A Hon, 1863. március (1. évfolyam, 49-73. szám)
1863-03-30 / 72. szám
PESS T, MÁHÍ11S 28. Politikai szemle. Pest, márc. 28 (I.) A lengyel kérdés megoldása végett összeülendő congressusról többet többet kezdenek beszélni. A távirda már jelezte volt, hogy a „France“ a congressus iránti óhajtás megvalósulásának valószínűségét Metternich herczeg bécsi küldetésének eredményéhez kötötte. Az említett lap czikke most egész terjedelmében előttünk fekszik, s idézzük azt, legalább kivonatilag, hogy lássa az olvasó, minő indokoknál fogva helyezi a „France“ kilátásba az európai congressust. A „France“ czikkének czíme : „Lengyelország és a congressus.“ Azon indokok közt, melyek az idézett lapban reményt keltenek a congressus iránt, első Metternich visszatérése ; ő (a herczeg) olyan biztosítékokat hozott magával, melyek a lengyel kérdés méltányos megoldását kilátásba helyezik, s a bécsi kabinet hajlandónak látszik közreműködni azon diplomatiai actióban , melynek Francziaország volt kezdeményezője. Ferencz József császár bölcs tanácsosainak nem kerülte ki figyelmét , hogy a most foganatba veendő diplomatiai interventio elejét veszi jövendő bonyodalmaknak, s ezért valószínű a congressus is, mely egyesítné mindazon hatalmakat, melyek a bécsi kötéseket aláírták. (Ausztria, Angol-, Franczia-, Portugál, Porosz-, Orosz- és Svédország). A diplomatiai kiindulási pont meg van nyerve, az az 1815-ki szerződésben fekszik, mely Lengyelország viszonyainak Oroszország irányában nemzetközi jellemet kölcsönzött, bár nem volna okos dolog azt állítni, hogy a lengyel kérdés megoldása okvetlenül az 1815-ki alkotmányban található ; oly rendszert, mely által az orosz czár souverainitása fölkelésre vagy leigázására vezethető ellenkezésbe jőne, mint Billault mondá, nem lehet elfogadni. „De •— végzi a czikk, — ha az 1815-iki szerződéseket felelevenitni nem is lehet az általuk meghatározott szabványok szerint, föl kell azokat elevenitni az általuk megállapított jogokban, az általuk stipulált biztosítékokban; szóval: azok felhatalmazzák és feljogosítják Európa actióját, s előzeteit képezik azon alkudozásoknak, melyek következni fognak, és a melyek a congressusra vezetnek.“ így ír a „France.“ A francziai lap nyilatkozatának bővebb megértésére szolgál a félhivatalos „Donau Zeitung“ következő párisi levele : Amióta Metternich herczeg a császárnál kihallgatáson volt, s Drouyn de Lhuys-vel értekezett, szilárdulni kezd a párisi kabinetnek azon bizalma, hogy kezdeményezése az orosz-lengyel kérdésnek megoldására vezet, azonban inkább humanitási mint autonómiai tekintetben. Az alkudozásokra nézve ép oly szabatos mint gyakorlati alap van nyerve. Az 1815-ki szerződések Billault miniszter biztosítása szerint nem vezetvén megoldásra, a franczia kormány azon engedményt teszi, hogy Oroszország nem adhatja meg a lengyel hadsereget, a lengyel nemzetiségnek ellenséges utógondolatai iránti tekintetből, s alkotmányos államintézményeket sem engedményezhet Lengyelországnak az orosz viszonyokra való tekinteteknél fogva. Francziország megelégszik tehát azzal, ha „érezhető javításokat“ igényel Oroszországtól (?) Lengyelország kormányzatában. Ennélfogva méltán remélhető, hogy nem csak Ausztria és Angolország, hanem még Poroszország is csatlakozik a programaihoz, hogy annak conferenciában vagy rendes hivatalos uton együttleges (collectiv) formát adjanak Ha az orosz kormány szenvedély nélkül ítéli meg saját és az átalános helyzetet, a diplomatiai interventio ezen minimumot készséggel fogadja, ha meg nem előzi. Oroszország az ellenkező, igen valószínűtlen eset által feszült helyzetbe tenné magát legalább is a három hatalom irányában. Összevetve a „France“ közleményét s a „Don. Ztg.