A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-22 / 142. szám
Tudjuk, hogy ez, így inkább túlzás, mint fogható valóság. Aligha ment bizony négyszáz szervezett önkénytes hazánkból szerb zászló alá, az meg pláne abszurdum, hogy tízezerenkint lenne az oda való csatlakozás kilátásban. De a falevél soha sem mozog szél nélkül, s ha a százak tizekre s az ezerek százakra devalváltatnak is a valóságban; sőt mi több, ha csak egyesek idegen hadseregbe czipelése forog is szóban, bizonyos az, hogy itt Magyarország törvényeinek, államiságának oly eklatáns sérelme forog szóban, mely orvoslást követel, melynek ismétlése, pláne fokozása megengedhetlen, tűrhetetlen. Nem »nemzetiségi« kérdések többé, nem is szimphatiák kérdése. Miattam ápolhat a ma rácz polgártárs bármilyen érzelmeket, kívánhatja a raják gyözedelmét, a török pusztulását , én ezért én úgy szivem mélyéből kívánom az ellenkezőt s nem fogom véleményét nagyobb bajnak tekinteni, mint mikor — anno 1870 — német és franczia rokonszenvek osztottak két táborra bennünket. Még azt is megtehetik, ha panaszok nagy adójuk mellett telik, fölöslegükből »véreik«segélyezésére, fordítsanak egy kis összeget, s ha a hivatalos forma a gyűjtést csakis a sebesültek stb. részére engedi meg, még az sem buktatja meg Magyarországot, ha az ily összeget, ahelyett, hogy valóban humánus rendeltetésére fordítanák, kicsempészik egy-egy fölkelő telepre, ahol aztán közpréda lesz. A toborzás dolga azonban mindezen messze túl van. Az már az államfenség jogát sérti meg, a semlegesség kimondott elvén üt csorbát, s mint ilyen már azért is elszivelhetlen. Elszivelhetlen azért is, mert okvetlenül saját hazánk véderejének csorbítására történik. Nem a férfikorba lépett emberek esnek az ily toborzások hálójába — bár ezeknek is meg van az ország védelmi szervezetében a helyük, s igy ezek kivonulása sem lenne tűrhető; ám ez ily toborzottak nagy része az ifjúság soraiból csoportosul, kiknek megvan a maguk hadkötelezettsége tulajdon hazájuk iránt, s kiknek e kötelességet másutt leróni nem lehet, nem szabad. Azért figyelmeztetünk az ezekre vonatkozólag szárnyaló hírekre. Mileticset, ki a semlegesség mellett az alattvalók személyes beavatkozásának megengedését is emlegette s követelte merészen magában a képviselőházban. Mileticset mondják a szervezett toborzás főnökének. Az immunitás leple alatt sokat tehet valaki, hogy azonban az állam iránti katonaszolgálat megszegésére csábíthatna bárkit, azt alig hiszszük. Őrizni kell hát a határokat s az ott tapasztaltak révén erélyes vizsgálatot indítani a netán folyó üzelmek láncolatának kikutatására. Múlt őszszel hazánkban nagy volt az izgalom a dalmát helytartó ellen, amiért az a határok roszul való őrzése mellett dalmát fölkelők részt vevését lehetővé tette a herczegovinai mozgalmakban. Egy csöppet sem esnének különb tekintet alá mindazon közegek, melyek a magyarszerb határon rendet tartani hivatvák, mint a szláv rokonszenveiről híres Bodics báró. Megnyugvással halljuk, hogy a királyi ügyészség egy küldötte már útnak indult bejárni e vidéket. Ám az ő szerepe inkább a megfigyelés, mint a közigazgatás körébe vág. Inkább fog bajt konstatálhatni, mint orvosolhatni. Márpedig mind a kettőre egyformán van szükség. S azért, ha nem lennének az ottani közegek elégségesek e baj elfojtására, meggyőződésünk szerint helyesen járna el a kormány, ha módot keresne, hogy az e részbeli visszaélések minél gyökeresb s hatályos orvoslásra találjanak, ha kell, (minek még szükségét nem látjuk,) rendkívüli eszközök segélyével is. után, csak ekkor történt, hogy elhagyta minden lelkiereje. Az ágyra hanyatlott, mihelyt magára hagyták. Meglátogatta volt a felvigyázó nő, és megkísérte gondolatait rendezni, de elméje forgó örvény volt. Visszaidézte Braham beszédét, visszaidézte a tanuk vallomásait elmebetegségére vonatkozólag, csodálkozott, ha vájjon nem őrült-e valóban, érze, hogy hamar azzá kell lennie ezen ellenszenves teremtések között. Inkább