Előre, 1954. február (8. évfolyam, 1962-1982. szám)

1954-02-26 / 1980. szám

2 Néptanácsaink tapasztalataiból Az arad tartományi néptanács tevékenysége az állandó bizottságok megszervezésében Arad tartomány új nép­tanács­ának végre­hajtó bizottsága arra törekszik, hogy minél jobban felhasználja azokat a tapasztalato­kat, amelyeket a három évvel eze­lőtt megválasztott néptanács végrehajtó bizottsága munkája révén nyert. Megállapít­hatjuk, hogy Arad tartomány néptan­ácsának állandó bizottságai általában eredményes munkát fejtettek ki­­az elmúlt három év alatt. Különösen a tartományi és a rajona­­néptaná­­csok mellett működő községi gazdálkodási és helyiipari állandó bizottságok értek el je­lentős eredményeket. A talajviszonyok ala­pos tanulmányozása után említett két állandó bizottság tagjai javaslatokat ter­jesztettek elő számos, rajoni néptanács vég­rehajtó bizottságához, a színes földek fel­használására. Ugyanakkor a tartományi néptanács helyi ipara állandó bizottsága meg­vizsgálta a kérdést, hogyan lehetne a tex­tiliparban szükséges, eddig krumpliból elő­állított keményítőt vadgesztenyéből előállí­tani. A kezdeményezés bevált és így jelen­tős mennyiségű burgonya szabadult fel A községi gazdálkodás és a helyi ipar kér­déseivel foglalkozó állandó bizottságok tag­jainak szorgalmát, ügyszeretetét, ötletessé­gét további példákkal is, igazolhatjuk: Lig­nit lelőhelyeket találtak a lipparajoni Sza­­bolcs­ban és a Hand­ó rajonban lévő Zimbro­­bain; hozzájárultak a pálosi, falánci, csúcsai, menyházai és gaisai márványbányái, észsze­rű kihasználásához; javaslatukra létesültek a halmuzsirt előállító vállalatok is Arad tartományban. A néptanács új végrehajtó bizottságát és az állandó bizottságok tagjait, ezek a sike­rek arra ösztönzik, hogy továbbra is tevé­kenységük homlokterébe állítsák a helyi erő­források feltárását és értékesítését. Ebben a tekintetben igen hasznos az elmúlt három év tapasztalata Az arad tartományi néptanács végrehajtó bizottsága a megnyilvánult hiányosságokból is leszűri a tanulságokat. Az említett idő­szakban végzett munka egyik hiányossága az volt, hogy az előző néptanács végrehajtó bizottsága nem nyújtott kellő támogatást az állandó bizottságoknak. Magukra hagyta a néptanácsi képviselőket és számos esetben nem vette figyelembe az alulról jövő kezde­ményezéseket. Ennek az lett a következmé­nye, hogy a néptanácsi képviselők egy része elkedvetlenedett és ez károsan befolyásolta munkájukat, így például hónapokon keresz­tül halogatták az állandó bizottságok által javasolt szépfalui ásványvíz-forrás értéke­sítését, valamint a gyul­avarsándi híd építé­sét, amit szintén a dolgozók kezdeményez­tek. A múlt év decemberében megválasztott tar­tományi néptanács végrehajtó bizottsága, hogy az említett hiányosságokat mielőbb megszüntesse, azonnal rátért az állandó bi­zottságok megalakítására és munkájuk he­lyes megszervezésére. Az állandó bizottsá­gok január folyamán már meg is tar­tották első ülésüket, amelyen elkészítették munkatervüket. Az arad tartományi néptanács mellett 11 állandó bizottság létesült, 59 kép­viselő taggal, míg Arad város és a tartomány rajonjainak nép­tan­ácsai 63 állandó bizottsá­got alakítottak. Ugyanakkor megalakultak az összes községek néptan­ácsainak állandó bi­zottságai­­is. Az állandó bizottságok már ed­dig is többezer dolgozót vontak be a tarto­mány területén a társadalmi munkába. Az állandó bizottságok tagjai fő feladat­­nak tekintik, hogy hozzájáruljanak az R­MP­­KV 1953 augusztus 19—20-i bővített plenáris ülésén hozott határozatok gyakorlatba ülte­téséhez. Jordanov Szvetko, a „December 30“-gyár igazgatója például, mint a városi ügyekkel foglalkozó állandó bizottság elnöke, bizottsága tagjait arra mozgósította, hogy mélyrehatóan foglalkozzanak kerületük szépí­tésével. Tervet készítettek az egyéni és tömb­házak építésére. Az arad tartományi néptanács mellett mű­ködő közegészségügyi állandó bizottság első negyedévi tervébe foglalta a bölcsődék, nap­közi otthonok, diétikus konyhák működésének rendszeres ellenőrzését. Ugyanakkor az, ál­landó bizottság tagjainak figyelme arra is kiterjed, hogy az említett időszakban az egészségügyi egységek jó gyógyszerellátás­ban részesüljenek. A tanügyi állandó bizottság munkatervébe iktatta huszonkilenc új óvoda, 2 új négyosztá­lyos, 4 hétosztályos elemi iskola és 3 tízosz­tályos iskola építését az 1951—55-ös iskola­évre. A tartományi néptanács mezőgazdasági ál­landó bizottsága, az állattenyésztés érdekében h­ozott párt- és kormányhatározat fontossá­gának tudatában, Arad és Nagyszentmiklós vajon három-három községében tanulmányoz­za az állattenyésztés fejlesztésének kérdését és ugyanakkor az egész tartomány területén megvizsgálja, miként lehet a legjobb körül­mények között eleget tenni az állattenyésztés fontos feladatának. Az állandó bizottság be­hatóan foglalkozik a hektáronkénti termés­hozam növelésével is.