“ épen most idézett tudósítását, némi biztonsággal következtethetünk arra, hogy minő azon alap, melynek Ausztria meg van nyerve Francziaország által a lengyel kérdés megoldására nézve; egyszersmind képzelhetjük, hogy a diplomatiai actio mine vonalak közt fog mozogni, s épen ettől mit várhatnak a lengyelek. Visszatérve azonban a congressusra, ma oly tudósításokkal is találkozunk,melyek épen nem osztják a „France“ reményeit. Bécsből, Berlinből és Londonból öszhangzólag írják, hogy a congressusba nem fog beleegyezni sem Ausztria sem Angolország. Mindketten attól tartanak, hogy Francziaország dynastiai igényei és nemzetiségi törekvéseinek érdekében zsákmányolná ki azt , megszentesítését követelné annak, mi 1856. óta Keleten és Olaszországban történt, s minden függőben levő kérdés megoldását tűzné ki ezek mellett a congressus feladatául. Ily congressus létrejövése pedig nem áll érdekében, sem Ausztriának sem Angolországnak. A bécsi „Presse“ közelebbi száma taglalat alá veszi az Ausztria és Oroszország közti jelenlegi viszonyokat. E lap azon okoknál fogva, hogy Balabin elégtételt sürget az osztrák határ megsértéséért, s hogy a Sz. Pétervárról visszahívott Thun gróf a lengyel fehér sas rend nagy keresztjével diszesittetett, azt következteti, hogy a viszonyok jók a két állam között. A„Presse“ azonban mégsem tudja összeegyeztetni Oroszország ezen tanúsított szívességével Wielopolski promemoriáját. A gr. ezen promemoria következtében neveztetett varsói polgári kormányzóvá. Az orosz kormány e kinevezés által helyeselni látszik a marquis iratában foglalt elveket s mint a következmény megmutatta, Gorcsakov herczeg ugyancsak osztja Ausztria iránti gyűlöletét. — A „Presse“ inti Ausztriát, hogy mindaddig, a mig Wielopolszki Varsóban van, s tere van eszméinek végrehajtására, résen álljon Oroszország irányában, s ne engedje magán eláuttatni az orosz kormány udvariaskodása által. A bécsi lapok szemléje A klieis megszűnése A „Ost D. P.“ mart. 27-ki számában olvassuk : „A feszültség a minisztérium keblében létező differentiák tárgyában, a közönség részéről nagy volt. Az ismételt miniszteri tanácsok, s azon körülmény, hogy az államminiszter több ízben kihallgatásban részesült, valamely elhatározó lépés bekövetkezését sejteték. „Azonban úgy értesülünk, hogy a legutóbbi tanácskozások után, minden aggodalom megszűnt arra nézve, hogy a minisztérium valamely vezértagja a kabinetéből kilépjen. Hogy kell ezt magyarázni ? nem értjük. Ha létezett viszály , kiegyenlíttetett-e ? vagy csak mint máskor történt, kitértek az utbaeső akadály elől. Csak azt tudjuk, hogy ami múlt napokban történt, az mind az erdélyi országgyűlés összehívására vonatkozott. A többi csak azzal lehetett egybekötve. Következőleg a kormány ezutáni lépései fogják legjobban megmagyarázni a helyzet mibenlétét.“ — Az „O. D. P.“ itt ítélőszékbe ül, s vizsgálja, ki nagyobb, ki nélkülözhetlenebb államférfi a minisztertanácsban ? s aztán elmondja, kik tartanak Schmerling úrral, kik az ellenféllel, s hogy Rechberg gróf közvetítő álláspontot foglal el. Aztán igy föltatja: „ Mint mondjuk a személy kérdés ezúttal újra elmaradt. Legyen szabad reményleni , hogy mindezt az alkotmányra nézve kedvező értelemben kell vennünk, hogy az erdélyi országgyűlés egybehívásának szükségéről a másik fél is meg van győződve.