Tiszatáj, 1956 (10. évfolyam, 1-5. szám
1956 / 4. szám - Molnár István: Emlékezés Eminescura
tisztességes megélhetésének és nemzeti lelkének védelmére lesznek hivatva.” A húszmilliós nemzet követelése, vagyis „Nagymagyarország” visszaszerzésének programja és a nemzetiségek erőszakos elmagyarosítása úgy szerepel a „hivatalos kurzus“ ideológiájában, mint a gyalázatos gazdasági viszonyoknak, a munkanélküliségnek, a dolgozó parasztok elnyomorodásának, a kisegzisztenciák nélkülözésének egyetlen, semmi mással nem helyettesíthető gyógyszere. (Folytatjuk) KERÉNYI GYÖRGY Emlékezés A Kárpát-medence népeit egymással szembeállító divide et impera elven alapuló politikának évszázadokon át sikerült megakadályozni, hogy az itt élő népek megismerjék egymás szellemi kincseit, hogy kimagasló személyiségei egymásra találjanak a népek sanyargatói ellen vívott közös küzdelmeik nehéz napjaiban. A nagy kortársak kölcsönösen nem vettek egymásról tudomást annak ellenére, hogy egy láthatatlan eszmei kapocs összefűzi őket. Így esett meg,, hogy Mihai Eminescu költeményei a magyar irodalomkedvelők előtt jobbára csak napjainkban váltak ismeretessé. Babits Európai irodalomtörténetéből a román irodalom kimaradt. Szerb Antal a »Függelékben« felsorol néhány román írót, Eminescut »a románok európai színvonalú költőjének« tartja, »akinek hatása hazájában igen nagy«. Vajon Eminescu költeményei nem találtak volna visszhangra a magyar olvasók lelkében? Hiszen mondanivalója hasonló az egyazon filozófiai emlékön nevelkedett és hasonló eszmékmegvalósulásáért vívódó magyar kortársakéval, de ezen túlmenően az egymásra találásból kölcsönösen egymás igazolására is következtethettek volna. Balassi, Petőfi, Ady, József Attila, avagy Schiller, Goethe, Byron rajongói bizonyára szívükbe fogadták volna Eminescu szép és fájdalmas, balladai tónusú verseit. Költői képzelete, művészi elevenítő ereje, a havasi legelők hangulatát elővarázsoló, utánozhatatlan bús kolomphangja magával ragadja a művészi élvezetet kereső olvasót. Eminescu költészete kora társadalmi életének legmélyéről fakadt; költeményeiben egy adott történelmi korszak eszméi, fájdalmai, vágyai, szenvedélyei, elégületlenségei tükröződnek vissza művészi formában. Ezek a tartalmi elemek a népek közti ellentétet szító politika elle- Eminescura néve felkeltették más népek és magukat a haladás zászlóvivőinek mondó személyiségek érdeklődését is. Első magyar versfordítása a »Szilágysomlyó« című hírlap hasábjain látott napvilágot Braun Laurentiu tolmácsolásában. Habár kevés példányszámban és szűk körben elterjedve, de még a XIX. század utolsó éveiben több kötete jelent meg magyar fordításban. Napjainkig mintegy ötven fordító jól sikerült tolmácsolásában váltak ismeretessé legszebb versei. Mivel az 1945 után megjelent verses kötetek hamarosan elkeltek, Eminescu versei ma ismét hiányzanak a magyar könyvpiacról. Ismeretlensége ellenére a román líra nagy mesterét egy mozzanat mégis a magyarság fővárosához kapcsolta. A sors különös játéka, hogy a tizenhat éves verselhető diák első zsengéit a Budapesten élő román hazafi és irodalmár Iosif Vulcannak küldte meg, hogy közölje a magyarországi románság legelterjedtebb irodalmi folyóiratában a »Familia«-ban. Költeményei oly mértékben hatottak a minden újért lelkesedő szerkesztőre, hogy egyiküket már a legközelebbi számban közölte. (De azi avea... Ha nekem volna .... »Família« 1866. február 25. M. Eminescu: Opere. Ion Cretu. 1939, Bucuresti, 537. p.) Vulcan a vers alá a szlávos hangzású Eminovics helyett a romános Eminescut írta. A fiatal költőnek esze ágában sem volt tiltakozni, hiszen a nemzeti szellem e szilaj vívódásainak napjaiban így könnyűszerrel megválhatott attól az idegen hangzású névtől, melynek néhány végső betűjét a pravoszláv egyház valamelyik papja önhatalmúlag ragasztotta egykoron valamelyik ősének nevéhez, és amely annyira idegen hangzású volt a népies irányt képviselő román hazafi számára.Istoria literaturii romina Volumul alcatuit de catre Institutul de 287