Vas Népe, 2021. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-11 / 8. szám
2021. JANUÁR 11., HÉTFŐ Vállalja: van benne némi kajánság CD-melléklettel együtt jelent meg Fábián László Gutaházi évszakok című kötete ZSENNYE Nagyanyáink könnyei folynának a gyönyörűségtől, ha hallanák Fábián László Gutaházi évszakok című hangoskönyvét: az ízes, szép vasi nyelvjárás nem csak a fülükben csengene jól, de az észjárásukban is otthonra lelnének a népi gondolkodás nyelvben is megmutatkozó fordulatai, visszhangjai. A gutaházi tavaszokat, nyarakat, őszöket és teleket összefoglaló kis kötetet a szombathelyi kiadó, a Savaria University Press jelentette meg 2020-ban, az Anyanyelvápolók szövetsége és Vas Megye Közgyűlése támogatásával. Az illusztrációkat a Rábatöttöshöz kötődő Szilárdi Béla festő-, grafikus- és fotóművész készítette, aki korábban a Gutaházi nyarak kötetben is alkotótárs volt, tíz történet - tíz festmény arányban. Az író és a képzőművész nevét legtöbbször talán a Cicello Aranyháromszög Művészeti Napok kapcsán emlegetik együtt Vas megyében, mindketten alapítói az azonos nevű művészeti és kulturális társaságnak, amely szervezi a csaknem két évtizede tartó fesztiválokat. A most megjelent Gutaházi évszakokhoz CD-melléklet is tartozik, a kötetet Pusztay János nyelvészprofesszor olvassa fel, személyével is hangsúlyt adva Fábián László tevékenységének, hogy nyelvjárásban irodalmat ír. A szöveg olvasva és hallgatva is unikális élmény, hiszen ma már egyre kevesebb ember beszél így, talán csak azok az idősek, akik még gyerekkorukban ezt szívták magukba az anyatejjel, és zárt közösségeikben máig megőrizték - akár tájegységenként változóan -, miközben aztán az iskolában megtanulták a tágabb anyanyelvi közegben használt magyar nyelvet is. Fábián László legalább kettős indíttatásból gondolta fontosnak, hogy tájszólásban rögzítse az évszakokat is karakterizáló, rövid történeteit. Az első, eredendő élményem, hogy olyan kis faluban, Zsennyében születtem, és életemnek első hat évét ott töltöttem, ahol ilyesféle, noha nem ennyire kihegyezett nyelvjárásban beszéltek. Átgondoltam, mit jelenthet ez felnőtt - talán szerénytelenség nélkül mondhatom ma már, irodalmár - fejjel, hogy van egy olyan nyelv, amit én ismerek, és némiképpen különbözik attól, amin az irodalom becse fogalmazódik: kicsit régebbi és kicsit módosult magyar nyelv - mondta. - A másik indokom a felhasználására, ami megerősítette bennem, hogy érdemes ezzel foglalkozni, hogy két helyen is találkoztam nyelvjárási irodalommal az úgynevezett magas irodalomban. Ausztriában, a bécsi születésű Hans Carl Artmann költő és a másik A kötetet Pusztay János nyelvész.professzor olvassa fel kedvencem, Konrad Bayer író életművet építettek erre. Őket fordítgattam is magyar nyelvre, és régóta töprengtem, hogy mit lehetne ezzel kezdeni, azzal együtt, hogy a mi dialektusaink nem annyira szélsőségesek, mint az ausztriaiak. Az író a szándéka megerősítései között sorolja azt a „meglepetést” is, amikor megérkezett Finnországba, Rauma kikötővárosba, és olyan transzparenseket látott, amelyek nyelve a finnre emlékeztetett, de mégsem az volt. Megkérdezte, hogy milyen nyelv ez, és rávágták: a raumai dialektus. Még kiadó is működött ezen a nyelven, gazdag irodalmi terméssel. Amint mondta, ez őt is „felbátorította” a nyelvjárás irodalmi alkalmazására. Kérdésként azt is felteszi, hogy mennyire véd meg egy elzárt vagy elzárkózni akaró közösséget a nyelve a rátörő külső törekvésektől, mennyire biztosít a dialektus „nyelvi áthatolhatatlanságot” a használói számára. Úgy látja, a történelem sosem igazolta vissza, amikor az idegen hatalmak rá akarták kényszeríteni a maguk bikkfanyelvét azokra, akiket be akartak hódoltatni. Fábián László számára a tájnyelv visszaidézi a régi világot és a védhetőséget. A dialektust nem könnyű megérteni annak, aki nem ismeri ezeket a szavakat, fordulatokat, mégis lehet akár szórakoztató is, ha ráállunk a nyelvi „rejtvényfejtésre”. Az író elismeri, hogy nehézségeket okozhat a befogadás, de az az álláspontja, hogy ezzel együtt ez „érvényes irodalom”, releváns megjelenítése az általunk ismert és megélt világnak. Vállalom, hogy van mögötte egyfajta kajánság, hogy „drága, kedves olvasóm, én a te nyelvedet beszélem, de olyan módon, amin nem biztos, hogy te tudsz. Szeretném, hogy küzdjél meg ezekkel a nehézségekkel!” - fogalmazza meg üzenetét Fábián László. Hozzáteszi: az irodalmi alkotás nem a közvetlen, hanem a szerkesztett, kitalált, az író saját arcára átformált valóság, és van esetleg egy lazább, vagy épp kísértetiesen megdöbbentő hasonlatossága ahhoz, amit mindannyian objektív valóságnak fogadunk el. MT Fábián László arról is beszél, hogy miért