“ A „Dob. Ztg“ a cseh Rieger indítványáról. A félhivatalos közlöny a többi közt írja : „ Rieger úr indítványa oly alakban volt föltéve, mintha abban a febr. 26-diki alkotmány valósítását sürgetné, azonban lényegileg véve, nem más az, mint ellenséges actus ezen alkotmány irányában. „Azonban már az indítvány indokolása is fonák föltevéseken nyugszik. Igaz az, „hogy államviszonyaink rendje, csak úgy lehet tartós és erős, ha abba a birodalom minden országai és királyságai beleegyeztek, és készséggel ígérik segítségüket a közös alkotmány fölépítésére; Igaz az is, hogy a kormányt csak akkor lehet valóban alkotmányosnak nevezni, ha az egyszer a birodalmi képviselet majoritásából fog származni;“ ellenben hamis ebből azon következtetés, hogy a jelen kormány nem a kiegyenlítés szellemében, és a capitatio útján kívánt czélhoz jutni. Nem ezen kormány hibája, ha „itt ott“ az ezen alkotmány elleni oppositio rendszeresen ápoltatik. „ Bizonyára senki sem kívánja jobban, mint a kormány, hogy a Reichsrath minélelőbb „a teljes” lehessen. A kormányban bíznunk kell, hogy erre nézve a legalkalmatosabb eszközökhöz fog nyúlni, és semmit sem mulasztana el. „Azonban ha vizsgáljuk, hogy meddig terjed a tartományi gyűlések illetősége, úgy tapasztaljuk, hogy Rieger úr indítványa nagyon túl csap a határokon. Ha valami birodalmi közös ügy, akkor épen azon kérdés, mint kelljen az alkotmányt valósítani? Tudtunkra a tartományi gyűlések csak arra vannak hivatva, hogy a hozott törvények fölött elmondják kívánataikat, amennyiben ezen törvények visszahatnak az illető tartomány jóllétére. Rieger úr indítványa azonban belevág a végrehajtó hatalom jogkörébe, erre nézve pedig a kormánynak szabad kezet kell engedni. Addig, míg nem mutathatnak fel oly tényt, mely bizalmatlanságot ébreszthetne, legfölebb a birodalmi képviselet lehet arra hivatva, hogy a kormányt felelős voltára emlékeztesse. (Rieger indítványa hasonló volt azon kijelentéshez, melyet múlt számunkban Belcredi gróf beszédéből ismertünk meg. Tudniillik, hogy a Reichsrath urak, csak oly föltétellel választassanak, hogy a képviselők , a Reichsrath kiegészítése előtt, a birodalmi közös ügyek tárgyalásába ne avatkozzanak. A cseh tartományi gyűlés Rieger indítványát elvete, s arra a csehek a választásokban részt sem vettek.) Román lapszemle. (Folytatása a „Gazeta Tramilvaniei“ „hivatalos nyelvek“ czimü czikkének.) A hadsereg Helvetiában — mind czikkíró — csak az úgy nevezett militiából áll; a háborút és egyéb hadi gyakorlatokat illetőleg, minden kantonokban ugyanegy rendszabály uralkodik; a vezénylet azonban a militia által értett nyelven gyakoroltatik; ez utóbbi körülmény, lehet, hogy máshol a vezénylet egységét megzavarhatná, és veszélyeztethetné; Helvetiában pedig o rosz oldal olyképen parafyláltatik, hogy a katonaság majd minden tisztjei két anyai nyelvet, francziát t. i. és németet, legalább is annyira értenek, miszerint embereikkel legkisebb nehézség nélkül képesek érintkezhetni. A tanácskozmányok és tárgyalások folyama — folytatja czikkíró — mely Helyétia törvényhozó, politikai és bíráskodási hatóságainak köreiben tért foglal, a világ minden parliamentarismussának legtisztább életképét tünteti föl; ott lehet ugyanis hallani, mint válaszol egy franczia ajkú testületi tag német ajkú tagtársa által elmondott beszéd minden pontozataira; és hogy valószínűleg annak azután egy olasz szinte saját nyelvén válaszol; a rendes folyami parliamentáris élet pedig oly mértékben fejlesztette k ott a szónoki tehetséget, minőt, hasonló viszonyok között, alig lehetne bármely más államban föltalálhatni ; egy-egy központi gyülésről történni szokott összejövetel, a három nyelv terjedését is nagyban elősegítette, s mind az, ki politikai téren majd egykor hírnevet óhajt magának