Vas Népe, 2021. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-11 / 8. szám

2021. JANUÁR 11., HÉTFŐ Vállalja: van benne némi kajánság CD-melléklettel együtt jelent meg Fábián László Gutaházi évszakok című kötete ZSENNYE Nagyanyáink könnyei folynának a gyö­nyörűségtől, ha hallanák Fábián László Gutaházi évszakok című hangos­könyvét: az ízes, szép vasi nyelvjárás nem csak a fülükben csengene jól, de az észjárásukban is otthonra lelnének a népi gondolkodás nyelvben is megmutatkozó fordulatai, visszhangjai. A gutaházi tavaszokat, nyara­kat, őszöket és teleket össze­foglaló kis kötetet a szombathe­lyi kiadó, a Savaria University Press jelentette meg 2020-ban, az Anyanyelvápolók szövetsé­ge és Vas Megye Közgyűlése támogatásával. Az illusztrá­ciókat a Rábatöttöshöz kötődő Szilárdi Béla festő-, grafikus- és fotóművész készítette, aki korábban a Gutaházi nyarak kötetben is alkotótárs volt, tíz történet - tíz festmény arány­ban. Az író és a képzőművész nevét legtöbbször talán a Ci­­cello Aranyháromszög Mű­vészeti Napok kapcsán emle­getik együtt Vas megyében, mindketten alapítói az azonos nevű művészeti és kulturális társaságnak, amely szervezi a csaknem két évtizede tartó fesztiválokat. A most meg­jelent Gutaházi évszakokhoz CD-melléklet is tartozik, a kötetet Pusztay János nyel­vészprofesszor olvassa fel, személyével is hangsúlyt adva Fábián László tevékenységé­nek, hogy nyelvjárásban iro­dalmat ír. A szöveg olvasva és hall­gatva is unikális élmény, hi­szen ma már egyre kevesebb ember beszél így, talán csak azok az idősek, akik még gyerekkorukban ezt szívták magukba az anyatejjel, és zárt közösségeikben máig meg­őrizték - akár tájegységenként változóan -, miközben aztán az iskolában megtanulták a tágabb anyanyelvi közegben használt magyar nyelvet is. Fábián László legalább kettős indíttatásból gondolta fontosnak, hogy tájszólásban rögzítse az évszakokat is ka­­rakterizáló, rövid történeteit.­­ Az első, eredendő élmé­nyem, hogy olyan kis faluban, Zsennyében születtem, és éle­temnek első hat évét ott töltöt­tem, ahol ilyesféle, noha nem ennyire kihegyezett nyelvjá­rásban beszéltek. Átgondol­tam, mit jelenthet ez felnőtt - talán szerénytelenség nél­kül mondhatom ma már, iro­dalmár - fejjel, hogy van egy olyan nyelv, amit én ismerek, és némiképpen különbözik at­tól, amin az irodalom becse fo­galmazódik: kicsit régebbi és kicsit módosult magyar nyelv - mondta. - A másik indokom a felhasználására, ami megerő­sítette bennem, hogy érdemes ezzel foglalkozni, hogy két he­lyen is találkoztam nyelvjárási irodalommal az úgynevezett magas irodalomban. Ausztri­ában, a bécsi születésű Hans Carl Artmann költő és a másik A kötetet Pusztay János nyelvész­­.