meghalt volna, minthogy lassan megőrüljön ezen fogságban. Bocsánatot kérünk az olvasótól, ez nem történt meg, amit éppen az imént leírtunk. Ez csak az, ami megtörtént volna, ha ez regény volna. Ha ez egy képzeleti mű lenne, nem mernénk máskép intézkedni Laurával. Az igazi művészet s csak némi ügyelet a drámai sajátságokra, megkívánja ezt. Az a regényíró, aki szabadon eresztene egy megháborodott gyilkosnőt, nem kerülhetné el a kárhoztatást. Emellett a társadalom biztonsága, a büntető eljárás komolysága, az, amit modern civilisatiónak nevezünk, mindez azt követelné, hogy Laurával ilyen módon bánjunk el, amint leírtuk. Idegenek, kik olvassák e szomorú történetet, nem is lesznek képesek más bevégzést megérteni. De ez történet, és nem fictio. Nincs oly szabály, törvény, vagy szokás, a minőt ő nagyságával mondattunk, és ha volna is, O’Shaunesey valószínűleg nem igen venné ezt tekintetbe. Nincs kóroda elmebeteg fegyenczek számára, nincs állami bizottság az őrültek számára. Hogy valóban mi történt, mikor a zajongás a törvényszéki teremben lecsendesült, azt most fogja az olvasó megtudni. Laura elhagya a termet anyjától és barátaitól kisérve az egybegyűltek üdvkivonatai közt, és vidám lett, midőn kocsira ült és elhajtatott. Minő édes a napfény, minő kedvre derítő a szabadság érzete! Nem volt-e amaz éljenzés a nép rokonszenvének és helyeslésének kifejezése? Nem volt-e ő a nap hősnője? Laura a diadal érzetével érkezett a vendéglőbe, megvetésteli érzetével a diadalnak, melyet a társadalom felett saját fegyvereivel aratott. Hawkins asszony legkevésbé sem oszta vele ez érzést, meg volt törve a szégyen és a hosszú aggodalom által. »Köszönd Istennek Laura,« mondá, »hogy vége van, most el fogunk menni e gyűlöletes városból. Menjünk haza azonnal.« »Anyám,« felesé Laura némi gyöngédséggel, »én nem mehetek veled. No ne sírjon, én nem térhetek vissza abba az életbe.« Hawkins asszony zokogott. Ez kegyetlenebb volt bárminél, mert homályos sejtelme volt arról, hogy mivé leend Laura, ha magára hagyja. »Nem, anyám, te voltál mindenem. Tudod mily mélyen szeretlek. De én nem mehetek vissza.« Egy fiú sürgönyt hozott. Laura átvette és olvasá: — »A bili veszve van. Didvorthy megbukott. (Aláírva) Washington.« A szavak pillanatig szeme előtt úsztak. A következő pillanatban szemei tüzet szikráztak, midőn a táviratot anyjának átadta, s keserűn szólt: »A világ ellenem van. Jó, hadd legyen, hadd legyen. Én is ellene vagyok.« »Ez kegyetlen kiábrándulás,« szólt Hawkins asszony, ki nem sokat bánta most, várjon egy bánattal többet vagy kevesebbet kell e viselnie, »neked és Washingtonnak, de alázattal kell eltűrnünk.« »Eltűrni!« viszonzá Laura daczosan : »én egész életemen át tűrtem s a sors minden lépten elállta utamat.« Egy szolga jött jelenteni, hogy egy ur vár lenn, aki Hawkins kisasszonynyal óhajt beszélni. »Griller J. Adolf« név állott a kártyán, melyet Laura átvett. »Én nem ismerek ilyen embert. Valószínűleg Washingtonból jön. Küldje fel.« Griller ur belépett. Vézna férfi volt, szegényesen öltözve, hangja bizalmaskodó, modorában semmi lélek, egész ábrázata homlokán alól előre nyúlt — főleg Ádámcsutkája — hajában nem volt a legkisebb göndörség, keze petyhedt; az egész ember úgy nézett ki, mint valami ágról szakadt. A megtestesült hazugság volt ő húsban és vérben, mert mig rajta minden látható jel arra mutatott, hogy ő szegény, bárgyú, tehetlen, semmiházi, voltaképen nagy terveket forralt agyában sértett is azok keresztülviteléhez. Ilyen hírben állott ő s azt ki is érdemelte. Halk hangon szólt. »Üzleti dologban óhajtottam kegyeddel beszélni, Hawkins kisasszony. Megkapta névjegyemet?« Laura meghajta magát. Griller úr folytatá dorombolását, oly szelíden mint előbb. »Áttérek a dologra. Én üzletember vagyok. Felolvasó ügynök vagyok, Hawkins kisasszony, és mihelyt láttam, hogy kegyedet felmentették, megvillant agyamban, hogy egy látogatás nyomban kölcsönös jóhatással leend.