ZeneSzó, 2007. (17. évfolyam, 1-10. szám)
2007 / 6. szám
SZERGETES TÓTH FERENC TANÁR ÚRRAL /Komlóról, a gyönyörű fekvésű, egykori bányavárosról Tóth Ferenc tanár úr, Liszt-díjas karnagy jut eszünkbe, aki elsők között valósította meg a kodályi álmot: „Legyen a zene mindenkié!” Valóban, volt idő, amikor minden komlói iskola ablakából zene hallatszott, nemcsak Pécsről, Budapestről, de külföldről is csodájára jártak a nagy titoknak. Nagy Ernő: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Tóth Ferenc tanár urat egészen közelről ismerhetem, hiszen 1972-től Komlón kezdtem el tanítani, átélhettem, részese lehettem azoknak a forró pillanatoknak, amelyeket mind a gyermekkórusával, mind a felnőtt énekeseivel teremtett. Most már ugyan nem tanít, de sokat járja az országot, előadásaival, tanácsaival biztat, igyekszik átadni azt a sok-sok tapasztalatot, bölcsességet, amelyet több mint hét évtizeden keresztül szerzett. Tóth Ferenc: Nehéz beszélni a munkáról, az iskoláról, a kórusokról, hangversenyekről, élményekről, amikor az ember már kívül van, de nem érzi még magát megtört aggastyánnak, és van még benne fantázia, képzelet, ábránd. De hát el kell fogadni az életet így. Én talán ostobán, talán meggondolatlanul, önként hagytam ott a munkát, de ennek a döntésemnek okai voltak. Sajnos tapasztalhattam, hogy hasonló korú, hozzám közel álló, idősebb kollégák munkája is néha olyannak tűnt a körülállók szemében, hogy az szinte késztetés volt a visszavonulásra. Én úgy voltam ezzel, hogy inkább hiányozzon az ember, mint hogy útban legyen. Ezért a kedvenc iskolámtól - ahová 1937-ben, amikor építették, alsós diákként kerültem - elbúcsúztam. Attól az iskolától, ahol szeretett tanítómtól, Fekete Pali bácsitól megtanulhattam, mi az, hogy fegyelem, mi az, hogy közös éneklés, tanulás, mi az, hogy magyarság - mert akkor még volt ilyen nevelés is, ahol már 38-ban kisiskolásként énekelhettem Kodály műveit. Egyetem, kegyetem..., én föl lovam... • N.B.: 70 éve történt. Szép évforduló. Vajon volt-e, lesz-e megemlékezés a városban a nagy elődökre? Úgy hallottuk, idén a kórustalálkozó is elmaradt. Nem volt rá pénz. Vagy talán más okok is közrejátszottak? T.F.: Elmaradt, ami engem nagyon megkeserített. Megértettem volna, ha azt mondják, nincs pénz. Minden város panaszkodik, Komló is szegény, hisz mióta leálltak a bányák, igen nehéz helyzetben van. De másra hivatkoztak. Az érdeklődés hiányára, meg hasonlókra........, de erről nem szeretnék beszélni. Azért volt egy szerény „tartalék” találkozó egy-egy pécsiMátyás király utcai Ált. Iskola/, kaposvári /Kodály Zoltán Általános Iskola/, a sásdi Általános Iskola és a helyi Kodály Zoltán Általános Iskola részvételével. Hangulatos találkozó volt, a nap végén ünnepélyes koszorúzással a Kodály-szobornál, Kertész Attila tanulságos gondolataival. Itt hangzott el, hogy jövőre megrendezik az eredetileg nemzetközire tervezett kórustalálkozót. Ez azért vigasszal tölt el. • N.E.: Emlékszem, a 70-es években, amikor az akkori Kun Béla Gimnáziumban tanítottam, ezek a kórustalálkozók több napig tartottak, az egész várost megmozgatták, nem volt olyan általános és középiskola, amelynek kórusa ne énekelt volna az összkarban. Csak úgy zúgtak Berzsenyi szavai: „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet, ordítson orkán, jöjjön ezer veszély, nem félek...”! T.F.: Ahogy említed, a 70- es években a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált az akkori Lenin téren úgy nyitottuk meg, hogy fölsorakoztak a vendégkórusok - 10-12 kórus, ebből általában 5-6 külföldi volt -, és a 7 komlói általános iskola énekkaraival, valamint a gimnáziumi kórusokdal kiegészülve kezdődött a rendezvény, úgy, hogy alig fértünk el a téren. A Nagyszalontai köszöntőt és A magyarokhoz kánont körülbelül 20 kórus énekelte együtt. Ez nagyon fölemelő és biztató volt. Annak az útnak a derekát jártuk akkor, amit Kodály megálmodott. Tehát, hogy a gyerekek minden nap énekeljenek és tornásszanak. Jó úton jártunk, mert mindegyik iskolának rendkívül lelkes, fölkészült, nagyon derék ének tanára volt. Sajnos, a mostani időkben, a közelmúlt fesztiváljai hiányolják a komlói kórusok föllépését, tudomásom szerint már nincsenek is énekkarok a komlói iskolákban. Hisz úgy megcsonkították az énekórák számát, s annyira lekezelt lett a tantárgy, hogy sok iskolában nem is arra használják, amire való. • N.E.: Amikor Komlóra kerültem, akkor jelent meg Moldova György: Tisztelet Komlónak című könyve. Ennek utolsó oldalain megkeseredetten nyilatkoztál, hogy a humán műveltséget kezdik kiölni az iskolai oktatásból. Magam is tapasztaltam, hogy a fő tantárgyak árnyékában nehéz készségtárgyat tanítani, hiszen több óraszámban mindig érdekeltebbé lehet tenni a diákokat. De szeretettel, megszállottsággal azért át lehetett hidalni ezt az időszakot. Lehet, hogy most még rosszabb a helyzet? T.F.: Vannak még csodák, hiszen nem ZeneSzó .