­professzor olvassa fel kedvencem, Konrad Bayer író életművet építettek erre. Őket fordítgattam is magyar nyelv­re, és régóta töprengtem, hogy mit lehetne ezzel kezdeni, az­zal együtt, hogy a mi dialektu­saink nem annyira szélsősége­sek, mint az ausztriaiak. Az író a szándéka meg­erősítései között sorolja azt a „meglepetést” is, amikor megérkezett Finnországba, Rauma kikötővárosba, és olyan transzparenseket lá­tott, amelyek nyelve a finnre emlékeztetett, de mégsem az volt. Megkérdezte, hogy mi­lyen nyelv ez, és rávágták: a raumai dialektus. Még kiadó is működött ezen a nyelven, gazdag irodalmi terméssel. Amint mondta, ez őt is „felbá­torította” a nyelvjárás irodalmi alkalmazására. Kérdésként azt is felteszi, hogy mennyire véd meg egy elzárt vagy elzárkóz­ni akaró közösséget a nyelve a rátörő külső törekvésektől, mennyire biztosít a dialektus „nyelvi áthatolhatatlanságot” a használói számára. Úgy lát­ja, a történelem sosem igazolta vissza, amikor az idegen hatal­mak rá akarták kényszeríteni a maguk bikkfanyelvét azokra, akiket be akartak hódoltatni. Fábián László számára a táj­nyelv visszaidézi a régi világot és a védhetőséget. A dialektust nem könnyű megérteni annak, aki nem ismeri ezeket a szavakat, for­dulatokat, mégis lehet akár szórakoztató is, ha ráállunk a nyelvi „rejtvényfejtésre”. Az író elismeri, hogy nehézsége­ket okozhat a befogadás, de az az álláspontja, hogy ezzel együtt ez „érvényes iroda­lom”, releváns megjelenítése az általunk ismert és megélt világnak.­­ Vállalom, hogy van mö­götte egyfajta kajánság, hogy „drága, kedves olvasóm, én a te nyelvedet beszélem, de olyan módon, amin nem biz­tos, hogy te tudsz. Szeretném, hogy küzdjél meg ezekkel a nehézségekkel!” - fogalmazza meg üzenetét Fábián László. Hozzáteszi: az irodalmi alko­tás nem a közvetlen, hanem a szerkesztett, kitalált, az író sa­ját arcára átformált valóság, és van esetleg egy lazább, vagy épp kísértetiesen megdöbben­tő hasonlatossága ahhoz, amit mindannyian objektív való­ságnak fogadunk el. MT Fábián László arról is beszél, hogy miért gondolta fontosnak a tájnyelvi átiratokat Fotó: VN/Bulla Bea Nem csak farsangra való a Farsangi játék SZOMBATHELY Mindjárt kész! - adta hírül a Weö­res Sándor Színház. Ion Luca Caragiale Farsangi játék című komédiájának bemutatóját eredetileg de­cember 4-ére tervezték, de a járvány közbeszólt. Most bíznak a mielőbbi nagy­színpadi premierben. Esendő, hétköznapi figurák, dupla szerelmi háromszög: egy borbélyüzlet főnökébe két nő szerelmes; a nők fér­jei a féltékenységtől eget verő bosszúra szomjaznak. És ha az nem lenne elég, hogy saját bol­dogságát vagy boldogulását féltve eleve mindenki össze­kever mindenkit mindenkivel, megkezdődik a farsang, ahol a hűséges és hűtlen szeretők jel­mezt öltenek, sőt jelmezt cse­rélnek. De persze minden jó, ha jó a vége... Dupla csavaros, vérbő komédia a Mohácsi test­vérek tolmácsolásában, a rájuk jellemző pezsgő humorral fű­szerezve. A színpadon Róbert Gá­bor, Kocsis Pál, Szabó Róbert Endre, Endrődy Krisztián, Lábodi Ádám, Balogh János, Alberti Zsófi, Antal D. Csaba, Herman Flóra, Vlahovics Edit. A „sárga földig lejózanodott román nép­farsang idején”: Dunai Júlia, Hajdú Péter Ist­ván, Hajmási Dávid, Jámbor Nándor, Szabó Róbert Endre. Zenészek: Kovács Márton, Móser Ádám. Díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Remete Kriszta. Rendező: Mohácsi János. Nekünk meg nincs más dol­gunk, mint bízni a mielőbbi premierben. VN Farsangi játék: Herman Flóra Fotó: VN/M­észáros Zsolt/WSSZ « KULTÚRA VAS NÉPE 13 Palacsinta, kockás csoki, uborka Életvezetési tanácsok a Mesebolt TV-ben, különös tekintettel az évkezdésre SZOMBATHELY