­­ Arad tartomány néptanács aztali határozott célkitűzése, hogy következetes harcot folytat az állandó bizottságok jó működésének biz­­tosításáért. Meggyőződése, hogy az állandó bizottságok tevékenysége nagy mértékben megkönnyíti, eredményesebbé teszi munká­ját és ugyanakkor növeli annak a lehetőségét, hogy a dolgozó tömegek még aktívabban részt vegyenek saját sorsuk irányításában. KELEMEN SÁNDOR ez aradtartományi néptanács végre­hajtó bizottságának titkára E­LŐRE ty«uw*M«wn Fordítsunk nagyobb gondot a betűvető tanfolyamokra Kulturforradalmunk kezdete óta a jelen pillanatig eltelt idő a kulturális elmaradott­ság ellen vívott harc sorozatos győzelmeinek ideje volt Dolgozó népünk­­nagyrészben felszámolta a burzsoá­ földesúri rendszer­e káros maradványát és lerakta új, tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúráink alapjait. Kultúrforradalmunk elé komoly akadályt gördített az a négymillió­nál több írástudatlan, akiket a burzsoá­­földesúri rendszer hagyott ránk. Pártunk határozott irányítása mellett, a tanerők és a tömegszervezetek képviselőinek áldozatkész munkája révén sikerült megtanítanunk a be­tűvetésre az írástudatlanok nagy részét. A felszabadulástól egészen a múlt évig több mint három millió dolgozó, tanult meg írni­­olvasni. A Minisztertanács mellett működő Központi­ Statisztikai Igazgatóság adatai azt bizonyítják, hogy 1953-­ban is szép eredmé­nyeket értünk , ezen a téren Hazánkban a múlt év folyamán 300.000 írástudatlan tanult meg irni-olvasni. Kultúrforradalmunk e ra­gyogó győzelme azt jelenti, hogy közel 3 és fél millió dolgozó előtt nyílt meg a tudo­mány elsajátításának útja. Íme egy példa: Papuc A­na­náznánfalvi dolgozó parasztasszony miután megtanult inni-ol­­vasni, tovább képezte magát. Az inni­­olvasni tanulók száma főleg azokban a helységekben nőtt rohamosan az utóbbi időben, ahol a helyi pártszervezet, a néptanács és a tömegszervezetek vezetői alapos segítséget nyújtottak a tanerőknek és az alfabetizáló bizottságnak. A helyi ha­tóságok sokoldalú segítségének köszönhető, hogy Nyárádkarácsony községben (Marosvá­­sárhely rajon) a betűvető tanfolyam tagjai­nak száma a múlt év decemberétől ez év januárjáig 23-ról 40-re emelkedett. Egyes helyeken azonban hibáik észlelhe­tők. Vannak olyan vidékek, ahol a tanügyi káderek nem értették meg az írástudatlan­ság felszámolásáért folytatott ha­rc felmér­hetetlen politikai jelentőségét. Visszariadnak az elemi nehézségektől, nem kérnek támo­gatást a helyi pártszervezettől, a néptanács­tól és a tömegszervezetek helyi képviselői­től, így a négygalambfalvi (Udvarhely ra­jon) tantestület tagjai, habár mindezt segít­séget megkapnak az illetékes néptanács­ szervektől, mégsem fordítanak kellő gondot a betűvető tanfolyamok munkájára Nem készítenek tervet, nem fejtenek ki felvilá­gosító és mozgósító munkát a még inni -­­ olvasni nem tudó dolgozók körében. Hason­ló a helyzet a marosvásárhelyrajoni Maros­szentkirály és Marosbárdos községekben is. A besztercei 1-es számú iskolában még súlyosabb mulasztások történtek. Előfordult hogy a tanulók összegyűltek, a tanfolyamot vezető tanuító azonban nem jelent meg az órán. Vannak olyan helységek is, ahol a be­tűvető tanfolyamok elhanyagolásáért nem a tantestületet, hanem a néptanácsot terheli a felelősség. Sok helyen a népta­ná­cs szer­vei nem­­nyújtanak anyagi támogatást a tanfolyamoknak, nem gondoskodnak sűtő és világító anyagról A legsúlyosabb mulasztá­sok azonban főleg ott történtek, ahol a nép­­tanács a tanítóságot nem a nevelés hatás­körébe tartozó feladatokkal bízta meg. Hely­telenül járt el például a maroshévs tlajoni Ratosnya község néptanácsa, amikor a ta­nítókra bízta a terménybeszolgáltatási ívek kitöltését és így elvonta őket a tanfolyamok vezetésétől. Az írástudatlanság felszámo­lásáért folyó harc, amely ma nálunk orszá­gos üggyé nőtt, nemcsak kizárólag a népta­­nácsok, ha­nem a tömegszervezetek,­­az Ifjú­munkás Szövetség, a néptanácsok mellett működő nőbizottságok, az üzemek és kollek­tív gazdaságok vezetőségének feladata is. Helyes, hogy az üzemek, vállalatok és kol­lektív gazdaságok vezetői minden figyelmü­ket a termelés megszervezésére összpontosít­ják, de