Szabad Ifjuság, 1951. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1951-06-22 / 25. szám

8 zabadfejus Ag — c^cí Ac A járási értekezlet határozatainak végrehajtásával készülünk a VIT-re A­ járási értekezlet négy héttel, ez­előtt határozatot hozott arra, hogy a járás szervezetei minden DISZ-tagot mozgósítanak az aratási, csép­ési mun­kák sikeres elvégzésére, minden szer­vezet ifjúsági csép­őbrigádokat szer­vez. A határozatot a szervezetek tag­sága taggyűléseken tárgyalta meg. A közgyűlések után a fiatalok len­dületes munkája nyomán egymásután alakultak meg az ifjúsági cséplőbrigá­­dok, a járás területén június 10-ig 18 brigád alakult meg. A munkában élen­jártak a tatárszentgyörgyi, a kakucsi, a némedi és az ik­árcsi fiatalok. Most a tüzérségeket szervezzük meg. Ezen a téren is vannak eredményeik. Így Sári községben, ahol a cséplő­brigádok me­g,szervezése nehezen ment, ezt a munkát elsők között hajtották végre. Dabas járás ifjúsága e feladatok si­keres elvégzésével készül a II. Világ­ifjúsági Találkozóra. Knapp György DISZ járási titkár. Az ötéves terv sikeres megvalósítása rajtunk, nőkön is múlik örömmel olvastam a miniszterta­nács határozatát a termelésben részt­vevő nők számának emeléséről, örömmel, mert olyan pályát vá­laszhatok, amelyre azelőtt sem mint­ munkásnak, sem mint lánynak nem lett volna lehetőségem. A mi hazánkban már az egyetemek kapui is nyitva állnak a munkás- és parasztfiatalok előtt, s az iskola el­végzése után szabadon választhatunk pályát. Ehhez megvannak az anyagi feltételek is, én mint joghallgató két­száz forint ösztöndíjat kapok. Az a kemény harc, amit vártunk a felszabadulás óta a nők egyenjogúsá­gáért folytat, szinte párhuzamosan folyt az életemmel. A Pártnak kö­szönhetem, hogy egyetemre járhatok, s most, hogy nemsokára elhagyom az egyetem kapuit. ismét érzem a Párt szerető gondoskodását: a szocializmus építésében ugyanúgy kivehetem része­met, mint a férfiak. Tudom, hogy az ötéves terv sikeres megvalósítása, a szocializmus mielőb­bi felépítése, rajtunk, nőkön is múlik. Pártunk szerető gondoskodását és bi­zalmát, úgy köszönöm­­ meg, hogy munká­mait még áldozatkészebben fo­gom végezni és még jobban tanulok. BOÉR EMMA joghallgató Szerepelhet-e „csúnya" lány a kultúrcsoportban? Kedves Elvtársak!­­ DISZ-szervezetünk népi tánccsoport­­ját egyre több fiatallal kell erősíte­nünk Mégis, amikor az egyik ifjú­munkáslány, Kis Erzsébet elvtársnő be akart lépni a kultúrcsoportba, azért nem vették fel, mert Milosevics elv­társnő szerint oda csak szebb lányokat lehet felvenni. Igaz, Milosevics Julia szebb lány, mint Kis Erzsébet. De Kis elvtársnő mindig becsületesen és szívesen vé­gezte a rábízott feladatokat, Milose­vics Julia pedig nem kapcsolódott be a DISZ-szervezet munkájába. Milose­vics Júlia helyett Kis Erzsébetet kel­lett volna a tánccsoportba felvenni, mert szerintem nem az a fontos, hogy kinek milyen a külsője, hanem az, hogy jó munkát végez-e. Szeretném, ha mielőbb megírnátok véleményeteket. Bartal Margit Dunapentele, Mélyépítő Vállalat 18/1. * Igaza van Bartal elvtársnőnek. Nem a külsőt kell megnézni, ha valaki fel­vétel­re