« »Nem értem önt uram,« szólt Laura hidegen. »Nem? Látja Hawkins kisasszony, most kegyednek áll a világ. Ha elkezdi a felolvasásokat a jelen kedvező előjelek alatt, túl tesz mindenkin e téren.« »De, uram, én soha nem tartottam felolvasást — nincs is mit felolvasnom — nem értek hozzá legkevésbé sem.« »Ah, madame, ez nem tesz különbséget — nem tesz lényeges különbséget. Nem kell ahhoz képesség, hogy valaki felolvasásokat tartson. Ha valakinek ünnepelt neve van az egész országban, s főleg ha még szép is hozzá, bizonyos, hogy nagy hallgatóságot fog magához vonzani.« »De hát miről tarthatnék én felolvasást ?« kérdé Laura, és akarata ellen is érdeklődni kezdett kissé. »Oh, hát a nőkről — valamit a nőkről, gondolnám , a házassági viszonyról, a nők sorsáról, valami ilyesféléről. Legyen a czim. Egy nő életének revelatiója. Ez egészen jó czim, jobbat nem is kívánok. Kész vagyok kegyednek egy ajánlatot tenni, Hawkins kisasszony, bőkezű ajánlatot , fizetek tizenkétezer dollárt harmincz estéért.« Laura gondolkozott. Habozott. Mért ne ? Lenne foglalkozása — pénze. Valamit tennie kell. »Majd gondolkozni fogok erről és hamar megüzenem. De mégis igen csekély a valószínűség, hogy én-------azonban ne vitassuk ezt most tovább.« »Gondolja meg, hogy minél hamarább belekezdünk annál jobb, Hawkins kisasszony, a közönség kíváncsisága igen állhatatlan. Jó napot, madam.« A tárgyalás végeztével Brierly Harrynak is szabadságában állott a rég emlegetett Pacific tengerparti hivatás után látni. Ő igen titokzatos volt erről, még Fülöp előtt is. »Bizalmasan mondom, régi pajtás« szólt — »egy kis tervet forraltunk. Nem hallgatom el előtted, hogy az egy sokkal nagyobb dolog, mint a Missouribeli volt, és biztos dolog. Nem adnám oda egy félmillióért a részemet, és a számodra is akad ott valami, Fülöp. Majd megtudod tőlem.« Fülöp csakugyan megtudta Harrytól pár hónap múlva, hogy minden pompásnak ígérkezik, de egy kis halasztás történt, s nem adhatna-e Fülöp neki száz dollárt három hónapra ? Fülöp maga Philadelphiába sietett, s mihelyt kitavaszodott, az illiumi bányához, és elkezdte felváltani a kölcsönt, amit Montague sqiretól kapott, munkabérekre. Számos aggodalom nyugtalaníá. Elsősorban is, hogy Ruth túlfeszíti erejét a kórházi munkában , és Fülöp érezte, hogy meg kell eget-földet mozdítnia, hogy a leánykát az ily munkától és szenvedésektől megszabadíthassa. Megnagyobbodott pénzbeli tartozásai is nyomasztólag hatottak rá. Azt is hive, hogy ő volt egyik oka a Bolton család szerencsétlenségének, és hogy veszteségekbe és bukásba ránt mindenkit, aki vele társaságba lép, dologban volt nap-nap után, hét hét után lázas nyugtalansággal. Nyomorult és istentelen dolog volna, gondola Fülöp, szerencse után áhítozni; érezte, hogy tán nem is kellene isten áldását kikérnie oly féle dologra, mely csak egy szerencsejáték; és mégis azon mindennapi kívánságban, melyet ez a nagyon hibával telt és nem elég állhatatos fiatal keresztény úriember szivéből fakasztott, elég komolyan imádkozott Ruthért, Boltonékért, és azokért, akiket szeretett s kik bizalommal viseltettek iránta, s kívánta, hogy az ő élete ne okozza romlásukat és ne legyen egy nagy tévedés önmaga számára se. Mióta ez a fiatalember new-englandi otthonából kiment a nagy világba, némely oly dolgokat , elkövetett, melyekről jobb szerette volna, ha anyja azokat nem ismeri, oly dolgokat, meglehet, amiket röstelne Ruthnak elmondani. Bizonyos zsenge korban nem szeretik a fiatal úriemberek, ha tejfeles szájúnak nevezik, és Fülöp társai nem voltak mindig a legjobban megválasztva, nem olyanok, a minőket e történet írói a számára választottak volna, vagy a minőket egy későbbi korban ő maga választott volna magának. így például kimagyarázhatlan volt az, hogy életét annyira oda dobta Brierly Harry collegiumi ismerősének. De az mégis igaz volt Fülöpről, hogy bárminő társaságba került, soha nem szégyelte, védelmére kelni azon elveknek, melyeket anyjától tanult, és hogy sem tréfa, sem a csodálkozó tekintetek