nem szabad elfelejteniök, hogy szocia­lista építésünk napról napra növekvő lendüle­tében újabb és újabb tömegeket kell kiragad­ni az írástudatlanság sötétségéből. Ezt ta­pasztaljuk a kolozsvári Berbák János mű­veknél, ahol a­z üzem vezetősége nem intéz­kedik, hogy a betűvető tanfolyamon teljes létszámban vegyenek részt az érdekeltek. A tanfolyam 70 beíratottja közül alig 16-an látogatják rendszeresen az órákat. Hasonló mulasztások történtek az aradi November 7 üzeminél és a nagyszentpéteri Május 9 kol­lektív gazdaságban is. A vezetőség nem ösztönözte, a szakszervezeti bizottság pe­dig nem szervezte meg a tanfolyamok mun­káját. Mindezek a felsorolt tények arra fi­gyelmeztetik az illető helységek tantestüle­tét, közigazgatási szerveit, hogy komolyan foglalkozzanak az Írástudatlanság felszámo­lásának kérdésével. , Ötéves tervünk végéig minden írástudatlan dolgozónak meg kell tanulnia írni-ol­­vasni. Ez azonban csak kitartó és szer­vezett munka árán érhető el. Csakis úgy, ha a tanügyi káderek nem rettennek vissza a m­­unka természetéből adódó nehézségektől, ha tervszerűsítik, megszervezik munkájukat. A tanügyi kádereknek be kell vonniuk a mun­kába a tömegszervezetek helyi képviselőit, konkrét és sokoldalú támogatást kell kérniök a néptanácstól és a helyi pártszervezettől Harcukat azonban csak abban az esetben fog­ja siker koronázni, ha döntő fontosságú fela­datnak tekintik a betűvető tanfolyamok mun­kájának a megjavítását. Ezért az alapos fel­világosító, mozgósító és szervező munkán kívül még a tanítókra hárul az a feladat is,­­ hogy megfelelő módszerek bevezetésével válto­zatossá tegyék az órákat és ezzel bizonyos fokig megkönnyítsék a tanulást. A tartomá­nyi, rajoni és helyi néptanácsok elsőrangú feladata, hogy fordítsanak kellő figyelmet a tanfolyamok anyagi támogatására és különö­sen most a téli hóna­pokban gondoskod­janak a termek fűtéséről, világításáról. Az Írástu­datlanok soraiban végzett felvilágosító és mozgósító munka a tantestület tagjain kívül elsősorban az alfabetizáló, bizottság és a tö­­m­egszervezetek feladata. Be kell még kap­csolni ebbe a munkába a falusi kultúrottho­­nok kultúrcsoportjait és főleg azokat a dol­gozókat, akik az elmúlt évek alatt tanultak meg írni-olvasni. Az üzemi és szakszervezeti bizottságoknak, a kollektív gazdaságok veze­tőségének buzdítólag kell hatniuk a tanfolya­mok működésére, biztosítaniuk kell a kedvező tanulási feltételeket. A népi demokratikus országokban lezajló kultúrforradalom egyik legfontosabb jelen­sége az új, haladó irodalom kialakulása Ez az új irodalom a néptömegeknek az új tár­sadalmi berendezkedés megalapozásáért ví­vott harcából merít ihletet­t, maga is tevé­keny részt vesz a társadalom átalakításá­ban. A marxi-lenini­­ tanítást követő Román Munkáspárt lankadatlan figyelmet fordít a román irodalom fejlesztésére, eszmei tar­talmának állandó gazdagítására, az írók művészi készségeinek fejlesztésére. Az ország felszabadítása és a fasiszta diktatúra megdöntése után a burzsoá­ földes­úri reakció ideológusai s az imperialista propaganda által mindenben támogatott re­akciós pártok sajtója ádáz harcot folytatott hogy megakadályozza az alkotó értelmisé­­get a demokratikus erőkhöz való csatlako­zásában. A kizsákmányoló osztályok ügy­nöksége mindent megpróbált e cél érdeké­ben. A művészet a művészetért reakciós „elméletét“ terjesztették, amely kedvelt fegyvere a burzsoáziának, hogy ezzel el­szakítsa a néptől az alkotó művészeket Után útfélen azt hangoztatták, hogy a ro­mán kultúra „válságban” van, siralmas próbálkozásokat tettek arra, hogy „hall­gatási sztrájkra“ bírják az írókat, fasiszta izó,­­névtelen fenyegetőzésektől sem riadtak vissza. Mindez azonban hiábavalónak bi­zonyult. Az írók tömegesen tettek eleget a párt ama felhívásának, hogy gazdag esz­mei tartalommal telitett és nagy társadal­mi értékű műveket alkossanak. A párt teljes megértést tanúsított az Írói fejlődés útja iránt s nagy gonddal és figye­lemmel segítette a régebbi nemzedékhez tartozó Írókat, hogy megtalálják azt az utat, amelyre lépve napjaink haladó eszméitől áthatott irodalmi műveket alkot­hatnak. Mi­hail Sadoveanu irodalmunk klasszikusa mellett, akinek nevét külföldöi­ is jól is­merik, a régi antifasiszta harcosok (A Toma, G. Bogza) mellett jelenleg sok olya­n író végez eredményes alkotó munkát, a­ki­nek­­neve régen bekerült a román irodalom­történetbe, köztük Cézár Petrescu, Camil Petrescu, V. Eftimiu. A pártnak­­ olykor kemény, de mindig mélységesen egvszerű bírálata sok költőt szabadított meg a különféle