jelentkezik a tánccsoportba. Az a fontos, hogy munkáját lássa el jól A szocializmusban a feladatok eredmé­nyes végrehajtása, a jól végzett munka megszépíti az embert. Jöjjetek minél többen az Iparművészeti Főiskolára! A Győri Vagongyár fémöntödéjé­ben dolgoztam, mint öntősegéd. Sze­rettem volna tanulni, de soha eszembe sem jutott, hogy főiskolai hallgató lehetek. Az üzemben dolgozó elvtársak, akik tudták: szeretek raj­zolni, figurákat gyúrni, megmagya­rázták, hogy ma a művészet és tanu­lás már nem az urak kiváltsága és minden tehetséges mu­nkásifjúnak kötelessége, hogy képezze magát. Je­lentkeztem az Iparművészeti Főisko­lára, felvettek és most — egy év után — nagyon örülök, hogy hall­gattam az elvtársakra. Főiskolánkon öt főtanszak műkö­dik, ahol bútor-, fém-, ötvös-, kerá­mia-, porcelán-, textil , ruha-, szín­padi díszlet és jelmeztervező mű­vészeket nevelnek. Mivel a tervező művészek legnagyobb része nagy­ipari tervező lesz, nemcsak művé­szeti, hanem gyártástechnikai kikép­zést is kapnak.. Művészi terveinket magunk készítjük el a főiskola műhe­lyeiben, jól képzett művésztanáraink és technikai szakoktatóink vezetésé­vel. Tanáraink úgy foglalkoznak ve­lünk, mintha régi barátaink lenné­nek, a Párt­ pedig úgy nevel és se­gít, mint jó szülő a gyerekeit. Főiskolánkon sokan vagyunk, akik üzemből jöttünk s mind megálljuk a helyünket. Ezért hívunk minden te­hetséges munkásfiatalt, jöjjön kö­zénk bátran! Ha a felvételin megfe­lelnek, a főiskola saját szakérettsé­gis tanfolyamára osztja be őket, ahol minden lehetőségük megvan a jó ta­nuláshoz: ösztöndíj, menza, diák­szálló. Ifjúmunkások, jöjjetek minél töb­ben az Iparművészeti Főiskolára! ENGELSZ JÓZSEF, az Iparművészeti Főiskola hallgatója. OLVASÓINK LEVELEIBŐL HORNYÁK ISTVÁN, A FEGYVER­NEK KOSSUTH TSZCS FIATALJA a lányok jó mimikájával foglalkozik levelében: „A ,Zója" munkacsapatnak 220 százalék az átlagteljesítménye — írja. — Az egyéni versenyben is ki­tűnnek a lányok: Csőke Katalin 249, Bukta Erzsébet 232 százalékot ért el egyelésben. Készülünk az aratásra is, eddig két arató- és két cséplőbrigá­dot szerveztünk. A VIT tiszteletére nyolctagú őrszem-mozgalmat hoztunk létre.“ SOMOGYI ISTVÁN, A KÖZLEKE­DÉSI NYOMDA DISZ­SZERVEZE­­TÉBŐL a VIT-re való készülődésekről és a munkafelajánlásokról ír: „Feith György kéziszedő az eddigi teljesít­ményét 135 százalékról 150 százalékra akarja emelni a VIT tiszteletére." KIS GY. JÁNOS BÉKÉSCSABAI EGYÉNILEG DOLGOZÓ PARASZT­FIATAL arról ír levelében, hogy az ő szervezetükben is megszervezték a tűzőrséget. ,,Komoly és nagy munká­ban vagyunk, közeledik az aratás és szinte izgatottan várjuk, mikor taka­ríthatjuk be munkánk gyümölcsét. A begyűjtési rendeletet részletesen is­mertettük a fiatalokkal és a dolgozó parasztokkal. A rendeletet a párt­titkár elvtárs vezetésével szeminárium­­szerűen feldolgoztuk és áttanulmá­nyoztuk." L. SZÁSZ ANTAL DUNAPENTE­­LEI IFJÚ SZTAHANOVISTA a Sza­bad Ifjúság előfi­zetésgyűjtésben elért, eredményekről számol be." „Jó munká­jával kitűnt Makkai Erzsébet, aki 56. Kálmán elvtársnő, aki 39 előfizetőt gyűjtött Szimbj SusAg 1951 június 