Előre, 1978. december (32. évfolyam, 9653-9679. szám)
1978-12-30 / 9678. szám
ELŐRE — 1998. december 30. 1 * ------------------------------------ — SZÓRÓL SZÓRA Latyakban cuppog még decembervég, nyirkos, kabátgallér alá is búvó szürke pára úszkál a város között, persze, hogy emelgeti tekintetét az ember patyolatfehérrel szikrázó távoli hegycsúcsok felé, hol rókakölykök hancúroznak fejbúbig érő hóban, áttetsző, élénktiszta lelke van a levegőnek, s a hóprémes fenyők ága földig ér. Jártak valódi telek mifelénk is, nem is oly régen, mikor rozmárbajsza nőtt az ereszeknek, a tetőkön csupán a kémények körül lazult meg kissé a méteres hó, s a fényképészeknek nem kellett másfélezer méter magasba kaptatniuk egy kiadós, újesztendőt üdvözlő fotográfiáért. Akkortájt történt, hogy a Lákóca tetején a meteorológiai állomás lakóit bekerítette a hó. Nem voltam ott, nem tudom pontosan, történhetett más Kárpát-magaslaton is, a komandóiak minden esetre így mesélik. November közepén kezdett havazni, lélegzetfojtva, csöndes türelemmel, két héten át. Az ilyen jellegű telepeknek gazdag élelemtartalékuk van, s az első időkben még sítalpakon is le lehetett ereszkedni a faluig apró-cseprő hiánycikkekért, friss sütetű kenyérért, de egyre verejtékeztetőbbé vált a visszafele út. Aztán december közepére oly hatalmas hóréteg vágta el a lenti világ felé vezető ösvényeket-utakat, hogy se jármű, se ember azon már át nem hatolhatott. A meteorológusok rabjaivá váltak magányos és elszigetelt életmóddal végzett munkájuknak, az annyit fürkészett időjárásnak, időnek. Persze, e századvégen nincs már teljesen elszigetelhető pontja az országnak, távkommunikációs eszközök tehetségét és buzgalmát nem lephetik be semmiféle mennyei havak, megérkezett hát szilveszter előestéjére egy régesrégi vöröskeresztes repülőgép a hegycsúcs fölé, s kicsi ejtőernyőkön csomagocskákat eregetett alá az épület körül szorgalmasan letaposott hóra. Ujjongva integettek a telepesek, a repülőgép leírt még három tiszteletkört, majd közelebb hajolt a hegyhez, s kiejtett szárnyai alól még valamit. Egymást buktatva orra a hóban, szaladtak, rohantak az emberek megtekinteni,elakadhatott lélegzetük, látván: három szál vérpiros szegfű vörösük a fehér hómezőben. Így, fényképpé merevítve talán giccses a látvány, de ott, akkor szívet szorongató-szép lehetett nagyon.. Egy kis öröm a házhoz Ki figyelte meg, mennyi csínja-bínja, módja és fajtája van az örömszerzésnek? Mi most csak ama szombat délutáni ellágyulásunkról beszélünk, mikoris barátnőnk feje kibuggyan a forró fodrászbura alól, lila, türkizkék s mélydrapp fürtökkel szemünk tükréhez fordul: nos, hogy sikerült? Biccentünk: gyönyörű vagy, drágám. Barátunk felöltőjének kibomlott hónaljvarrására pillantunk, s hogy tekintetünk huzatot ne ébreszszen, zavartan motyogjuk: még mindig milyen jól áll rajtad ez a tavalyi kabát... Megdicsérjük vendéglátóink tisz-totz házi kellékeit, s ha épp irodalomkritikusok vagyunk, csapnivalóan rossz novelláit is, mert hát annyi baja van amúgy is az embernek, nem árt egy kis öröm a házhoz. Mert a lélek eme olajozott pukedlijei rogyadoztatják a térdet házon kívül is. Nyíltan és bátran szemébe mondjuk a mi üvöltöző főnökünknek, hogy rendkívül rátermett és jómodorú ember, mert hát nem árt egy kis öröm a házhoz. Községi műkedvelő kórus bemutatkozására hívnak, s a szakirányító esdekelve kér, meg ne bírálnánk embereit, mert soha többé nem tudná egybeverbuválni őket. Elringunk a kényszerű danolás szárnyain, hallgatjuk az újnépdalt, miszerint: „Házunk előtt folyik el a ganyélé...