dekadens szem­léletek súlyos kölönc­ét­ól, kiragadta őket a művészi mód'dícsé' ’te­ és valóságos lendüle­tet adott költői alkotásuknak. Ugyanak­ írta: L. RAUTU a Román Munkáspárt Központi Vezető­ségének tagja­kor a néphatalom megteremtése óta, szá­mos új tehetség tűnt fel irodalmunkban: fiatal írók — próza­irók, költők, szín­műírók, kritikusok — a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség köréből. A párt egész tevékenysége az irodalmi alkotás terén épp úgy mint a művészi al­kotás minden más területén, azon a lenini tételen alapszik, amely szerint .. . .. a ma­terializmus, hogy úgy mondjuk, magában taglalja a pártosságot, amely arra köte­lez, hogy az események minden megítélésénél közvetlenül és nyílta­n egy bizonyos megha­tározott társadalmi csoport álláspontjára he­lyezkedjünk.“ A párt kultúrpolitikájának jelen­tős sikere tükröződik abban a tényben, hogy a legtöbb román író — bármelyik nemzedék­­hez tartozik is, párttagok épp úgy, mint pár­­tonkívüliek — műveivel és közérdekű munkás­ságával tevékeny részt vesz abban a hatal­mas arányú társad­alom-átala­kító munkában, amelyet a párt indított meg az ország gaz­dasági és kulturális felemelésére, a szocializ­mus építésének s a békének biztosítására, Ro­mánia­­nemzeti érdekeinek megvédéséire. ★ A népi demokratikus rendszer korlátlan lehetőséget biztosít az írónak arra, hogy ne finomkodó sznobok körének gyönyörködte­tésére, vagy magán-kiadóvállalatok üzlet­i érdekeinek kielégítésére írjon, hanem azért, hogy művében tükrözze a mai korszak­­nagy problémáit, az új élet építőinek nagyszerű alakjait, nemes erkölcsi tulajdonságait. „Az alkotási szabadság — mondotta Bj­elinszkij, a nagy orosz kritikus és demokrata forra­dalmár — könnyen összeegyeztethető a kor szolgálatával; ehhez nem kell ki tudja mi­lyen témaválasztásra kényszeritened magad, nem szükséges megfeszítened képzelőerődet, ehhez az szükséges csupán, hogy honpolgár légy, társadalmad s korod fia, hogy azonosulj érdekeivel s hogy törekvéseidet összeegyez­tesd korod törekvéseivel.“ Vitathatatlan, hogy irodalmunkban az új téma és az új hős megjelenése a legfonto­sabb és legörvendetesebb jelenség. Próza- íróink, költőink és színműíróink egyre több művében tükröződnek a forradalmi átalaku­lásban lévő társadalom különféle mozzana­tai: a munkásosztálynak arra irányuló hősi harca, hogy kiragadja az országot a gazda­sági elmaradottság állapotából, az a bonyo­lult folyamat, amellyel a dolgozó paraszt­ságnak a kollektív gazdálkodás útjára való áttérése jár, a régi és az új közötti ádáz harc és a társadalmi élet minden terén új élet­felfogást és új, emelkedettebb erkölcsi el­veket megtestesítő új ember kialakulása. M. Davidoglu színműírót Románia „Tű­zerőd­­je“ — a resicai fémipari üzemek — dolgo­zóinak élete és munkássága ihleti meg. Eu­­sebiu Camilar, Maria Banus, Ioan Istrate, Aurel Mihaie írók azt a harcot elevenítik meg műveikben, amelyet a haladó gondol­kodású parasztság folytat a mezőgazdaság szocialista átalakításáért; Lucia Demetrius napjaink ifjú értelmiségieinek alakjait raj­zolja meg; Petru Dumitriu író legújabb el­beszélésének hősei egyszerű emberek — ten­gerészek és halászok. A költészetben, különösen a Urai költé­szetben nem is olyan régen még a forma­lizmus és az individualizmus uralkodott. Minél „hermetikusabb“ volt a vers, vagyis miinél kevésbbé felfogható a nép egészséges érzéke számára, annál jobba­n elbűvölte az esztétizálgató burzsoá műkritikusokat. Az utóbbi években e tekintetben is jelen­tékeny változások következtek be. Irodal műnk tehetségről tanúskodó elbeszélő köl­teményekkel gazdagodott, amelyek hazánk dolgozóinak hősi munkáját és harcát tük­rözik, lírai költeményekkel, amelyeknek hő­sei a mai ember életét élik, osztozva örö­meiben és fájdalmaiban. Az új olvasó, aki fogékony mindaz iránt, ami valóban szép és eszmeileg tartalmas, szeretettel fogadja Mihai Beniuc, Eugen Jebeleanu, Dan Des­­liu, Veronica Porumbacu, Cicerone Teodo­­rescu, Eugen Fru­nza verseit és poémáit. Költői termésünk jelentékeny része a né­pek békeharcát énekli meg, leleplezi az amerikai imperializmus visszataszító arcu­latát, szemlélteti a dolgozók nemzetközi szolidaritását, kifejezésre juttatja a szovjet nép iránti szeretetünket és hálánkat, íróink kiemelkedő művekben keltik életre a román nép harcos múltjának hagyományait. Ilyen csodálatosan szép könyv Mihail Sadoveanu „Nicoara Potcoava“ című műve, Camil Pet­rescu regénye Nicolae Balcescuról, a nagy román hazafiról, Alexandra Jár könyvei a néptömegek harcáról az