Romániai Magyar Szó, 1953. január (7. évfolyam, 1628-1652. szám)

1953-01-24 / 1646. szám

953. január 24., szombat a Bolyai Tudományegyetemen Vizsgaidőszak Vizsgaidőszak van. Aki nem ismerné köze­lebbről egyetemünk életét, azt hinné, hogy konganak az ürességtől a Bolyai Tudomány­­egyetem hosszú folyosói és termei, hiszen most nem tartanak előadásokat. A vizsgaidő­­szakra régen valóban az volt a jellemző, hogy a diákok kerestek maguknak valahol egy „el­dugott" helyet, egy kis „magányt" hogy za­vartalanul tanulhassanak, aztán hetente egy­szer feljöttek az egyetemre, hogy számot ad­janak arról, amit ma­gukban olyan jól „beta­­nultak“. Így természe­tesen azok, akiknek ma­gyarázatra lett volna még szükségük, akik­nek nélkülözhetetlen a kollektív tanulás megbuktak. Ma már más a tanu­lási módszerünk, más­képpen készülünk a vizsgákra, nem mago­lunk, ki sem fárasszuk magunkat a végkime­rülésig, jut idő bőven a pihenésre is. Ezért eredményesebb a mun­kánk. Nézzük meg például, milyen a vizsgaidő­­szak a nyelvtudományi karon. Alig múlt nyolc óra s a termek és könyvtárak asztalai­hoz egymás után te­lepednek le a diákok. Egyik helyen nagy csend, csak a jegyzetek zizzennek meg egyszer, egyszer, amikor átadják egymásnak. Itt a pro­fesszorok jegyzeteit kér­ték kölcsön, hogy kiegészítsék saját jegyzetei­ket, tudásukat. Egy másik teremben már nem olyan nagy a csend. Valamelyik sarokban egy csoport beszélget, vitatkozik, beljebb pedig éltanuló előadását hallgatják. Ebben a cso­portban azok vesznek részt, akik már egyéni­leg elsajátították az anyagot s most csoporto­san beszélik meg egymás között. Másik helyen egy gyengébb tanulóval foglalkoznak, köny­vekről vitatkoznak, hiszen irodalmárok és sok kérdés merül fel egy-egy könyvvel kapcsolat­ban. Az emeleti rész egyik termében a­ másod­évesek professzorukkal beszélgetnek s még megvitatják tisztázatlan kérdéseiket. Ha az olvasmányában elmélyült tanulót fi­gyeli az ember, vagy a hevesen vitatkozókat hallgatja, benézhet a könyvtárba is, mert mindenütt érzi az alkotómunka lüktetését, itt minden azt hirdeti, hogy egyetemünk ifjai is országunk egész diákságával együtt öntuda­tosan, felelősségteljes munkával készülnek a vizsgákra, tanulnak, mert a tudást a szocia­lizmust építő nép legégetőbb kérdésének , a béke megvédésének szolgálatába állítják. Mi, a harmadéves magyarszakos hallgatók, a kar egyesített könyvtárában tanulunk. Nem határoztuk el, hogy mindnyájan itt gyűlünk össze, de megbeszélés nélkül, még az első vizsga előtt vonzottak bennünket a Cosbuc­­kötetek, amelyekből annyit tanultunk a román vizsgára, s amelyek által úgy megszerettük és megismertük a rommán nép v­agy haladó költő­jét, így tanulás közben spontánul alakultak ki a tanuló­csoportok, amelyek nem véletlenül , románul jól és kevésbbé jó­, tudó hallgatók­ból állottak. Ennek a kölcsönös segítségadás­nak köszönhetjük, hogy csoportunkban egyet­len bukás sem volt, s olyan hallgatók, akik azelőtt nagyon gyengén állottak a román nyelv tanulásában, most sikeresen levizsgáz­tak,­­így kapott Tamás Mária és Szittai Júlia is „jó“ osztályzatot. Idei félévi vizsgánk eredményét, úgy mint az előbbieket is, egyetemünk párt és IMSZ alapszervezetének köszönhetjük, amely folyto­nos segítséget nyújtott munkánkban A vizs­gaidőszak alatt egyetemünk békeharcbizottsá­­gának kezdeményezésére minden nap sajtó­szemlét tartunk, ahol megvitatjuk az aznapi újságban megjelenő külpolitikai eseményeket. Ezek a sajtószemlék nagyban hozzájárulnak politikai ismereteink bővítéséhez. A nemrég megtartott élénk sajtószemlén például vala­mennyi felszólaló megbélyegezte a Rosenberg házaspár ellen rendezett igazságtalan pert. Ilyen esetekben mindig párhuzamot vonunk az ottani békeharcosok és hazánk békeharco­sainak élete közt. Nálunk a békeharc