szerezni, a franczia és német nyelvek ismeretének birtokába jutni minden áron igyekszik. Íme a józan és felületes theoriák folytán meg nem széditett fogalom, mint oktatja Helvetia népeit nyelvük s nemzetiségek tiszteletbeni tartásra, oly modorban t. i. mely ellen Ausztria népei mint egy önnemzetiségöket sértő, égbekiáltó igazságtalanság ellen szólalnak föl; a helvetiai franczia gyermekeit ideje korán a német nyelvben kiképeztetni el nem mulasztja, s cantonaikban fölállított német nyelv tanszékeket üdvözlik ; úgy viszont, a német faj is ugyanezt szokta szem előtt tartani, a franczia nyelvnek megtanulása tekintetében ; számos család van a német nemzetiségben olyan, melyeknek gyermekei franczia házakban, s megfordítva, a francziák a német családok köreiben végzik iskolai tanulmányaikat, sat. Ezek azon jegyzetek mond czikkiró — melyeket egy helvetiai Erdély-féle romántól bírok, nem maradván egyéb hátra, mint hogy azokat az olvasó önhasznára fordítsa, vagy nem; párvonalazván, tekintettel nemzetiség és nyelvre, a közöttünk fenálló és Helvetia népségeinek egymás irányukbani viszonyaikat, nem akarván ez alkalommal sem mások véleményeit praeoccupálni, csak bizonyos s hitünk szerint senki által el nem vitátható megjegyzések tételére szorítkozunk. Helvetia, melyet nyelv, szokás és vallásfelekezetiség tekintetében három egymástól különböző népfaj lakja — folytatja czikkiró — Erdély országunknak hason képmása; Helvetia, mint egykor Erdélyország, hegylánczolatai által körülöredzve, három nagy államtól elzártan fekszik ; Helvetia szintúgy, mint Erdélyország 1691. előtt, vala azon Eris almája, melynek birhatásáért a szomszéd államok tovább mint öt századon át, űzték egymás közt a viszálkodásokat; Helvetia, azon bajnok, de fölvilágosodott állam is, az idők viharai közepette, jobb előnnyel mint Erdélyország, védangyalai által vezettetve, képes lönnem csak függetlenségét, a közép századokbeli O * ---------■W'.*V*J**7 vezeti rablólovagok (Raubritter) ellenében fönntartani, hanem egyúttal visszautasított , és lesütött minden oly kísérletet, mely szerint egyik nemzetiség a másik fölött supraematiat gyakorolni akart volna; együttlakó minden nemzetiségek szabadsága és egyenjogosítása, Helvetia állam maximáinak egyikét képviselték mindjárt keletkezése kezdetén, vagy e két főtényező föntartása, vagy az állam fölbomlása alternatívájának tétetvén ki magát; s mennyire gyökerezett meg, nemzedékről nemzedékre, a közigényelte,egymást felváltott átalakulások folyama alatt,e maxima a helvetek szivében, leginkább azon körülmény bizonyítja, hogy valahányszor ez ország német, burgund, frank és már a 16-ik században olasz hatalmasságok részéről elnyomással fenyegettetek ; annak népei mindannyiszor, nemzetiség különbség nélkül, a haza és szabadság védelmére , egyesült erővel harczoltak; bármily nemzetiségi rokonhajlamnak, a veszélyben forgó közös haza felhívására, elnémulni s elenyészni kelletett; igy volt ez minden időben, igy van ez jelenleg is Helvetiában. Midőn korunkban, Francziaország — mond továbbá czikkíró — Savoya elsajátítása mellett, Helvetiából is egy parányi franczia tartományocskának elfoglalását megkisérlette volna; láttuk, mint törtek ki a helvetek magaslataik ormait lakó hatalmas sasok módjára, emelvén föl fejeket és karjaikat. Napoleon pedig, jól tudva, mennyire nem tanácsos e néppel ilyesmiben kikötni visszavonult , máshol próbálván szerencsét. Lombardiával határos Tessin olasz kis canton, nem egyszer volt 59 óta fölszólítva, Helvetiától elszakadni és a nagy Olaszhonhoz csatlakozni; „semmi áron nem,“ vala részéről a