“, s megveregetjük dalosaink vállát, csak így tovább, barátaink, soha ily gyönyörűségeset... Mert, ugye, mibe kerül nekünk, különben sem árt egy kis öröm a házhoz. Az üzemi futballcsapat rangadóra készül, mely, persze, rangot ad, összedugja fejét a vezetőség, a mi gyárunknak több pénzes erkölcse a sportkultúrához, bár a testvérüzembéliek valamicskével jobban rúgják a bőrt. Vásároljunk nekik hát ajándékba egy felszerelés-készletet. S jön. A nagy erőösszemérésen ezer ember szurkol, „kapcsolódik ki“ üvöltözve, miközben mind egy szálig tudják, melyik szögre van akasztva,a „bunda“ — hogyisne tudnák, mikor ez már nagyobb mérkőzésekről is ki-kiszivárog —, s végül: mindkét csapat nyer: az egyik teljes sportfelszerelést, a másik mécsesét. Mert kell, kell néha egy kis öröm a házhoz. Egyik vállalatunkhoz az iparközpont vezérigazgatója látogatását beígéri. Nosza, el kell tüntetni szem elől az alkatrészhiány miatt veszteglő egy-két gépet. Üzemanyagtakarékosság ide, üzemanyagtakarékosság oda, el kell fuvarozni őket az útból egy vidéki részlegre. Hadd lássa a vezérigazgató elvtárs, hogy mily tipptopp itt minden. Nem árt neki sem egy kis öröm a házhoz. Én csak állok a boldog újévi havazásban, s nézem a házunk elejét. Fagyöngy járva a behavazott, élettelennek tűnő tölgyest, tekintetemnek, szívemnek vigasztalója a koronák közt zölddel lüktető fagyöngy. Smaragd leveleivel, gyémánt gyöngyeivel a mindenáron élni akarás maga. Tudom, persze, hogy tudom, hogy kietlen telekkel is dacoló létezése az élősdiség jelképeként immáron rég elfogadtatott, de dacolok én is, s e közhiedelmet nem fogadom el. Állván a hatalmas tölgy alatt, melyen minden mutatkozó élete csöppnyi zöld gally, olvasmányemlékeimből feldereng a sommás megítélés mesebeli forrása, egy régi rege. Miszerint történt, hogy Odin fiát, fénynek s melegnek istenét Veszély fenyegetvén, jó anyja rétek, mezők virágainak s állatainak lelkére köté, hogy őt megvédenék. Győzelmi ünnepet ülvén, táncolták szélben a virágok, víg vendégek gallyakkal dobálták Odin fiát, játékosan. Egy vak kezéből röppent, fagyöngy fájából hasított pálcika azonban véletlenül szívébe szaladt, s halálát okozta. Az istenek e pálca gallyát büntetésből alávetették a magasból, az fönnakadt egy fán, ott megkapaszkodott, könnyekre fakadt, s a fagyosan kietlen magányban könynyei gyöngyszemekké dermedtek. Jó, legyen. De hát tehet róla az a szegény fagyöngy?! Miként igyekszik, mennyit erőlködik azóta is, s ha elfutja. Laci és Chike A marosvásárhelyi szálloda egyik éjjeliszekrényének üveglapja alatt színes turisztikai tájékoztatók, reklámlapocskák társaságában fénykép díszeleg: egy fehér és egy fekete bőrű fiatalember mosolyog rám trópusi hangulatot idéző fák árnyékából. Meglódul bennem a kíváncsiság, kézbeveszem, forgatom az idetévedt fotográfiát, nos, persze, persze, nem messzi déli tájakra csalogatnak engem innen az őszvégi szállodai szobából, írva vagyon rajta, hogy Lacit és Chikét ábrázolja a kép a kolozsvári botanikus kertben ez év július hatodikén. Üldögél a két tizennyolc-tizenkilenc év körüli fiatalember a kerti padon, Chike a lencsébe, Laci pedig Chikére mosolyog kedves rátartisággal: nos, kinek van még fotografálásra érdemes néger barátja a botanikus kertben? Lehetnek ők ketten alkalmi ismerősök, de valószínűbb, hogy évfolyamtársak az egyetem valamely fakultásán, s ha Laci történetesen kolozsvári illetőségű, nagy a valószínűsége, hogy vasárnapi családi ebéd utáni ejtőzésrenem nézünk utána a kalendáriumban, hogy milyen napra esett július hatodikai húzódtak ki a kolozsvári kert lombjai alá, sétálgatván, szó esett köztük már bizonyára valamelyik afrikai ország progresszív társadalmi törekvéseiről is, valamint a honi viszonyokról, mert politizálgatnak ám nagyon ezek a tizenkilenc évesek, s