egyen­lő a jól végzett munkával, nem lehet elvá­lasztani egymástól, mindkettő életkérdésünk. Tudjuk, hogy hazánkat, a béketábor szilárd bástyáját erősítjük az eredményes tanulással, a sikeres vizsgával. Az eddigi kollokviumok és vizsgák ered­ményeiből meg lehet állapítani, hogy a ko­moly munka, a csoportos tanulás eredménye­ként a nyelvészeti kar tanulói sokkal szebb eredményeket értek el mint tavaly és tavaly­előtt. A harmadévesek közül például sokat fejlődtek Kirsch Lajos, Szentkirályi Aladár, Iszlai Sándor, Murádin László és mások. Munkánk eredménye­ként csoportunk három tagja tanulmányi ösz­töndíjat kapott. Ezek között van Nagy Jolán kollektivista dolgozó parasztszülők gyer­meke, Szittai Júlia, aki munkásszüleinek szerez örömet jó tanulmá­nyi eredményeivel. Mi is valamennyien büsz­kék vagyunk rájuk. A tavalyi eredmények alapján jelenleg négy éltanulónk van: Szabó Gyula, Mitruly Mik­lós, Bura László és Szendrei Júlia. Ezek nemcsak megtartották, de teljes tudásukkal to­vább, fokozták tavalyi eredményeiket és lelki­­ismeretesen segítik a tanulásban a gyengéb­beket. Az a célunk, hogy minél több taná­m­ kerüljön az élre. A másik megállapítás, amit eddigi munkánk­kal kapcsolatban tehetünk, az hibáinkra és hiányosságainkra utal. Politikai gazdaság­tanból, abból a tantárgyból, amelyet annyira tudnunk és tanulmányoznunk kellene, csopor­tunk tanulói közül többet visszahívtak. Ez azt jelenti, hogy ezek a tanulók csak majd egy későbbi időpontban adnak számot tudásukról. Nemsokára ismét megkezdődnek egyete­münkön az előadások, a lázas munka a má­sodik félév sikeréért. A jó tanulmányi tervek­től, az idő kellő kihasználásától függ további eredményünk, a most következő félévtől az utolsó év sikere. Éppen ezért eddigi tapaszta­latainkat felhasználjuk, hogy még felkészül­tebben, a tudás fegyverével felvértezve fejez­zük be az 1953-as iskolaévet. FODOR IRÉN, a Bolyai Tudományegyetem nyelvé­szeti karának III. éves magyar szakos hallgatója A földrajz-geológiai kar hallgatói szorgalmas tanulással készültek fel a félévi vizsgákra Meg kell szüntetni a bürokráciát a nagyváradi városi néptanácsnál A nagyváradi városi néptanács hatáskörébe számos ipari üzem és intézmény tartozik. A helyi ipari vállalatok a néptanács segítségé­vel 1952-ben jelentős eredményeket értek el a termelési terv teljesítésében. A „Metalo-Chimica”-üzem is az ilyen helyi­érdekű vállalatok közé tartozik. Ez a fiatal vállalat — mindössze két esztendeje, hogy fennáll — annak ellenére, hogy a múlt év­ben megsokszorozta a közszükségleti cikke­ket gyártó osztályait és ezzel jórészben hoz­zájárult a helyi szükségletek kielégítéséhez — fölemelt tervét is nagyszerűen teljesítette. A városi néptanácshoz tartozik az „Október 12” üzem és az „Agroindaliment“ vállalat is Az „Október 12“ üzem dolgozói 126, az „Agroinn­aliment“ per­ig 105 százalékban tel­jesítették az évi­tervet. Ezek az eredmények jelentősek. Ez azon­ban nem annyit jelent, hogy nem lehetett vol­na eredményesebb munkát is végezni, külö­nösképpen akkor, ha a városi néptanács vég­rehajtó bizottsága egyik fő feladatának tar­totta volna az állandó bizottságok aktivizá­lását. A múlt évben több esetben bebizonyo­sodott, hogy a végrehajtó bizottság nem el­lenőrizte kellőképpen az állandó bizottságok munkáját, nem adott megfelelő irányítást és így kevésbbé volt értékes az állandó bizott­ságok munkája. Gyakran előfordult, hogy némely állandó bizottság „elfeledkezett" a szokásos havi értekezlet megtartásáról A végrehajtó bizottságnak azonban ez csak egyik hibája. Gyakran megtörténik, hogy a végrehajtó bizottság — s ebben ré­szes a helyi gazdasági ügyosztály is — „el­süllyeszti“ a néptanácsi képviselők jelenté­seit, vagy pedig nem kezeli kellő figyelem­mel ezeket a jelentéseket. Ilyenformán a he­lyiérdekű