Székelyföld, 2021 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2021-10-01 / 10. szám
Cseke Péter: Páskándi „vakmerősége”... 141 fenségig fokozott kérdések után Páskándi így összegez: „a mi szerkesztőink tulajdonképpen nem irodalompártolók, nem mecénások, hiszen ők fizetést kapnak ezért a »pártolásért«, ők az élő irodalom alkalma 21 zottjai, abból élnek, hogy »van« ilyen élő irodalom”. Ugyanez a lapszám ankétot indít a romániai írók első közgyűlésének előkészületeiről. Szóba kerülnek az írásművészet (írásmódok, áramlatok, irányzatok) sajátos jegyei, az irodalmi lapok megújításának kérdései, a megmerevedett formák, munkamódszerek, szemléletek revideálásának elkerülhetetlen módozatai. Az eszmecserében Páskándi üti le az alaphangot. Egyebek mellett visszatér a könyvkiadási vitára is. Itt már nem „körülbástyázva” teszi. Emelt hangon fogalmaz: nem lenne szabad az írót társadalmi kisebbrendűségi komplexusba kergetni. „Ha azok a klasszikus írók, akiknek művei százezres példányszámban jelennek meg, nyelvi, irodalmi, szellemi elődeinknek foghatók fel - érvel újólag -, műveik jövedelmét logikusan tekinthetjük egyfajta apai örökségnek, amely arra való, hogy a mai irodalom fejlődésének anyagi segélyezőjévé váljék. Jókait, Mikszáthot, Petőfit és Adyt, az egész klasszikus magyar irodalmat éppúgy a magunk és a magam első számú mecénásának tartom, mint ahogy román írókollégáim legbőkezűbb mecénásai Eminescu, Creanga, Caragiale és Cosbuc. Az író másik nagy, »ezerfejű mecénása« a kortárs és a jövendőbeli olvasó. Mert az irodalom jövedelmezőségét másként mérik, mint az ipari cikkekét, ám ha mégis úgy mérik, akkor csupán nagy időbeli távon és történelmi jogfolytonosságban lehet és kell elképzelni.”21 2 23 4. A Korunk szerkesztősége 1969 decemberében vitát indított a romániai magyar műveltség irodalom-centrikusságáról. Páskándi azonnal átlátja: azzal a céllal került előtérbe a téma, hogy „ne kelljen valóságos problémákat feszegetni”. Eleve „a hamis kérdezés elterelő hadmozdulatának” tekinti már magát a kérdésfelvetést is, és azzal az elszántsággal veszi bonckés alá Balogh Edgár és Benkő Samu érvelését, amelyik „nincs tekintettel stallumokra, címekre, rangokra, egyedül az igazság kimondásának szándéka vezérli”.24 21 Páskándi Géza: Egy kritikusi irány hattyúdala. Utunk, XXIII. évf. 1968. 45. sz. 2. 22 Közgyűlés előtt. Utunk, XXIII. évf. 1968. 44. sz. 5. 23 Uo. Páskándi Géza hozzászólása. 24 Páskándi Géza: Álproblémák „felfedezése”, avagy a hamis kérdezés tudománya. Utunk, XV. évf. 1970. 9. sz. 6-8.