ha némi érdeklődés akad Laciban verseink világát illetőleg, bizonyára már Kányádi Sándor Részeg motyogóját is elmotyogta, Chike ugyanis, mosolya alapján ítélve, ismer már egy-két szót magyarul, de csak pőre feltételezés mindez, ami biztos, Chike kocsiba ült (a fényképen is kezében a kontaktkulcs) körülnézni az országban, Marosvásárhelyen e szállodai szobában mutogatta a barátjával készült képet, itt feledte, s a takarítónő beillesztette a turisztikai érdekességeket őriző üveglap alá. És persze, hosszasan el lehetne meditálgatni egy ilyen, kézügybe került fénykép kapcsán, azon is, hogy vajon miként szövődnek s milyen tartalommal a férfibarátságok ezekben az áldott békebeli időkben, melyeket élünk. Mert első világháborús katonaképek is kerülnek az ember kezébe, melyekről lövészárkok életveszély-helyzeteiben kovácsolódott mosollyal néznek ránk nagyapáink, és a minap palack bort is kaptam kísérő kérelemmel, hogy juttatnám el S. J. bácsihoz Eresztevénybe, régi katonabajtárs küldi az idei termésből kostoló gyanánt, annak emlékére, hogy hatvanvalahány évvel ezelőtt együtt ásták a fedezéket fütytyögő golyóbisok alatt. Szívós, tartós, mély férfibarátságok kötöttek bizony minden nehéz korokban, s én nagyon szeretném tudni, hogy e ragaszkodó képesség sosem hal ki belőlünk, és mai magunkban is, s nem csupán a cimboráskodás könnyedségével verődnek vagy sodródnak egymáshoz a férfiak, a szabadidő társaságban való eltöltése végett. Hinni szeretnék tartalmat és támaszt jelentő férfibarátságokban, melyekben nem egykedvűen dőlnek egymáshoz vasárnapi lelkek. Ezért hát, ha netalán olvassa soraimat az a kolozsvári Laci, írja meg címét, azt a fényképet elküldöm neki. Farkas Árpád gyógyító méreg futja el, meszesedést, „görcsös nyavalyák“ ellen való, mint buzgolkodott, hogy bogyóiban fölleljék a féregűzö írt már a régi rómaiak! Persze, csak a vád, csak az örökös vád illeti, miszerint e hatalmas tölgy ereiből szívja a nedveit. Hát illik szemrehányást tennie ily terebély fának csak azért, mert az a kis gally ott fent élni akar? Hát az a tölgy is nem ama földből szívja nedveit, melyen most állok én? Kinek beszélek? Most tél van, süket az erdő. Az én fámra, ím, rászáll egy kicsi-kicsi madár, a léprigó, s mohón szemelgeti legfontosabb téli táplálékát, a fagyöngy gyöngyszemeit. Beszéljen a világ tőlem amit akar, számomra élősködőnek többé nem neveztetik, ki magából másoknak is enni ad. saság kikiáltásához. Ezt a párt jól átgondolt stratégiai terv, politikai szervezési és katonai előkészülete alapján hajtotta végre; ez alkalommal is következetesen és alkotóan alkalmazta az ország körülményeinek legjobban megfelelő taktikát, harci formát, hogy polgárháború és vérontás nélkül hajtsa végre ezt az aktust. Munkásosztályunk és szövetségesei hatalmának kifejezőseként a népköztársaság megfelelő államkeretet teremtett a forradalmi vívmányok védelméhez és továbefejlesztéséhez, a szocialista építés megkezdéséhez és kiteljesítésé nez. Pártunk vezetésével nemzetiségi különbség nélkül az egész nép rátért a mélyreható forradalmi átalakulások megvalósítására. Ma olyan körülmények között emlékezünk a 31 esztendővel ezelőtti forradalmi tettre ,és vesszük számba az azóta eltelt időszak eredményeit, amikor dolgozó népünk forradalmi lendülettel munkálkodik a XI. pártkongresszus és az Országos Konferencia célkitűzéseinek életbeültetésén, kiemelkedő sikereket ér el a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésében. Mint pártunk főtitkára az RKP Központi Bizottsága, a Szocialista Egységfront Országos Tanácsa és a Nagy Nemzetgyűlés az egységes román nemzeti állam megalakulásának 60. évfordulóján tartott nemrégi együttes