vállalatok működésével vagy más fontos kérdéssel kapcsolatos beadvány el­intézetlenül marad. Dikker Tibor, Sajtos Péter, Teutu Ioan és más képviselők je­lentései is így kallódtak el. Sebestyén Jó­zsef képviselő kétszer beadott ugyanazon javaslatára — az első elveszett — a mai na­pig sem kapott választ. Megtörténik olyan eset is, hogy a néptaná­csi képviselő javaslatára, vagy egyéb kéré­seire formálisan és bürokratikusan vála­szol a végrehajtó bizottság. Ez történt dr. Kende László képviselő kérésével is, aki csak igen hosszadalmas utánjárás után ka­­pot­t választ a végrehajtó bizottságtól. Mind­ezek a tények azt mutatják, hogy a városi néptanács hivatalos szobáiban nem ismeret­len a bürokrácia, amely lépten-nyomon fé­kezi a gyors ügykezelés ütemét. Ez a módszer homlokegyenest ellenkezik a néptanács működési szabályzatának elő­írásaival. A szabályzat előírja, hogy a ja­vaslatokra legfeljebb 10 napon belül választ kell adni. A képviselők és más dolgozók kéréseinek emeletről-emeletre, szobáról-szo­­bára való továbbítása akadályozza a nép­tanács és a dolgozók közötti kapcsolat el­mélyítését. A végrehajtó bizottságnak sürgősen intéz­kedést kell tennie a bürokratizmus gyökerei­nek kiirtására. Ezzel a városi néptanács végrehajtó bizottsága jelentősen előrelendíti munkáját. HAJDÚ ANDRÁS, a városi néptanács sajtóosztályának vezetője. Szervezzék meg jobban a szászzsombori kollektív gazdaság munkáját Nemrégiben a bethleni rajonban lévő Ké­kes községben jártam. Amíg ott tartózkod­tam, elbeszélgettem az emberekkel sok min­denről s többek között a kollektív gazdálko­dásról is. Vannak a faluban sokan, akik jár­tak az ördöngösfüzesi, a felőri, szilágytői kol­lektív gazdaságban s látták, valóban jobb az élet a kollektívában. De vannak bizony olya­nok is, akik más példát láttak. — Jártunk mi a szászzsombori kollektívá­ban. Ha csak olyan eredményeket hoz a gépi munka, a közös gazdálkodás, akkor — és le­gyintenek. Szászzsomboron 1950. nyarán alakult meg az „Új út” kollektív gazdaság 54 családdal s 240 hektár területtel.. Első esztendőben a tagok jól dolgoztak. Megalakulás után mind­járt rendbehozták a kollektíva udvarát, sze­­kárszint, istállót építettek, mert volt vagy húsz darab igásállatuk. A juhoknak aklot, mert abból is volt 104 darab. Azután pedig hozzáfogtak­­a vetéshez. A besztercei traktorállomás gépeivel idejében szántottak, vetettek Termett is olyan gabonájuk, hogy­annál különb nem volt a környéken Az 1951. év is elég jól indult. A tavaszi vetést idejé­ben végezték A növényápolásnál azonban már bajok voltak. A tagok nem jöttek ren­desen munkába, a kapálással elkéstek. A ku­korica egy része gyom között maradt. Az ara­tásnál — éppen mert kevesen jöttek munká­ba — idegen munkaerőt fogadtak, így is el­késtek, sok búza kárba ment. Az őszi termé­nyek betakarítását sem végezték el idejében Már vetni kellett s a tengeri még a határon volt A vezetőség, mikor látta, hogy a tagok nem jönnek dolgozni , fogta magát s a ku­koricát — a legsúlyosabban megsértve a kol­lektív gazdaság alapszabályzatát — kiadta fe­libe a kollektivistáknak. Miután betakarították az őszi terményeket, a tagok nagy része nem jött munkába. — Most beszereztünk magunknak egyet-mást, a kukoricát felibe vittük haza, a búzából is elég szépen jutott munkanapjainkra, csak megleszünk valahogy — gondolták s nem mentek dolgozni. A vetéshez négyen-öten jöt­tek mindössze. Mire felszántották a kukorica­földet, ami méteres gyomokkal volt tele, be­állott a fagy. A búzát azonban el kellett vet­niük. El is vetették a fagyos földbe, de nem géppel, hanem­ kézzel. A mag nem került be jó mélyre, megfagyott, elszáradt. S mi tör­tént? Gyenge, csenevész termésük lett. A kol­lektíva jó földje csupán tíz mázsát, termett hektáronként. Ezt pedig nagyon jól kihasználják