22. Repülőbemutató, ünnepi staféta a DISZ fennállásának egyéves évfordulóján Vasárnap reggel 8 óra. Már né­pes a Gellért­ téri Szovjet Hősi Em­lékmű környéke. Színes mezbe öl­tözött sportolók gyakorolnak. Köz­ben a Szabadság-híd felől teher­autók érkeznek, a DISZ egyéves fennállásának megünneplésére ren­dezett váltóstafétában résztvevő fia­tal sportolókat hozzák. Kilenc órakor eldördül a rajtpisz­toly, irány a Kálvin-tér. A motoro­sok ott veszik át a futóktól a sta­fétabotot. A Kálvin-térre érkező első futó a Honvéd versenyzője. A motoros át­veszi tőle a botot, felbúg a motor és nagy sebességgel száguld a Hő­­sök­ tere felé. A Hősök teréről kerékpárosok a Dózsa György­ úton és a Váci­ úton versenyeznek, a Sztálin-hídnál már izgatottan várják őket a kajakosok. A Honvéd SE kerékpárosa ér első­nek a váltóhelyre, átadja a staféta­botot s a következő pillanatban már csak egy távolobb pont látszik a Dunán. Gyorsan siklik a vizen az Országházhoz, hogy ott ismét a futónak adja át a stafétabotot­, aki a célhoz, a Szabadság­ térre viszi. Vége a versenynek, felvonulnak a sportolók. Díjkiosztás következik. A férfiak versenyében az első díjat a Honvéd csapata nyerte. Az ifjúsá­giak között első a Postás. A nők versenyében a felnőttek, között a Vasas, az ifjúságiak között az Épí­tők az elsők. Mátyásföldi repülőtér. Délután 6 óra. A repülőtér északi sarka felől há­rom csillogó gépmadár jelenik meg az égen. A szél büszkén lengeti a Zászlókat. A középső gép a Párt, a két szélső a DISZ és az MRSZ zászlajával van díszítve. Alacso­nyan húznak el a nézők felett, üd­vözlő köröket írnak le, majd eltűn­nek a repülőtér déli térségiben. Újabb három gép. Ezek már vi­torlázók, a repülőiskola három legjobb női növendéke mutatja be kötelékrepülését. Gyönyörű alakza­tokat írnak le a levegőben, majd sivítva szállnak le a földre. A magasban keringve, megjele­nik az „első start" című lengyel filmből jól ismert „Lunák’’ típusú vitorlázó gép. Karsai Endre, híres műrepülőnk mutatja be a műrepü­­lés fortélyait. Utána motoros repü­lés következik. Legszebb a ,,tükör" repülés. Két gép egymás alatt re­pül, a felső gép pilótája fejjel le­felé, alatta alig két méterrel, az alsó gép. Ha a felső pilóta letekint, sa­ját gépének mását látja maga alatt, mintha a tükörbe nézne. Majd öt, kétfedelű „Csíz" iskola­gép emelkedik a magasba. Bal­lonvadászat következik. Apró piros léggömböket eresztenek fel. Megkezdődik a vadászat. A lég­gömböket egymásután tépi szét a gépek légcsavarja. Eltűnnek a piros pontok az égboltról, fiatal repülőink jó munkát végeztek. Hatalmas tapsvihar közepette je­lennek meg az égen bátor ejtőer­nyőseink. Három gépből ötven ej­tőernyős ugrik ki és vége a repülő­­bemutatónak. A „jövő­ sólymai” nézik a repü­lőbemutatót. Feszülten figyelik a magasban repülő vitorlázó műrepü­ő minden mozdulatát, közben mindegyik arról­­ábrándozik, hogy talán jövőre, már ő is így repül. A kajakosok az Országháznál adták át a stafétabotot a futóknak. Képünk a váltóstaféta egyik legizgalmasabb jelenetét mutatja, az Építők evezőse csak pár centiméterrel tudta a Vörös Meteor versenyzőjét megelőzni. DOLGOZÓK IPARI­­ TECHNIKUMAI A dolgozók ipari tech-* nikumaiba je­lentkezhet az­ a” dolgozó, akinek segéd-­ levele vagy kétévi szak-“ mai gyakorlata van és 17 ■ életévét szeptember 1-ig« be­tölti. A felvétel felső* korhatára 45 év. A felvé-t telhez szükséges az álta­a­lános iskola vagy népis-* kola legalább V. osztályú- B ról szóló végbizonyítvány* (polgári iskola és gimná-J zium I. o.). A dolgozók ipari tech-“ nikumaiba jelentkező ha!!