik „Ők féljenek“ című verseskönyve és „Ismerjük meg az esztendőt" című képeskönyve, Horváth István „Szürke kos” című mesegyűjteménye, valamint Gáli Margit: „Homokvár" című meséskönyve, végül pedig Papp Ferenc „Újmozdony” című lelkesítő ifjúsági regénye. Az Ifjúsági Kiadó ezenkívül számos kiadványt jelentetett meg részben eredetiben, részben fordításban. Különösen fontos tevékenységi kört tölt be az Állami Tudományos Kiadó, amely eddig is számos értékes kiadvánnyal gazdagította nemzeti kisebbségeink tudományos életét. Az ipari vállalatok különböző kérdéseit, a mezőgazdaság szocialista átalakítását tárgyaló művek, orvostudományi munkák mellett itt jelentek meg a különböző ókori görög bölcselők szövegei. A kiadó terveiben mind szélesebb tért foglalnak el azok az önálló művek, amelyek egyetemeinken működő tudományos dolgozóink eredeti kutatásairól és eredményeiről számolnak be. A kultúrforradalom első lépésének, Sztálin elvtárs az elemi- és középfokú oktatás kötelezővé tételét nevezi. Természetes tehát, hogy a tankönyvkiadás ennek megfelelően szintén a legfontosabb feladatok közé tartozik. Ezt a feladatkört tölti be a pártunk kezdeményezése nyomán nemrégiben megalakult önálló Állami Tankönyvkiadó, amely kiadói tevékenységének terjedelmét és céljait tekintve, szinte egyedülálló jelentőséggel bír. Megfelelő tankönyvek nélkül nem lehetne megvalósítani a kultúrforradalom első lépését sem román nyelven, sem a nemzeti kisebbségek nyelvén. Az Országos Szakszervezeti Tanács kiadójának magyar szerkesztősége büszkén hivatkozhatik olyan eredményekre, mint például a „Sztálin nevelt bennünket“ című gyűjteményes kötet, amelyből dolgozóink szovjet sztahanovisták életrajzain és példáján keresztül megismerik a munka iránt tanusított új magatartás nagyszerű eredményeit. Ugyancsak az OSZT kiadója adta ki magyarul Polevoj „Kovácsok“ című nagysikerű munkáját is. Fontos feladatot teljesít továbbá a kiadó, amikor egyes szakmai jellegű kiadványokat jelentet meg a nemzeti kisebbségek nyelvén s amikor saját sztahanovistáink tapasztalatait és munkamódszereit népszerűsíti életrajzaik közlése formájában. Ilyen volt például Dános Miklós könyve a gyorsfémvágó Balogh Árpádról. Szakkönyvek kiadásáról a nemzeti kisebbségek nyelvén a Technikai Kiadó gondoskodik, a Sportkiadó pedig a testedzést szeretteti meg dolgozóinkkal. Kiadóvállalataink nemzeti kisebbségi osztályai és szerkesztőségei munkájának és eredményeinek több mint vázlatszerű felsorolásával is némi fogalmat alkothatunk e munka kiterjedtségéről és mélységéről. De ebből az egyáltalán nem kielégítő és még kevésbbé teljes felsorolásából is világosan látszik, hogy a felszabadulás óta, pártunk következetes lenini—sztálini politikája milyen jelentős eredményeket ért el a kultúrforradalom nemzeti kisebbségi kiadói vonalán. Ha ehhez hozzávesszük még a kiadók közvetlen felsőbb szervének, a Könyvkiadás, Grafikai Ipar, Könyve és Sajtóterjesztés Vezérigazgatósága általános irányító munkáját, valamint az egyes népi demokratikus országokkal kötött kulturális egyezmények keretében a saját könyvkiadásunkat kiegészítő könyvbehozatalt, akkor némi fogalmunk lehet arról a felmérhetetlen különbségről, ami a burzsoá-földesúri Románia és népi demokratikus rendszerünk között ebben a vonatkozásban is van. Kiadóvállalatainknak ezek a nagyszerű megvalósításai ékesszólóan igazolják, új Alkotmányunknak azt a megállapítását, hogy: „Az állam gondoskodik a tudomány, irodalom és művészet fejlődéséről.