nem szoktathatták őt le azon mindennapos szokásról, melyet anyja térdeinél tanult. Még a vásott Harry is respectálta ezt, és meg lehet ez volt egyik oka annak, amert Harry s mindazok, kik Fülöpöt ismerték, megbíztak benne teljesen, és mégis meg kell vallani, hogy Fülöp nem tette azt a benyomást a világra, mintha ő nagyon komoly fiatal ember volna, vagy oly ember, kit ne lehessen egy könnyen kísértetbe hozni. Aki igazi hőst keres, annak másávé kellett mennie. A búcsúzás Laura és anyja közt rendkívül fájdalmas volt mindkettejükre nézve. Úgy esett az, mint mikor két jóbarát egy nagy síkságon válik el egymástól, hogy az egyik nap lemente, a másik nap felkelte felé induljon s mindketten tudják azt, hogy minden egyes lépés távolabbra viszi őket egymástól. (Folytatása következik.) KÜLFÖLD. Szerbia »államférfiai« mint legújabban a »P. Ll.«-nak Írják, tudni sem akarnak a lefegyverkezésről, sőt ellenkezőleg minden törekvésüket oda fordítják, hogy daczára üres kincstáruknak, befejezhessék a harczias előkészületeket. Chriszticsnek konstantinápolyi békés missiója sem egyéb, mint álnok eltakarása a valódi terveknek. A berlini »Nordd. Alig. Ztg.« ismét egy félhivatalos bécsi polémiát közöl a bécsi lapok ellen, melyben többi közt az mondatik, hogy ép oly helytelen a minisztergyilkosságot Oroszország, mint Abdul Aziz bukását Anglia győzelmének tekinteni. Bizonyitgattatik aztán az, hogy Németország nem hagyta cserben Oroszországot. (Hiszszük, hiszszük.) Németország úgy, mint »Ausztria« ahhoz ragaszkodik, hogy szövetségesével egyetemben a változhatlanul (?) megtartott alapon minden eshetőséggel szemben keresse a megoldást. — Csak aztán meg is találja. Konstantinápolyból a következő sürgönyt olvassuk a ma reggeli »N. fr. Pr.«-ben: Kosz akaratú hírek következtében több európai fővárosból kérdezősködések érkeztek a török fővárosba az itt uralkodó hangulat iránt és az átalános helyzetre vonatkozólag. A porta sietett is azonnal felelni és instructiókat küldött külföldi képviselőihez. Konstantinápolyban olyan a hangulat, hogy csak azokat nem elégíti ki, kik Európát folytonos izgalomban szeretnék tartani. A kormány határozottan halad a maga útján. A szultán teljes egyetértésben él a kabinettel, melyben szintén egyetértés uralkodik. A már meglevő pénzügyi nehéz helyzetből rendszeresen és fáradhatlanul igyekeznek kibontakozni. A föllázadt tartományokból a porta biztosaitól jelentések érkeztek, melyek szerint a fölkelőkkel való tárgyalásokat már megkezdetteknek lehet tekinteni. A fölkelők egy részére, nevezetesen Bosniában egy harmadik oldalról pressiót gyakorolnak, úgy hogy itt a közeledés már nehezebb. De aggodalmak forognak fenn Szerbiát illetőleg. A porta el van határozva a békülékenység utolsó határáig elmenni, de el van határozva arra is, hogy kíméletlenül élet-halál harczot fog folytatni, ha Szerbia megszegi a békét. Ilyesmit nem óhajtanak itt, mert ez által a sürgős reformmit szakíthatnék félbe. Az új külügyminiszter ma (jún. 20.) vagy holnap egy körjegyzéket fog intézni a porta képviselőihez külföldön. Sa v f ebasa hangsúlyozni fogja a porta szilárd elhatározását : minden hatalommal jó viszonyban élni, hogy megkezdhesse Törökország reconstructionális művét, mely Európa érdekében is áll. A »Golos« a konstantinápolyi minisztergyilkolásról rövid közleményt hozván, csodálkozik azon, hogy Mithad pasa ez alkalommal legkisebb karczolást sem kapott; nem hiszi, hogy Hassán a bűntényt magánboszúból követte volna el, mert ez inkább hálával tartozott Hussein Avni pasának azért, hogy ő mint a konstantinápolyi hadiskola növendéke gyors előléptetést talált a hadseregben; talányszerűnek, különösnek és homályosnak találja az egész eseményt, s végtére így kiált fel: Csak Törökországban történhetnek hasonló dolgok, csak a sofia-forradalom és az »európai« Murád trónralépte által megújított Konstantinápolyban lehetségesek ilynemű hihetetlen események. A dráma politikai jelentősége egyelőre abban