válasz; kiváltunk Olaszhonnak minden jót, azonban mi elhatározva vagyunk, mindenkorra Helvetiával maradni, mert ő volt, s örökre ő leend igaz jó anyánk. íme uraim, — megjegyzi czikkíró — mennyire képes , ugyanegy országban együttélő nemzetiségek szabadsága és jogegyenlősége, azoknak különböző életérdekeit, egy közös eszmében öszpontositni! Valóban, soha sem tudtam eléggé csodálni azon emberi fogalmat túlszárnyaló halhatatlan szellemi erőt mely Helvetia népeit ily szent, ily fönséges czél felé irányozta. — S hogy ezen igazságról még inkább meggyőződhessünk, tegyünk föl néhány perczre két eshetőséget; tegyük föl ugyanis, mintha Helvetiának franczia és olaszajkú népei többségben lévő német társnemzetiségük ellen, netalán mások segítségét is igénybe véve, vagy egyszer, összeesküvést forraltak volna maguk közt, azokat leigázandók, s csak mint toleráltakat tekintve, vallási, politikai és polgári jogaiktól megfosztandók; de tegyük föl azt is, mintha viszont a németek, mint számra többen, a másik két nemzetiségűek elnyomására lettek volna elhatározva; mindkét esetben kérdjük : mi sorsa leendett volna Helvétiának ? A válasz erre igen világos; tekintsünk be egyedül saját történelmünkbe, hogy a mennyire szomorú, szintoly való igaz válaszra szert tehessünk : polgári belháború, titkos szövetkezések, bitófák, karó és kerék, idegen beavatkozás fölhasználása, török iga, s mindezeket összefont karokkal néző elnyomatott nép közömbössége, fördulások, gyújtogatások, ezereknek rabszolgaságbal hálezoztatása; de lássuk ezt más alakban is : ott van ugyanis, Lépes Loránd és Nagy Pálnak kápolnái, kolozsvári és torda TARCZA. Politikai divatok. Regény, irta Jókai Mór. (Folytatás.) Drága vércseppek. Nyolczadnapra vehette le Judit homlokáról a köteléket; már akkor egy hosszú rózsaszínű vonal, egy begyógyult seb hegedése látszott a márványtiszta homlokon. Az is úgy illett rajta. Őt még az is szebbé tette. Hét napig betegnek volt jelentve a színlapon, a nyolczadikon már fel kellett lépnie. A sebélyet eltakarta a színpadi festék, a közönség nem vehette észre, s a színházi tagok között soha sem volt árulkodó. Azok sokat irigykednek egymásra, rágalmaznak, cselt szőnek, de akinek honfi-bánata van, az szent titok előttük, azt őrzi ellenség, jóbarát, vetélytárs, férfi, asszony, művész, kontár, zenész, súgó, öltöztető és cseléd. Judit sebhelyéről homlokán nem beszélt senki, pedig száz meg száz ember látta öt órahosszat. Mikor este játék után kijött a színházból, egy kék dolmányos ember megszállta a színház kapujában. — Jó estét tens asszonyom. Előadás vége után tiz perczczel már üres a kerepesi utcza; — különösen ezekben a napokban, — csak az őrjáratok elhangzó léptei kisérik az elcsillapuló eszmorajt. Judit egyedül ment cselédjével az utczán. Azonban hangjáról ráismert a megszólitóra. — Ön az Kapor bácsi? — Rám ismert a tensasszony ? mondá örvendve a megszólító. Pedig de régen látott. — Hiszen sokszor volt atyám házánál; mikor kicsiny voltam, hányszor hintázott az udvaron. — Emlékezik még rá? A tensasszony még olyan kicsike volt, de máris olyan vakmerő volt ; mindig azt mondta, jobban kiirtsa Kapor bácsi azt a hintát, felhajtsa az égbe! Én pedig mindig azt mondtam : jaj, Juczi kisasszony, lelkem, bizony leesik!