az oda­való kulákok s azok, akiket kizártak a kollek­tívából. Azt mondják a szomszéd falvak dol­gozóinak. Íme a kollektívában annyit sem termelhet az ember, mint egyénileg. Nézzük csak meg, mi okozta Szászzsombo­ron ezeket a nehézségeket? Hibát követtek el már a szervezésnél s ez elsősorban a bethleni rajon néptanácsának a hibája. Nem voltak eléggé éberek s engedték, hogy kulákok, volt horthysta csendőrök s egyéb nem odavaló elemek furakodjanak be a kollektívába Ezek aztán persze nem töre­kedtek arra, hogy a kollektíva gyarapodjon, szép eredményeket érhessen el. Mást akartak. Mindent elkövettek, hogy a kollektív gazda­ság felbomoljon, a tagok ne jöjjenek munká­ba De a kommunista tagok, mint Coprean Vasile, Csorvási Zsigmond, Susan Vasile és mások rájöttek, merről fúj a szél. 1951. de­cemberben leleplezték az oda befurakodott ku­lákokat. Kirakták a kollektívából Héner Fe­rencet, Zegrean Ioant, Szilágyi Mihályt, Csorba Jánost, összesen hatot, 1952. tava­szán pedig másik kettőt. A kulákokat most már kizárták, földjüket azonban nem adták vissza még a tavaszi ve­tés előtt. Ez a kollektív gazdaságnak megne­hezítette a munkáját, mert amúgy is sok a földje a tagok számához viszonyítva. Hibás ezért a bethleni s most már a szamosujvári rajon néptanácsa. Az alakuláskor máskép is megszegték az alapszabályzatot. Bevettek vagy tizennégy családot, akik beléptek ugyan a kollektív gaz­daságba, de kint is maradt földjük. Ezek a legsürgősebb munkák idején hiányoztak a gazdaságból. Kinti dolgaikat intézték el előbb s csak azután a kollektíváét. Erről tudott a bethleni rajon és a szamosujvári rajon is, mégsem adtak segítséget a kollektív gaz­daság vezetőségének, hogy felszámolja ezt a kétkulacsos gazdálkodást és érvényt sze­rezzen az alapszabályzat előírásainak. A gazdaság vezetőségének a rajoni népta­nács mezőgazdasági osztálya segítségével alaposan meg kell szerveznie a gazdaság munkáit. Fel kell világosítania a tagokat, jöj­jenek rendesen munkába, hiszen csak így ér­hetnek el gazdagabb termést, így vívhatnak ki maguknak boldogabb életet. Át kell szer­vezniük a brigádmunkát. Ugyanis jelenleg csak egy brigád van a kollektív gazdaságban 180 taggal, amit egy brigádvezető nem bír kézben tartani Alakítsanak két brigádot, ké­szítsenek munkatervet s adják ki minden cso­portnak földjét, szerszámát. Tudja minden kol­lektivista, mikor hol és mit kell elvégeznie. Így jobban ellenőrizhetik a munkákat. A kollektivisták különben rájöttek, hogyha nem végeznek el minden munkát idejében és az agrotechnikai előírások szerint, nem dol­goznak szervezetten, nem érhetnek el ered­ményt. Az őszön, már idejében kezdtek a szántáshoz-vetéshez. Nyolcvan hektárt ve­tettek be nemesített vetőmaggal. Ebből hat­hektárral szovjet módszer szerint keresztso­­rosan. Kezdetnek ez is szép. De ha a tagok azt akarják, hogy az idén olyan terméseredmé­nyeket érjenek el, amellyel a szomszédos fal­vak dolgozói előtt is bebizonyíthatják, hogy a jóléthez és a boldogsághoz vezető egyetlen út a kollektív gazdálkodás napfényes útja, akkor minden erőfeszítésük arra kell irányul­jon, hogy érvényt szerezzenek az alapszabály­zatnak. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a szamosújvári rajon néptanácsának is nagyobb felelősséggel kell a kollektivisták segítségére sietnie. Országunkban oly sok jól működő, hatal­mas terméseredményeket felmutató kollektív gazdaság példája bizonyítja kézzelfoghatóan a dolgozó parasztság előtt a kollektív gaz­dálkodás felsőbbrendűségét. Igyekezzenek a szászzsombori kollektivisták, hogy az ő gaz­daságuk is jó példát mutasson. ÚJLAKI MARTON ­ Ötéves a román-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény öt évvel ezelőtt írták alá Budapesten a Román Népköztársaság és a Magyar Nép­­köztársaság között a barátsági, együttmű­ködési