Tolnai Világlapja, 1903. július-szeptember (3. évfolyam, 27–39. szám)
1903-09-06 / 36. szám
8 TOLNAI VILÁGLAPJA Az angol király megérkezése Bécsben. Augusztus 31-én Edvárd angol király délután öt órakor Bécsbe érkezett. Királyunk angol gárdadragonyos-ezredének ezredesi egyenruhájában, nyitott kocsin hajtott ki. A gyönyörűen diszített pályaudvarra, ahol időközben megjelentek: Ferencz Ferdinánd királyi herczeg, Lajos Viktor, Ferencz Szalvátor és Rajner királyi herczegek és Fülöp kóburgi herczeg, ott voltak még a pályaudvaron a polgári és katonai hatóságok fejei és a tábornoki kar. Pontban öt órakor berobogott az udvari különvonat A Good save the king hangjai közt lépett ki Edvárd király 12. huszárezredének ezredesi egyenruhájában a szalonkocsiból. A két uralkodó találkozása rendkívül szíves volt. Ő felsége gyors léptekkel odasietett a királyhoz és a két uralkodó ismételten megölelte és megcsókolta egymást. Azután Edvárd király a királyi herczegeket üdvözölte és királyunk jobboldalán haladva, az udvari váróterembe ment. Itt ő felsége bemutatta a királynak a fogadásra megjelent személyiségeket, mire a két uralkodó a kijárathoz ment. Midőn a pályaudvar előtt egybegyült néptömeg megpillantotta az uralkodókat, viharos hadkiáltásokba tört ki, melyek az egész útvonalon folytatódtak. A két uralkodó mérsékelt ügetésben haladt. A sorfalat álló tömeg és fakházak ablakait és erkélyeit ellepő nézők folyton viharosan üdvözölték az uralkodókat. Fél hat órakor érkezett a menet a Burg külső kapujához, amelyre a két uralkodó lobogóit tűzték ki. Itt diadalkapu is állott, tetején az angol koronával díszítve. Néhány percz múlva a felségek a Burgba érkeztek. A Hofburgban Mária Valéria, Izabella királyi herczegnők várták a királyt, akinek fogadására megjelentek még: Liechtenstein herczeg főudvarmester, gróf Kolonievszki főszertartásmester, gróf Cziráky Béla főudvarnagy, gróf Goluchovszki külügyminiszter, gróf Apponyi Lajos magyar udvarnagy, a közös és osztrák miniszterek, gróf Héderváry magyar miniszterelnök a magyar kormány képviseletében, valamint báró Burián közös pénzügyminiszter s a többi magyar four is magyar díszruhában jelent meg. Czimképünk az angol király megérkezésének azt a jelenetét mutatja be, mikor az angol király örömét fejezi ki afölött, hogy királyunkat meglátogathatta. Salisbury lord I. Anglia elvesztette egyik kiváló államférfiét, Salisburyt. Salisbury lord hetvenhárom éves kort ért el; harmincöt éves koráig Cecil lord volt, azután Cranborne viscount néven lett ismeretes, míg végre atyjának halála után, 1868-ban, a Salisbury márki czímet örökölte. Már huszonhárom éves korában megválasztották az alsóházba. 1866-ban indiai államtitkár lett, de már 1867-ben kilépett a kormányból, mert elvből ellene volt minden parlamenti reformnak. Egy év múlva megalakította Gladstone első minisztériumát, amelyet Salisbury, aki a főrendiházi ellenzék vezére lett, erősen támadott. 1874-ben megbukott ez a minisztérium, és az új kormány alatt Salisbury ismét elvállalta az indiai államtitkárságot. 1878-ban külügyminiszter lett és ebben az esztendőben titkos szerződést kötött Oroszországgal, amelyben ez igen nagy koncessziókat tett Angliának azért, hogy Törökország ellen háborút kezdhessen. A berlini kongresszuson Beaconsfield mellett, Angliának második meghatalmazottja volt. Beaconsfield bukása és halála után, Salisbury lett az ellenzék vezére és már négy esztendő múlva meg is buktatta Gladstonet. Ekkor maga Salisbury állott a kormány élére, de mindössze csak hét hónapig lehetett miniszterelnök, mert az általános választásnál a liberális párt győzött és Gladstone lett újra miniszterelnök. Pártja oly nagy volt, hogy beláthatatlan időkre biztosítottnak látszott uralma. Gladstone ebben a nagy erőben bízva, megkísértette az ír kérdés rendezését és ekkor fejlődött ki az az óriás küzdelem, amelyhez foghatót az angol parlament csak keveset látott. A nagy küzdelemnek az volt a vége, hogy Gladstone pártjának egy része kivált és az ellenzékkel szövetkezett. Salisbury már most, erre a jelentékenyen megszaporodott pártjára támaszkodva, 1886- ban újra átvette a kormányelnökséget, amelyben a külügyi tárczát is elvállalta. Elsősorban arra törekedett, hogy véget vessen a politikai elszigeteltségnek, amelybe Gladstone politikája Angliát juttatta. Oroszországot Keleten féken tartotta és Írországot is megzabolázta a kényszertörvénynyel. A külföldi hatalmakkal jó viszonyt igyekezett föntartani, de a velük kötött szerződésekben a legnagyobb mértékben biztosította Anglia érdekeit. 1892-ben megvált a kormánytól, mert az írekkel szövetkezett liberálisok bizalmatlanságot szavaztak neki, de már két esztendő múlva újra kormányra jutott; legelső dolga volt, hogy új választást írt ki, amely pártjának óriási diadalával végződött. Salisburynek ez a harmadik minisztériuma sok tekintetben nevezetes és nagy nyomokat hagyott hátra. Ezelőtt két esztendővel lemondott Salisbury a kormányelnökségről és egészen visszavonult a politikai élettől. Elvesztette feleségét, akin valóban rajongással csüngött és ettől fogva semmiben sem találta többé örömét. Salisbury lord f