-------Uram s én Istenem. — Még most sem estem le. Szólt Judit meg nem szeliditett hangulattal. — Adná az Isten! fohászkodék Kapor András uram. Azért jöttem a tensaszonyt fölkeresni;nem akartam a lakására menni,mert hogy magam sem egészen tizenhárom próbás vagyok , tetszik érteni ugye ? Minthogy pedig holnap jó hajnalban indulóban vagyok hazafelé, hát be akartam szólni, hogy nem tetszenék-e valamit szenni odahaza az öreg tensasszonynak ? — Ön kocsival van itten? — No igen. Hiszen tetszik tudni, mikor Magyaráton felül találkoztunk. De én nem láttam semmit, nem szóltam felőle senkinek ; tudom én, hogy miről kell hallgatni. Nem is akarok én sokat kérdezősködni, csupán csak annyit, hogy majd mikor otthon leszállok a szekeremről, a legelső lesz a jó öreg asszonyság, aki fölkeres s első szava is egy kérdés lesz, amit már száz embertől, fűtől, fától, madártól megkérdett. — Hát csak azt kívánom tudni , váljon azt mondjam-e erre a kérdésére, hogy „igen,“ vagy azt, hogy „nem?“ Judit e beszélgetés alatt lakása ajtajáig ért, cselédjét előre küldve. Ott megfogta a szekeres gazda kérges kezét, s azt erősen megszorítva monda: — Egyedül van ön? — Egyes egyedül. — Elvinné-e magával be a városba egy cselédemet? Kapor András uram egy kicsit neheztelt. — Ha a cselédjében jobban megbízik, mint én bennem. .. . — Nem a bizalom végett, hanem azért, mert annak vissza is kell ismét térni ? — No már az más. Hogyne vinném, igen szívesen elviszem. — Hány órakor akar indulni. — Akarni akarnék én, már kettőkor éjfél után, de arra, akit küldeni tetszik, elvárok akármeddig ; tudom, városi cseléd nem kel korán. — Ne féljen, ott fog lenni két órakor. Hol van szállva ? — Bizony az jó messze van a két kecskénél. Szívesen ideállnék a szekérrel, de valaki még észrevenné. (Folytatása következik.) Egy utazó levelei. London, dec. 19. Judge and Juri és az Alhambra. Az angol népmulatságok között nevezetes és a maga nemében egyetlen a Judge and Juri bíró és esküdtszék czimü előadások neme. Számos oly vendéglővel ellátott szinházforma helyiség van, hol a közéletből merített jelenetek adatnak, előélethien a sörös vagy cydes pohara mellett pipázó közönség előtt és között, de legnevezetesebb az esküdtszékek paródiája. A valódihoz híven van elrendezve az egész esküdtszéki bíróság; középen egy emelvényen ül a Siró s mellette foglalnak helyett az ügyvédek, mind megannyian a törvény szabta halárban s parókában, illető helyén van a vádlottak vagy kihallgatandó tanuk emelvénye. Az esküdteket, úgy a tárgyalásokon jelen lenni szokott közönséget képviseli a néző sereg. A biró megjelen s nagy komolyan helyet foglal, utána iat csomagaikkal az ügyvédek jönek, s elhelyezkednek; a biró körültekintvén előadja a megszokott törvényes formákat a legnagyobb sélethü komolysággal, szólítja a szolgát s hivatja a vádlottat, tanukat, a törvény rendes menetele szerint. Az előadás, vagy az esküdtszéki paródia kezdetik 9 óra után s a kérdés élénksége vagy a nézőség kedve és beavatkozása szerint tart 2—3 óráig éjfél után. Igen nevezetes per tárgyalásában vevénk részt, mely előre volt az egész városban nagy falragaszokban hirdetve, sem több, sem kevesebb, mint Lincoln és Davison voltak az esküdtszék elé állítandók, ama „embertelen harcz előidézésével“ vádolva, mely jelenben az uj világban, azaz Amerikában dúl. Tömérdek tanú, közte egy igen ügyetlen lord, egy lelkész, egy hölgy, több más egyéniség egyik a másik után jön a vádlottak padjára vezetve, kihallgatva, faggatva s élethien körmönfont kérdésekkel ostromolva. A vádló és védő ügyvédek egy-egy óráig tartó heves beszédeket tartottak a hallgatóság — rectius nézőség, mert bizony mi nem hallgattuk — nagy tapsai helyeslései, morgásai között, miknek következtében az egész előadás kápráztató élethűséget nyert. Egy-egy jó ötlete a vádlónak, egy-egy körmönfont csalkérdése vagy sikamlós föltevése az ügyvédnek, ostoba vagy tőrbe esett felelete a vádlottnak, mind illető kitörő