Finoman szerkesztett, kedves és szellemes összeállítással indította vasárnap dél­előtt az évet a Mesebolt Bábszínház televíziója, a Mesebolt TV. Életvezetési tanácsok az új évre, amikor (szinte) mindenki fogyni akar­­ és nagy álmokat dédelget. Már csak a felvezető képekért és a képeket kísérő derűs ze­nés bekopogásért (Kiss Dávid munkája) is érdemes bekap­csolni a Mesebolt TV-t a báb­színház Youtube-csatornáján. A vasárnapi adás - mint januá­ri premier - 10 órakor kezdő­dött, és 24 órán át ingyenesen hozzáférhető. A kínálatot a tavaszi karantén terméséből állította össze Trifusz Ádám: új kontextus, új jelentések. Elsőként Kriszti király­kisasszony meg a soványító palacsinta történetét osztotta meg a nézőkkel Kovács Bálint, ahogyan Lázár Ervin megírta: „Fele országom, kincstáram legszebb smaragdja, karkötő, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az embernek, aki meg­­utáltatja velem a palacsintát.” Mert Kriszti királykisasszony „gömbölyű volt, mint egy bú­bos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi Nagyszederfa. S mindez miért? Bizony azért, mert módfölött szerette a pa­lacsintát. Palacsintával kelt, palacsintával feküdt, a pala­csinta volt a mindene.” A felvételen akkor nyel egy nagyot először Kovács Bálint, amikor a kocsikenőcsös pala­csintához ér, de Kriszti király­kisasszonynak még az is ízlik, befal belőle vagy háromszázat. Akkor mennyit a kakaósból, ízesből, túrósból? Mint min­den rendes mesében, végül itt is megérkezik a megmentő, de nem ám délceg királyfi, hanem egy nagydarab, lángel­­méjű föl- és kitalálnak szemé­lyében. Hogy miképpen mű­ködik a soványító palacsinta, és végül ki ad le tőle legalább tíz kilót, a meséből kiderül. A Mesebolt TV-ben a nagy soványítás után arra kaphat­ó szakértők: Lev Tolsztoj és Lázár Ervin­tunk választ Kosznovszky Mártontól vasárnap, hogy miért kockás a csoki. Igazi bábszínházat csinált a mese­boltos bábszínész: egy szelet, bábként működtetett csokival­­ meg két, súlyzóvá átlényegí­­tett nyalókával. Hát ezért koc­kás a csoki. Varga Bori Tolsztoj-mesét választott. A paraszt meg az uborkák tanulságos történe­te különösen jól jön ilyenkor év elején, amikor hajlamosak elszabadulni az álmodozá­sok: „Belopózott egyszer a pa­raszt egy veteményesbe, hogy uborkát lopjon. Odakúszik az uborkához és azt gondolja:­­ Gyerünk csak, összeszedek egy zsákra való uborkát, el­adom, a pénzen veszek egy tyúkot. A tyúk ad nekem to­jást, meghagyom kotlósnak, kikölti a sok csibét. Felneve­lem a csibéket, eladom, veszek rajta malacot; felnő, aztán megfiadzik. Eladom a kisma­lacokat, veszek rajta kancacsi­kót; felnő, aztán ellik kiscsikó­­kat. Fölnevelem a kiscsikókat, eladom, veszek rajta házat és körülveszem veteményessel. A veteményesbe uborkát ül­tetek, nem hagyom, hogy el­lopják, markos őröket tartok majd. Őröket fogadok, oda­állítom őket az uborka mellé, én meg félremegyek és onnét kiabálok.” Na, ezen a ponton elkiáltja magát a paraszt a más veteményesében, úgyhogy az álmodozásnak rövid úton vége szakad. Egyáltalán nem mindegy, hogy mire alapozzuk az álma­inkat. ÖL Legközelebb január 17-én jelentkezik a Mesebolt TVFotó: VN/Mesebolt Bábszínház 7

Next