“ Az eddig elért eredmények egyben újabb, fokozottabb munkára is ösztönzik kiadóinkat. A kultúrforradalom megvívása arra kötelezi a kiadók nemzeti kisebbségi osztályait, hogy lankadatlanul küzdjenek a munkásosztály ideológiájának győzelméért, mozgósítsák dolgozóinkat a szocializmus építésére és kíméletlenül lépjenek fel a dolgozó nép érdekeivel ellentétes ideológiák, a burzsoá nacionalizmus és a kozmopolitizmus maradványai ellen. Az osztályharc mai kiélesedett szakaszában a kiadóvállalatok ennek a fontos harci feladatnak a teljesítésével hozzájárulnak a béke megvédésének nagy ügyéhez. Hazánk dolgozóinak lendületes munkavállalása kiemelkedő ünnepünk, a nagy nemzetgyűlési választás tiszteletére, fokozottabb munkára ösztönzi kiadóink nemzeti kisebbségi osztályait is. 3 A NÉPI DEMOKRÁCIA FRONTJA KÖZPONTI TANÁCSÁNAK KIÁLTVÁNYÁBÓL: „Nagy fejlődésnek indult a tudomány, a művészet, az irodalom. A párt és a kormány a legmesszebb menően támogatja is megbecsüli a tudomány és a kultúra embereit, kedvező munkafeltételeket biztosít számukra, hogy ismereteiket és alkotásaikat a népnek, a szocializmus építésének és a béke megvédésének szolgálatába állítsák." egyszersmind a szocializmus építésének tevékeny harcosai. A közelgő választásokra dolgozóinkszámos írót, tudóst, tanárt és művészt javasoltak képviselőjelöltnek. Ez is bizonyítja dolgozó népünk irántuk tanúsított bizalmát. A megválasztandó képviselők — s köztük az írók, művészek és tudósok — harcolni fognak az ipar fejlesztése és a mezőgazdaság szocialista átalakítása mellett a kultúra, a tudomány, az irodalom és a művészet fejlesztéséért is. Alább közöljük néhány írónk nyilatkozatát készülő művéről. Valamennyi nyilatkozatot az új életünk iránti szeretet hat át, annak az uj életnek szeretete hatja át, amelynek további felvirágoztatása mellett hitet teszünk november 30-án, a nagynemzetgyűlési választások napján. Népi demokratikus rendszerünkben a kultúra kincsei a dolgozó tömegek tulajdonává válnak. A munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek kulturális színvonalának emelése szerves része új életünk építésének. A felszabadulás után nagyarányú fejlődésnek indult hazai irodalmunk. A dicsőséges Szovjet Hadsereg meghozta íróinknak nemcsak az emberi, de az írói szabadságot is. Hatalmas távlatok nyíltak meg előttük, tudásukat a nép, a béke és a szocializmus építésének szolgálatába állíthatják. Az NDF Központi Tanácsának kiáltványa rámutat arra, hogy pártunk és kormányunk a legmesszebbmenően támogatja a tudósokat, írókat, művészeket. Népi demokratikus rendszerünk a legjobb alkotási feltételeket biztosítja számukra. Az Írók, tudósok, művészek ÍRÓINK nyilatkoznak készülő műveikről A kollektívmunka szüli HORVÁTH ISTVÁN, a szocialista építés ifjú hőseit „Új országban új ifjúságot nevelni“ — ezt a célt tűzte Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs a párt elé 1948-ban. Négy esztendő telt el azóta és a párt segítségével megalakult egységes Ifjúmunkás Szövetség szebbnél-szebb eredményeket ért el a harcos, áldozatkész ifjú hazafiak nevelésében. Drága hagyománya ennek az új ifjúságnak a KISZ önfeláldozó, hősi útja az illegalitásba kergetett ifjú kommunisták halált megvető bátorsága, a KISZ vértanúinak feledhetetlen hősiessége. Vasile Roaitu egyszerű munkásgyerek volt, ano nyomorban és tudatlanságban nevelkedett. De a párt segítségével felfedezte saját lelkének gazdagságát és megtanulta a legszebb tudományt, amely osztályának elkerülhetetlen győzelmét hirdette. 