ülésszakán méltán hangsúlyozta: jelenlegi ötéves tervünk első három esztendejében szocialista iparunk évente átlag 11,2 százalékos ütemben fejlődött, az előirányzott 10,2 százalék helyett. Ennek nyomán mintegy 60 milliárd lej értékű ipari többlettermelést értünk el, s biztosak lehetünk abban, hogy az Országos Konferencia előirányzatainak megfelelően ebben az ötéves tervidőszakban körülbelül 100 milliárd lejjel túlszárnyaljuk az előirányzatokat. Év végi mérlegünkben büszkén állapíthatjuk meg: az ország összes vidékei iparosításában, a termelőerők ésszerű területi telepítésének eredményeként az idén újabb hat megye haladja meg a 10 milliárd lej ipari termelési szintet, s így ezzel a XI. kongresszuson megjelölt fontos célkitűzést elérő megyék száma 31-re emelkedik, az 1965. évi néggyel szemben. Evégi számvetésünkben arra is felfigyelhetünk, hogy az Országos Konferencia határozataiból kiindulva fontos lépéseket tettünk az új, magasabb minőség felé; pártunk egész sor intézkedést fogadott el a gazdasági-pénzügyi mechanizmus tökéletesítésére, az új szervezési keretek egybehangolására, a munkásönigazgatás elmélyítésére, az önálló vállalati gazdálkodás hangsúlyozottabbá tételére, a tervmutatók rendszerének tökéletesítésére. De megemlíthetjük azt is, hogy ötéves tervünk eddigi három esztendeje során a nemzeti jövedelem csaknem évente átlag 10 százalékkal gyarapodott, ez pedig lehetővé tette a nép életszínvonalának további emelését. Ebben az évben három hónappal előbb befejeztük a javadalmazásemelés első szakaszát, a jövő évben pedig rátérünk a második szakaszra, s így az ötéves terv végére a dolgozók javadalmazása több mint 32 százalékkal emelkedik, szemben az eredetileg előírt 20 százalékkal. Ugyanakkor gyarapodtak a parasztság reáljövedelmei, emeltük a nyugdíjakat, a családi pótlékokat, növeltük az állam szociális-kulturális kiadásait. Mindez ismételten tanúsítja, hogy helyes úton járunk, pártunk a tudományos szocializmus általános törvényszerűségeit következetesen és alkotó módon alkalmazza hazánk körülményeire; mindez bizonyítja, hogy ötéves tervünk előirányzatai reálisak, pártunk programja helyes, pártunk becsülettel tölti be történelmi szerepét, bölcsen vezeti népünket a haladás útján. Mindez igazolja azt is, hogy minden feltételünk megvan az ötéves terv előirányzatainak és az Országos Konferencia kiegészítő programjának teljesítéséhez. Ennek érdekében dolgozó népünk erőfeszítéseket tesz a rendelkezésére álló anyagi és szellemi eszközök maximális értékesítésére, az erőforrások hasznosítására, a nyers- és segédanyagok ésszerű felhasználására, a munka termelékenységének növelésére, az új és korszerű technológiák bevezetésére, a hazai tudományos és műszaki eredmények felhasználására, a hatékonyság fokozására. Ennek jegyében lépünk ötéves tervünk negyedik esztendejébe. De nemcsak gazdasági téren, hanem társadalmi életünk minden területén nagyszerű mérleget készíthetünk köztársaságunk évfordulóján. Újabb ragyogó sikereket értünk el az egész társadalom szervezésének, vezetésének és tervezésének tökéletesítésében, a szocialista demokrácia elmélyítésében, azoknak a szervezeti kereteknek a bővítésében, amelyekben a dolgozók közvetlenül, tevékenyen és ténylegesen részt vesznek a vállalatok és intézmények, az összes szocialista egységek, az egész társadalom vezetésében. Úgyszintén pártunk különleges hangsúlyt helyez a dolgozók szocialista nevelésére, a forradalmi világnézet és életszemlélet elsajátítására, az egész nép általános ismeretkörének és műveltségének bővítésére. Megkülönböztetett figyelmet szentelünk a politikai és kulturális nevelőmunkának; a párt főtitkára által kezdeményezett