Vörös Zászló, 1989. június (41. évfolyam, 128-153. szám)

1989-06-14 / 139. szám

1. OLDAL - VÖRÖS ZÁSZLÓ ­—HÍRÜGYNÖKSÉGEK TÁVIRATAIBÓL—­ A SZOVJET—AMERIKAI­­ TANÁCSKOZÁSOK IJJABB SZAKASZA GENF (Agerpres) — A vegyi fegyverek betiltására vonatkozó szovjet—amerikai tanácskozások újabb szakasza kezdődött Genf­ben — jelenti a TASZSZ. A tárgyalások felújítását Eduard Sevardnadze szovjet külügymi­niszter és James Baker amerikai külügyminiszter határozta el a májusban sorra került moszkvai találkozójukon. az nszep főtitkárának INTERJÚJA BERLIN (Agerpres) — Erich Honecker, az NSZEP KB főtit­kára, a Német DK Államtaná­csának elnöke a Washington Post és a Newsweek című amerikai kiadványoknak adott interjúban ismertette az NDK-beli fejlett szocialista társadalom építési fo­lyamatában végrehajtott nagy át­alakításokat. Mint rámutatott, az erőfeszítéseket mindig a nemzeti feltételeknek legjobban megfele­lő megoldások felkutatására o­­rientálták, széleskörű vélemény­cserét folytatva ugyanakkor a többi szocialista országgal. Az NDK külpolitikai prioritá­sait a béke és a biztonság je­lenti, ez pedig csakis a leszere­lés irányában tett reális lépések, és a konfrontációnak a kooperá­cióval való helyettesítése révén valósítható meg — hangsúlyoz­ta Erich Honecker, hozzátéve, hogy jelenleg egyidejű tárgyalá­sokra van szükség az európai konvencionális és nukleáris fegy­verek csökkentéséről. E. Honecker egyszersmind ki­emelte: Aggodalommal vettem tu­domást a NATO-tagállamoknak a brüsszeli csúcsértekezleten tett ama próbálkozásairól, hogy taná­csokat adjanak a szocialista or­szágoknak belső rendjük és ha­táraikon érvényes szabályozásaik alakítására. Ezeket a problémá­kat minden állam — köztük az USA is — a nemzeti szuvereni­tása keretében oldja meg. Állásfoglalás AZ apartheid rezsim DÖNTÉSE ELLEN EGYESÜLT NEMZETEK (A­­gerpres) — Az ENSZ apartheid ellenes különbizottsága erélye­sen elítélte a pretoriai rasszista hatóságoknak a rendkívüli álla­pot meghosszabbítására vonat­kozó döntését, amely egyértel­műen tanúsítja, hogy az apartheid rezsim folytatni óhajtja a dél­afrikai konfliktus további foko­zódásához vezető megtorló poli­­tikáj­át. NEMZETKÖZI KONFERENCIA A GYRMEKEK JOGAIRÓL STOCKHOLM (Agerpres) — A gyermekek jogaival kapcsolatos nemzetközi konferencia befejezte stockholmi munkálatait. A csak­nem 30 országból érkezett két­száznál több delegátus felhívást intézett a világ összes kormá­nyaihoz, tegye magáévá és tá­mogassa a Gyermekek jogaival kapcsolatos nemzetközi egyez­ményt, amelyet az ENSZ-köz­­gyűlés fog elfogadni ez év ő­­szén. FELÚJÍTOTTA munkálatait A LESZERELÉSI KONFERENCIA. GENF (Agerpres) — A genfi Nemzetek Palotájában kedden felújította munkálatait a lesze­relési konferencia. A vitákon részt vesznek a 40 tagország, köztük Románia képviselői, más országok megfigyelői. A konfe­rencia keretébe megvizsgálják a nukleáris fegyverek betiltásának kérdéseit, a vegyi fegyverek és más tömegpusztító fegyverek teljes betiltását és felszámolását célzó sokoldalú konvenció elő­készítését, a nukleáris kísérletek beszüntetését, a fegyverkezési hajsza világűrbe való kiterjesz­tésének a megakadályozását egy mindent átfogó leszerelési prog­ram kidolgozását. A 61. POZNANI NEMZETKÖZI VASÁR VARSÓ (Agerpres) — Megnyi­totta kapuit a 61. poznani nem­zetközi vásár. A vásáron Romá­nia magát gépipari, elektronikai és villamossági termékekkel képviselteti: szerszámgépekkel, terepjáró