illegalitás éveiben. A burzsoá­ földesúri Románia rendszerét leplezi le kíméletlenül Zaharia Stancu, a ,,Mezítláb“ és „Vérebek“ című regényeiben. Fejlődésnek indult — ha lassú ütemben is — szatirikus irodalmunk, (Aurel Baranga színművei, Marcel Breslasu tanító meséi, stb.) A romáin írói művek mellett virágzó fej­lődésnek indult a nemzeti kisebbségekhez tartozó írók alkotó munkássága is. Asztalos István, Kovács György, Horváth István és más magyar írók könyvei nagy népszerű­ségnek örvendenek az egész országban. Ma­rosvásárhelyen, a Magyar Autonóm Tarto­mány közigazgatási központjában magyar nyelvű, Temesváron pedig német nyelvű iro­dalmi folyóirat jelenik meg. Nemrégiben adták ki a romániai német költők váloga­tott műveit, s egy antológiát hazai szerb költőink műveiből. Letűntek azok az idők, amikor a haladó írók nem találtak kiadót műveik számára, amikor a legjelesebb írók könyvei alig 2—3 ezer példányban láttak napvilágot. A párt, a munkásosztály széleskörű, tudásra szom­jas olvasótábort adott íróinknak. Az iro­dalmi művek jelenleg ötször-hatszor na­­gyobb példányszámban jelennek meg, mint a burzsoá-földesuri rendszerben s igen sok könyv néhány év alatt több kiadást is meg­ért. Hazai irodalmi termésünk összpéldány­­száma 1953-ban meghaladta a 4.100.000 kö­tetet. Irodalmi folyóirataink 35.000-res pél­dányszámban jelennek meg s ebből 10.000 példány a nemzeti kisebbségek nyelvén. Országunkban, ahol azelőtt csak elvétve akadt egy-egy könyvtár ma több mint 200 tartományi, rajoni és városi könyvtár, 5000 szakszervezeti és 12.000 falusi könyvtár működik. Az olvasók széles tábora szeretettel és örömmel üdvözli regényíróink, költőink és színműíróink minden egyes sikerét. A dol­gozóknak ez a szeretete és érdeklődése újabb nagy sikerek forrása minden, népé­hez hű ízó számára, megerősíti felelősségér­zetüket, s arra serkenti őket, hogy olyan embereket nevel­jenek hazájuknak, akik a szocializmus építésében nem ismernek le­győzhetetlen akadályokat. Természetesen nagy hiba lenne, ha ed­digi eredményeink az önmegnyugtatás ér­zését keltenék bennünk. Irodalmunk még ma is elmarad az élet mögött, nem tart lépést azokkal a győzelmekkel, amelyeket a dol­gozók a nehézségek febírására vívott bátor harcukban vívtak ki, elmarad a társadalmi életben és főkép az emberek öntudatában végbemenő nagy változások mögött. Íróink gyakran arra szorítkoznak, hogy műveikben közismert jelenségeket tükröz­nek. Soknak közülük csak kevéssé sikerül művében érvényre juttatni G. M. Malenkov­nak, a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán kifejtett ama tézisét, hogy tipikus az, ami a legélesebben és leg­teljesebben fejezi ki az adott társadalmi erő lényegét, nem pedig egyszerűen az, ami a leggyakoribb, ami sűrűn ismétlődik, ami mindennapi. A tipikus leszűkített értelmezése a valóság elszegényítését, konfliktusainak elszegényí­­tését okozza. Sok olyan regényben és no­vellában, amely a falu szocialista átalaku­lását szemlélteti, azonos konfliktusokkal, az osztályharc azonos megnyilvánulásaival és egymástól miben sem különböző emberek­kel találkozunk. Pedig a való életben az osztályharc megnyilvánulási formái és a kapitalizmusból a szocializmusba való át­menetre jellemző konfliktusok általában sokkal változatosabb, sokoldalúbb és bonyo­lultabb formában jelentkeznek. Egyes írók csak úgynevezett ,,dokumen­tációs“ utazások alkalmával tanulmányozzák a valóságot. Az így szerzett felületes is­meretek eredménye a sematizmus, amely különösen a pozitív hős megrajzolásában mutatkozik meg. Olvasóink szívükbe zárták Mitrea Cocort, Mihail Sadoveanu könyvének hősét, a kom­munista Lazar Cernescut, aki az ellenség­gel vívott harcban esett el, s akinek emlé­két Desliu költeménye örökít­ette meg, meg­szerették Davidoglu színdarabjainak öntu­datos munkásait, csakúgy, mint Dumitru Mircea regényének hősét, Tom­a Gavrilas kollektivistát. Sajnálatos azonban, hogy sok regényben, költeményben és színdarabban a pozitív hős vérszegény, élettelen figura, akinek beszéde sablonos s akinek semmi kö­ze sincs az élet igazi hőseihez, e dinamikus, derűlátó, önfeláldozó hősökhöz, akiknek jel­lemző sajátosságuk a szélesedő eszmei és kulturális látókör. A „politikamentes költészet" mohikánjai arra használják fel egyes irodalmi művek sematizmusát, hogy az osztályharcot alkal­matlannak minősítsék „költői témának“ Ezek a mohikánok az osztályharcban beálló „szünetről“ álmodoznak, hogy kicsinyes, egyéni kedvteléseikről szóló írásaikat egy szűk világ igényeihez szabhassák. A néppel szorosan összeforrt