áll, hogy a keleti kérdés színteréről váratlanul és hirtelen tűnt el oly ember, ki leginkább képes volt sokat ártani, arra ösztönözve honát, hogy nyíltan ellenszegüljön Európa követelményeinek. Hussein Avni feltalálója és hő bajnoka volt az izlám erejében való hitre fektetett politikának. A többi, ide járó orosz lapok ezen eseményről nem nyilatkoznak. A »Russkija Videomosti« a nagyvezér által a szerb hadi készületek iránt Belgrádba intézett felszólamlásra azt jegyzi meg, hogy a porta, mely hasonló hadkészületeket tett Szerbia ellen s melynek katonái több ízben sértették meg a szerb határokat, erőnek erejével ürügyet keres a háborúra. Hogy Szerbia eddig a háborút ellenző »hideges« diplomáczia tanácsára hallgatva, el nem kezdte a harczot, ez a moszkvai lap szerint a szerb nemzet nagy politikai tapintata mellett tanúskodik s ha ezen engedékenysége oly szükséges a közbéke fentartására, akkor Szerbia önmérséklete által oly áldozatokat hoz Eurpának, melyek neki érdemül betudandók. De nincs oly önmérséklés, mely kimeríthetlen volna és a hideg ész tanácsa nem mehet bizonyos határokon túl. Ezután felveti a kérdést, mi történik majd akkor , ha a portának későbben eszébe jutna Szerbiától azt követelni, hogy hadseregét a határoktól távolítsa el s valahol az ország belsejében pontosítsa össze. — Ha az európai diplomáczia, mondja feleletül czikkíró, lehetségesnek találna a porta kedvéért ilyen lealázó engedményt kicsikarni Szerbiától, akkor az európai béke azon indiai bálvány taligájához hasonlítana, mely imádóinak hulláin keresztül tovább hurczoltatik. Ennek kapcsában párhuzamot von Szerbia mostani helyzete és Piemont állapota között, mely Napóleonban szövetségest talált, mire így végzi: Ha Szerbiának nincs is oly szövetségese, a minővel magát Cavour gróf biztosította, az ő részén mégis más fölény van: Szerbia Törökországhoz képest nem oly gyenge, mint Piemont valt, ha ennek egyedül kellett volna az osztrákokkal megküzdeni. De annál fontosabb lenne Szerbiára nézve másnemű szövetséges, ki maga semleges maradván, biztosítaná a szerbeket arról, hogy mások ügyeikbe be nem avatkoznak. Számíthat-e Szerbia ezen szövetségesre ? Nyílt kérdésnek hagyván ezt az orosz lap, czélszerűnek találja azon megjegyzést tenni, hogy a diplomáczia a szerb nép türelmét sokáig tartja a próbán. A zágrábi »Obzor« a török miniszterek meggyilkoltatása alkalmából az ottani állapotok tarthatatlanságára s állhatatlanságára von következtetést, s Murádnak életét ép oly hajszálon függőnek tartja, mint amilyennek Abdul Aziz s az éltüktől megfosztott miniszterek léte bizonyult. Ily rothadt államhoz senki ne kösse sorsát, ne kösse különösen Ausztria- Magyarország, mely az utóbbi stambuli eseményekből azt a tanulságot merítheti magának, hogy Törökország nem egyéb cadavernél,melynek kedvéért kár erejét vesztegetni és fogyasztani, s kár Oroszországot sérteni. Szerbia, Montenegró s a törökországi többi szláv tartományok is beláthatják most már, hogy ütött a döntő óra. Aki ma haboz és késedelmeskedik, az soha sem határozza el magát, s ha török járom alatt nem is marad, mert a török iga nem tarthat soká, egy másik járom alá hajthatja fejét, mely azért lehet szörnyűbb és iszonyúbb, mert pár századig is eltarthat. A fővárosi bizottság rendkívüli közgyűlése. — jun. 21. A fővárosi bizottság ma átvizsgálta az 1873., 1874., és 1875-iki zárszámadásokat és a főváros vagyonleltárát. A főpolgármester megnyitván a közgyűlést, konstatálja, hogy a zárszámadások az. évről a törvény által megszabott határidő letelte előtt terjesztettek be. Beterjesztettek a zárszámadások egyszersmind azon évekből is, melyekben a főváros az egyesülés munkájával volt elfoglalva; a főpolgármester azon reménynek ad kifejezést, hogy a főváros e tekintetben most már a rendes kerékvágásba jutott s ezentúl e munkálatok a törvényszabta idő alatt mindig be lesznek terjeszthetők. Tárgyalás alá vétettek ezután a nevezett évekről szóló zárszámadások. Az 1873-ik éviek