személygépkocsikkal, textilipari és fafeldolgozó gépek­kel, elektrotechnikai berendezé­sekkel, és elektronikai alkatré­szekkel, optikai és orvosi mű­szerekkel, gyógyszeripari és koz­metikai készítményekkel. A román pavilont meglátogatta M. Rakowski, a Minisztertanács elnöke, T. Blechowski, külügy­miniszter és más lengyel hiva­talos személyek. AZ AIEA­­ KORMÁNYZÓ­TANÁCSÁNAK ÜLÉSSZAKA BÉCS (Agerpres) — Bécsben megkezdte munkálatait a Nem­zetközi Atomenergia Ügynökség (AIEA) Kormányzótanácsának ü­­lésszaka, amelyen megvizsgálják a nukleáris energia békés célú alkalmazásának kérdéseit és a nukleáris fegyverek el nem ter­jedése ellenőrzésének problé­máit. Ugyanakkor a Kormányzó­­tanács megvitatja az AIEA 1988. évi jelentését, amelyet az ENSZ- közgyűlés 44. ülésszaka elé fog­nak terjeszteni. APRÓHIRDETÉSEK NAGY IRÉNNEK Sabedra, a fá­­radságot nem ismerd, gondos édes­anyának 50. születésnapja alkalmá­ból kívánunk erőben, boldogságban gazdag sok-sok évet: szerető férje Árpád, két fia, Árpi és Bálint. (8573) A fáradságot nem ismerd legdrá­gább feleségnek, édesanyának, a­­nyósnak. FÜLÖP JOLÁNNAK Bor­­doglá­ra. 45. születésnapja alkalmá­ból kívánunk hosszú, boldog életet, jó egészségben. Férje, gyermekei, veje, menye és kicsi unokája, Le­vente. (8539) ELCSERÉLNEK 2 szoba-összkom­fortot garzonnal. Tel. 34-812. (8283) ELCSERÉLEM kövesdombi állami kétszoba-összkomfortos, földszintes lakásomat hasonlóval emeletre. Bu­­rianu 12/3, 16 óra után. (8598) ELADÓ kétszoba-összkomfort. 1848 sugárút 20/D tömbház, 17-es lakrész. Érdeklődni 17 óra után. (8626) ELADÓ 8 gázégős kertes, udvaros ház. Megtekinthető hétfőn, szerdán, pénteken 18 órától. Tirgu-Mure?, Saltímilor utca 26 (a Litoral üzlet mögött). (8230) ELADÓ 3 szoba-összkomfortos, ud­varos, kertes ház. Primáverii 30 sz. Siklódi. (8379) ELADÖ gyermekszobabútor két ággyal. Kornisa 32, 34-es lakrész. Érdeklődni naponta 10—12 óra kö­zött. (8584) ELADÓ új Gold Star videorekor­­der. Tel. 28-201. Érdeklődni 16—20 óra között (8545) ELADÓ sürgősen új videorekorder. Tel. 36-532. (8580) ELADÓ japán videorekorder. Te­lefon: 14-382. (8628) ELADÓ tíznapos távirányítású Pal- Mesecam videoplayer. 12 Volttal is működik. Prietenlei 10/15. (8586) ELADÓ 1500-as Moszkvics, 30 000 km-ben. Tel. 22-116. (8357) ELADÓ Kashtan. Érdeklődni du. 3 —9 óra között. Tel. 44-130. (8355) ELADÓ villanyvarrógép. Vennék gyümölcspréselő centrifugát. Tele­fon: 27-621. (8365) ELADÓ Hoinar motorkerékpár. Te­lefon: 28-657. (8568) ELADÓ 70 W-os Vermona Regent erősítő hangfallal együtt. Telefon: 33-505. (8629) Köszönetet mondunk mindazoknak, a rokonoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik drága halottunk, NAGY VIKTÓRIA temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély bánatunkban osztoztak. A gyá­szoló család. (8563) Köszönetet mondunk mindazoknak, akik július 11-én KÖZI ANNA te­metésén részt vettek és külön kö­szönet annak, aki olyan nagyon szé­pen elbúcsúztatta drága jó édes­anyánkat. Gyászoló gyermekei. (8608) Hálás köszönet a testvéreknek, a rokonoknak, a szomszédoknak és mindazoknak, akik drága édes­anyánk, KÉMENES ISTVÁNNÉ, Szül. Rend Ella elhunyta alkalmával nagy gyászunkban lélekben velünk voltak. A Biatorbágyi gyászoló család. (1592) Szomorú szívvel emlékeztetjük mindazokat, akik szerették és tisz­telték a féi-i ASZALÓS LAJOST, hogy június 14-én egy éve, drága, szeretni tudó szíve megszűnt dobog­ni. Drága emlékét őrzik: