A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)
Kún Vilmos: Állóharcok a Gallipoli-félszigeten (1915 május-július havában)
Helbing Ferenc eredeti rajza. ÁLLÓHARCOK A GALLIPOLI-FÉLSZIGETEN. (1915 MÁJUS—JÚLIUS HAVÁBAN.E zerkilencszáztizenöt május hó elején az antánt keserű csalódással látta be, hogy sem a tengeren, sem a szárazföldön nem lehet gyors megrohanással a vágyra óhajtott célt, Konstantinápolyt elérni.Valószínű ugyan, hogy a gallipolii partraszállást orosz részről egy hatalmas offenzívának kellett volna nyomon követni, azon reményben, hogy egyik vagy másik oldalon kiütik majd a török kezéből a fegyvert. Odesszában ugyanis nagy orosz csapattömegek vonattak össze, melyeket a cár is megszemlélt s úgyszólván indulás előtt adta reájuk utolsó áldását. A gorlicei áttörést követő óriási fejetlenségben azonban az orosznak minden figyelmét az északi frontra kellett irányítani, a közvetlen veszéllyel szemben eltompult az Aja-Szofia kupolájának oly ragyogó fénye. Az Odesszában összpontosított orosz haderőket sietve tolták el a fenyegetett északi frontra. Az angol és francia egyedül maradt a küzdelemben. A harci kedv ellanyhult, eredmény alig volt. Mindössze Ari-Burnu és Szed-il-Buhr környékén hódítottak akkora darabka földet, mely éppen befogadta partraszállott és megfagyott csapataikat. A török szintén kimerült a hosszas harcokban, nyugalomra volt szüksége, ezenfelül pedig a part mentén rém folytathatta tovább az üldözést, mert az antant hajóágyúinak tüze minden tevékenységet kizárt. Mindkét részről megvolt, tehát az előfeltétele annak, hogy a harcok az álló küzdelem képét vegyék fel. Az antant célja volt a megszállott partrészt birtokban tartani, míg bekövetkezendő jobb idők a további támadást lehetővé teszik, az ozmán hadsereg pedig azon igyekezett, hogy minden további térnyerést az ántánt részéről megakadályozzon. Az eredménye a kölcsönös védelmi szándéknak az volt, hogy mindkét fél állásainak megerősítését, akadályokkal való minél jobb biztosítását kezdette meg. Az ántánt részint hogy a munkálatok szabad menetét biztosítsa, részint pedig, hogy a törökök védelmi munkálatait zavarja, hadihajóiról időnként heves ágyútüzet nyitott meg az ellenséges állások felé, a török viszonylag nyugodtan maradt. Az erődítési munkálatok mindkét részről lázasan folytak. Szed-il-Bahrnál az angolok állandóan óriási tömeg cementet és meszet hajóztak ki s oly erődítések telepítését kezdették meg, melyek arra mutattak, mintha állandóan a vidék birtokában óhajtottak volna maradni, hogy azt soha többé kezükből ki ne adják. Fontos jelenség, mert semmiképpen sem fedi a későbbi álláspontot, mely szerint Gallipoli kiürítését azért határozták el, mert időközben Szerbia megmentésére kellett sietniük, s hogy a félszigetről való kivonulás csak ideiglenes, nem pedig végleges intézkedésnek tekintendő. Ha ez igaz volna, akkor az erős, várszerűen kiépített állásokat sohasem hagyták volna el, hogy később a partrajutás véres áldozatokkal járó munkáját újból kelljen kezdeni. A valóság az, hogy bizony ők állandó 43 6.