felolvastatván, minden lényegesebb észrevétel nélkül letárgyaltattak. Ráth Károly (gyáros) a zárszámadásokban kimutatott bevételi többlet mellett hibáztatandónak tartja azt, hogy a főváros az olyan productívnak nevezhető kiadásokra, mint a csatornázás, parkok jó karban tartása stb. többet ki nem ad, s ha ily kiadásokra nem telik pénz, akkor kérjen a tanács póthitelt. A főszámvevő előadja, hogy bizonyos beruházási munkálatok nem költséghiányból, hanem egyéb viszonyok közbejötte folytán maradtak el, így pl. a csatornázásra fölvett összegből 50—60,000 főt megtakaríttatott, mivel a budai részeken a csatornák kérdését a hegyi vizek levezetésével együttesen kell megoldani s igy a csatornák kiépítését is el kellett halasztani addig, mig ez utóbbi ma kivihető lesz. Az 1874-ik évi zárszámadások »hátralékok« rovatánál a gazd.bizottság az e czim alatt felvett követelések tisztázása végett egy »liquidáló« bizottság felállítását indítványozza. A közgyűlés a bizottságot meg is alakítá a következő szervezettel: a hátralékok behajtása, illetőleg tisztázása czéljából kiküldendő bizottság egy elnökből, két tagból és két póttagból álland ; az elnök 5, a bizottsági tagok 4ért napi fizetést húznak a működés ideje alatt. A bizottság tagjait a közgyűlés választja meg, melyre nézve a kijelölő bizottság legközelebb teend előterjesztést. (A közgyűlés nem fogadta el azon javaslatot, hogy a bizottság tagjait a tanács nevezze ki.) Elnököt a bizottság tagjai maguk közül választanak. A marhavásári bevételek címénél Tavaszi hosszabb indokolás mellett azon indítványt teszi, hogy a marhalevelek kezelésének egyszerűsítése, s a helypénz leszállítása végett a belügyminisztérium feliratban kerestessék meg. A mostani hosszadalmas és a kereskedőre nézve kellemetlen eljárás ugyanis azt eredményezte, hogy a főváros márkakereskedése mind jelentéktelenebb lesz s az egész forgalom Bécsben központosul. Tavaszinak ez indítványát a közgyűlés elfogadta. A múlt évi zárszámadások tételei szintén kevés szóval tárgyaltattak le. A Rókus - kórházban a gyógyszerekre kiadott nagy összeg arra indította a gazdasági bizottságot, hogy azt indítványozza, mikép a Rókusban egy külön gyógyszertár állíttassák fel. Ez a közgyűlésen természetesen nagy ellenzésre talált és végre is a közegészségi ügyosztálynak adatott ki véleményadás végett. Ezután a vagyonleltárat olvasták fel, melyet, valamint az előbbieket is a számvevőség állított össze A leltár szintén ez évben terjesztetik legelőször az egyesült főváros elé, s most még a volt Pest város által követett rend szerint van összeállítva. Jövőre azonban már a közgyűlés által az év folytán megállapított alakban fog beterjesztetni. A közgyűlés a leltárt kifogás nélkül tudomásul vévén, a főszámvevőnek köszönetet szavaz, s ezzel az ülés ‘/* - kor véget ért. Az orosz haditengerészet. (A »Revue des deux Mondes« nyomán.) II. Oroszország most már annyira jutott, hogy határai s a tengerpart védelmezése mellett a szabad tengeren is állást foglalhat. Régebben csak két nagyobb hajóhada volt Sebastopol és Petropavlosk mellett, jelenleg azonban ezek száma tetemesen megnagyobbodott s igen sok javítás történt rajtuk. A régibb hadihajók részben sorhajók, melyeknek rendeltetése a sorban harczolni, részben nem sorhajók s ezek ismét első vagy másodrangu fregattok, s igen jól felszerelt naszádok voltak. Ezek után következtek az élelmiszerek s segédeszközök hordására szánt hajók. Ma már nem létezik ezen felosztás. A vértezett hajók feltalálása óta ezen sorhajók nem képesek a küzdelemre s lassanként teljesen használhatlanak lesznek. Tervben van, hogy az ily sorhajóknak, miután teljes megsemmisítésük nem vihető keresztül, alsó részüket meghagyják s a felsőt az újabb szervezet szerint alakítják át, mely átalakítás egymaga 80— 100 millió frankot vesz igénybe, eltekintve még attól is, hogy több fahajót vértezetté átalakítani lehetetlen. Az újonnan szervezett vértes hajók részint ágyunaszádok, részint