felesége, fia Lajcsi, özvegy menye Ani, uno­kái Enikő és Andrea. (8532) Egy néma sír mellett könnyes szemmel állunk, melyben már egy éve pihen a drága jó feleség, édes­anya, nagymama, dédmama, a cucl­i NAGY ANNA. Legyen áldott emlé­ke azok számára, akik őt nagyon szerették, örökké gyászoló szeret­tei. (8577) Könnyes szemmel állunk egy né­ma sír mellett június 14-én. Ma 4 éve, hogy a halál elragadta szeret­tei köréből a reghini BARTHA MI­HÁLYT. Aki ismerte és szerette, gondoljon rá kegyelettel. Emlékét örökre megőrizzük: felesége, négy leánya és családjaik. (8468) Utolsó üdvözlet volt kollégánk­nak, ZSIGMOND MIHÁLYNAK és őszinte részvétünk a gyászoló családnak. A Grand vendéglő munkaközössége Fájó szívvel emlékezem június 14-re. Ma egy éve, hogy szere­tett férjem, KOHN DEZSŐ (öcsi) nemes szíve utolsót dobbant. Fe­lejthetetlen, drága emlékét szí­vemben örökre megőrzöm. Bá­natos felesége. (8517) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédmama, anyatárs, rokon és jó szomszéd, az ograi születésű TROMBITÁS ROZÁLIA türelemmel viselt szenvedés után, életének 74. évében, csendesen megpihent. Drága halottunkat 1989. június 14-én 16 órakor helyezzük örök nyugalomra a tirgu-muresi új temető cinterméből. Gyászoló fia Karcsi és család­ja. (8610) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, nagynéni, ro­kon, jóbarát és jó szomszéd, SZEKERES JÓZSEFNÉ szül. Eresei Paula az Electromures volt dolgozója, nyugdíjas, 67 éves korában, jú­nius 11-én este sok szenvedés után örökre megpihent. Temetése 1989. június 14-én 17 órakor lesz a református temető ravatalozójából. Nyugalma legyen csendes. Jelen értesítés a gyászjelentést is helyettesíti. (8630) A gyászoló család. Ma egy éve halt meg szerető édes­apánk, id. FAGYURA PÉTER. Akik ismerték és tisztelték, gondoljanak rá kegyelettel. Bánatos özvegye és a gyászoló család. (8615) Őszinte részvétünket nyilvánít­juk Gábor András kollegánknak, ÉDESAPJA elhunyta alkalmából. A Vasudvar munkaközössége. (8606) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, testvér, nagymama, anyós, sógornő, ro­kon és szomszéd, LÁSZLÓ FERENCZNÉ szül. Nagy Ilona hosszas szenvedés után, 1989. jú­nius 13-án megpihent. Temetése f. hó. 15-én lesz a fernuti­­református temetőben. (8640) A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagy­apa, BARKÓCZY FERENC életének 66. évében, 1989. június 12-én váratlanul elhunyt. Drága halottunk temetése jú­nius 15-én 14 órakor lesz az új temetőben. (8650) A gyászoló család. JÚNIUS 14. SZERDA A Nap kel 5 óra 31 perckor, lenyugszik 21 óra 1 perckor. Az év 165. napja, hátravan 200 nap. MŰSOROK SZÍNHÁZ Szerdán du. 5 órakor a Nem­zeti Színházban: Éjjeli menedék­hely (M-bérlet). A magyar tago­zat előadása. BÁBSZÍNHÁZ Csütörtökön 9.30-kor Pungu­ta cu doi bani. 11 órakor: Aven­­turile lui Chit-Mit. A román ta­gozat előadásai. Sighișoaran 11 és 12.30-kor: Apó lánya, anyó lánya. Acájak­­­on 16 órakor: A kiskakas két krajcárja. A magyar tagozat elő­adásai. MOZI ARTA: Cardone komisszár ak­cióban UNIREA: Rocky HALA­DÁS: Herkules meghódítja At­lantiszt SELECT: Futok egy csil­lag után IFJÚSÁGI: Francois Villon (9. 