1933 januárjában egy egyszerű tanoncgyermek volt a sok közül. De a februári proletárharc tüze mindörökre a munkásosztály, a munkásifjúság hősévé avatta, akinek a neve örök jelképpé vált, a munkáshűség, az önfeláldozás jelképévé. Vasile Roaitu itt él közöttünk, és ez nem szólam, hiszen napról-napra találkozunk azokkal az ifjakkal, akiket az ő példája serkentett a múlt elleni harcra, akit az ő példája avatott a párt, a munkásosztály ifjú harcosává. A mi ifjúságunknak egyaránt drága Zoja Koszmogyemjánszkaja és Lidia Korabelnyikova neve. Az elsőtől megtanulta, hogyan szeresse hazáját és miként kell hűségesnek lennie a legvadabb terror ökle alatt is. A másodiktól pedig a munka hősiességét tanulta meg, azt, hogy mindig, minden körülmények között cselekedhet nagyszerűt, újat hazája és népe javára. Azt tanulta meg tőle, amire Kalinin neveli a szovjet ifjúságot: „A jó pártmunkás legértékesebb tulajdonsága az, hogy ünneppé tudja tenni mindennapi munkáját és a hétköznapok egymást követő akadályait le tudja győzni; hogy a gyakorlati élet napról-napra, óráról-órára felmerülő akadályai nem fosztják meg lendületétől; hogy a hétköznapi akadályok hínárjában megnő, megerősödik akaratereje; hogy a napi munkában megtalálja és sohasem téveszti szem elől azt a végső célt, amelyért a kommunizmus harcol“. Melyek azok a tulajdonságok, amelyek az új ifjúságot jellemzik? A nép, a dolgozó tömegek iránti szeretet, a becsületesség, a bátorság, az elvtársi összetartás és a munka szerette. Ezekre nevelte Lenin és Sztálin a szovjet ifjúságot és ezek váltak a Szovjetunió Kommunista Pártja vezette ifjú nemzedék jellemvonásaivá. És a mi ifjúságunk, amely a Komszomol útján halad, a mi pártvezette ifjúságunk ugyanezeket a célkitűzéseket követi. Aki az elmúlt esztendőkben figyelemmel kísérte az ifjúság munkáját, meggyőződhetett róla, milyen nagy mértékben elsajátították fiataljaink a kommunista jellemnek eme alkotórészeit. Viszont nem sikerült még az irodalomban híven tükröznünk ezt az ifjúságot és az új ifjúság élenjáróit, napjaink hőseit. A pozitív hős — ebben az esetben a pártnevelte ifjú — itt él közöttünk, találkozunk vele munkahelyén, gyűléseken, baráti körben, a lapok hasábjain, de nincs képviselve még ereje teljében, jelleme szilárdságával,, jó tulajdonságai sokoldalúságával, hősi erőfeszítéseivel és pártos hazaszeretetével hazánk magyarnyelvű irodalmi műveiben. És ez hiba, mert hiszen ez a legmegfelelőbb mód arra, hogy a munka egyes hősei egész seregeket gyűjtsenek maguk köré az olvasó ifjúság táborából. Verseimben, amelyek az átfogó erejű ábrázolás jellegét még sohasem érték el, nem sikerült mindezideig az anyagban mélyen belevésett határozott képet nyújtanom az élenjáró ifjúról. Egyetlen komolyabb kísérletet tettem ezen a téren „Vezess győzelemre“ című kiadatlan versemben. A vers nem sikerült. Első és második formájában — az első 800, a második 600 soros — egyaránt sematikussá vált és ennek azt hiszem, hogy az erőmet egyelőre meghaladó