írók, elsősorban a kom­munista írók, hivatásuknak érzik, hogy áll­hatatosan harcoljanak a „politikamentes irodalom" ellen, hogy kövessék a szocialis­ta realizmus elveit, hogy az élet igazságából merítsék az élet poézisét s hogy műveik élő példájával bizonyítsák be; korunk drámai konfliktusai, összecsapásai, a társadalom leghaladóbb osztályának Utáni harca a múlt sötét erői ellen, nagy költői alkotásokra ih­lethetik az írókat. Egyes művekben — az értékes alkotásokat is ideszámítva —, amelyekben az író a szocializmus ellenségeit szerepelteti a ne­gativ figurák apolitikusan vannak megraj­zolva s szerzőjük arra törekszik, hogy fi­­lozófiailag vagy lélektanilag igazolja az ellenség cselekedeteit. A realista művészet alapvető elvei megkövetelik az írótól, hogy igazi mivoltában, teljes meztelenségében mutassa be az ellenséget s lerántson róla minde­n álarcot. A szocialista realizmusnak az irodalmi pártosság lenini eszméjén alapuló módsze­re megköveteli az alkotótól, hogy valósze­­rűen, történelmi szempontból konkréten szemléltesse a­­társadalmi fejlődés valósá­gát, s összekapcsolja e valóságábrázolást a dolgozók szocialista nevelésének felada­tával, azzal a feladattal, hogy — Maxim Gorkijnak, a szovjet irodalom megalapítójá­nak szavaival élve — megvilágítsa a szo­cialista jövő magasztos célkitűzéseit. Ezen az eredményes uton halad ma már a Ro­mán Népköztársaság Íróinak javarésze, ha­dat üzenve a marxi-leniai esztétikával szembehelyezkedő ellenséges áramlatnak. A szocialista realizmus megköveteli, hogy a nagy eszméket és témákat a nekik való­ban megfelelő művészi formába öntsék; rendkívüli igényeket támaszt elsősorban a költői forma tekintetében és megkívánja, hogy az alkotó állandóan fejlessze művészi készségét. A burzsoá esztéták rendkívül el­nézőek a versformával szemben ha az hí­ján van a tartalomnak s ha mégis gyakran támadják a formát, ez az uj tartalom ellen irányul. Költőinknek erre olyan művek al­kotásával kell megadniok a választ, ame­lyek egyesítik a tartalom eszmei gazdag­ságát a forma művészi tökélyével. A szocialista realizmus, átveszi klasszikus íróink legértékesebb realista hagyományait. Egy határozatvázlatban, amely a prolletár­­kulturáról szól, Lenin ezt­ írja: „Nem azz új proletárkultúra kiagyalása, hanem a meg­lévő kultúra legjobb példaképeinek, hagyo­mányainak, eredményeinek továbbfejlesztése a marxizmus világszemléletének szempont­jából, a proletárdiktatúra időszakában a proletariátus élet­ és harci körülményeinek szempontjából.“ A népi demokratikus rendszer által vég­hezvitt kulturforradalom, az Írástudatlanság gyorsütemű felszámolása, az iskolák, könyv­tárak, kulturotthonok hálózatának kibővíté­se sokmillió olvasónak tette hozzáférhetővé a román klasszikusok műveit Az Emines­­cu, Creanga és Caragiale-évfordulók az egész nép ünnepévé váltak. A román klasz­­szikusok műveit megtisztították a kizsát­­mányoló osztályok irodalmi lakásainak­ban Meg nem jelent levelek nyomán Bariba Irén levelezőnk azzal a panasszal fordult lapunk szerkesztőségéhez, hogy a bo­­dolai mezőgazdasági társulás vezetősége a terményelosztás alkalmával egyeseknek szép gabonát másoknak pedig gyengébb minőségűt osztott. Ezért többen panaszkodtak a veze­tőségnek, de nem hallgatta meg őket senki. Bartha elvtársnő bíráló megjegyzéseit a sztálinrajoni pártbizottság ellenőrizte. Való­ban úgy volt minden, ahogy levelezőnk írta és mindjárt megtették a szükséges intéz­kedéseket is, hogy máskor ne forduljon elő hasonló eset összehívták a társult dolgozó parasztok közgyűlését és itt megbeszélték a felvetett panaszokat. Kiderült, hogy Seri Or­bán, a társulás titkára követte el a hibát. A közgyűlés határozata értelmében Seri Orbánt eltávolították a vezetőségből. •­ A szamosújvári színjátszó- és tánccsopor­­tok gyenge tevékenységéről Rác Viktor leve­lező adott hírt lapunknak. Levelében bírálta Enyedi Bálint kulturfelelős munkáját, aki le­becsüli a szamosújvári dolgozók kulturigé­­nyeit. Olyan színdarabokat taníttatott be, a­­m­elyek nem feleltek meg a dolgozók kultur­­igényeinek. Azt tartotta, hogy „Szamosújv­ár­­nak ez i­s jó“. Enyedi Bálint nem foglalkozott a színjátszó- és tánccsoportok tagjaival. A tartományi és a rajoni néptanács elemez­te a színjátszó- és tánccsoportok munkáját. Megállapította, hogy a levelező bírálata helyt­álló s ugyanakkor intézkedtek is a kultur­­munka megjavítása érdekében. Enyedi Bálin­tot leváltották és mást bíztak meg a kultur­­tevékenység vezetésével. A jó felvilágosító munka eredménye Szép eredményekkel zárta az 1953-as évet