14, 18 órától) LUMI­NA SIGHI­OARA: Lehallgatás VASUTASOK KLUBJAI Az u­­tolsó tíz nap PATRIA REGHIN: Jó szomszéd, Sam I—II. rész ME­LÓDIA TÍRNAVENI: Egy magá­nyos asszony FLACARA LU­­BUS: Hol van egy „nof­elet“ DOI­­­NA LOVATA: Feledj, ha tudsz MUNKÁS MOZIt Januári álom POPULAR SARMASA: Szep­­ tember LUMINA IERNUT: Min­denki tehetséges POPULAR SINGEORGIU DE PADURE: Kis partizánok PATRIA FINTÍ­­NELE: Darázsfészek NIRAJUL MIERCUREA NIRAJULUI: A zene az én életem. A KÉPERNYŐN 19.00 Esti híradó 19.25 Nicolae Ceausescu elvtárs tézisei és a­ I ) | az Állami élelmiszerkereskedelmi \ VÁLLALAT \ ) A \ Tirgu-Mures, Rózsák tere 43 \ versenyvizsgát hirdet gépelni is tudó adminiszt- (­­ ratív tisztviselő felvételére. \ | Besorolási feltételek a 12/1971-es Törvény | ^ előírásai szerint. ^ További tájékoztatást a 20-047, 21-922 (bel- i­­­ső 152) telefonokon. | őszinte részvétünket nyilvánít­juk a Manoil családnak, Elza ÉDESANYJA elhunyta alkalmá­val. Az Ifjúság utca 1-es tömb­házának lakói. (8596) rientációi — forradalmi munka- és akcióprogram 19.50 Elsődleges feladatok az iparban 20.10 Iro­­dalmi-zenés-koreográfiai műsor 20.35 A szocialista Románia ál­lampolgárának lenni 20.50 Ha­zánk nagy könyvéből — A Buzán völgye (II. rész) 21.10 Az ifjú­ság magas fokú hazafias, forra­dalmi felelőssége Románia jövő­je iránt 21.30 Román könnyű­zene 21.50 Éjszakai híradó. IDŐJÁRÁS A Mures-Banat Vízügyi Igazga­tóság közli: Tegnap reggel a megyeszékhe­lyen 10, délután 2 órakor 24 fo­kot mértek. A Sibiut Időjárásjelző Központ előre­jelzése. Enyhén felmelegedő idő, válto­zóan felhős égbolttal. Helyenként villámlás kíséretében zápor, né­hol jégeső is lehetséges. Mérsé­kelt, időnként felerősödő szél. A legalacsonyabb hőmérsékleti ér­tékek 9 és 12, a legmagasabbak 19 és 22 fok között alakulnak. Helyenként reggeli ködképződés. SPORT ® SPORT LABDARÚGÁS Hétfőn kisorsolták a Románia Kupa negyeddöntőjében résztvevő csapatok mérkőzéseit, így június 22-én, csütörtökön du. 5 órától a következő együttesek harcol­nak az elődöntőbe jutásért: SC Bacau — Dinamo, Gloria Buzau — Rapid Bucuresti, Gloria Bistri­­­a — Victoria București, Unirea Slobozia — Steaua. ÖREGFIÚK MÉRKŐZÉSE Június 15-én, csütörtökön, a Metalotehnica pályán az ASA és a Metalotehnica egykori erőssé­gei játszanak 16.30-kor. Mérkőzé­sükön köszöntik a kiváló edzőt, sok nagyszerű labdabűvölő ne­velőjét, KISS ÁRPÁDOT. A két csapatban többek között látható lesz Vakarcs, Kajlik, Sólyom, Czakó, Nagy Miki, Kanyaró, Hajnal, Szakács is. A találkozót a Rusz — Sós — Kiss bírói hár­mas vezeti. ­ A TIRGU-MURESI ISKOLÁS SPORT KLUB ( (­ atlétikai válogatóversenyt szervez IV. osztályos \ ( fiúknak és lányoknak, 1989. június 16-án 17 órá­­j­­­tól a Bolyai sportpályán. » \ A versenykritériumok teljesítőit a Tirgu-­­ \ Muresi 9-es Számú Általános Iskola V. osztályába | \ iskolázzák be.­­ Az érdeklődők további tájékoztatásért a klub­­­­ titkárságához fordulhatnak a 14-583-as telefonon. j Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett élettárs, apa, nagyapa, testvér, rokon, jóbarát és jó szomszéd, a tirnaveni-i DAMÓ ANDRÁS életének 86. évében, rövid, de sú­lyos szenvedés után elhunyt. Temetése 1989. június 14-én 16 órakor a tirnaveni-i gyászháztól. (5) A gyászoló család. őszinte részvétünket fejezzük ki Baranyai elvtárs alelnökünk­­nek, ÉDESANYJA elhunyta al­kalmával. A tisztító munkaközös­sége a Rovinari negyedből. (8664) és kiadóhivatal, Targu Mures, Dózsa György utca 9 szám. Telefonok­ titkárság: 36-881. Ipar, mezőgazdaság, tájékoztatás, pártélet művelődés, levelezés, felt.­­4. - 31-854 Apróhirdetések: 37-363 • Indexi 40469 • Nyomdaipari Vállalat, Poligrafier utca 9 szám. Telefoni 36-643 Rendelési számi 581

Next