helyesléssel, roszalással, nevetéssel vagy szánakozással, amint épen bele illett, jön fogadva és kisérve. Az egyik vádló ügyvédnek heves megtámadásaira nagy brávok következtek s szomszédom nagy hévvel fölkiálta, pinczér még egy pohár forró cybet (vízben elegyített szesz) mert már erre, uram, kiváncsi vagyok, mit felel ö lordsága ? t. i. a vádlottak padján álló buta lord — kinek haja meredezett ijedtében, midőn titkait megczáfolhatlanul felfedezve látta. Integetett a vádló ügyvédnek s titokban kivont pénztárczájára mutogatott,mintha ügyetlenül palástolva mondani akarta volna: ne beszélj, megfizetlek; a hallgatóság észrevette — mert hisz azon hatásra volt ez számítva — s lehurrogatván a birót, készteté, hogy róvja fel vádlott bünlajstromára a törvények ellen merésztett ezen újabb attentátumát. így és ilyen formán mulat az angol nép. Egy másik szintén nemzeti színezetű népmulató hely az Alhambra. Pompás nagyszerű szinház ez, melynek berendezése a nép használatára akképen van intézve, hogy a földszint kétfelé van osztva; az orchestrummal párhuzamosan a néző hely közepéig tart az első, azon túl a második hely, melyen számos asztal, és ezek körül vannak elhelyezve a székek; az első és második emelet széles tágas folyosóul van hagyva, melyen szintén asztalok s közöttük székek vannak elhelyezve. Mindenik helynek megvan pinczére, ki étellel itallal szolgál fel, s hordja a tüzet vizet — sert, bort, szeszeket — kívánatra. Itt mindenki pipáz és szivarozik s az épület akképen van szerkesztve, hogy még sincsen füstje. Az első hely két, a második egy shilling belépti díjjal fizettetik. Kezdete 7 óra vége éjfél után 2—3 óra tájban. A színpad pompás, nagyszerű s egyike a legnagyobbaknak. A függöny minduntalan felgördül, s az angol nép ízléséhez mért változatosságban rendezett előadásoknak szolgál színhelyéül. A zenekar nagy, erős és jó. Az első felvonás például karének, a második concert, melyben magándalok, hegedű, fuvola verseny-darabok adatnak elő. A harmadik felvonásban egy bohózatnak valamely jelenete, a negyedikben acrobatok birkózásai, mászkálásai, az ötödikben szaval, valamely hölgy hős vagy víg költeményt, a hatodikban valamely nemzeti táncz, vagy épen balett adatik elő, a nyolczadik fölvonásban kötéltánczos mutatja nyaktörő gyakorlatait a kilenczedik , tizedik és huszadik felvonások hasonló változatosságban egyes dalműnek egyegy felvonását, vagy egy felvonásos vígjátékokat hoznak színre. A ház mindig tele van, s a népnek minden rétegéből van folyvást nézőség, mely nagy részben estétől reggelig változik, a minőképen az előre ismert heti programja szerint kiválasztja azon időt, melyben épen ez vagy amaz kedvencz mutatványait kívánja látni. A programra egy egy hétre készül, s hétfőtől szombatig naponként ugyanazon kezdik s végzik, kivéve szombatot, amely napon csak annyit látni mennyi az éjféli 12 óráig belefér az időbe. Tizenkét óra után kezdődik a vasárnap, s ezt az angol héber ünnepélyességgel megtartja a mesésig terjedő szigorral. A nap fáradalmai után pihenést s pihenése közben élvezetet kereső nép itt kellemesen mulatva tanulságosan művelve tölti idejét, mennyivel jobban és üdvösségesebben, mint ha ugyanazon időt a közkorcsmában ivással, kártya, koczka, vagy az itt oly erősen divó ügyetlen esetlen „domino-játékkal“ töltené. Ily színház van Londonban több is, de ezek között az Alhambra legpompásabb, s színészei, épület, énekesei, zenészei legjobbak s legtöbbet is fordít vendég- erőmüvészek s effélék fölléptetésére, ennek következésében belépti dijai is legmagasabbak. — Ezt s ezeket nevezik Londonban népszínháznak.