méretű feladat volt az oka. A KISZ illegális harcát akartam mai ifjúságunk békeharcával egybekapcsolni. A kéziratot félretettem és ma is úgy tekintek reája, mint egy ki nem fizetett tartozásomra. Mielőtt azonban ismét hozzáfognék — addig pedig még tanulni akarok és több időre is szükségem lesz — elbeszélő költeményt szeretnék írni egy IMSZ-brigád harcáról. Meggyőződésem az, hogy az ifjúsági brigádban találjuk meg a párt vezette ifjúkommunisták legjellegzetesebb típusait, hogy a kollektív munka itt szüli meg leghamarabb a szocialista építés hőseit. Ezt a tervemet hamarosan végre szeretném hajtani és olyan művet alkotni, amelynek hőse példaként szolgáljon az ötéves terv ifjú építőinek. MAJTÉNYI ERIK U ROHAM LÁNGJÁBAN Elmúltak a voksok, • széthullott a donga, amellyel a népet fogta egy abroncsba kertese urának. Az úr fut vagy lappang, mint az őszi katáng. Hej, elvtársak, bárha győztünk is a csatán, sok még itt a régi. Győztünk a csatán, de még a harc nem ült el. Világot formálunk kérges tenyerünkkel, élet-halál harccal. Fel! velük, mögöttük! Rajta, fel a harcra s nőjjünk velük hőssé győztes diadalba, újabb választásig. * Ki elől áll, annak szeme legyen nyitva. Melle szikla legyen, kemény gránitszikla s villám a két karja. Választunk elvtársak köztünk a legjobbat. Munkában az elsőt, szívben legnagyobbat. Uj roham lángjában akik elöl járnak, kik, ha kell szemébe vágnak a halálnak az élet nevében. Romániai Magyar Szó Regényem hőseinek a szovjet emberek nagyszerű példája ad erőt Hosszú ideje, több mint öt esztendeje hordom magamban annak a regénynek a gondolatát, amelyhez most hozzáfogtam. Nem volt könnyű elhatároznom rá magam, mert a regény a múltról szól, az 1942—43-as évek pár hónapjáról, tehát olyan időszakról, amelyet egy történelmi korszak választ már el tőlünk. Lényegében történelmi regényt kell hát irtom. Az ösztönzés azonban nem hiányzott. Ifjúságom óta szüntelenül kedvenc olvasmányom Tolsztoj „Háború és béke“ című regénye s mintaképül legszívesebben mindig ezt választottam volna, magamnak. A döntő fordulatot azonban három szovjet regény: Nyikityin „Északi fény”, Fegyin „Első örömök“ és „Diadalmas esztendő“ című köny... adta meg. Nagy örömömre és megnyugvásomra szolgálna, ha az említett könyvekből nyert indítékokat, tanulságokat és tapasztalatokat bár csak némileg is értékesíteni tudnám, a magam munkájában. Egy készülő és legnagyobb részben még csak terv alakjában meglévő könyvről, illetve annak hőseiről kockázatos beszélni, mert a hősök írás közben néha nem azzá lesznek, amivé az író eredetileg tervezte őket. Tervbe vett regényem hőséig azonban mégis azok a hősök , férfiak és nők lesznek, akik a fasizmus körülöttük tomboló szörnyűségei között vívták az egyenlőtlen, de mégis győzelemhez vezető harcot, akik a múlt vérrel és szenvedéssel öntözött talajába vetették el azt a magot, amelyből a munkásosztály és a dolgozók mai életének virágai kihajtottak és kihajtanak. A tervezett regényt Cselekményének időtartama alatt zai‘1.'c ., a világtörténelem egyik legnagyobb haditette, a sztálingrádi csata. — A Szovjet Hadsereg/ a szovjet nép önfeláldozó harca a fasiszta hódítók ellen tükröződik szünet nélkül regényem hőseinek tudatában s ez ad nekik erőt arra, hogy elvégezzék azokat a feladatokat amelyeket a mély illegalitásban működő párt biz rájuk. Ha