-5 gatók végzettségükre való* tekintet nélkül előkészítő“ tanfolyamon kötelesek ■ résztvenni. Jelentkezés jú-­ lius 28-ig. Az előkészítő" tan f­o l­y­a­m időtarta­ma 6 ■ hét, kezdetének időpontját­­ az iskola vezetője a je-’ lentkezéskor közli. A tan-* folyam befejeztével a dol-■ gozók felvételi vizsgát tesz-« nek. ■ Feladata, hogy fejlődő“ iparunk részére jól kép-« sett, általános műve­ltség-* gel rendelkező technikuso-J| kat neveljen és előkészítse* a felső műszaki tanulmá-' nyokra. Elvégzése után a« hallgatók a műegyetemre,* vagy a közgazdasági egye-J temre mehetnek. Lehet be-« tőlük üzemmérnök, köny-J velő, pénzügyi és üzem-B gazdasági szakember. ■ £ DOLGOZÓK ÁLTALÁNOS S £ GIMNÁZIUMA £ Az általános gimnázium^ & széleskörű általános kép-S ^zést ad, amelyre sokirányú* £ tudományos képzés épít-^ £hető. Az általános gim-v £ názium főleg olyan hall-* £ gatók részére létesített is-£ £ ko­latípus, akik az érett-£ $­ségi után folytatják tanul­ £­ányaikat. £ £ ^ * A felvételhez az általá­ £ £nos iskola nyolc osztályát £ a négy polgárit, négy gim-£ £náziumot, vagy a dolgozók £ £esti általános iskolája nyolc £ £ osztályának elvégzését iga­­ £ £­zoló bizonyítvány kell. Az£ $ általános gimnáziumnak^ £két tagozata van: reális és £ £ humánus tagozat. £ a A reális tagozaton nagy a 2 óraszámban a természet-£ £ tudományos ismereteket: a £ £ biológiát, a kémiát és fi- £ £ zikát, a matematikát és az£ £ ábrázoló geometriát tanít-£ £ ják. Akik műszaki pálya-£* £ ra készülnek, mérnökök £ £ akarnak lenni, vagy a tér- £ £ mészettudományi karon,. az£ £ Agrár Egyetemen akarják £ £ tanulmányaikat folytatni, a £ £ legmagasabb előkészítést^ £ az általános gimnázium £ £ reális tagozatán­ szerezhe- £ £ tik meg. £ A A £ A humánus tagozat leg-£ v fontosabb tárgyai a ma- A v gyár nyelv és irodalom, a $ történelem és a latin nyelv. A V Ez a tagozat is nagy gon- £ is­got fordít a természettu­ £ ^­dományos oktatásra. Z Az orosz nyelvet mind- £ 5 két tagozaton tanítják. £A «« «« «« «« «« «« «« «« «Λ A DOLGOZÓK ESTI ÁLTA­­J­­ÁNOS ISKOLÁJA J A dolgozók esti általa- * nos iskolájába csak a * termelésben jelenleg is J résztvevő, tizenhatodik A életévüket betöltött dolgo­­­zók járhatnak. Felvételre­­ a lakás vagy munkahely* szempontjából legközelebb* eső iskola igazgatójánál J kell jelentkezni. Az iskola^ négy osztálya alapművelt­# séget ad a különböző* szakirányú középiskolák- J ban, az ipari techniku- ^ mokban, a közgazdasági ^ középiskolákban, az álta- # lános gimnáziumokban, a* tanulmányok folytatására. Az iskola ingyenes, a J hallgatók csak a tanköny- ^ veket és a tanszereket # szerzik be saját költsé-* gükön. Jelentkezéskor a­ következő iratokat vigyék magukkal: születési anya-j könyvi kivonat, bizonyít-­­ vány az előző iskolai ta-# nu­lmányokról, foglalkozást * igazoló­ irat, politikai meg- J bízhatósági igazolás és a f szakszervezet, vagy a he-­ lyi tanács által kiállított# igazolás. J Az iskolában hetenként * négyszer van tanítás, az# anyag feldolgozására • há-* rom szabad délután áll a* hallgatók rendelkezésére.