gondolta fontosnak a tájnyelvi átiratokat Fotó: VN/Bulla Bea Nem csak farsangra való a Farsangi játék SZOMBATHELY Mindjárt kész! - adta hírül a Weöres Sándor Színház. Ion Luca Caragiale Farsangi játék című komédiájának bemutatóját eredetileg december 4-ére tervezték, de a járvány közbeszólt. Most bíznak a mielőbbi nagyszínpadi premierben. Esendő, hétköznapi figurák, dupla szerelmi háromszög: egy borbélyüzlet főnökébe két nő szerelmes; a nők férjei a féltékenységtől eget verő bosszúra szomjaznak. És ha az nem lenne elég, hogy saját boldogságát vagy boldogulását féltve eleve mindenki összekever mindenkit mindenkivel, megkezdődik a farsang, ahol a hűséges és hűtlen szeretők jelmezt öltenek, sőt jelmezt cserélnek. De persze minden jó, ha jó a vége... Dupla csavaros, vérbő komédia a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a rájuk jellemző pezsgő humorral fűszerezve. A színpadon Róbert Gábor, Kocsis Pál, Szabó Róbert Endre, Endrődy Krisztián, Lábodi Ádám, Balogh János, Alberti Zsófi, Antal D. Csaba, Herman Flóra, Vlahovics Edit. A „sárga földig lejózanodott román népfarsang idején”: Dunai Júlia, Hajdú Péter István, Hajmási Dávid, Jámbor Nándor, Szabó Róbert Endre. Zenészek: Kovács Márton, Móser Ádám. Díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Remete Kriszta. Rendező: Mohácsi János. Nekünk meg nincs más dolgunk, mint bízni a mielőbbi premierben. VN Farsangi játék: Herman Flóra Fotó: VN/Mészáros Zsolt/WSSZ « KULTÚRA VAS NÉPE 13 Palacsinta, kockás csoki, uborka Életvezetési tanácsok a Mesebolt TV-ben, különös tekintettel az évkezdésre SZOMBATHELY Finoman szerkesztett, kedves és szellemes összeállítással indította vasárnap délelőtt az évet a Mesebolt Bábszínház televíziója, a Mesebolt TV. Életvezetési tanácsok az új évre, amikor (szinte) mindenki fogyni akar és nagy álmokat dédelget. Már csak a felvezető képekért és a képeket kísérő derűs zenés bekopogásért (Kiss Dávid munkája) is érdemes bekapcsolni a Mesebolt TV-t a bábszínház Youtube-csatornáján. A vasárnapi adás - mint januári premier - 10 órakor kezdődött, és 24 órán át ingyenesen hozzáférhető. A kínálatot a tavaszi karantén terméséből állította össze Trifusz Ádám: új kontextus, új jelentések. Elsőként Kriszti királykisasszony meg a soványító palacsinta történetét osztotta meg a nézőkkel Kovács Bálint, ahogyan Lázár Ervin megírta: „Fele országom, kincstáram legszebb smaragdja, karkötő, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az embernek, aki megutáltatja velem a palacsintát.” Mert Kriszti királykisasszony „gömbölyű volt, mint egy búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa. S mindez miért? Bizony azért, mert módfölött szerette a palacsintát. Palacsintával kelt, palacsintával feküdt, a palacsinta volt a mindene.” A felvételen akkor nyel egy nagyot először Kovács Bálint, amikor a kocsikenőcsös palacsintához ér, de Kriszti királykisasszonynak még az is ízlik, befal belőle vagy háromszázat. Akkor mennyit a kakaósból, ízesből, túrósból? Mint minden rendes mesében, végül itt is megérkezik a megmentő, de nem ám délceg királyfi, hanem egy nagydarab, lángelméjű föl- és kitalálnak személyében. Hogy miképpen működik a soványító palacsinta, és végül ki ad le tőle legalább tíz kilót, a meséből kiderül. A Mesebolt TV-ben a nagy soványítás után arra kapható szakértők: Lev Tolsztoj és Lázár Ervintunk választ Kosznovszky Mártontól vasárnap, hogy miért kockás a csoki. Igazi bábszínházat csinált a meseboltos bábszínész: egy szelet, bábként működtetett csokival meg két, súlyzóvá átlényegített nyalókával. Hát ezért kockás a csoki. Varga Bori Tolsztoj-mesét választott. A paraszt meg az uborkák tanulságos története különösen jól jön ilyenkor év elején, amikor hajlamosak elszabadulni az álmodozások: „Belopózott egyszer a paraszt egy veteményesbe, hogy uborkát lopjon. Odakúszik az uborkához és azt gondolja: Gyerünk csak, összeszedek egy zsákra való uborkát, eladom, a pénzen veszek egy tyúkot. A tyúk ad nekem tojást, meghagyom kotlósnak, kikölti a sok csibét. Felnevelem a csibéket, eladom, veszek rajta malacot; felnő, aztán megfiadzik. Eladom a kismalacokat, veszek rajta kancacsikót; felnő, aztán ellik kiscsikókat. Fölnevelem a kiscsikókat, eladom, veszek rajta házat és körülveszem veteményessel. A veteményesbe uborkát ültetek, nem hagyom, hogy ellopják, markos őröket tartok majd. Őröket fogadok, odaállítom őket az uborka mellé, én meg félremegyek és onnét kiabálok.” Na, ezen a ponton elkiáltja magát a paraszt a más veteményesében, úgyhogy az álmodozásnak rövid úton vége szakad. Egyáltalán nem mindegy, hogy mire alapozzuk az álmainkat. ÖL Legközelebb január 17-én jelentkezik a Mesebolt TVFotó: VN/Mesebolt Bábszínház 7