és­­ kölcsönös segélynyújtási egyez­ményt. Hosszú évtizedeken át­ tartó, mester­ségesen szított viszálykodásra tett pontot ez a szerződés. Örök időkre testvérkezet nyújtott egymásnak a két egymásra talált, egy sorsú, egy célért küzdő nép. Az egyez­mény aláírása óta eltelt öt év alatt Romá­nia és Magyarország között teljes mérték­­ben kialakultak azok az újtípusú kapcso­latok, amelyek a béketábor szabad országai­nak egymás közötti viszonyát jellemzik. Valamennyien jól tudjuk és saját bőrünkön éreztük, hogy a múltban mit jelentett mind­két nép dolgozói számára a két ország urai­­nak gyűlöletszító politikája. A felszabadulás előtt a két szomszédos ország dolgozó népét elnyomó uraik, a tőkések és nagybirtokosok szándékosan igyekeztek szembeállítani egy­mással, sovinizmussal, gyűlölettel mérgezni meg lelküket. A sovinizmus csak azt a célt szolgálta, hogy a román és magyar vár­sz­ivók megsüthessék mellette a maguk pecse­nyéjüket. A két dolgozó nép között azonban soha nem voltak és nem is lehettek ellentétek. Mindkét nép legjobbjai, minden történelmi szakaszban a román—magyar barátság mel­lett foglaltak állást. A legnehezebb napok­ban a két nép legjobb fiai nem egyszer tö­mörültek harci szövetségbe a közös ellenség ellen. Budai Nagy Antal seregében együtt harcoltak a jobbágytartók ellen a román és magyar jobbágyok. D­ózsa György felkelői között ott voltak a román nép fiai is. A XVIII. században azonos célért küzdöttek a nemesi önkény ellen felkelt mádéfalvi szé­kelyek és Horea, Closca és Crisan fergete­ges erővel támadó paraszt­­hadai. Balcescu, a nagy román polgári demokrata forradal­már — akinek centenáriumát éppen ezekben a napokban ünnepeljük — kitartóan harcolt a két nép összefogásáért. Még 1849-ben is, amikor a bécsi kamarillának már sikerült egymás ellen ugrasztani az erdélyi népeket, Balcescu meggyőződéssel hirdette: „Most az a tennivaló, hogy valamiként kibékítsük a románokat a magyarokkal.“ Kossuth La­jos, a 48-as magyar forradalom vezére min­den alkalmat felhasznált, hogy hitet tegyen a két nép barátságának szükségessége mel­lett. Az öt évvel ezelőtt aláírt egyezménynek, a két testvérország barátságának közös for­rása az, hogy mindkét népet a dicsőséges Szovjet Hadsereg katonái szabadították fel. A szovjet nép hős fiainak a fasizmus felett aratott történelmi győzelme teremtette meg a lehetőséget, hogy mindkét nép elűzze a hatalomról elnyomóit s az­­uj, kizsákmányo­lástól és nemzeti gyűlölködéstől mentes élet útjára lépjen. A román—magyar barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segélynyújtási egyez­ményt a népek egyenlőségének­ sztálini elve s a proletárnemzetköziség szelleme hatja át. „A nemzetközi kapcsolatoknak ezek az el­vei az összes nagy és kis államok és népek teljes jogegyenlőségének elismeréséből fa­kadnak; ezeket a kapcsolatokat megerősíti a kölcsönös testvéri megértés és a Lenin és Sztálin diadalmas zászlaja alatt vívott közös harc a szocializmusért, az emberiség verőfé­nyes jövőjéért“ — mondotta K. J. Vorosilov marsall, hazánk felszabadításának hetedik évfordulóján s ezek a szavak maradéktalanul érvényesek az öt évvel ezelőtt megkötött ro­mán-magyar egyezményre is. A Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság között létrejött barátsági,­­ együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezménynek elsősorban politikai síkon van óriási jelentősége. A felszabadulás előtt, a­­mikor a délkeleteurópai népek életét a tor­zsalkodás és gyűlölködés jellemezte, az im­perializmusnak könnyű volt behatolni Romá­niába és Magyarországba egyaránt, köny­­nyű volt ezeket az országokat gazdaságilag végsőkig kihasználnia. Ugyanígy sikerült a hitleri fasizmusnak — az amerikai-angol ve­­zetőkörök titkos, támogatásával — a szovjet­ellenes rablóháború