a SÓVARADI (Erdőszentgyörgy rajon) értéke­sítő és fogyasztási szövetkezet. Jóval na­gyobb és bővebb választékban juttatott ipari árut a község dolgozó parasztja imák, mint az előző években. György Béla boltkezelő becsű, tétes«) eleget tesz mindenkor feladatának. Ha valami hiányzik a szövetkezetből mindjárt beszerzi. Nem szeret ,,nincsen“-nel válaszolni a vevőknek. Mindig szívesen fogadja a köz­ség dolgozóit és gyorsan kiszolgálja őket. A terményfelvásárlás terén is kitűnő ered­mények vannak. A szövetkezet 100 százalék­ban teljesítette eddigi tervét A szövetkezet vezetősége, a pártalapszervezet vezetőségével karöltve, széleskörű felvásárlási akciókat szervezett. Az agitátorok és a szövetkezeti al­kalmazottak felvilágosí­tó munkájukkal nagy­ban hozzájárultak ahhoz, hogy a dolgozó pa­rasztok a termén­y föl­ös­legüket a szövetkezet útján értékesítették. Bíró Béláné, Abadi And­rás, Kovács József és a többi agitátor mun­kája nyomán az utóbbi napokban 363 kiló bú­za, 555 kiló kukorica, 104 kiló árpa, 1.395 ki­ló napraforgó, 292 kiló heremag, 75 kiló bab, több mint 26 liter olaj, 111 kiló szárnyas, 1.294 darab tojás és csaknem 26 kiló gyapjú gyűlt össze a szövetkezetben. Kirila Simon szövetkezeti elnök is fáradha­tatlanul dolgozik a felvásárlási terv teljesíté­séért. Szabadidejében házról házra jár, hogy megmagyarázza a dolgozó parasztoknak mennyivel előnyösebb, ha­­a szövetkezetben értékesí­tik terményfeleslegüket. SIPEKI KAROLIN levelező Időjárás A Meteorológiai Intézet közli: Általában szép, derült idő várható, főleg az ország délkeleti részén. Reggel és este helyenként köd. A hőmérséklet emelkedik, nappal plusz 5 és mínusz 5 fok, éjjel mínusz 10 és 20 fok között. Gyenge déli légáramlat. A következő két napra további felmelege­dés várható. Az ország nyugati részén he­lyenként kisebb havas esők. A proletársors Gyermekek nőnek fel körülöttünk, akik már alig-alig, vagy egyáltalában nem emlékeznek kapitalizmusra, háborúra. Gyermekek, akik­nek legszebb éveik már az ország legszebb éveihez, a felszabadult dolgozó nép szépsé­gekkel és reménységekkel teli életéhez fűződ­­nek. A mi legsötétebb, legszörnyűbb emlé­keink ezeknek a gyermekeknek a tudatában csak úgy élhetnek, mint a mi nemzedékünk tudatában a búr háború például. Hallottunk róla, tudjuk hogy volt, de öntudatunk kiala­kulásakor az események már rég krónikává vénültek és komoly méltósággal költöztek be a történelemkönyv megmerevítő lapjai közé. S el lehet-e képzelni szebbet, magasztosab­­bat, mint azt a tényállást, hogy velünk egy városban, egy utcában, egyazon szobában gyakran, felnő egy nemzedék, amely az el­múlt évtizedek fekete borzalmait csak króni­kából ismeri? Íme, tizenegy esztendővel ezelőtt, 1943.feb­ruár 25-én halt meg Salamon Ernő, a csodá­latos lelkű, biztató szavú munkástös­tő. Meg­halt anélkül, hogy ezt az új, nevetőszemű és sz­abadröptű nemzedéket megismerte volna. Meghalt anélkül, hogy egyetlen pionírnak szemébe nézhetett volna Meghalt anélkül, hogy megismerhette volna a legszebb sorsot, gyermekeink szakaid és boldogsággal teli életét. De vájjon tényleg nem ismerte? Ismerte és vallotta megrendíthetetlen kö­vetkezetességgel. Akkor ismerte meg, ami­kor a legsötétebb illegalitásba visszavo­nuló párttal, a kommunisták, a szebb jö­vendő pártjával találkozott. És vallotta barakklakásban, vallotta a fűrészüze­mek rabszolgáinak, vallotta éhségben és nyomorban, vallatta rendületlen hittel a leg­iszonyúbb fasiszta terror esztendeiben. Ha újra és újra átolvassuk végrendeletét, amely­ben meghagyta, hogy Gyönyörű sors legyen majd verseskötetének címe, és költeményeit, amelyekbe az, erdélyi proletariátus sanyarú életét és legszebb reményeit sűrítette, meg­értjük kissé szégyenkezve, hogy gyakran jobban „ismerte“ ezt a sorsot, mint mi, akik benne élünk. A múltba visszatekintő ember sokkal élesebben látja az események körvo­nalait, a dolgok lényegét. Salamon Ernő azért volt nagy költő, mert a jövőt látta ilyen éle­sen, ilyen határozottan. Tizenegy esztendővel ezelőtt két olasz fa­siszta némította el örökre ezt a nagy és igaz költőt. Örökre lehunyta sze­mét, örökre búcsút mondott a szebb világ küszöbén álló proletároknak, akiket minden­nél jobban szeretett. De ránk hagyta­­forrón lüktető osztály­harcos költészetét, ránk hagyta a Gyönyörű sorsot. Ritka szépségű és gazdagságú vers ez. Az egész költeményen végigvonul az elnyomás, a kis éra­mi­zés sötét átka. A költő szemernyit se szépít az életen: a maga förtelmességében mutatja be is a vers, túl a kifosztottság megrázó képein, túl