tornyosak. Az ágyunaszádok minden oldalról meg vannak rakva ágyúkkal, míg a hajók másik nemén a hajó közepén vastornyok vannak felállítva, melyekben igen messze lévő ágyúk léteznek. Ezen utóbbiak saját tengelyük körül is képesek megfordulni s a nélkül, hogy irányukat megváltoztatnák,minden irányban képesek támadni. A torony szerkezete különben kétféle, vagy maguk a tornyok, vagy az ágyúk vannak mozdulatlanul elhelyezve. Aegelső tornyos hajót 1866-ban készítették Angliában, neve »Monarch« volt. Ezt követte a Captain, mely Coles kapitány terve szerint készült, 270 láb rosszul 48 láb széles. Ereje 4300 tonna, gyorsasága 14 nvend s több is. Ezen hajó két tonnás ágyúval nő, melyek 600 livre távolságra lőnek. Oroszországban a legelső ilynemű hajókat Csicsakof és Gregg admirálok készítették. Később a kormány Lazares és Spiridor admirálokat bízta meg, hogy ezen hajók szervezetét tökéletesítve, még többet készítsenek. Az angolokat e tekintetben túlszárnyalva, ezen tornyos hajókat vértezett hajóorokkal is ellátták s ez által e hajók igen erősek s maga a hadihajósor rendkívül félelmetessé lett Egy ily hajó, melynek »Nagy Péter« nevet adtak, 10,000 tonna súlyú, vértezésének vastagsága 35 centiméternyi. A hajó dereka vasból van, hosszúsága több mint 100 méter, szélessége 19 méter. Hasonló nagyságúak még a Sebastopol, Petropavlosk, Prince-Pojarski s az Admiral-General. Egészben véve az új orosz hajóhadban van 10 pánczélozott fregat, 4 battéria, 11 tornyos monitor s számtalan apróbb hajó, melyek Popol admiral találmánya folytán készültek. Ezen hajók a »batiment circulaiia« (körhajók) egy nemét képezik. A legtöbb ily hajót, melyet föltalálója nevéről poposkának neveznek, 1875-ben készítették. Egy ily hajó, Novgorod czimmel Szent-Pétervártt készült s Nicolaiesbe küldetett. E hajó tornyokkal van ellátva, kör alakú, átmérője 100 láb, mélysége 12 és fél láb. A torony egészen vasból van. Ezen hajók gyorsasága ma már be van bizonyítva, félóránkint különben csak 7 csavarfordulást tesz. Egy más ily poposka, mely Vice-Amiral-Popof nevet visel, 120 lábnyi átmérőjű, 3500 tonna súlyú s gyorsasága még a Novgorodénál is nagyobb. A császárság folyóinak biztosítására külön ily hajókat is készítettek, részben Poroszországban. Ezen hadihajók száma 29 s mindannyi pánczélozott s igen erősen van készítve. Mertwago egykor felemlítette, hogy ha az oroszok s poroszok között 1883-ban háború törne ki, az oroszok akkor már túlszárnyalják a porosz hadihajókat. Ekkor ugyanis II. Sándor birodalmában 12 első osztályú, 12 második osztályú vértezett hajó s 38 kalózhajó lenne. Azonban az ő nézete szerint jelenleg Oroszország még csak védelmi állapotban maradhat. Hogy ezen fejlődést megtehessék, évenként mintegy 23 milliót kellene költenie a hadihajókra, azaz összesen közel 400 milliót. Poroszország tengerpartja, melyet védelmeznie kell, 1250 kilométernyi. Oroszországban a Fekete tenger, Caspi, Aral tengeren kívül a balti s sarktengert s a csendes Oczean egy nagy részét kell védelmeznie. Ma már mindezen helyeken van egy pár hadihajó. — így Villafrancanál, a Duna torkolatánál, Konstantinápolyban két-két hajó van, a csendes tengeren négy pánczélozott hajó. Két ágyunaszád van Chinában a pekingi követ rendelkezésére. Szentpétervárt négy hajó van, Svenborgban, Reveiben egy-egy, Archangelben kettő. Cronstadtban van négy. A hadikészlet jelenleg 40-ből áll. A balti tengeren a torpedók gyakorlására, hydrographikai s más czélokra több hajó létezik, a Fekete tengeren 23, a Kaspi tengeren 24 hajó létezik, melyeket az orosz kormány sibériai hajóhadnak nevez. A hajóhadsereg 25 ezer emberből áll, ezenkívül van 12 ezer munkás a kikötőknél s ugyanennyi a kereskedelmi hajók szolgálatában. A tartalékosokkal együtt ezen hadierőt 50 ezerre lehet tenni. Nagy szerencsétlenség az orosz hajóhadra nézve, hogy a finnek föl vannak mentve a hadiszolgálattól, miután ezek kitűnő matrózok. Mindamellett ezek közül is többet vettek föl szolgálatba. Nicolaiesben