Megéneklünk, Románia országos fesztivál első és jelenleg folyó második rendezvénysorozata széles lehetőségeket teremtett a néptömegek számára a szellemi életben, a műszakitudományos és művészeti alkotó mozgalom kibontakoztatásához, a haza kulturális kincsestárának gazdagításához. S amikor számbavesszük ezeket az eredményeket ismételten megállapíthatjuk, hogy ezek szervesen hozzákapcsolódnak pártunk főtitkárának, szocialista köztársaságunk elnökének, Nicolae Ceausescu elvtársnak a nevéhez. Dolgozó népünk ezen az évfordulón is kifejezi háláját iránta a párt és az állam élén kifejtett lankadatlan munkájáért, elsőrendű gyakorlati és elméleti munkájáért, következetes és tudományos bel- és külpolitikánk megalapozásához, kidolgozásához és életbeültetéséhez, azért az odaadó tevékenységért, amely nemzetiségi különbség nélkül az öszszes dolgozók egységének, testvériségének szüntelen erősítését, a szocialista demokrácia elmélyítését, az új ember sokoldalú nevelését szorgalmazza. Mint ahogy kifejezi háláját azért a gazdag külpolitikai tevékenységéért is, amelynek célja hazánk nemzetközi tekintélyének további növelése, a szocializmus, a haladás és a béke ügyének következetes érvényesítése. Pártunk főtitkára a fent említett együttes ünnepi gyűlésen ismételten kidomborította, hogy hazánk külpolitikája abból a meggyőződésből indul ki, hogy ha a szocialista Románia fokozottan hozzá kíván járulni az enyhülés és a béke ügyéhez, elsősorban szüntelenül gyarapítania kell saját gazdasági és politikai erejét, sikeresen meg kell valósítania a nép anyagi és szellemi jóléte növelésének programját. Népünknek létszükséglete a béke. Éppen ezért külpolitikánk célkitűzése a fáradhatatlan harc mindennemű háborús készülés, a fegyverkezési hajsza ellen, napjaink összetett problémáinak békés megoldásáért, az enyhülés irányzatának következetes érvényesítéséért és a reális nemzetközi biztonság, a tartós világbéke megteremtéséért. Ezt szem előtt tartva, hazánk szüntelenül fejleszti kapcsolatait és együttműködését az összes szocialista országokkal, a fejlődő országokkal, a világ minden államával függetlenül azok társadalmi rendszerétől. A szocialista Románia egész nemzetközi tevékenysége a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a belügyekbe való be nem avatkozás, a jogegyenlőség elvén, az erőszaknak és az erőszakkal való fenyegetőzésnek az államközi kapcsolatokból való kizárásán alapul, azokon az elveken, amelyek a nemzetek közötti békét, biztonságot és együttműködést egyengetik, s amelyek mind szélesebb körű nemzetközi elismerésnek örvendenek. Ezen az ünnepen is jóleső érzéssel állapíthatjuk meg: egész népünk szívvel-lélekkel támogatja ezt a külpolitikát. Ezekben a hetekben ragyogóan megnyilvánult ez abban is, ahogy nemzetiségi különbség nélkül helyeselték, lelkesen támogatták a Nicolae Ceausescu elvtárs vezette román küldöttség elvszerű és következetes álláspontját a Varsói Szerződés Politikai Konzultatív Bizottságának legutóbbi tanácskozásán. Köztársaságunk születésnapját ünnepeljük. Olyan körülmények között vesszük számba eredményeinket és teendőinket ezen az ünnepen, amikor dolgozó népünk, a szocialista Románia minden fiai— románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — szoros egységben a párt körül teljesítik történelmi hivatásukat, jogos optimizmussal tekintenek az új esztendőre, éltetik közös hazájukat, Románia Szocialista Köztársaságot. A birladi golyóscsapágy-gyártó vállalat dolgozói határidő előtt teljesítették fizikai tervüket, és nagy mértékben bővítették termékeik választékát (Folytatás az 1. oldalról) KÉPZELT BESZÉLGETÉS KÉPZELETRŐL, PIROS ZÁSZLÓS GYERMEKKORRÓL Egyik este a kávézó