hídfőjévé változtatná Romániát és Magyarországot. Ma azonban a két népköztársaságot köl­csönös segélynyújtási egyezmény fűzi össze s mindkét ország — a többi népi demokrá­ciákkal együtt — hasonló szerződést kötött a felszabadító Szovjetunióval, a népek nem­zeti függetlenségének, békéjének és szabadsá­gának legyőzhetetlen bástyájával. Az impe­rialisták mindennemű próbálkozása elé ma már acélfalként emelkedik a szabad népek elszánt békeakarata és ereje. „A két kormányküldöttség megállapította, hogy a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való barátság és szoros szö­vetség Románia és Magyarország fejlődésé­nek és függetlenségének záloga — hangzik az egyezmény bevezető része —, a Románia és Magyarország közötti egyre szorosabb együttműködés politikai, gazdasági és kul­turális téren, még jobban meg fogja szilár­dítani a két ország közötti baráti kapcsola­tokat és hozzájárul majd a magyar és ro­mán nép helyzetének megjavításához, va­lamint országaik felvirágoztatásához.“ Az egyezmény szellemében a szocializ­must építő két ország szakadatlanul szélesíti és fejleszti gazdasági kapcsolatait. Elég, ha megemlítjük az elmúlt év közepén megkötött román—magyar gazdasági szerződést, a­­mely a két nép közötti testvéri kapcsolatok fejlődésének kimagasló eredménye. Ennek értelmében ROMAGHIM néven román—ma­gyar vegyestársaság alakul, amely új nagy vegyipari kombinátot épít hazánkban. Ugyan­akkor magyar területen is hatalmas méretű vegyikombinát épül, amely az alapanyagául szolgáló földgázt többszáz kilométer hosszú­ságú vezetéken, hazánkból fogja megkapni. Az új üzemek a vegyipari termékek egész sorával látják el Románia és Magyarország népgazdaságát. A hosszúlejáratú gazdasági egyezmény ugyanakkor előirányozza a két ország helyi, magasfeszültségű villamosener­­gia-hálózatának összekapcsolását, miáltal közös erővel viszonylag kisebb erőfeszítés­sel, gyorsabban és gazdaságosabban valósít­hatjuk meg hazánk és Magyarország egyes szomszédos vidékeinek villamosítását. „Ezt a nagyszabású és merész, országaink szocialista fejlődését hatalmasan előrelendí­­tő tervet személyesen és közvetlenül Rákosi elvtárs és Gheorghiu-Dej elvtárs kezdemé­nyezte“ — írta az egyezménnyel kapcsolat­ban a „Szabad Nép“, majd megállapította: „A szabad népek új kapcsolatát kifeje­ző román—magyar gazdasági egyezményt is azért köthettük meg, mert mindkét ország­ban a munkásosztály van hatalmon, mert a két ország dolgozó népe sikeresen rakja le hazájában a szocializmus alapjait, mert mindkét ország korlátlanul élvezi a­ hatal­mas Szovjetunió önzetlen segítségét.“ Az elmúlt évek során nagy mértékben ki­szélesedtek a román—magyar kulturális kap­csolatok is. Több kulturcsere-egyezményt­ kö­töttünk, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a román és magyar dolgozók­ mindjob­ban megismerjék egymás életét és kultur­­kincseit. Jogos elégedettséggel vehetjük számba ezen a téren is eredményeinket. Pe­tőfi, Ady, József Attila költeményei,­ Mikszáth és Móricz Zsigmond regényei a román dol­gozók közkincsévé váltak. Az élő m­agyar írók közül román nyelven kiadták Illés Béla, Nagy Sándor és Aczél Tamás Sztáln-díjasok és több más élvonalbeli író munkáit. A magyar dolgozók pedig anyanyelvükön ismerhették meg Eminescu és Cosbuc válogatott verseit, Caragiale színdarabjait, Sadoveanu regé­nyeit, Ion Creanga és mások írásait.­­ A két ország közötti kulturális együttműkö­dés keretében egyezmény jött létre a közös könyvkiadás kérdésében is. Könyvkereskedé­seinkben egyre több olyan művel találkozha­tunk, amelyeknek belső borítólapján ez áll: „Megjelent a Magyar Népköztársaságban, a Magyar Népköztársaság és a Román Népköz­­társaság közötti közös könyvkiadás kereté­ben.