a nyomorúság megrá­­zóan realista ábrázolásán, mégis mélységesen optimista. A magas művészi tökélyt épp ez­ az ellentmondás juttatja érvényre. S ez az ellentmond­ás nem formai elemekre épül, ha­nem a vers eszmeiségére, amely híven fejezi ki a költő határtalan hitét a jobb jövendő­ben. Az élet iszonyú — mondja a költő és minden rendelkezésére álló eszközzel alá­festi ezt az iszonyuságot — de mi mégis győzni fogunk! Ez a vers alapvető mon.iani­­■ a lója. Félárván jártam gyárról gyárra, a talpam s a szivem lyukadt,­­ szomjas ajakkal érintettem a földet és a vályúkat. Az ágy is föld is, mind csak áru, nem jár annak, ki nem fizet, a föld ágyat nem adott nekem, a vályú nem adott vizet, nagy énekese Ilyen szomorú panasz fakad kékült njakán a szomorú költőnek, aki „nem vett, mindig csak adott“. Ilyen keserű megállapításokat tesz, míg a kapitalista ingoványt járja, könnyeket gyűjtve, harcos biztatást osztva. Őt gyötri az éhség, őt marja a szomjúság, őt kínozza a fagy. De fázva, éhesen és szom­jasan is, nagy tanulságot von le. Félárván jöttem el idáig, most mások nélkül is tudom, mi az igazság. Hol kell ütnöm s nem ütnöm, milyen kapukon ... A ki­zsákmányoltság, elnyomottság szülte szenvedések vezetik a költőt az egyetlen igaz, becsületes, az egyetlen járható útra: a kommunista harcosok közé. S hogy ez a harc győzelemmel fog végződni, győzelemmel kell hogy végződjék, azt senki sem hirdeti meg­győzőbben Salamon Ernőnél. Minden faluban megdobálhatsz, — aki szenvedett, mindig él — szomorú szmvűi vékony ajka a gazdag minden pénzinél örökké élőbb. Vár sorára — pálcává kopott le a bot — a Kifosztott él s tesz oly időért, milyenről nem is álmodott. Ez a Kifosztott, nagy kezdőbetűvel, a pro­letariátus, az „idő“ pedig a mi új, szabad életünk- A cenzúra kényszerítette Salamon Ernőt, hogy ilyen homályosan fejezze ki magát De ezen a látszólagos homályon tü­zesen ragyog keresztül a költő állhatatos hite, tündöklő reménysége. A dolgozók fel­­szabadulásában hinni a legsötétebb időkben is, harcolni a felszabadulásért, még akkor is ha te magiad meg­­nem éred a várva várt jö­vendőt — van-e ennél szebb, nagyszerűbb, hivatás. — Salamon Ernő szavaival élve: gyönyörűbb sors ? A szovjet hősök nagy győzelmei, a pá­rt­­vezette munkások áldozatokkal telített har­cai árán eljuthattunk addig a világig, ame­lyet a költő megálmodott. A kis kerek gyereknép bő szereidben serdül, mi sem akasztja röptét, táncol, dúdolva perdül. Égig szárnyalhat ének, mert nincsenek szegények. Eljuthattunk abba a hazába, amelyet Sala­mon Ernő énekelt meg feledhetetlen Békever­sében: Kinek kell uj föld? Minek feldúlt határok? Itt meglesznek jól magyarok s románok. Tudunk mi szót, népeink java-szépe együtt élt-halt sok évszázad ölébe. Hát béke, béke, az kell nekünk, béke! Nemsokára tiz éve süt reánk a szabadság áldott napja. És fáj nekünk, hogy Salamon Ernő nem küzdhet itt velünk e napsütésben. Nagyon fájdalmas halált osztott a fasiszták golyója Mihajlovkin Sztariba­n 11 évvel ez­előtt. De ha a szenvedő em­bert meg is ölték, a diadal­m­as költő itt él velünk a szabad ha­zában. És nagyon szeretnék sűrűbben olvasni, több írását megismerni, mint a hat esztendő-­­vel ezelőtti gyűjteményes kiadást. Jóval át­fogóbb, Összegyűjtött Műveinek kiadására van immár szük­ség, hogy megadjuk a neki járó teljes tiszteletet s hogy mi is megkap­hassuk tőle egy évtized távolából is harcos üzenetét, lelkes buzdítását a szebb, emberibb, életre és cselekedetekre. MAJTÉNYI E­RIK 1954. február 26., péntek­ . Élénk kulturmunka Nagycsanádon NAGYCSANÁD község (Nagyszentmiklós rajon) ifjai, nemzetiségre való tekintet nél­kül, lelkesen bekapcsolódtak a kulturmunká­­ba. A hosszú téli estéken színdarabokat, nép­dalokat és különböző népi táncokat tanulnak. A tél kezdetétől ezidei­g négy magyar színda­rabot tanultak meg és adt­ak elő Na­gycsaná­­don vagy a környező községekben. Előadtak még hat­­német és szerb nyelvű színdarabot is. A különböző nemzetiségű ifjak összesen 12 román, magyar, szerb, orosz és cigánytám­­ot­­ tanultak meg. A táncba huszonkét ci­gányifjút­­is bevontak, akik eleinte idegenkedve, de most már nagy­­szeretettel járnak a kulturott­­honba. A kulturcsoport tagjai szinte minden va­sárnap fellépnek gazdag műsorukkal. Gyakran ellátogatnak a környékbeli falvakba is, ahol nagy szeretettel fogadják őket. A legutóbb például Temespéteri szerb községben voltak. A kultúrotthon terve szerint nemsokára ellá­togatnak Lippára, Pusztaikeresztura, Kegle­­vicsházára és Nagyőszre is. JÁMBOR JÓZSEF levelező

Next