van egy matróziskola, Cronstadtban s Szent-Pétervárott szintén. Ezen iskolákban az elemi tantárgyakon kívül a fegyvertanból, a gymnastikából s hadigyakorlatokból is nyernek oktatást. A tanfolyam két évre terjed. A lovasok számára külön iskolák léteznek. A tisztek a tüzérségi iskoláiban képeztetnek ki, de Szent-Pétervártt van egy iskola a tengeri kadétok számára, melyben jelenleg a nemesség gyermekei közül 2—300 tanul. Ezen iskolába a felvételnél a földrajz, történelem, számtan s mértan ismerete már megköveteltetik. A tanfolyam negyed-fél évig tart s ezenkívül még két éven át szolgálnak a hajókon. A szentpétervári tudományos akadémia nyitva van a tiszteknek is. Itt hydrographiát, mechanikát adnak elő, s külön tanfolyamot tartanak a tengerészetről. A tanfolyam két évig tart, azonban sokkal tökéletlenebb, mint a berlini. Az orosz hadihajók tisztikara háromezer emberből áll, azonban a segédcsapatok még ezen kívül vannak. A hadihajók tisztikara legnagyobb ezután Angliában, hol az 1565-ből áll, de ezeknek fele is félzsoldot húz. Poroszországban 301, Ausztriában 483 hajótiszt van rendes állományban. A kereskedelmi s közlekedési czélokra használt hajók száma jelenleg meghaladja a 11 ezret s eczim folytonosan nagyobbodik. Különösen élénk a hajók forgalma a Kaspi tengeren. A gőzhajók száma még nem nagy, de a Volgán már igen élénk s napról-napra növekedik. A legelső gőzhajókat a Volgas Néva folyókon alkalmazták s csak 1850 óta kezdtek a többi vizeken is járni. 1852-ben az összes folyókon s tavakon 83 gőzhajó közlekedett, ezen szám 1869-ben 623-ra emelkedett, de ebből még ekkor is 428 járt a Volgán s mellékfolyóin. 1856-ban alakult a fekete tengeri hajózási társulat, melynek czélja volt Oroszország kereskedelmi érdekeit a középtengeren terjeszteni. Ezen társulat székhelye Odessa, de ma már Levantban, Beyruthban, Alexandriában, Marseilleben, Triesztben s Londonban igen szép üzletei vannak. Egy más társulat a »Mercur és Caucasus« leginkább a Volga és Caspi tengerre terjed ki,azonban nem szerencsés, még mindég évi állami segélyezést igényel. E két társulat vagyona 8,125,000 frankra megy. Maga az állam alkotott végre egy »éjszaktengeri társulatot«, de ez nem virágzik. A magánipar szerencsésebb, mit némelyek annak hajlandók tulajdonítani, hogy ezen hajók tisztjei inkább megbízhatók s a matrózok egészen használhatók, mig az állami hajókon leginkább katonákat alkalmaznak a matrózok helyett a tisztek nagy bajára. Az orosz tengeri hajók ezen nagy emelkedése a békének nem nagy biztosításául szolgálhat. Jelenleg a nyílt tengert kivéve, hol Anglia erősebben áll, minden tekintetben megmérkőzhetik a többi államokkal s azon buzgalom, melylyel a legújabb vívmányokat felkarolja, aggodalomba ejtheti a béke barátjait. KÜLÖNFÉLÉK. — A terézvárosi club (sugárút 35. sz.) boldogult képviselőjének Horn Edének emlékét f. é. julius hó jén 7 */2 órakor este, mint megválasztása napján, arczképének leleplezésével és emlékbeszéddel üli meg. A beszédet társas vacsora követi. — Elcserélt gyerekek. Csongrádról a következő mulatságos esetet írják nekünk: Rácz János 52 éves szögcsináló czigány 35 éves neje három élő egészséges fiúgyermeket szült. A napokban"elvitték őket a templomba keresztelni, hol is István, Mihály és Sándor nevet nyertek. Az alatt, hogy a keresztelés tartott, a piacz asszonynépe megtudta, hogy az uj keresztények egy anyának hármas szülöttjei, s alig várták, hogy őket onnan kihozzák. Mikor a templom küszöbén megjelentek a keresztszülők, nekik rohantak az anyókák, kikapkodták a purdékat azok kezeiből s rendre csókolgatták. Eredménye ennek a nagy örömnek aztán az lett, hogy úgy össze-visszacserélték a gyerekeket, hogy már most nem tudja sem az apa, sem a koma, melyik az István, Mihály vagy Sándor. — Veszélyes út. Már esti lapunkban említettük azt a nagy rombolást, melyet f. hó 19-én a felhőszakadás a magyar keleti vaspályán okozott. A kolozsvári »Kelet« ugyane viharról megemlékezve.