“ Különös jelentősége van ennek a román néppel teljes egyenjogúságban élő magyar nemzeti kisebbség számára, mert még több lehetőséget teremt számára a magyar kultú­ra és a világirodalom legkiválóbb alkotásai­nak megismerésére. A kultúrkapcsolatok természetesen nem korlátozódnak csupán a könyvkiadásra, írók és művészek kölcsönös látogatásai, hangver­senyek, képzőművészeti kiállítások és sok más egyéb szolgálja a román és magyar dolgozók közötti barátság elmélyítését. Ilyen, a népek egyenlőségén és barátsá­gán alapuló kapcsolatok nincsenek és nem is lehetnek a tőkésországok között. Nyugat- Európa népeit a legutóbbi évek tapasztala­tai még inkább megtanították erre az igaz­ságra. Az amerikai imperializmus, a világ zsandára, egyoldalú, megalázó szerződése­ket és paktumokat erőszakol rá csatlósaira, kifosztja, azok gazdasági kincseit, megfojtja az illető népek nemzeti kultúráját s mit sem törődve ezeknek a népeknek évezredes mű­veltségével és hagyományaival, tűzzel-vassal igyekszik meghonosítani „az amerikai élet­formát". Mindezt pedig azért teszi, hogy az amerikai fasizmus járszalagjára fűzze eze­ket az országokat és népeiket ágyutöltelék­­nek használja fel a Wall Street által terve­zett harmadik viágháborúban. Az öt évvel ezelőtt aláírt román—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gélynyújtási egyezmény a békét szolgálja. Közös célokért harcoló népek kötötték, hogy gátat emeljenek a háborúra spekuláló ame­rikai kannibálok útjába. Olyan országok között jött létre, amelyek a világ forradal­mi és munkásmozgalmának „rohambrigád­jai” s a Szovjetunió vezette békefront cse­lekvő tényezői. Éppen ezért ez az egyez­mény mindkét országban a békés alkotó mun­kát biztosítja s a román és magyar nép boldog holnapjának egyik záloga. Kezessé­ge annak, hogy a román és magyar dolgo­zók, a békeszerető népekkel egy sorban, kö­zös felszabadítónk, a Szovjetunió s vala­­mennyi nép legjobb barátja, a béke zászló­vivője, Sztálin elvtárs vezetésével kivívják a végső győzelmet a háborús uszítók sötét erői fölött. Romániai Magyar Szó Mit hoz az ötéves terv negyedik éve a magyar népnek Magyarország dolgozói hatalmas lelkese­déssel kezdték meg ötéves tervük negyed­ esztendejét. A terv 4-ik esztendejében előreláthatólag 16 százalékkal gyarapszik a magyar ipar ter­melése. Különösen gyors ütemben emelkedik az ipari alapanyagok termelése : egyetlen év során 4,6 millió tonnával növekszik a szén­bányászat hozama, 44,3 százalékkal növek­szik a nyersvastermelés, 50 százalékkal emel­kedik az alumíniumgyártás. 1953-ban munkába lendül a magyar nehéz­ipar legnagyobb üzeme, a Duna mellett épülő Sztálin Vasmű, amely 1953-ban már vasat, acélt, kohókokszot ad a népgazdaságnak. To­vább fejlődik a vasmű dolgozóinak városa, Sztálinváros, Magyarország első, tudományos tervek alapján létesült, szocialista városa, amelynek lakói kivétel nélkül modern, tágas, távfűtéses lakásokban élnek, s csak hírből is­merik a tőkés nagyvárosok túlzsúfolt, egész­ségtelen munkásnegyedeit. Magyarország új bányászati gócpontjain egyetlen év alatt több új bányaüzem kezdi meg a termelést. Nagyteljesítményű szovjet és magyar bányagépek végzik a munka zö­mét az új bányákban, amelyek termelése négyszeresére emeli a szénmedencék hoza­mát. Új öntödék és gépgyárak egész sora kezdi meg a termelést 1953-ban. Kétszeresére bő­vül a Ganz Villamossági Gyár, amely transz­formátorokat, elektromotorokat és egyéb elek­tromos berendezéseket exportál a világ szá­mos országába. Új üzemekkel bővül a Gheor­­ghiu-Dej nevet viselő budapesti hajógyár, amelyne­k speciális konstrukciójú Duna ten­­gerjáró hajóit jól ismerik a Fekete és a Föld­közi-tenger kikötőiben. Elkészül a Rákosi Mátyás Művek ipari kombinát új, nagy­szabású csőgyára, amely 25 százalékkal nö­veli majd a magyar csőgyártást. Ugrássze­rűen fejlődik a magyar építőipar, amelynek gépesítését egy 1953-ban elkészülő építőipari gépgyár termelése gyorsítja meg... Az izmosodó, fejlődő magyar ipar 1953-ban is hathatós segítséget nyújt a dolgozó pa­rasztságnak. Új traktorok, kultivátorok, ara­tócséplőgépek és egyéb mezőgazdasági gé­pek ezrei áramlanak a gyárakból az állami gépállomásokra, hogy megkönnyítsék, ered­ményesebbé tegyék az egykor verejtékes pa­raszti munkát. Gyors ütemben tovább folyik a magyar vidék villamosítása, 1938-ban Ma­gyarország 3.400 községéből csupán 875, vagyis minden negyedik falu volt bekapcsol­va az elektromos hálózatba. 