168óra, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1999-07-01 / 26. szám

Háttér Eddigi legrövidebb ülését tartotta június 25- én a megfigyelési bizottság. A grémium ösz­­szehívását az ellenzéki képviselők kezdemé­nyezték annak tisztázása végett: milyen kap­csolat van Kövér László miniszter és Földi László, a Defend Kft. tulajdonosa között. Tudniillik a vállalkozó a titokminiszter utasítá­sára vásárolta meg másfél millió forintért azt a kazettát, amelynek tanúsága szerint Czégé Zsuzsa, a Xénia Láz Egyesület vezetője kéré­sére Bédi Csaba kormányőr megbízta Fara­gó Lajos magánnyomozót: gyűjtsön adato­kat Pokorni Zoltán fideszes képviselőről. NAGY JÓZSEF riportja. - Azt nyilatkozta a Kosztolá­nyi a Nap-keltében, hogy egész nyáron ülésezik a bizott­ság - hőbörög egy gyorsíró az ülésteremben. Kolléganője csitítja: — Elvagyunk, mint a befőtt. Kérdezték az elnököt a reg­geli tévéműsorban, hány fideszesről derült ki, hogy megfigyelték. „A háromig mindenképpen el kell hogy számoljak... - sejtelmeskedett Kosztolányi, majd nyomatékosította vála­szát - ... egy, kettő, három.” Késéssel kezdődik az ülés, van ideje Kóródi Máriának, hogy szétosszon az újságírók­nak egy szabaddemokrata­ til­takozást. A papíron egyebek között az áll, hogy a bizottság SZDSZ-es tagjai (a képviselő asszony és Világosi Gábor) a jövőben „a manipulatív zárt üléseken nem vesznek részt”. Kóródiék attól tartanak, hogy a Fidesz „politikai magánrend­őrséget” káván létrehozni, ezért kezdeményezték Kövér László titkosszolgálati miniszter meg­hallgatását. CZÉ ZSUZSA ÚRHÖLGY Az elnök azzal indítja a mun­kát, hogy a bizottság ellenzéki tagjai hiába kezdeményezték a grémium összehívását, az sérti ügyrendjüket. Itt akár be is fejeződhetne az ülés. Kosztolányi mégis foly­tatja. Közli, hogy levélben kér­te Faragó Lajos magánnyomo­zót és Földi Lászlót, a Defend Kft. tulajdonosát: jelenjenek meg előttük. Az elnök ígéri: ha megérkezik a két férfi, javasol­ni fogja „a meghallgatást a mai bizottsági ülésen eszközölni”. A második napirendi pont­nak „Cz. Zsuzsanna úrhölgy” (vagyis Czégé Zsuzsa) meg­hallgatását, harmadiknak a kö­vetkező ülés előkészítését ja­vasolja Kosztolányi. Bejelentéssel folytatja: — Dr. Faragó Lajos kilenc óra negyvenkor távbeszélőn értesített... (derültség)... igen, rövid úton, távbeszélőn, ez a szakszerű megnevezése a do­lognak... hogy sajnos most kapta meg a meghívót, vidé­ken tartózkodik, nem tud el­jönni, de később majd rendel­kezésre áll. Földi Lászlót viszont sike­rült időben elérni: már jóval tíz előtt a terem előtt ücsörgött. Az elnök kiküldi segítőjét, nézzen körül, megérkezett-e Szézsuzsa. A hírnök fejét csó­válja, Kosztolányi dekódol: — Nem érkezett meg a má­sodik napirendi pont... (újabb derültség)... hölgye. Kóródi Máriáék Földi Lász­ló és Faragó Lajos mellett Kö­vér László titokvédelmi mi­nisztert szerették volna meg­hallgatni, csakhogy ő sem jött el. A képviselő asszony Kosz­tolányit okolja: — Önnek nem volt köteles­sége mára összehívni az ülést. A meghívott személyekkel egyeztetve kellett volna kitűz­nie az időpontot. Az ellenzékiek azt javasol­ják, hogy zárják le a megfigye­lési bizottság munkáját, „hi­szen annak az összefonódás­nak a vizsgálatára, amely a Defend Kft. és a titkosszolgá­lati miniszter között ebben az ügyben megmutatkozott, a mi bizottságunk nem alkalmas”. Kóródi Mária bejelenti:­­ A Szabad Demokraták Szövetsége nem kíván részt venni ebben a cirkuszban. HOVÁ PATTOGNAK? Néhány fotós fényképezné a képviselő asszonyt, Kosztolá­nyi mosolyogva nyugalomra inti őket: - Nincs még zárt ülés, tes­sék leülni. Hová pattognak? A fideszes Nyitray András a munka folytatására ösztökéli társait: - A komikum határa, hogy egy olyan jelentés elfogadását szeretnék ma megejteni a tisz­telt ellenzéki hölgyek és urak, amely még el sem készült. Vancsik Zoltán szerint Föl­di, Faragó és Kövér meghall­gatása csak „kötelékben” tör­ténhet, mert úgy „össze van csomózódva a három ember két-két lába, hogy szétválasz­tani sem lehet”. Nyitray András egy korábbi megjegyzésére utalva Vancsik Zoltán követeli a fideszes kép­viselőtől: mutassa meg az Or­­bán-dosszié azon dokumentu­mait, amelyek bizonyítják a miniszterelnök állítását. Vagy­is, hogy a Horn-kormány ide­jén megbízásból, titkosan, tör­vénytelenül Fidesz-politikuso­­kat és családtagjaikat figyeltek meg.­­ Amennyiben ezt nem teszi meg, kénytelen leszek önt nagy nyilvánosság előtt hazug képviselőtársamnak nevezni. Itt az összes papír az asztalon, semeddig nem tart a Nyitray úrnak... Nyitray nem mozdul, Kosztolányi pedig kétszer is figyelmezteti a magát egyre jobban behergelő Vancsikot. Csak annyit ér el, hogy őt is helyre teszi a szocialista hon­atya: - Elnök úr, ne strapálja ma­gát, végig fogom mondani, amit szeretnék! Vancsik javasolja: - Ha ma nem tudjuk egy­szerre meghallgatni a három urat, napoljuk el az ülést. A bizottság kormánypárti többsége leszavazza az ellen­zékieket, és elfogadja Koszto­lányi napirendi javaslatát. Zárt ülés következik. A saj­tót kiküldik, a szabad demok­raták mennek maguktól. Nyit­ray András továbbra sem koto­rászik az Orbán-dossziéban. A bizottság tagjai feledik a folyo­són figyelő Földit - abban vi­szont megállapodnak, hogy csak szeptember harmadikán folytatják munkájukat. Pihenhetnek a gyorsírók. ■ ¥ ¥ MINI A BEFŐTT A MEGFIGYELÉSI BIZOTTSÁG HATODIK ÜLÉSE Nehéz-Posony Kata felvétele 168 óra 19

Next