sarokasztalánál mellém telepedett Obermann úr, a Gaál Gábor írásaiból ismert „képzelt“ matematikus és varázsló. Kényelmesen elhelyezkedett a széken, s csodálkozásommal (mint aki az ilyesmit megszokta) mit sem törődve, rámszólt: — Hallgatom. S minthogy én is hallgattam, felcsattant: *„Obermann úr“ Gaál Gábor publicisztikai írásainak szereplője, költött alak, akivel cikksorozatában a szerző különféle dolgokról cseveg, őt „támasztottuk fel“ itt egy „képzelt beszélgetés" erejéig. — Mert hiszen beszélni óhajtott velem, nemde? — Igen, kedves Obermann... Vágytam önnel találkozni, de nem hittem a létezésében. — Ejnye, fiatalember, ne hágja át a játékszabályokat. Persze, hogy létezek, ha létezik a képzelet. Varázslat vagyok: fikció, és matematika, mely pontos célra vezérli a képzeletet, a fikciót, mert hiszen az nyilvánvalóan nem „önmagáért“ van. — Be kell vallanom — feleltem meglepetten —, hogy én önben elsősorban a varázslót láttam, a képzeletet. — Ellensége vagyok a „képzelődésnek“ — dörrent rám a székről a matematikus . A képzeletet is ki kell művelni, akár a gondolkodást, a matematikát, s akkor csodálatosan hatékony, termékeny eszközzé válik. Szabályai vannak, mint a mondatalkotásnak vagy a sakknak, de majd mindent el lehet mondani vele, mint a mondatokkal; végtelen számú „játszmát“ lehet produkálni, akár a sakkal._ No, de ön nem szeret sakkozni — pedig gyerekkorában sikeresen indult. — Azt hiszem, épp a képzeletemmel volt baj — fejtegettem — és azért hagytam abba a sakkot, mert nem állotta ki képzeletem próbáját. Pedig kezdetben csodás eszköznek láttam, egyetemes nyelvnek, mely józan és igaz... De később... Én gyermek voltam, józan és mégis fura képzelőerővel megáldott gyermek. — És nem tagadhatja, hogy túl sokat változott volna. — Csak a képzeletem volt fura, gondolkodásom nem, ezt azzal bizonyítom, hogy a játszmák nagy részét megnyertem a tartományi pionírversentyeken, ahol piros zászlók alatt játszottunk. Tudja, az én piros zászlós gyermekkorom gyermeki tudatomban valami nagyon szép és csodás élmény volt. Az én piros zászlós gyermekkorom rajongva, tisztelegve fogadtam a történelmet. Évekig annak az élménynek a lázában éltünk, hogy elkergették a királyt. Csoda-e ez, hiszen meséinkből mindenek tetejének tudtuk a királyt. Ön, akinek felmérhetetlen történelmi élményei vannak, meg tudja ítélni, gyermeki tudatunkban mit jelentett... És én a magaménál öntudatosabb, politikusabb gyermekkort nem tudok elképzelni. Következetesen demokrata voltam: számomra — fura képzeletem számára! — a sakktáblán is paraszt volt a paraszt és király a király. Ültem a piros zászlók alatt és arra koncentráltam, kemény kis parasztjaimmal hogyan parancsolhatom le a sakktábláról király és királyné őfelségét. Én, a demokrata gyermek csak a parasztokra alapoztam. „Arisztokratáimat“ könnyen odaadtam, ellenfeleim „felséges pereputtyának" félreállításáért kemény agymunkát folytattam... Képzeletem hajszolta az értelmemet, préselte ki belőle a maximumot. Aztán... — Aztán? — Ugyancsak képzeletem miatt hátat fordítottam a sakknak... Nagyobbacska kölyök voltam, esténként a fogatosok megengedték, hogy kivigyük helyettük a lovakat a legelőre. Sokat lovagoltunk... Tudja ön, milyen élmény, milyen érzés, mikor ugrik a ló? Mert én tudtam! És egyszer olyan érzésem támadt, hogy kitörik a nyakam, összetöredezik a gerincem, ha a sakkjáték szabályai szerint hajtom végre a lóugrást a sakktáblán. Három kockán átúszik a levegőben a ló, s akkor mintha kettőbe törne hátgerince, lefittyenne a feje, jobbra vagy balra kell térnie. Nem tudtam elviselni. Képzeletem hazugságnak tartotta. Képzeletem itélőszéke előtt nem állta meg helyét az