1954-re, az öt­éves terv végére minden magyar falunak lesz 'pillanya, telefonja, mozija, kultúrháza. 1953-ban még nagyobb erővel bontakozik ki a küzdelem a magyar Alföld régi rákfenéje, az aszály ellen : a Keletmagyarországot át­szelő Tiszántúli Főcsatorna építése , során másfélmillió köbméter földet mozgatnak meg az év folyamán; a 120.000 hektáros terület öntözését lehetővé tevő Tiszai Vízlépcső épí­tése során felszerelik a nagyszabású duz­zasztómű zsiliptábláit, beszerelik a vízierőmű első turbina-egységeit. 1938-ban Magyaror­szágon mindössze 10.000 hektáron folytattak öntözéses termelést. 1953-ban közel 80.000 hektárra emelkedik az öntözött területere ki­terjedése ! A parasztság soraiból felnövekvő új, ma­gas képzettségű mezőgazdasági szakemberek nevelését szolgálja a Budapest közelében épü­lő gödöllői Agrártudományi Egyetem, amely­nek modern intézményeiben 3.000 egyetemista tanulmányozza majd a mezőgazdasági tudo­mányt. A népi demokratikus Magyarországon az ipar és a mezőgazdaság növekvő termelésé­nek gyümölcseit a dolgozó nép élvezi. Az ötéves terv időszaka alatt 130 százalékkal növekszik az ország nemzeti jövedelme. 650.000 fővel emelkedik a keresők száma,­­ a lakosság általános életszínvonala pedig eléri az 1938. évi színvonal kétszeresét. 1953-ban ennek az életszínvonal-emelkedés­nek további jelentős része valósul meg! To­vább fokozódik a fogyasztási cikkek bősége, emelkedik a dolgozók bérjövedelme. Új, kor­szerű lakások tízezrei épülnek a lakosság számára, új iskolák, főiskolák, egyetemek lé­tesülnek az ifjúság részére. Új kórházak, rendelőintézetek, szülőotthonok és falusi egészségházak százai nyújtanak gondos ápo­lást, szakszerű orvosi ellátást a lakosság széles tömegeinek. 1953 áprilisában átadják rendeltetésének a magyar sport új gócpontját, a százezer né­zőt befogadó budapesti Népstadiont, s a mellette épülő sportszállodát. Nincs Magyarországnak olyan pontja, ahol ne tárulnának szemeink elé az ötéves terv megvalósult, vagy most épülő alkotásai. A szikes pusztaságból öntözött legelővé, állat­­tenyésztési centrummá váló keletmagyaror­szági Hortobágytól az üzemek és falvak szá­zait árammal ellátó nyugatmagyarországi November 7. Erőműig, az Északmagyarorszá­­gon létesült Rákosi Mátyás Nehézipari Mű­szaki Egyetemtől a délmagyarországi Kapos­vári Fonógyárig mindenütt a magyar nép békés, boldog életét szolgáló nagyszabású al­kotások tanúskodnak az ötéves terv eddigi sikereiről. Országépítő munkájának eddigi eredményei­re támaszkodva építi tovább 1953-ban a­ ma­gyar nép az ötéves terv béke­műveit, a ma­gyar főváros közlekedését kényelmesebbé, gyorsabbá tevő Földalatti Gyorsvasút első, 9 kilométer hosszúságú fővonalát, a bé­kés építés munkáját meggyorsító Dunai Ce­mentművet, Középeurópa legnagyobb építő­­anyaggyárát, a magyar ipar új gócpontját, Sztálinvárost, az aszályt legyőző, egész or­szágrészek termését növelő öntözőműveket... A sikeresen megvalósuló ötéves terv mér­földkövei ezek az alkotások. A tervé, amely — mint ahogy azt az ötéves tervről szóló törvény leszögezi: „A béke terve, itt a vas, az acél országá­hoz, az erős, jómódú, művelt szocialista Ma­gyarországhoz“. Épül a budapesti földalatti gyorsvasút Stadion-téri végállomása

Next