­ A tanfolyam három tago-^ zatból áll: A/V—VI. osz-# tály, B/VII. osztály, C/VIII.* osztály. Egy-egy tagozat J előadásai szeptember 5-én­­ kezdődnek­ és 20 munkahe- ^­len át tartanak. A tanítás * szeptember 5-én kezdődik.# A négy osztály anyagát# másfél,év alatt végezhetik* el a hallgatók. A DOLGOZÓK KÖZGAZDA­­SÁGI KÖZÉPISKOLÁJA ::: Az iskola a népgazdas­ágban és az ál­lamappa,­::: átusban nélkülözhetetlen::: gazdasági szakembereket,::: könyvelőket, statisztikuso­ t:: -at és vállalati tervezőke­t ki­képez. Tervgazdálkodásunk ::: egyik alapja statisztikai::: elvételek alapján készült::: gazdasági terv. Végrehaj-tt­­ásához és ellenőrzéséhez::: elengedhetetlenül szüksé­il­­ges a szocialista számai­m­el. ::: Az iskola hallgatói meg­ is i­smerkednek a statisztika.ri­ma­tematika a gazdasági­::: számtan alapjaival. A felvételhez az általánns­­os iskola nyolc osztályát,::: négy polgárit, vagy négy;:: gimnáziumot, vagy a dol-fir­­ozók esti általános iskol it, Pia nyolc osztályának el-iti végzését igazoló bizonyít-::: vány kell A végzett nő­-::: vendékek könyvelői. sta-::­ isztikusal. vállalati terve-::: női közgazdasági képesítő::: oklevelet kapnak ::: A végzett hallgatók ta­p­­nulmányaikat az országa k különböző egyetemein és f­­őiskoláin folytathatják.::­ elsősorban a közgazdaság-:::­udományi egyetemen és a::: közgazdasági főiskolán. ::■ ''W­­y. ty ^ VÁJÁRTANULÓ ISKOL ^ Vájártanulónak a h ^tanács Munkaerőgazdái­o­dási Osztályánál tehet ^­lentkezni. Azok a fiata­l akik vájáripari tanulóv­d jelentkeznek. 100 forint r­talomban részesülnek a költségről a hely! tan gondoskodik. Tanulási ^ két év. Az iskolát végz .r tek szakmunkások is ^ nek. Tanulj tovább! ■■■■■■■■■■*■■■■■■■■■■■■■ »»»»»»»»»»»»»»»»»» ^ m építőipari tanuló ISKOLA Az építőiparban mind több, jól képzett munkás­ra van szükség. Az építő­ipari tanulók a kőműves, ács, vasbetonszerelő, épü­letasztalos és más építő­ipari szakmákat sajátítják el. Jelentkezni lehet a he­lyi tanács Munkaerőgaz­­dálkodási Oszt­hálya. SZABAD IFJÚSÁG a Dolgozó Ifjúság Szövetsége központi lapja. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság. — Szerkesztőség: Budapest Vili Muzeum-u­n Terpfanszám tan 7-31 Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Budapest, VIII., Gyulai Pál­ u. 14. Telefonszám: 141—422, 141—423­­ Terjeszti: a Posta Központi Hírlapirodája Budapest V. József-tér 1—3 Telefon isk­ulusa2 Egyéni előfizetést felvesz minden postahivatal. — Üzemi előfizetést felvesz: Posta Központ Hírlapiroda. Budapest, V., Roosevelt-tér B. telefon 189—657"­­ Előfizetést díj egy hóra o_ /Leved évre 6.—, félévre 12.—, egész évre 24.— forint — Szikra Lapnyomda, Budapest, VIII., József­ körút 5. — Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály ' ' negyed

Next