Stefan Dumitru, a nyomdász, vagy Sós László, a lakatos nem rettennek vissza a sziguranca és a kémelharító fenyegető jelenlététől s mernek emberek és mernek hősök lenni, akkor ezazért é vad, mert nagy példák lebegnek szemük előtt. Anyák/ testvérek, feleségek, ismerősök azért állnak mellettük megingathatatlanul, mert felerzik belőlük ennek a nagy elszántságnak.. .ennek a nagy erőnek biztonságát. Imreh Péter, a mérnök azért érti meg végül is saját vakságát és tévedéseit, mert ezekből a hősökból sugárzik a fény feléje. Dr. Klärmann Géza és vele a többi zsidó munkaszolgálatos ezektől a hősöktől várja, reméli, hívja a távoli, de mégis biztosan elkövetkező felszabadulást. A hősök fénylő alakjának — a szerző vágya és elképzelése szerint — annál is jobban ki kell majd tűnnie, mert mögöttük,, mint háttér, természetesen ott mozog az Antonescu-féle korszak számtalan sötét figurája, a nagy gonosztevőktől az apró haszonélvezőkig. Számomra a legnagyobb feladatok közül való, hogy ez az elképzelés meg is valósuljon. SZEML£^ FERENC ’ Gyulai Gyuri a közösség érdekeit tartja szem előtt Készülő elbeszélésem hősével, Gyulai Gyurival két esztendővel ezelőtt találkoztam a hadseregben. Akkor még az írásban gyakorolta magát. Otthon, a falujában, mindössze három elemit járhatott, azt is csak hóhullástól kora tavaszig. Szegény volt, dolgoznia kellett. Ez a legény szerelmese volt a motoroknak s kivált a villanynak. Amikor este takaródót fújtak a kaszárnyában, hasrafeküdt az ágyban, elővette az irkáját és rádió-antennát rajzolt az apja házára. A kertbe villanypóznát állított s rá sok-sok villanykörtét. Amikor megkérdeztem, minek az, elpirult s nevetett zavartan. „Képzelődöm” — mondta. „Hazagondolok a falumra, hát képzelődöm...” Gyulai Gyuri a hadseregben megtanult villanyt szerelni. S amikor mint katonaviselt fiatalemberrel találkoztam vele, otthon a falujában, már antenna feszült a házuk tetején. Kis detektoros rádiót szerzett magának, azzal bíbelődött. Ekkor már ásták a villanypóznákat is a határban. Faluja villamosításának ő volt a kezdeményezője. A hadseregben szárnyat kapott a képzelete. Ott olvasta el Gheorghiu- Dej elvtárs jelentését is az ország villamosításának hatalmas tervéről. Ott határozta el, hogy ha hazamegy a falujába, maga is a villamosítás harcosa lesz. , Az elbeszélésben azt akarom megírni, hogyan lett Gyulai Gyuri igazi hőssé, a szocializmus építésének hősévé. " Megpróbálom megmutatni, mily hatalmas erőt adnak az embernek Lenin és Sztálin eszméi, pártunk tanításai. Gyulai Gyuri harca s egyben a kollektivisták harca a villamosításért, nem könnyű.. Meg kell küzdeni az osztályellenséggel, a dolgozó parasztok tudatában meglévő individualista hajlamokkal, meg kell küzdenie a saját maga fogyatékosságaival. Az új, szocialista embertípus legjellemzőbb vonása az,, hogy alárendeli a közösség érdekeinek egyéni érdekeit. Elbeszélésemben azt igyekszem ábrázolni, hogy Gyulai Gyurinak ez a vonása, a mindennapi harcban és munkában hogyan mélyül el, hogy válik valóban jellemző vonásává — a szocialista gazdálkodás talaján. Ezzel kívánok segítségére lenni a dolgozó parasztságnak és mindenekelőtt a dolgozó parasztifjúságnak, abban a harcban, amelyet pártunk vezetésével vív a munkásosztály oldalán, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért. SÜTŐ ANDRÁS ’