értelemnek ez a játéka — fejeztem be szégyenkezve fejtegetésemet. — Gyermekkoráért, furának nevezett képzeletéért nem kell szégyenkeznie fiatalember — nyugtatott a matematikus és varázsló —. Amit mond az még csak nem is új, nem az ön agyában fordult meg először. A nagy francia forradalom előtti — ugyancsak „demokráciára áhítozó“ — idők egyik híres sakkjátékosa, Frangois- André Danican-Philidor zeneszerző (1726—1795) is döntő szerepet tulajdonított a parasztoknak. Tisztjeit feláldozta, parasztokkal támadott és védekezett — kora sok híres játékosát verte. S ha még tovább megyek vissza az időben — merengett a varázsló —, akkor azon nem csodálkozom, hogy ön a sakkjáték „igazságáért“ lándzsát törve kifogásolja a lóugrást. Kérem, története folyamán a sakkfigura és -szabályok sokat változta Változtassák meg önök , hogy „igazul“ viháncoljanak táblán a gyermekkor csitkói. Bátran, fiatalember, mit gyermekkorában, mikor pin zászlók alatt gyermek Dózi Györgyként tetszelegve tesze gáttá győzelemre a parasztjait... önnek igaza volt: le kell tisztogatni a jeleket, fogalmakat, szabályokat, hog mind az értelem, mind a kétzelet igaznak találja őket , örömét lelje bennük — mondta nyugtató hanglejtéssé Obermann úr, s mire pillantásom hálássá változott volna el is illant képzeletbeli beszélgetőpartnerem a kávéz alacsony székéről, még csak „boldog új évszázadot“ sem, kívánhattam a halhatatlan varázslónak és matematikusnak. Szávai Géza 5 — Kié volt az ötlet? — kérdem Domokos Gézát, a Kriterion Könyvkiadó igazgatóját. — AI. Oprea javasolta mind a román, mind a nemzetiségi irodalom bemutatását a fordítások tükrében. — Kié volt az ötlet? — kérdem AI. Opreat, a Román Irodalomtörténet Múzeumának igazgatóját. — Domokos Géza vetette fel a kiállítás gondolatát... — Kié volt hát az ötlet? Az olvasó utólagos beleegyezésével a kérdés tisztázását átengedem mai művelődési életünk majdani kutatóinak. Az a fő, hogy a sokunkban megfogalmazódott óhajt kivitelezték, összehozták a tekintélyes könyvanyagot, dokumentumokkal, kéziratokkal, levelekkel, dedikált példányokkal, fényképekkel gazdagították, ízlésesen elrendezték és mindezt pár nap alatt! Hamar munka ritkán jól tartja a közmondás. Nos, ez a kiállítás ritka ugyan a maga nemében, de rácáfol az általában igazolódó közmondásra: a múzeum munkaközössége jó munkát végzett, mert ügyszeretettel, odaadással dolgoztak. Mert senki sem zárkózott el a segítségadás elől és mert volt mihez nyúlni, mit kiállítani, felmutatni ország-világ előtt: román, magyar, német, szerb, ukrán, jiddis írók és műfordítók munkásságában, virágzó irodalmunkban is szentesített, a százfonatú kötélnél is tartósabb barátságot. Ennek az úttörő és egyben útjelző kiállításnak a sikeréhez, amelyben a halhatatlanok az élők társaságában vallanak múltról és jelenről, nagyban hozzájárult a Kriterion Könyvkiadó; rengeteg művet kölcsönzött a múzeumnak, öt, tíz, húsz esztendővel ezelőtt kiadott regényeket és még festékszagú, a könyvesboltokba még el sem jutott kiadványokat. Az Akadémiai Könyvtár sem fukarkodott; átengedett ritkaságaiból csak kettőt emelek ki: Ács Károly Virágok a román népköltészet mezejéről című, 1858-ban Pesten kiadott kötetét és George Barițiu Magyar- Román Szótárát, amely 1869- ben Brassóban jelent meg. A Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács keretében működő, az együttlakó nemzetiségek soraiban kifejtett kulturális-nevelő tevékenység ügyosztálya és az Albatrosz Könyvkiadó ugyancsak hozzájárult a kiállítás sikeréhez: könyvvel, folyóiratokkal, ötlettel. Az írók, műfordítók, könyvbarátok sem zárkóztak el, forrásértékű dokumentumok, beszédes fényképek, szívet melegítő dedikált