Századok – 2023
2023 / 6. szám - IN MEMORIAM - Nomina nuda tenemus. In memoriam Miskolczy Ambrus (1947–2023) (Nagy Levente)
IN MEMORIAM MISKOLCZY AMBRUS a Párizsi Magyar Intézetben a már említett Erdély történetét szervezett vitán - melyen három román történész (Gheorghe Cipáianu, Ioan Aurel Pop és Florin Constantiniu) mellett olyan tekintélyek vettek részt francia részről, mint Jacques Le Goff, Jean Bérenger, Georges Castellan és Stéphane Rozière - Miskolczy Ambrus ezzel a mondattal kezdte hozzászólását: „J’aime la culture roumaine!” [„Szeretem a román kultúrát!”]. Keleti szomszédunk kultúrájában elsősorban az iróniát és a többszólamúságot kedvelte. Igyekezett megérteni a román történetírást jellemző kettősséget. Egyrészt ugyanis van egy intellektuális elit, melynek tagjai a legértékesebb európai hagyományokat követik, másrészt pedig van egy röghöz kötött autohionizmus, ami a román nacionalizmus és politikai ármánykodás szolgálatába állította a történetírást, és Nicolae Iorga azonban mot-ját tűzte zászlajára, hogy „mit érdekel engem a történelmi igazság, ha az országomról van szó”. Amúgy Iorgában épp azt csodálta, hogy e két végletet egyesíteni tudta. Ahogy az Erdély történetét írt fejezetek megegyezést kereső hősei, úgy ő maga is azokat a román történészeket tartotta nagyra, akikkel látott esélyt a magyar—román párbeszédre (Lucian Boia, Radu Popa, Henri H. Stahl). A párbeszéd intézményesített fenntartását tartotta szem előtt, akkor is, amikor aktív szerepet vállalt a Román és a Magyar Tudományos Akadémia keretében működő Magyar- Román Történész Vegyesbizottság munkálataiban. Már az 1970-es években részt vett a Vegyesbizottság ülésein, később a magyar tagozat alelnöke, majd 2013-tól elnöke lett. Az ő elnöksége alatt sikerült elérni azt, hogy az ülések anyaga önálló kötetekben is megjelenjen magyar és román nyelven. A Vegyesbizottságban mindig napirenden tartotta egy magyar-román közös történelem tankönyv megírását. Nem véletlen, hogy legrangosabb kitüntetését, a Széchenyi-díjat 2012-ben is az erdélyi magyar-román-szász együttélés, a polgárosodás és a polgári nemzet összefüggésének kutatásában elért eredményeiért kapta. Miskolczy Ambrus azért írt annyit a románokról, mert valójában saját magát és saját népét, azaz a magyarokat szerette volna megérteni. „A román világ kiváló iskola a magyaroknak” - írta egyik esszéjében, mert úgy tartotta, hogy az önmegértés mindig csak a másikon keresztül lehetséges. A történészt olyan (szép) írónak tartotta, akit kötnek a források. Többször idézte lorgát („több költői tehetséget szerettem volna, hogy közelebb kerüljek az igazsághoz”) és Marc Bloch azon megállapítását, hogy poézis nélkül a történettudomány nem tudomány. Ezért is vonzódott a szépirodalomhoz. Nem szakbarbár, hanem igazi klasszikus értelmiségi volt, aki rengeteg szépirodalmat olvasott. Kedvenc szerzői Dosztojevszkij és Albert Camus voltak. Nem véletlen, hogy egyik utolsó esszéjét épp a lázadó ember szomorúságáról írta. De írt monográfiát olyan jeles román írókról, mint Ioan- Budai Deleanu és Ion Luca Caragiale. És a művészet iránti vonzalmából sarjadt ki Bartók-monográfiája is, amelyről azt állította, hogy legszebb kutatói éve az 1214