példányok, levelek — románul, magyarul, németül vallanak a három évtized alattkiteljesedő, gyümölcsöző együttműködésről, a szabadon szárnyaló géniusz megnyugtató felajzó nagyságáról. Mihail Sadoveanu — és nemcsak ő — 1935-ben állást foglalt a román-magyar barátság mellett, szorgalmazta az irodalmi együttműködést: „a szellem szembefordulhat a múlandó érdekekkel" — írta. A kiállítás tanúságtétele és bizonysága annak, hogy a szocialista építés éveiben a szellem maradandó értékekkel múlta felül a múlandó érdekeket. Az értékek cseréje létszükségletté vált, bevonult mindennapjainkba. A klasszikus és kortárs román irodalom kimagasló alkotóinak — N. Balcescu, I. Slavici, I. Creanga, M. Eminescu, G. Coșbuc, I. L. Caragiale, M. Sadoveanu, L. Rebreanu, C. Petrescu, T. Arghezi, L. Blaga, G. Bacovia, V. Voiculescu, Z. cu, E. Jebeleanu, G. Celir M. Beniuc, M. Préda, N. I A. E. Bakonsky, E. Barb Popovici, Al. Ivasiuc, F. gu, N. Stanescu, A. Blaga és mások műveit a mű olvasó anyanyelvén élve megbízható fordításokban. , mániái magyar műfordító Franyó Zoltán, Szemlér Fe Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Mi József, Vígh Károly, Szilágyi mokos, Kányádi Sándor, András, Majtényi Erik, Fodor dór, Bodor Pál, Márki Zé Bálint Tibor, Veress Zoltán, I Tamás, Lőrinczi László, János György, Papp Ferenc, Tóth Is V. András János, Forró László névsor távolról sem teljesíves munkákat tettek ez úr asztalára. Fordításkritikánk sajnos — még adós, nemese elméleti és gyakorlati kérd tisztázásával, de a megjelenő mácsolások egyszerű számbanlével, rendszeres ismertetés Ez nem elszigetelt jelenség é pasztalható a románra főző művek esetében is. Az utóbbiek során felszaporodtak a világháború között és a felszédulás utáni hazai magyar iralom jelentős szerzőinek műve készült román fordítások. Ionnezu, Emil Giurgiuca, Aurel Jeanu, Veronica Porumbacu, gen Jebeleanu, Mihai Beniuc, gil Teodorescu, Petre Pc Constantin Olariu, Gelu Páte Viorica Bârladeanu, Ger Sbârcea, Vasile Grunea, Drumaru, Lívia Bacaru, Ger Zimveriu, Dan Culcer, Rom Guga és még mások munkájának köszönhetően a román vasótábornak alkalma nyílt ismerkednie Kós Károly, Tál Géza, Ligeti Ernő, Dsida J, Kacsó Sándor, Karácsonyi Salamon Ernő, Horváth Ist Berde Mária, Kuncz Aladár, Kovits Rodion, Asztalos Ist Nagy István, Kacsó Sándor, I tér Károly, Szemlér Ferenc, Mács György, Kemény János, András, Méliusz József, Kiss J, Majtényi Erik, Létay Lajos, S. János, Panek Zoltán, Bálint bor, Deák Tamás, Székely nos, Király László, Váry Attila céhtársaik prózai írásaival és selköteteivel. Megnőtt az érclődés a romániai magyar értető és tudományos próza iránt Mind a mennyiség, mind pe a minőség tekintetében a Krrion Könyvkiadó végzett szántevő munkát ezen a téren. J Zsigmond Philobiblon transid Tóth Sándor Gaál Gábor, Ernő Dimensiunile convietu Benkő Samu Confesiunile lui Iyai János. Csehi Gyula Clio Callope című’' művei szintén hatóak ezen a kiállításon, a de művek nem eredetiben, har román, magyar, német, szerb, kis fordításban szerepelnek. A terebélyesedő hazai fordít irodalom lenyűgöző seregsztléje — amely egyúttal a kön grafika fejlődését és mai állatát is tükrözi —, jóllehet a télány miatt számos halhatatlan élő alkotó műve nem kerülne az állványokra, és nem jutott hoz az ifjúsági és gyermekkorom sem, a Román Irodalomtól net Múzeumának testvéri egy günket kifejező, nagysikerű idezvényeként könyvelhető el. Gazdag, sokszólamában össcsengő dallam a köztársaság népére. Balogh József HALHATATLANOK, ÉLŐ Rendhagyó kiállítás a Román Irodalomtörténet Múzeumába Az áruk ésszerű elhelyezése, a gyors kiszolgálás egyik előfeltétele vallják az aradi kereskedelmi dolgozók